Ezt olvasta már?


Ötvenezer jegyvásárlója volt a Pannon Filharmonikusoknak

Május 31-én zárta a bérleteseknek szóló évadát a Pannon Filharmonikusok. Pécs nemzetközi hírű zenekara ismét egy emlékezetes szezonon van túl, erről, és persze egy kicsit a jövőről is beszélgettünk Horváth Zsolttal, a PFZ vezetőjével.

- Melyek voltak a napokban záruló évadban Pannon Filharmonikusok olyan szakmai eredményei, melyeket a közönség is visszaigazolt?

- A legfontosabb, hogy a mintegy ötvenezer jegyvásárlónknak Pécsett, Budapesten, az ország és a világ számos pontján minden esetben magas minőséget tudtunk nyújtani. Szakmai novumként kiemelendő, hogy Bogányi Tibor vezető karmester felvette Anton Bruckner darabjait a repertoárunkba. A mélyen vallásos szerző szimfóniái alatt teljesen át lehet adni magunkat a zenének, az időtlenségnek, és a kezdeti ódzkodás után bátran mondhatom, mára egyfajta „Bruckner-kultusz” alakult ki a koncertre járók körében. Érdeklődés kísérte a Kocsis Zoltánra emlékező három koncertből álló mini sorozatunkat, amelyet azokból a darabokból állítottunk össze, amelyeket véleményünk szerint Kocsis Zoltán is beválogatott volna egy három koncertből álló komolyzenei ajánlóba.

- A hagyományos műfajokban is meg tudott újra újulni az együttes?

- Több évvel ezelőtt sikeresen nyitottunk a barokk zene felé, amit idén is sikerrel folytattunk. Megtaláltuk ennek a műfajnak a külön közönségét, melyhez hozzájárult az Eszterházy Pál által komponált Harmonia Caelestis előadása is, amivel a varasdi barokk fesztivált is megnyertük. De ebbe a sorba tartozik a Nagyhéten előadott Krisztus hét szava a keresztfán Haydn-től, aminek oratórikus és az Nádler-Esterhazy szövegével előadott variációját egy este egymás után tűztük műsorra, nagy közönségsikerrel. Utoljára, de nem utolsó sorban Gilbert Varga klasszikus koncertjét kell megemlítenem Baráti Kristóffal, amely úgy gondolom, hogy referenciaszintű előadás volt, azaz nem egyszerűen jól sikerült, hanem ezeknek így kellett szólnia, libabőrös lett tőlük az ember. Mindegyikük jól mutatta, milyen magas szinte ért el a Pannon Filharmonikusok.

- Helyben vagyunk. Milyen magas szintre, hiszen nem sok komolyzenei zenekar mondhatja el magáról, hogy egy multicég, jelen esetben az E.on áll be szponzorként egy évada mögé?

- 2003-tól vagyok a zenekar vezetője, akkor tettük le az alapjait a szponzorációs rendszerünknek, és hamarosan azzal szembesültünk, hogy a magas társasági adók befizetése után a vállalkozások vezetői úgy érezték, az állam feladata a már befizetett adókból eltartani a magas kultúrát. A később bevezetett TAO rendszerrel – amelyben a vállalkozások dönthetnek arról, hogy a társasági adójuk egy részét kinek kívánják adni – végképp lecsökkent a hagyományos szponzoráció. Ilyen körülmények között hatalmas eredménynek tartom az E.on mellénk állását, amely egy évadra szólt, de jó példával szolgált, így előrehaladott tárgyalásokat folytatunk egy másik céggel, amely bízunk benne, hogy a következő évadra áll mellénk. Ők felismerték, hogy az egymás imázsának erősítése csak a hagyományos szponzoráció keretén belül működhet, hiszen a TAO támogatást nem honorálhatjuk megjelenésekkel, így nem tudjuk viszonozni azt semmilyen módon.

- Mit jelent Pécs számára a Pannon Filharmonikusok? Milyen jövőképpel rendelkezik a zenekar?

- A 2000-es évek elején kezdtük el, és a mindenkori városvezetéssel összhangban folytatjuk azt a munkát, hogy egy, ugyan nem olcsó, ugyanakkor nemzetközi szinten jegyzett, ismert brandet építsünk fel. Mára eljutottunk odáig, hogy ha tovább szeretnénk lépni, márpedig szeretnénk, erről a kormányzati szinten kell döntést hozni, hiszen az újabb szintlépés természetesen több pénzt igényel. Pécsre visszatérve. Az idei szezon szlogenje az Energiaáramlás volt, mely épp összecsengett a főszponzor profiljával. A következő évad a Titánium lesz, de nem a leendő szponzor miatt, hanem azért, hogy tudatosítsuk a közönségünkben, hogy megbízható, biztos pont vagyunk, és azok is szeretnénk maradni az életükben. Szilárd és megbízható minőségű, akár a titánium. Pécs egyik alapeleme.

