Visszaéltek Karikó Katalin nevével az interneten
Visszaéltek Karikó Katalin Nobel-díjas tudós nevével és képmásával az interneten - tudatta a Szegedi Tudományegyetem Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatósága pénteken Karikó Katalin közleménye alapján, amelyet az intézmény kutatóprofesszorának, volt hallgatójának kérésére juttattak el az MTI-hez.
hirdetés
Karikó Katalin az egyesült államokbeli Philadelphiában október 26-án keltezett közleményében jelezte, hogy ismét visszaéltek a nevével az online felületeken.
A professzor leszögezte: nem árul és nem reklámoz az interneten semmilyen, gyógyhatásúnak mondott készítményt vagy eljárást.
"Most parazitákkal és vérnyomásproblémákkal kapcsolatban, korábban körömgomba, illetve visszerek és véráramlási zavarok otthoni kezeléséhez kötődően éltek vissza a nevemmel és a képmásommal a rám hivatkozó álinterjúban, álhírben" - írta, kitérve arra, hogy a személyét érintő legújabb jogsértésre, a fogyasztók megtévesztésére is alkalmas szövegre és fotókra a barátai és ismerősei hívták fel a figyelmét a napokban.
Karikó Katalin hangsúlyozta, hogy az említett álinterjúban és álhírben olyan szavakat, mondatokat, állításokat, nyilatkozatokat tulajdonítanak neki, amelyeket ő soha nem mondott, nem állított.
A Nobel-díjas magyar tudós úgy véli, az ilyen magatartás polgári és személyiségi jogai megsértése, továbbá a személyes adatai jogosulatlan, visszaélésszerű kezelése, emellett a fogyasztók tisztességtelen megtévesztése is.
"Mindez a büntetőjog hatálya alá is tartozhat. Ezért is bízom abban, hogy az illetékes hatóságok, hivatalok, szervek haladéktalanul intézkednek, megteszik a szükséges lépéseket!" - írta.
Karikó Katalin a közleményében mindenkit arra kért, hogy az interneten és a közösségi fórumokon megjelent és megjelenő hirdetésekben neki tulajdonított mondatokat, állításokat semmilyen körülmények között se azonosítsák a személyével, a reklámozott terméket hozzá ne kössék.
"A kutatómunkámon, szabadalmaimon alapuló fejlesztésekről és készítményekről megbízható forrásból, például az orvosoktól és a gyógyszerészektől érdeklődjenek!" - zárta sorait Karikó Katalin.
MTI
hírek innen, onnan
Nincs 2 saját gyereked? Akkor nagy bajt csináltál.
Az elgondolkodtató kérdésre keressük a választ: Hogyan motiválhatnánk a szülőket, hogy legalább két gyermeket vállaljanak (ahogy a...
LMP: elfogadhatatlan a Rákosrendezőre tervezett 'Maxi-Dubaj' beruházás
Ráadásul a beépítésre szánt terület kevesebb mint egyharmadára terveznek közparkot.
Várható időjárás vasárnap - Másodfokú riasztást adtak ki ónos eső miatt
Az ország nagy részén ónos esőre figyelmeztetnek.
A hazai vállalkozó, akinek elege lett és megvalósította B tervét, ja és felkészült a világégésre
Soós Balázsnak elege lett a mókuskerékből, a sikeres vállalkozó a hagyományos kertvárosi környezetet cserélte fel egy vidéki...
Elkezdődött az év legforgalmasabb időszaka az üzletekben
Elindult a karácsonyi bevásárlási szezon, az élelmiszerláncok várakozásai szerint a tavalyinál erősebb lehet a decemberi forgalom.
Eltűnt Simon Tibor emléktáblája a Mammut elől
Azonban amint a munkálatok befejeződnek, visszakerül a helyére – írta meg a Telex. Fotó: Pixabay A Mammut előtt elhelyezett Simon Tibor...
Advent - Karácsonyi fények Budapesten és Pécsett
A második adventi hétvége fényei.
Tűz volt egy soroksári sorházban, hat embert létrán mentettek ki - videó
Egy kutyát és két tengerimalacot is kihoztak az ingatlanból.
Több kereskedelmi üzletlánc zárva lesz december 24-én
A karácsony előtti napokban a boltok jellemzően hosszabb nyitvatartással várják majd a vásárlókat.
Tűz volt egy soroksári sorházban, hat embert létrán mentettek ki
Egy kutyát és két tengerimalacot is kihoztak az ingatlanból.
Ónos eső miatt adott ki figyelmeztetést a meteorológiai szolgálat vasárnapra
Ónos eső veszélye miatt másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki Zala, Somogy és Baranya vármegye területére vasárnapra az Országos...
Közúti fuvarozók: az ukrán áruszállítók miatt több száz magyar vállalkozás került veszélybe
Mára a magyar közutakon több mint 30 százalékkal nőtt az ukrán kamionok futásteljesítménye, miközben a magyar járművek...
Sport
Ezúttal sem öltözött túl a mérlegelésre a Szőke Bombázó
Az lett volna a váratlan, ha ez másképp történt volna.
