Ezt olvasta már?


Pénteken kezdődik a 16. Nemzetközi Bluegrass és Akusztikus Zenei Fesztivál és Workshop Abaligeten

2018. augusztus 10-12. között ismét a festői szépségű Abaliget ad otthont a Magyar Bluegrass Zenei Egyesület (HuBMA) 16 éve hagyományos nemzetközi fesztiváljának. A fesztiválon a műfaj neves nemzetközi és hazai előadói muzsikálnak, vasárnap pedig zenei workshop lesz.

A huszonöt koncertet felvonultató esemény és a workshop látogatása egyaránt ingyenes.

Az augusztus 10-én kezdődő ingyenes fesztivál programjának fellépői között a bluegrass hazai és külföldi képviselői mellett jeles akusztikus zenei fellépőket hallhatnak a látogatók.

A bluegrass Amerikában kialakult akusztikus zenei stílus, a fesztivált szervezőinek célja, hogy a hazánkban még kevéssé ismert stílust megismertesse és megszerettesse a közönséggel.

Pénteken a Solc Boys (CZ) mellett a pécsi Tarnai Acoustic, valamint a Fejér megyében klasszikusnak számító PASSZ együttes lép színpadra.

Szombaton hallható a Hot Fingers (UK), Gyánó Huba és az Along the Creek, főműsoridőben a polihisztor Berta Zsolt, a Hungarikum Együttes majd a Šidlo (SK) műsora következik.

A gyermekműsort a Dalmesterek Produkció biztosítja, a vasárnapi egyházi szertartáson a Hungarikum együttes szolgálata emeli az alkalom fényét.

A vasárnapi program sztárvendége a Cobario (A), a hazai kiválóságok közül az Avar-Vitányi Duó, a Nojata String Band, valamint az idén tízesztendős Poa Pratensis Bluegrass Banda szerepelnek.

Az ingyenes zenei workshop helyszíne is az abaligeti tópart lesz, ahol lehetőség nyílik az önálló hangszeres játék és a közös zenélés élményének kipróbálására egyaránt.

A workshopon a műfaj szlovák művészei (Šidlo zenekar) segítenek az érdeklődőknek elsajátítani a bluegrass jellegzetes zenei stílusjegyeit.

A workshopon előzetes regisztrációval INGYENESEN vehetnek részt az érdeklődők, a workshop@bluegrass.hu e-mail címen jelezhetik részvételi szándékukat.

Az idei fesztivál megrendezéséhez hagyományosan Abaliget Önkormányzata, az Osztrák Kulturális Fórum és a Szlovák Intézet támogatása mellé a Neked csak Dezső!, a Theodora, valamint a Nyírségi Műsorfüzet is hozzájárult támogatásával.

A fesztivál és workshop részletes programja a bluegrass.hu oldalon is megtalálható.

Program

2018. augusztus 10., péntek

17:00 Ireg

17:40 Smood Akusztik

18:20 PASSZ együttes

19:10 Tarnai Acoustic

20:00 Pannongrass

20:50 Solc Boys (CZ)

2018. augusztus 11., szombat

13:30 A színpad mellett, a tóparton:

Dalmesterek interaktív gyermekműsor

15:30 Jászai-Németh duó

16:20 Gyánó Huba

17:00 Hot Fingers (UK)

17:30 Montana Blue

18:00 Along the Creek

18:40 Miskolci Bluegrass Band Family

19:30 Berta Zsolt

20:30 Hungarikum Együttes

21:30 Šidlo (SK)

2018. augusztus 12., vasárnap

11:00 Abaligeti templom: szertartás Hóbár Csaba lelkipásztori munkatárs és a Hungarikum Együttes szolgálatával

12:00-15:00 ingyenes bluegrass zenei workshop

15:00 Avar Panni & Vitányi Iván duó

15:50 Önként és Dalolva Társulat

16:40 Half Page

17:30 Horváth Ádám

18:00 Nojata & Friends String Band

18:50 Zverzia (SK)

19:40 Poa Pratensis

20:30 Cobario (A)







0

hírek innen, onnan

Nem tétlenkednek: máris érkezik Budapestre a brüsszeli delegáció

Nagyon záros a határideje annak, hogy hozzájuthassunk a Magyarországnak járó uniós forrásokhoz. Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von...

Meglépi a Nyugat: hatalmas fegyvergyártás indul egy európai országban Ukrajna megmentésére

Az RTX védelmi vállalat Raytheon üzletága 3,7 milliárd dolláros szerződést kötött Patriot GEM-T elfogórakéták szállítására Ukrajna...

Lehányta Katy Perryt Ruby Rose: javában zajlik a nyomozás

Az ausztrál hatóságok nyomozást indítottak Katy Perry ellen, miután Ruby Rose színésznő szexuális bántalmazással vádolta meg az...

Új névvel, sok újdonsággal itt a VW villanyautója

Friss dizájn, átdolgozott belső, korrigált ergonómia, modern hajtási rendszerek és új technológiák a mostantól ID.3 Neo néven futó...

Szexjátékokat vásárolt a Mészároshoz köthető V-híd költségére a cég egyik dolgozója

De a számlát sztornózhatták, miután egy másik dolgozó értesítette a HR-osztályt a megrendelésről

Közel 7 százalékos osztalékhozamot kínál egy magyar részvény

Az ANY Biztonsági Nyomda ma megtartott közgyűlése az igazgatóság javaslatát elfogadva 503 forint részvényenkénti osztalékot szavazott...

Így turbózhatja fel talajt a legújabb magyar fejlesztéssel

A granulált és folyékony formában is elérhető kondicionáló javítja a talaj vízmegtartását és a műtrágya hasznosulását, így...

Varga Mihály pénzügyminiszterrel ünnepelte 109. születésnapját Gizi néni

Varga Mihály pénzügyminiszterrel ünnepelte 109. születésnapját Nemecz Gizella, vagy ahogyan a legtöbben ismerik, Gizi néni. A különleges...

Hann: A Fidesz becsapta és átverte a saját szavazóit

A Medián igazgatója szerint a magyar társadalomnak elege lett a hazudozásból.

Íme a Z generációs társadalmi trend, ami megváltoztatja a társasági életünket

A Z generáció számára már egész mást jelent a társas kapcsolódás. 

0

Sport

Lemondott Gyulay Zsolt, határozatkép-telenné vált a Szujó Zoltán vezette szövetség

Már korábban is bizalomvesztésnek élte meg, hogy csökkent az elnökségi tagok száma.

Szoboszlait vádolják a franciák, de az UEFA is felelős a PSG-sztár sérüléséért

Franciaországban úgy vélik, Desire Doue sérülése volt a Liverpool elleni siker árnyoldala.

A Liverpool lecserélt sztárja a meccs közben hazament, és súlyos árat fizethet

Arne Slot elárulta a PSG elleni vereség után, hogy francia csatár sérülése nem néz ki jól.

A Barcelona a BL-visszavágón is szíven szúrta magát

Az Atlético Madrid egy nagyon sokáig emlékezetes párharc után bejutott a Bajnokok Ligája legjobb négy csapata közé.

A Liverpool kettős vereséggel, rúgott gól nélkül búcsúzott a BL-ből

A címvédő Paris Saint-Germain a nyolc között kiejtette a Liverpoolt a Bajnokok Ligájában.

Kerkez lábában gól maradt, megvan a Liverpool bűnbakja

A Liverpool kettős vereséggel búcsúzott a Bajnokok Ligájától.

Szoboszlai fájdalmas magánya: teljesen összetörve állt a Liverpool-szurkolók elé

A magyar középpályás nagy álma összetört, de a balhé után egymásra talált a csapat drukkereivel.

Tóth Alex nagy csapással szembesült, a BBC megírta, mi lehet a háttérben + videó

A szezon végén távozik a Bournemouth labdarúgócsapatának vezetőedzője, Andoni Iraola.

0
0

Bulvár

„Teljesen megdöbbentem” – A Fidesz-szavazók most szembesülnek azzal, hogy Magyar Péter nem olyan, amilyennek a propaganda korábban lefestette

Teljesen másmilyennek képzelték Orbán hívei Magyar Pétert. A hétfői nemzetközi sajtótájékoztató után sokaknak leesett az álla.

Orbán Anita: Felszólítjuk Szijjártó Péter minisztert és kollégáit, hogy azonnal hagyjanak fel minden iratmegsemmisítéssel

És ne is töröljenek semmit. A Tisza politikusa szerint nekiálltak ledarálni a szankciós anyagok dokumentumait.

Tölgyessy Péter: Ha Orbán marad, és nem vonul vissza, az főnyeremény Magyarnak

Az elemző szerint Orbán Viktor abba a helyzetbe kerülhet, hogy ő lehet a következő Gyurcsány Ferenc.

Lemondott Gyulay Zsolt, határozatkép-telenné vált a Szujó Zoltán vezette szövetség

Már korábban is bizalomvesztésnek élte meg, hogy csökkent az elnökségi tagok száma.

Olyan adás ment le a köztévében a Tisza győzelme után, amire senki nem számított

Sokan észrevették a fordulatot a köztévében a Tisza választási győzelme után.

Olyan lesivideó terjed Orbán Viktorról, ami teljesen példátlan, nem látta a miniszterelnök, hogy veszi a kamera

Nem akárhol filmezték le Magyarország miniszterelnökét, és nem akárki kommentálta az eseményeket.

Bencsik András: Egy felelős van, könnyű megtalálni őt. Úgy hívják, Orbán Viktor

Szerinte szokatlan méretű és váratlan vereséget szenvedtek.

Szoboszlait vádolják a franciák, de az UEFA is felelős a PSG-sztár sérüléséért

Franciaországban úgy vélik, Desire Doue sérülése volt a Liverpool elleni siker árnyoldala.

Karácsony Gergely: bizonyos Szentkirályi Alexandra Éva magánszemély feljelentett

A fideszes többségű Nemzeti Választási Bizottság el is marasztalta.

blogmorzsák

A Titanic túlélőinek megmentője

Dr. Lengyel Árpád, a hősies magyar hajóorvos oroszlánrészt vállalt a mentésben.

Eszed? Nem eszed?

És azt tudod, meddig kell szedni a vasat?

0