- Jelenleg a bérletezés folyik a zenekarnál. Nem idejétmúlt formája ez a koncertlátogatásnak napjaink rohanó világában?

- A Titanium azért is jó cím, mert sokmindent körül lehet írni vele. Ha van egy koncertbérletem, akkor azzal egyben el is köteleződöm aziránt a kulturális termék iránt, hiszen rendszeresen fogom fogyasztani. Ha könyvtárbelépőm van, rendszeresen olvasok, ha újság-előfizetésem, akkor tájékozódom. Ha színházbérletem, akkor színházba járok. Nem függ az aznapi hangulatomtól, az időjárástól. Adok magamnak egy esélyt arra, hogy a művészet, a kultúra, a minőségi kikapcsolódás hozzám tegyen. Jegyvásárlóként ki vagyok téve valóban nagyon sok változónak, míg bérletesként biztos ontok vannak egy évadra előre az életemben. És, hogy azok olyan esték legyenek, amit nem felejt el a közönség, mi gondoskodunk!

- Miben nyújt új színt a Titanium évad?

- Ma már nem csak Pécsnek zenélünk, bérleteseink között nagyon sokan vannak a város körülbelül nyolcvan kilométeres vonzáskörzetéből. Dombóvártól Barcsig járnak koncertre Pécsre, számukra kínáljuk a szombat koraesti bérletsorozatunkat. (Ezen kívül két csütörtök esti, egy ünnepekhez kötődő, egyházzenei bérletsorozat szól a pécsieknek, a budapesti Müpában öt pénteken fut koncertsorozatuk. A szerk.) Ez a sorozat vetette fel a kérdést, hogy a koncerteken kívül mivel lehet többet nyújtani. Partnereket kellett keresnünk, és így közösen indítjuk útjára PannoniClubunkat, amit a koncertek tematikájához igazodva nyújt gasztronómiai és közösségi élményt a bérleteseinknek. Egyszóval bérletesnek lenni többet jelent, mint sokszor koncertre járni.

- Vannak olyan kiemelkedő pillanatok, amiket már nagyon vár a következő évadból?

- Eötvös Péter 75. születésnapi koncertje mindenképpen az elsők között említendő. Hatalmas megtiszteltetés, hogy a mi zenekarunk lehet az ő partnere ezen a jeles eseményen. Eötvös napjainkban a nemzetközi zenei porondon a legelismertebb magyar zeneszerző és karmester, aki nagyon kevés együttessel hajlandó együtt dolgozni. Mi az egyike lehetünk ezeknek, ami a közös korábbi munkáinkhoz való hozzáállásunknak és a minőségi garanciánknak is köszönhető. Várakozással tölt el Gilbert Varga markánsabb szerepvállalása az évadban – 4 koncerten játszunk együtt – és a vezető karmesterünk, Bogányi Tibor újabb Bruckner előadása is. De ez csak a jéghegy csúcsa, sok népszerű mű is felcsendül az évadban, kezdve Ravel Bolerojától Dvořák Újvilág szimfóniájáig, hogy csak a legnépszerűbbeket emeljem ki.

M. Z.







0

hírek innen, onnan

Vérfagyasztó: Halálos tervre készült a férje ellen a pécsi feleség

A sokat tapasztalt rendőröket is ledöbbentette az eset.

Az elmúlt tizenhat év – Ezt tették Magyarországgal

Elárasztották az országot az akksigyárak, miközben szétverték a magyar diplomáciát. A korrupció kiépült, a nagyvárosoktól távolabb...

Rémisztőek a friss adatok az üzemanyag-tartalékról - Megnyomták a vészcsengőt, azonnali kormányzati beavatkozást sürgetnek

Veszélyesen alacsony szintre csökkentek a magyarországi biztonsági üzemanyag-tartalékai a legfrissebb, április 12-i adatok szerint. Még...

Kiborult a bili Magyar Péter reggeli közmédiás szereplése után

Ahogy már megírtuk, Magyar Péter hosszú idő után újra, szerda reggel az M1-en szerepelt.

Vitályos Eszter közölte: Nem lesz kormányinfó

Már most lesz egy fontos változás az eddigi menetrendhez képest. A kormányszóvivő éppen egy kormányülésről ment ki telefonálni, amikor...

„Szenvedek és küzdök” – Galla Miklós visszaesett. Újra a rejtélyes kór árnyékában gyötrődik

A rajongók aggódnak a népszerű művész egészségi állapota miatt. Sajnos Galla Miklós ismét drámai vallomást tett, miután kiderült: a...