Akkor meg is van minden idők leghülyébb tizenegyese
Annyira abszurd, hogy ha nem látjuk, nem hisszük el.
Gulácsi Péter: Úgy toltak be a műtőbe, hogy nem tudták biztosra az orvosok, futballozhatok-e még
Az RB Leipzig és a magyar válogatott kapusa az elhúzódó sérüléséről, karrierje legnehezebb időszakáról és a jövőjéről is beszélt egy interjúban.
Most akkor jó volt Szoboszlai, vagy harmatgyenge?
Hektikus osztályzatok az angol internetes portálokon.
Végre vége a fantomgólt is megadó focibíró botrányos karrierjének
Egészen elképesztő történetek a német doktorról, akinek borzalmas balszerencsésen ért véget a pályafutása.
Szoboszlai Dominik kezdett, drámai fordulattal ért véget a Liverpool meccse
Piros lapot és tizenegyest is adott a bíró a Crystal Palace elleni mérkőzésen.
Montenegró és Horvátország is megelőzte női kéziseinket a vb-csoportban
Nincs mese, győzni kell a magyaroknak a társházigazdák ellen.
Klopp nem félti Szoboszlait
Jön az angol futballidény legmegterhelőbb időszaka. Jürgen Klopp erről beszélt egy interjúban, na meg arról, hogy nem félti Szoboszlai Dominikot a zsúfolt program miatt.
A svédek izgulnak és altatnak, a magyarok gyilkos meccsre készülnek
Szombaton este 20.30-kor a társházigazda ellen lép pályára Magyaroszág Göteborgban. A győzelem szenzáció lenne, de az olimpiai selejtező elérése szempontjából akár egy szűk vereség is belefér.
Megalázták Frankfurtban Lőw Zsoltékat és a Bayern Münchent
Schäfer András és Sallai Roland is csereként jutott szóhoz a szombati Bundesliga-meccseken.
A kamikaze birminghamiek újraírják mindazt, amit a világ labdarúgásáról hittünk
Szétkapták a Manchester Cityt, mint Foxi a lábtörlőt.
Szalai másfél hónap után kapott lehetőséget a Hoffenheimben, győztek is
A védő negyedszer lépett pályára a Bundesligában.
Bulvár
Ha itt laksz, ne indulj el sehova holnap! Brutális ónos eső miatt az egyik legmagasabb fokú riasztást adták ki...
Ónos eső miatt adott ki figyelmeztetést a meteorológiai szolgálat vasárnapra.
Háborognak a szülők: egyre népszerűbb a "DINK" életforma a fiatalok körében
Első hallásra egy újabb furcsa TikTok trendnek tűnhet, pedig a "DINK" kifejezés még a nyolcvanas évek elején született.
Az LMP megnevezte az ellenzék „legkártékonyabb” politikusát
Rövid, de velős választ adott a párt az Index kérdésére.
Azt hitték semmire sem jó ez a szervünk – pedig talán a ráktól véd
A csecsemőmirigy az a szerv, amiről hagyományosan azt szokás akár még az orvostanhallgatók fejébe is beverni, hogy felnőttkorban már nincs semmi haszna. Egyszerűen csak azért van benne a felnőttek testében, mert miut
Most közölte a rendőrség: szörnyű tragédia történt Magyarországon
Halálos baleset történt szombaton Mórahalom és Ásotthalom között, az 5514-es út 5-ös kilométerszelvényénél - közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel.
Ezek minden idők legnépszerűbb fejtörői: Hányat tudsz megoldani?
Csikorogjanak egy kicsit azok a fogaskerekek! Összegyűjtöttünk néhány mindenki által ismert, vagy éppen nagyon-nagyon régi feladványt.
Leküldtem a férjemet boltba, mikor hazaért azonnal tudtam hogy megcsalt: azóta elváltunk
Perceken belül lebukott, összetört a szívem.
Helikopterről több ezer lovat fognak kilőni
A légi selejtezést 2000-ben már alkalmazták, három nap alatt 600 lovat ölve meg, de akkor a technikát a lakosság ellenérzése miatt végül betiltották.
Ukrajna kivett egy ütőkártyát Orbán Viktor kezéből
Egyre közelebb Kijev uniós csatlakozása.
Szigorításra készül az EU: betiltják a gázkazánokat
Már a határidő is megvan.
Elképesztő látvány, ahogy a világ legnagyobb tengerjáró hajója áthalad egy híd alatt
A húszemeletes hajó egy nem mindennapi trükk segítségével fért át.
Céges buli után tűnt el a fiatal nő: megrázó körülmények között találtak a holttestére
A testvére szívszorító posztot tett közzé.
blogmorzsák
7 japán technika, hogy legyőzd a lustaságot
A lustaság fél egészség, meg az innováció hajtómotorja? Ez távolról sem igaz.
Putyin és a rigolyák
Az orosz elnök viselkedésében komoly zavarok tapasztalhatóak.


- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál