Ezt olvasta már?


Négy napra ismét jazzfőváros lesz Kecskemét

Négy nap alatt tizenöt ország száz zenésze lép színpadra az augusztus 1-je és 4. között zajló, nyolcadik kecskeméti Bohém Jazzfőváros nevű, szabadtéri családi fesztiválon - mondta el Ittzés Tamás fesztiváligazgató az MTI-nek.


hirdetés

Az ötletgazda, egyben a fesztivál házigazdája, a Bohém Ragtime Jazz Band zenekarvezetője kiemelte: a kecskeméti Benkó Zoltán Szabadidőközpontban "zenei szempontból kifejezetten a szórakoztató, táncolható klasszikus dzsessz jelenti a fesztivál arculatát, de abban a legszélesebb spektrumot fedi le: ragtime, blues, New Orleans-i jazz, dixieland, hot jazz, swing, boogie, bossa nova és rockabilly váltogatják egymást öt színpadon négy napon át". Kiemelte, hogy a nemzetközi élvonalba tartozó fellépők a világ számos pontjáról érkeznek Kecskemétre, hiszen lesz uruguayi, kanadai, ausztrál fellépő, de Európa számos országa mellett Japánból és az Amerikai Egyesült Államokból is jönnek zenészek a fesztiválra. Mint mondta: a szenzációs német trombitás, Norbert Susemihl Joyful Gumbo zenekarának svéd, dán, ausztrál tagjai "a legdögösebb New Orleans-i életérzést" közvetítik hihetetlen energiával, a holland Louis Armstrong Celebration Band a dzsessz leghíresebb trombitásának hagyományait viszi tovább, a Prohibition Stompers tagjai között osztrák, svéd, horvát, japán zenészek is vannak, és a zenekar "a régi fekete dzsessznek ugyanúgy nagymestere, mint a lüktető swingnek". Az uruguay-i-kanadai Delta Bastards duó energikus bluest játszik, az amerikai gitáros-énekes Ryan Donohue pedig "saját képére formálja a blues műfaját". A magyar zenészek között megtalálható a házigazda zenekar, az eMeRTon-díjas, 39 éves Bohém Ragtime Jazz Band, a dél-amerikai zenét játszó Cafuné, a Candy Men Duo, vagy éppen az Európa egyik legjobb szájharmonikása, Pribojszki Mátyás által vezetett Jumping Matt & his Combo és számos más formáció. Hangsúlyozta, hogy az egyes csapatok tagjai közösen is fellépnek a jam sessionökön, illetve az "all stars" koncerteken.

Fontos része a hosszú hétvégének a swingtánc is, így idén amerikai, cseh, bolgár, szlovén és osztrák táncosok is ellátogatnak a rendezvényre, akik tanítanak, fellépnek, és a szombat éjjeli swingtáncversenyen a zsűri szerepét is ellátják. Ittzés Tamás elmondta: a programkínálat ebben az évben is nagyon gazdag, így egyebek mellett lesz Oh Yeah Day Ordibáló Verseny augusztus 4-én, Louis Armstrong születésnapjára emlékezve. A Sportolj és fesztiválozz! mottó jegyében szombat délelőtt rendezik meg Jazzfőváros futást. A résztvevők egy fesztiválpólót és egy aznapra szóló belépőt kapnak ajándékba. A 2,3 kilométeres alaptávot ezúttal akár meg is lehet ötszörözni egyéniben és váltóban is. Idén is lesz strandröplabdapálya, de készülnek labirintuspályával is, ahol a tájfutással ismerkedhetnek meg a gyermekek. Mivel a fesztivállal egyidőben zajlanak az ötkarikás játékok, felállítanak egy olimpiai sátrat is, ahol a résztvevők közösen szurkolhatnak a magyar versenyzőknek. Emellett idén is ki lehet próbálni a sárkányhajózást, lesz társasjátéksátor, nem maradhat el a veteránjárművek bemutatója sem. A fesztiválbelépővel mindenki ingyen fürödhet a szabadidőközpont területén lévő tóban. Az érdeklődők elsajátíthatják a swingtánc alapjait is kilenc, kezdőknek szóló bemutató óra keretében - tette hozzá. A fesztivállal párhuzamosan rendezik meg a negyedik Jazzfőváros jazztábort. A hangszeres, énekes és swingtánc kurzusok a kecskeméti egyetem campusán zajlanak. A résztvevők produkcióit a fesztivál zárókoncertjén hallgathatja majd meg a közönség. További részletek a https://jazzfovaros.hu/programok oldalon olvashatók.

MTI







0

hírek innen, onnan

Micsoda siker – 33 év után lett meg a gyilkos

A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói 33 év után tettek pontot az eddig megoldatlan emberölési ügy végére. Fotó:...

Több mint 200 kilométeres szakaszon fejleszti áramhálózatát az MVM

Az MVM fejleszti az Északkelet-Magyarországtól a Dél-Alföldig húzódó nagyfeszültségű áramhálózatának több mint 200 kilométeres...

Tőzsdei rally jöhet Amerikában a Goldman szerint

A Goldman Sachs 6.000-ről 6.300 pontra emelte az S&P 500 célárát a gazdaság stabil teljesítményére hivatkozva.

Lékai-Kiss Ramóna elbűvölően festett az Inspiráló Nők Estjén: a gyönyörű műsorvezető felvette élete legszebb ruháját

A Femcafe.hu nagyszabású díjátadó gáláján a csodaszép Lékai-Kiss Ramóna is részt vett, aki a jelölőbizottság egyik tagja volt idén.

Anthony Joshua vs. Daniel Dubois: Brutális összecsapás Wembleyben

A bokszrajongók számára az elmúlt hétvége igazi csemegét kínált, hiszen két brit nehézsúlyú bokszoló, Anthony Joshua és Daniel...

MTA: a két kutató felfedezése a génszabályozás egy teljesen új mechanizmusára derített fényt

A génszabályozás egy teljesen új mechanizmusára derített fényt az orvosi-élettani Nobel-díj idei két kitüntetettje, Victor Ambros és...

Csökkent az első három negyedévben a német autógyártás

Az első három negyedév megrendelései 2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.

Schmidt Ádám: Az együttműködés kiemelten fontos; Szalai képzett szakember

A sportvezető elmondta, hogy az új kormányrendelet alapján az a szövetségi kapitány kap kitüntetést, akinek a sportágában érem...

Európai uniós támogatással fejlesztettek új elektromos midibuszt Baján

A midibuszból jelenleg egy darab létezik, azonban a típusengedély megszerzését követően évi 50 jármű készülhet a GANZ-SOR-ból a bajai...

AM: elfogadták a hazai gabona és olajosnövény termesztés kedvező ÜHG-kibocsátási értékeit

Növényeink kibocsátási értékei az eddig elfogadott dán, német, litván és cseh értékekhez képest jellemzően nem magasabbak.

EM: egy hónap múlva élesedik a vidéki elektromos töltőhálózat bővítését szolgáló pályázat

A pályázóknak legalább egy e-töltőállomás létesítésére kell vállalást tenniük a töltőpontokkal kevésbé ellátott járások...

Horvátországban 12,1 százalékkal nőtt az eladott új autók száma az első kilenc hónapban

Szeptemberben 4123 új autót értékesítettek, 11,9 százalékkal többet, mint tavaly szeptemberben.

Sport

„Nem én kértem, hogy 80 milliót fizessenek értem” – megutálta a futballt Londonban az Arsenal-szélső

Az elefántcsontparti szélső 2019 nyarán érkezett a csapathoz, hatalmas ellenérték fejében. Szerződését négy év szenvedés után bontotta fel a klub. A 29... Read More... A „Nem én kértem, hogy 80 milliót fizessen

Nagy csapás a magyar válogatottnak, sérülés miatt Rossi nem számolhat két játékossal az NL-meccseken

Kerkez Milos és Horváth Krisztofer sérülés miatt kikerült a magyar válogatott keretéből - írja az MLSZ X-oldala. Helyettük Schön Szabolcsot és Dárdai Palkót hívta be Marco Rossi szövetségi kapitány.

Szoboszlairól beszélt a Liverpool edzője, Rossinak is üzent

Kiderült az is, miért nem játszotta végig a legutóbbi meccseket a magyar focista.

Volt edzői leosztályozták Milákot: hiányzik belőle az alázat és a szorgalom, de elszánt és szupertehetséges

Kadarkai Endre műsorában, „A nagy műben” ezúttal a magyar úszás zsenije, de hosszú ideje néma leventét játszó főszereplője, Milák Kristóf volt a téma. A stúdióban ott ült az a két edző, aki olimpiai bajnok

Belső szervei károsodtak, 26 évesen meghalt a világbajnoki bronzérmes atléta

Szombaton került kórházba, állapota pedig csak rosszabbodott.

