Ezt olvasta már?


Mocsai Lajos: életem három pillére a család, az egyetem és a kézilabda

A hetvenedik születésnapját vasárnap, március 10-én ünneplő Mocsai Lajos úgy fogalmazott: élete három fő pillére a család, a Testnevelési Egyetem és a kézilabdasport.


hirdetés

Mocsai az MTI-nek adott interjúban felidézte, polgári értelmiségi családból származik, hiszen édesanyja közgazdász, édesapja pedig egyrészt mérnök, másrészt válogatott kosárlabdázó volt.

"Láttam azt az erőfeszítést, amit egy férfinak a családjáért tennie kell. Nekem ez példa volt. Azt hiszem, elég büszke volt rám, és én nagyon szeretem az emlékét mind édesanyámnak, mind édesapámnak. Ez nekem nagyon fontos" - mesélte.

A szoros családi kötelék ellenére fiatalon elhagyta szülővárosát, a Testnevelési Főiskolára (TF) került, és ez meghatározta a pályafutását.

"Eltökélt voltam és elszánt, a képzés, az oktatás minősége pedig nagyon magas volt, mind elméleti, és kiemelten gyakorlati területen" - szögezte le.

Példaként hozzáfűzte: a képzés magas színvonalát bizonyítja, hogy a Bundesligában tíz évig - egyedülálló módon - kapusedző és kondicionális edző nélkül, egyedül irányította csapatait, hiszen az egyetemen olyan képzést kapott, hogy ezeket a feladatokat el tudta látni.

Ugyancsak fontosnak tartja, hogy a végzése után az egyetemen maradhatott tanársegédként, "hiszen a legmélyebb a tanítva tanulás". Az a feladathalmaz nagyon intenzív életet igényelt és biztosította a kézilabdával kapcsolatos szakmai előmenetelt: része volt a tanórák megtartása, illetve a hazai edzőképzésbe való azonnali bekapcsolódás, a sportági kutatás, az elméleti és gyakorlati tudás megszerzése és későbbi naprakész fejlesztése, elemzése, fölépítése.

"A játék minden fázisát kutatási adatokkal több ezerszer ellenőrizve végeztem a munkámat" - szögezte le.

Azonnal megkezdhette az edzői munkát a TFSE férfi és női csapatánál, majd átvette a válogatott gerincét adó Vasast, ráadásul nagyon magas óraszámban tanított, ezért a játékot abbahagyta.

"Nagyon sokat köszönhetek az ottani játékosoknak, kiemelten Sterbinszky Amáliára, Gódornéra, Rácz Mariannra, Őrinére, Barna Ildikóra, Angyal Évára gondolok és mindenkire, akik segítették a munkánkat. Sterbinszky vállalta azt a munkát, amit én fiatalként kértem tőlük. Azt mondta a többieknek, amíg én ennek a fiatalembernek mindent elvégzek, addig ez mindannyiótoknak kötelező. Ha pedig nem leszünk sikeresek, akkor majd számon kérjük" - mesélte.

Amikor a játékosok "már nem óhajtották azt a munkát elvégezni", és a csapat átformálódott, a szakvezetőt áthívták a Bp. Honvédhoz, amelyben hét-nyolc válogatott szerepelt, akik - immár Mocsai irányításával, aki 32 évesen mesteredző lett - 1986-ban világbajnoki döntősök voltak, két évvel később pedig az olimpián a legjobb négy közé kerültek.

"Az egy borzasztóan intenzív életpálya-fázis volt, ahol megkaptam a lehetőségeket. Ez hozta el azt a fiatalembert, aki vállalta adott helyzetben azt a marsallbotot, amit a sors fölkínált, fiatalon nagy feladatokkal bízták meg, és szenvedélyesen, nagyon sok energiát fektetett a saját továbbképzésére. Az egyetemi háttérnek és a családi háttérnek szintén köszönhetem ezt a nagyon komoly, dinamikus előrelépést" - fejtette ki.

Úgy fogalmazott: ha az ember képes pedagógiailag és emberileg is 24 órán keresztül megfelelő példát mutatni, ha érzik, hogy a bizalom, a hitelesség és a szakmai kompetencia együtt van, akkor nagyon messze lehet jutni. Az általa irányított női válogatott tagjai elsajátították ezt a mentalitást, a győzni akarást, a győzni tudást, amit közösen képviseltek, "ezért volt fantasztikus velük együtt dolgozni".

Hangsúlyozta, egész életében örült annak, ha a környezetében nőtt a rivalizálás, ugyanis szerinte az igazi minőség a minél jobb riválisokkal történő munkával alakul ki. Ezért mindkét válogatottja a világ legjobbjaival játszott a felkészülések során.

"A legfontosabbnak azt tartom, hogy akikkel együtt dolgoztam, partnerek voltak abban a felkészülésben, abban a morálban, abban a minőségi és mennyiségi munkában. Nélkülük nem tudtunk volna ilyen komoly eredményt elérni. Azt gondolom, mind a hölgyekkel, mind a férfiakkal igen mély az emberi kapcsolatom. Minden edző tudja, hogy komoly kvalitású emberek nélkül nem lehet ilyen sikereket elérni, de ők is tudják, hogy a közös szakmai munkánknak, illetve a felelősség- és feladatvállalásunknak köszönhető a magyaros kézilabdaiskola kialakulása" - vélekedett.

Utóbbi lényege a maximális fizikai képességfejlesztés, a technikai professzionalizmushoz közelítés, és egy nagyon magas stratégiai képzettség. Erre a három bázisra építették a munkát, de ehhez olyan emberek kellettek, akik vállalták, és nem szerettek, nem tudtak veszíteni.

"Nagyon komoly, főként intellektuális együttműködésem volt a lányokkal és a fiúkkal is, hiszen ők nagyon vágytak a győzelemre. Én klubcsapatként kezeltem a válogatottakat, nagyon hosszú ideig hétfőn-kedden kötelező válogatott napokat tartottunk, és az egész éves munka hozta meg azt a sikert, amiből világverő csapatokat tudtam építeni" - magyarázta.

Sikerei fontos összetevőjének tartja, hogy környezetét mindig úgy próbálta megszervezni, hogy ott a legaktuálisabb, legminőségibb munka legyen elvégezhető, vagyis figyelt arra, hogy naprakész legyen a tudása.

"Az egyetemi háttérrel olyan tudományos jellegű munkát végeztünk a hallgatókkal, amely nagyon jó alapot adott, amelynek köszönhetően előremutatólag tudtuk meghatározni a játék tendenciáit, legyen ez képesség, technika, vagy stratégia" - magyarázta.

"Az ember akkor válik igazán felnőtt férfivá, amikor egy családot kell fenntartania. Ez a felelősség az, ami mindig vezérelt, hogy olyan életpályát építsek föl, ahol a család, az egyetem és a kézilabdasport három pillérén keresztül tudjak erőn felül fennmaradni" - vallott életfelfogásáról a mesteredző.

MTI







0

hírek innen, onnan

Luke Littler már az első napon kiesett a legkülönlegesebb dartstornán - és majdnem a világbajnok is…

Luke Humphries, Nathan Aspinall és Rob Cross továbbjutott az első fordulóból a PDC legkülönlegesebb major versenyén, a Leicesterben zajló...

Micsoda siker – 33 év után lett meg a gyilkos

A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói 33 év után tettek pontot az eddig megoldatlan emberölési ügy végére. Fotó:...

Több mint 200 kilométeres szakaszon fejleszti áramhálózatát az MVM

Az MVM fejleszti az Északkelet-Magyarországtól a Dél-Alföldig húzódó nagyfeszültségű áramhálózatának több mint 200 kilométeres...

Tőzsdei rally jöhet Amerikában a Goldman szerint

A Goldman Sachs 6.000-ről 6.300 pontra emelte az S&P 500 célárát a gazdaság stabil teljesítményére hivatkozva.

Lékai-Kiss Ramóna elbűvölően festett az Inspiráló Nők Estjén: a gyönyörű műsorvezető felvette élete legszebb ruháját

A Femcafe.hu nagyszabású díjátadó gáláján a csodaszép Lékai-Kiss Ramóna is részt vett, aki a jelölőbizottság egyik tagja volt idén.

Anthony Joshua vs. Daniel Dubois: Brutális összecsapás Wembleyben

A bokszrajongók számára az elmúlt hétvége igazi csemegét kínált, hiszen két brit nehézsúlyú bokszoló, Anthony Joshua és Daniel...

MTA: a két kutató felfedezése a génszabályozás egy teljesen új mechanizmusára derített fényt

A génszabályozás egy teljesen új mechanizmusára derített fényt az orvosi-élettani Nobel-díj idei két kitüntetettje, Victor Ambros és...

Csökkent az első három negyedévben a német autógyártás

Az első három negyedév megrendelései 2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.

Schmidt Ádám: Az együttműködés kiemelten fontos; Szalai képzett szakember

A sportvezető elmondta, hogy az új kormányrendelet alapján az a szövetségi kapitány kap kitüntetést, akinek a sportágában érem...

Európai uniós támogatással fejlesztettek új elektromos midibuszt Baján

A midibuszból jelenleg egy darab létezik, azonban a típusengedély megszerzését követően évi 50 jármű készülhet a GANZ-SOR-ból a bajai...

AM: elfogadták a hazai gabona és olajosnövény termesztés kedvező ÜHG-kibocsátási értékeit

Növényeink kibocsátási értékei az eddig elfogadott dán, német, litván és cseh értékekhez képest jellemzően nem magasabbak.

EM: egy hónap múlva élesedik a vidéki elektromos töltőhálózat bővítését szolgáló pályázat

A pályázóknak legalább egy e-töltőállomás létesítésére kell vállalást tenniük a töltőpontokkal kevésbé ellátott járások...

0

Sport

„Nem én kértem, hogy 80 milliót fizessenek értem” – megutálta a futballt Londonban az Arsenal-szélső

Az elefántcsontparti szélső 2019 nyarán érkezett a csapathoz, hatalmas ellenérték fejében. Szerződését négy év szenvedés után bontotta fel a klub. A 29... Read More... A „Nem én kértem, hogy 80 milliót fizessen

Nagy csapás a magyar válogatottnak, sérülés miatt Rossi nem számolhat két játékossal az NL-meccseken

Kerkez Milos és Horváth Krisztofer sérülés miatt kikerült a magyar válogatott keretéből - írja az MLSZ X-oldala. Helyettük Schön Szabolcsot és Dárdai Palkót hívta be Marco Rossi szövetségi kapitány.

Szoboszlairól beszélt a Liverpool edzője, Rossinak is üzent

Kiderült az is, miért nem játszotta végig a legutóbbi meccseket a magyar focista.

Volt edzői leosztályozták Milákot: hiányzik belőle az alázat és a szorgalom, de elszánt és szupertehetséges

Kadarkai Endre műsorában, „A nagy műben” ezúttal a magyar úszás zsenije, de hosszú ideje néma leventét játszó főszereplője, Milák Kristóf volt a téma. A stúdióban ott ült az a két edző, aki olimpiai bajnok

Belső szervei károsodtak, 26 évesen meghalt a világbajnoki bronzérmes atléta

Szombaton került kórházba, állapota pedig csak rosszabbodott.

Postecoglou: ez volt a legcsúnyább vereségünk, amióta itt vagyok

A Tottenham Hotspur 2-0-ra is vezetett a Premier League hetedik fordulójának zárómérkőzésén. A második félidőben viszont érthetetlen leolvadásának köszönhetően 3-2-re kikapott a... Read More... A Postecoglou: ez v

Elege lett Ádám Martin világsztár edzőjének, három meccs után távozott

A Real Madrid és a Chelsea legendája veretlenül távozott.

„Az igazat fogom mondani” – Pep Guardiola beszélt az Ederson-ügyről

A Manchester City menedzsere szerint a kapussal kapcsolatban nincs ügy, amiről lehetne beszélni. De a tréner is tisztában van vele, hogy van... Read More... A „Az igazat fogom mondani” – Pep Guardiola beszélt az Ederso

Csúnyán összeverekedett a Fradi és az Újpest játékosa - videó

Összeverekedett a Fradi és az Újpest játékosa

Forma-1: Óriási fordulat a kirúgott Daniel Ricciardo ügyében

A korábbi F1-pilóta bejelentése mindent megváltoztat.

Pintér Attila máris távozhat a Vasastól

Három vereséggel kezdett Angyalföldön, az NB II-ből való kiesés fenyegeti a csapatát.

Ellenfele is kiröhögte a színészkedő futballistát

Joel Veltman még futballista mércével is nehezen vállalható színészkedést mutatott be.

0

Bulvár

Rengetegen isszák naponta, pedig rákot és cukorbetegséget okozhat - Hetente csak ennyit lenne szabad

A diétás üdítők mesterséges édesítőszereket tartalmaznak, melyeknek túlzott fogyasztása egészségkárosító hatásokkal jár.

Hurrikán süvít Magyarország felé, már biztos eléri hazánkat is

Markáns hurrikán tűnt fel a radaron, ami nemsokára Magyarországot is eléri majd.

Áttörték a Hezbollah rakétái az izraeli légvédelmi rendszert, pusztítás Haifában

Tíz embert sebesítettek meg a Libanonból kilőtt rakéták az éjszaka folyamán az észak-izraeli Haifában és Tiberias városában.

Megszólalt a kormány: ez lesz a Nők 40 program sorsa

Múlt héten arról jelentek meg információk a sajtóban, hogy a kormány 2025-től átalakítja a nők kedvezményes nyugdíjba vonulását lehetővé tevő programot, erre reagált a Pénzügyminisztérium.

Óriási bajban vannak az 1940 és 60 között született magyarok: erre kevesen készültek fel, mindenük rámehet

Kiderült, hogy az 50-es és 60-as években járó emberek nagyobb valószínűséggel kövérebbek, betegebbek és gyengébbek, mint a náluk idősebbek.

Váratlanul magas összeggel érkezhetnek a gázszámlák: ez az oka

Magasabb összegű gázszámlára kell számítani, mutatjuk az okát.

Óriási kamu terjed a közösségi oldalakon: ordít róla, hogy átverés, mégis sokan elhiszik

Lila alma tartja lázban az embereket a Facebookon és az Instagramon.

„Nem én kértem, hogy 80 milliót fizessenek értem” – megutálta a futballt Londonban az Arsenal-szélső

Az elefántcsontparti szélső 2019 nyarán érkezett a csapathoz, hatalmas ellenérték fejében. Szerződését négy év szenvedés után bontotta fel a klub. A 29... Read More... A „Nem én kértem, hogy 80 milliót fizessen

Egészen megdöbbentő levelet kapott az a tanár, akit két éve rúgtak ki a kormányellenes tiltakozások miatt

Törley Katalin mintegy két évtizeden keresztül tanított franciát a pesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban. Nem mellesleg 2016-tól a Tanítanék Mozgalom egyik ismert képviselője volt,  de 2022 őszén elbocsátották a polg

80 év után döntött a felrobbanás mellett egy II. világháborús bomba egy japán reptéren

A robbanószerkezet az egyik gurulóút alatt rejtőzött, a létezéséről pedig a detonáció pillanatáig senki sem tudott.

blogmorzsák

A dán stílus: hygge, amire mindannyian vágyunk

Egy Dániából indult életfilozófia, aminek jelentése egyszerűen meghittség, boldogság, kényelem. De miből áll egy hygge otthon?

Brüsszelbe viszik Szent Erzsébetet

Amszterdamban és a belga fővárosában is megszólal az oratórium a Nemzeti Filharmonikusok előadásában.

Ez a tankerület nem birkózik a büfékkel

Az állami célkitűzés ebben megbukott

0