Moszkva üzent Magyar Péternek: Lavrov kemény szavakat küldött a leendő magyar kormányfőnek

Szergej Lavrov egy pekingi tárgyalást követően beszélt az orosz–magyar kapcsolatok jövőjéről és a politikai párbeszéd lehetőségéről.

Ők tartoznak a Tisza Párt kibővített vezetésébe

Kármán András megosztott egy fotót azokról, akik tegnap részt vehettek a párt kibővített vezetői ülésén. Három nő, nagy hiányzók...

Miért szül egyre több nő 40 felett?

Egyre több nő dönt úgy, hogy 40 felett szül gyermeket. Nem kényszerből, hanem tudatos, belső igényből, ahogy azt Aubrey Plaza és Sienna...

5 outfit-baki, amitől kevésbé tűnsz magabiztosnak

Néha olyan apró hibák csúsznak a megjelenésünkbe, amelyektől egyáltalán nem érezzük jól magunkat a bőrünkben, és ezt bizony mások...

0

Sport

Lemondott Gyulay Zsolt, határozatkép-telenné vált a Szujó Zoltán vezette szövetség

Már korábban is bizalomvesztésnek élte meg, hogy csökkent az elnökségi tagok száma.

Szoboszlait vádolják a franciák, de az UEFA is felelős a PSG-sztár sérüléséért

Franciaországban úgy vélik, Desire Doue sérülése volt a Liverpool elleni siker árnyoldala.

A Liverpool lecserélt sztárja a meccs közben hazament, és súlyos árat fizethet

Arne Slot elárulta a PSG elleni vereség után, hogy francia csatár sérülése nem néz ki jól.

A Barcelona a BL-visszavágón is szíven szúrta magát

Az Atlético Madrid egy nagyon sokáig emlékezetes párharc után bejutott a Bajnokok Ligája legjobb négy csapata közé.

Igazságot tett az UEFA Kovács István és a Barcelona ügyében

A katalánok több játékvezetői ítéletettel sem értettek egyet az Atlético Madrid elleni BL-negyeddöntőn.

A Liverpool kettős vereséggel, rúgott gól nélkül búcsúzott a BL-ből

A címvédő Paris Saint-Germain a nyolc között kiejtette a Liverpoolt a Bajnokok Ligájában.

Kerkez lábában gól maradt, megvan a Liverpool bűnbakja

A Liverpool kettős vereséggel búcsúzott a Bajnokok Ligájától.

Szoboszlai fájdalmas magánya: teljesen összetörve állt a Liverpool-szurkolók elé

A magyar középpályás nagy álma összetört, de a balhé után egymásra talált a csapat drukkereivel.

Tóth Alex nagy csapással szembesült, a BBC megírta, mi lehet a háttérben + videó

A szezon végén távozik a Bournemouth labdarúgócsapatának vezetőedzője, Andoni Iraola.

0
0

Bulvár

„Teljesen megdöbbentem” – A Fidesz-szavazók most szembesülnek azzal, hogy Magyar Péter nem olyan, amilyennek a propaganda korábban lefestette

Teljesen másmilyennek képzelték Orbán hívei Magyar Pétert. A hétfői nemzetközi sajtótájékoztató után sokaknak leesett az álla.

Orbán Anita: Felszólítjuk Szijjártó Péter minisztert és kollégáit, hogy azonnal hagyjanak fel minden iratmegsemmisítéssel

És ne is töröljenek semmit. A Tisza politikusa szerint nekiálltak ledarálni a szankciós anyagok dokumentumait.

Hatalmas bejelentés érkezett Magyarország jövőjéről: elképesztő vagyon szakadhat ránk a kormányváltás után

A Moody's hitelminősítő szerint a választások után megalakuló Tisza-kormány pozitívan hathat Magyarország adósbesorolására

Tölgyessy Péter: Ha Orbán marad, és nem vonul vissza, az főnyeremény Magyarnak

Az elemző szerint Orbán Viktor abba a helyzetbe kerülhet, hogy ő lehet a következő Gyurcsány Ferenc.

Lemondott Gyulay Zsolt, határozatkép-telenné vált a Szujó Zoltán vezette szövetség

Már korábban is bizalomvesztésnek élte meg, hogy csökkent az elnökségi tagok száma.

Egy mandátum átvándorolt a Tiszától a Fideszhez

Még mindig várható átrendeződés a mandátumokat illetően a vasárnapi választások eredményeiben.

Olyan adás ment le a köztévében a Tisza győzelme után, amire senki nem számított

Sokan észrevették a fordulatot a köztévében a Tisza választási győzelme után.

blogmorzsák

A Titanic túlélőinek megmentője

Dr. Lengyel Árpád, a hősies magyar hajóorvos oroszlánrészt vállalt a mentésben.

Eszed? Nem eszed?

És azt tudod, meddig kell szedni a vasat?

0