Postecoglou: ez volt a legcsúnyább vereségünk, amióta itt vagyok

A Tottenham Hotspur 2-0-ra is vezetett a Premier League hetedik fordulójának zárómérkőzésén. A második félidőben viszont érthetetlen leolvadásának köszönhetően 3-2-re kikapott a... Read More... A Postecoglou: ez v

Elege lett Ádám Martin világsztár edzőjének, három meccs után távozott

A Real Madrid és a Chelsea legendája veretlenül távozott.

„Az igazat fogom mondani” – Pep Guardiola beszélt az Ederson-ügyről

A Manchester City menedzsere szerint a kapussal kapcsolatban nincs ügy, amiről lehetne beszélni. De a tréner is tisztában van vele, hogy van... Read More... A „Az igazat fogom mondani” – Pep Guardiola beszélt az Ederso

Csúnyán összeverekedett a Fradi és az Újpest játékosa - videó

Összeverekedett a Fradi és az Újpest játékosa

Forma-1: Óriási fordulat a kirúgott Daniel Ricciardo ügyében

A korábbi F1-pilóta bejelentése mindent megváltoztat.

Pintér Attila máris távozhat a Vasastól

Három vereséggel kezdett Angyalföldön, az NB II-ből való kiesés fenyegeti a csapatát.

Ellenfele is kiröhögte a színészkedő futballistát

Joel Veltman még futballista mércével is nehezen vállalható színészkedést mutatott be.

0

Bulvár

Rengetegen isszák naponta, pedig rákot és cukorbetegséget okozhat - Hetente csak ennyit lenne szabad

A diétás üdítők mesterséges édesítőszereket tartalmaznak, melyeknek túlzott fogyasztása egészségkárosító hatásokkal jár.

Hurrikán süvít Magyarország felé, már biztos eléri hazánkat is

Markáns hurrikán tűnt fel a radaron, ami nemsokára Magyarországot is eléri majd.

Áttörték a Hezbollah rakétái az izraeli légvédelmi rendszert, pusztítás Haifában

Tíz embert sebesítettek meg a Libanonból kilőtt rakéták az éjszaka folyamán az észak-izraeli Haifában és Tiberias városában.

Megszólalt a kormány: ez lesz a Nők 40 program sorsa

Múlt héten arról jelentek meg információk a sajtóban, hogy a kormány 2025-től átalakítja a nők kedvezményes nyugdíjba vonulását lehetővé tevő programot, erre reagált a Pénzügyminisztérium.

Óriási bajban vannak az 1940 és 60 között született magyarok: erre kevesen készültek fel, mindenük rámehet

Kiderült, hogy az 50-es és 60-as években járó emberek nagyobb valószínűséggel kövérebbek, betegebbek és gyengébbek, mint a náluk idősebbek.

Váratlanul magas összeggel érkezhetnek a gázszámlák: ez az oka

Magasabb összegű gázszámlára kell számítani, mutatjuk az okát.

Óriási kamu terjed a közösségi oldalakon: ordít róla, hogy átverés, mégis sokan elhiszik

Lila alma tartja lázban az embereket a Facebookon és az Instagramon.

„Nem én kértem, hogy 80 milliót fizessenek értem” – megutálta a futballt Londonban az Arsenal-szélső

Az elefántcsontparti szélső 2019 nyarán érkezett a csapathoz, hatalmas ellenérték fejében. Szerződését négy év szenvedés után bontotta fel a klub. A 29... Read More... A „Nem én kértem, hogy 80 milliót fizessen

Egészen megdöbbentő levelet kapott az a tanár, akit két éve rúgtak ki a kormányellenes tiltakozások miatt

Törley Katalin mintegy két évtizeden keresztül tanított franciát a pesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban. Nem mellesleg 2016-tól a Tanítanék Mozgalom egyik ismert képviselője volt,  de 2022 őszén elbocsátották a polg

80 év után döntött a felrobbanás mellett egy II. világháborús bomba egy japán reptéren

A robbanószerkezet az egyik gurulóút alatt rejtőzött, a létezéséről pedig a detonáció pillanatáig senki sem tudott.

blogmorzsák

A dán stílus: hygge, amire mindannyian vágyunk

Egy Dániából indult életfilozófia, aminek jelentése egyszerűen meghittség, boldogság, kényelem. De miből áll egy hygge otthon?

Brüsszelbe viszik Szent Erzsébetet

Amszterdamban és a belga fővárosában is megszólal az oratórium a Nemzeti Filharmonikusok előadásában.

Ez a tankerület nem birkózik a büfékkel

Az állami célkitűzés ebben megbukott

0