Magyar operákkal gazdagodtak a baranyai könyvtárak
A Magyar Állami Operaház az ország legnagyobb nemzeti kulturális intézményeként küldetésének tekinti, hogy az opera üzenetét minél több magyarlakta településre eljuttassa.
Ennek jegyében született meg tavaly novemberben a Magyar Opera200 című kiadvány, és hirdeti meg 2018/19-es, „Puccini Itáliája”-évadában a budapesti dalszínház „Operát az Operából!” elnevezésű turnéját.
A 2017-es Magyar Opera Napja alkalmából a Magyar Állami Operaház egyedülálló CD-gyűjteményt jelentetett meg, amely a hazai operakultúra 200 esztendejének remekeit fogja egybe. A kiadványt a hazai városi könyvtárakba és zenei intézményekbe juttatja el az Opera.
A díszdoboz 50+3 korongja 35 válogatott operaművet tartalmaz, melyek célja operairodalmunk bemutatásán túl azok ismertté, népszerűvé tétele, valamint a zenehallgató közönség ösztönzése azok rendszeres hallgatására, időről-időre történő elővételére. (A részletes címlistát a melléklet tartalmazza.)
A hiánypótló kiadvánnyal csaknem 1000 könyvtár és zenei intézmény gyűjteménye gazdagodik. Az esemény helyszíne Baranya megyében a pécsi Polgármesteri Hivatal, ahol Páva Zsolt, a megyei jogú város polgármestere vette át jelképesen a Magyar Opera200-kiadványt.
A budapesti Operaház korszerűsítése lehetőséget biztosít arra, hogy a játszóhely kiváltásaként az Opera együttesei vidéki nagyvárosokban is bemutatkozhassanak. A Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. partnerségében megvalósuló „Operát az Operából!” sorozat jegyében a Baranya megyei közönség október 21-én hallgathatja meg Puccini Turandot című operáját a Kodály Központban. A korszakos itáliai szerző utolsó, a gyönyörű, ám rideg kínai hercegnőről szóló operáját (amelynek talán leghíresebb áriája a „Nessun dorma” kezdetű) Szabóki Tünde, Kiss Péter, Rácz István, Kovácsházi István és Sáfár Orsolya előadásában, a Magyar Állami Operaház Zenekara, Énekkara és Gyermekkara közreműködésével, valamint Héja Domonkos vezényletével hallhatja a közönség.
Az pécsi 2018/19-es Filharmónia Mester Bérlet az Opera előadásain kívül tartalmazza még az október 5-i „Az angyali Mozart útja a Requiemig”” című hangversenyt, a december 3-i „Advent és Magnificat” című Bach és Kuhnau koncertet, a 2019. január 21-i „Haydn temetése után az évszakok is” című hangversenyt az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus közreműködésével és Vashegyi György vezényletével, a Nemzeti Filharmónikus Zenekar és Énekkar 2019. április 25-i „A Maestro újra Pécsett” című hangversenyét Sümegi Eszter, Ulbrich Andrea, Brickner Szabolcs és Cser Krisztián közreműködésével és Kobayashi Ken-Ichiro vezényletével valamint a Budapesti Fesztiválzenekar november 11-i „Klasszikus Ritkaságok Mesterképzésben” című koncertjét Bereczky Dávid kürtművész közreműködésével és Takács-Nagy Gábor vezényletével és a 2019. március 1-jei „Mesterek Mesterien” című koncertjét Alexander Kniazev csellóművész közreműködésével és Pinchas Steinberg vezényletével.
Bérletek 2018. szeptember 7-ig válthatók a Filharmónia jegypénztáraiban, a Kodály Központban, illetve a Filter Kultúrkávéházban, a Ticket Expressz irodáiban, valamint a www.jegymester.hu és a www.opera.hu oldalon.
Turnéját az Opera hasonló rendszerben az Erkel Színház 2021/22-es évadra tervezett átépítése során is meg kívánja ismételni.
hírek innen, onnan
Jogerős ítélet a Marina-parti gyilkosság ügyében: már ekkor szabadulhat a gyilkos
25 év letöltése után szabadulhat a gyilkos.
Vérfagyasztó: Halálos tervre készült a férje ellen a pécsi feleség
A sokat tapasztalt rendőröket is ledöbbentette az eset.
Az elmúlt tizenhat év – Ezt tették Magyarországgal
Elárasztották az országot az akksigyárak, miközben szétverték a magyar diplomáciát. A korrupció kiépült, a nagyvárosoktól távolabb...
Rémisztőek a friss adatok az üzemanyag-tartalékról - Megnyomták a vészcsengőt, azonnali kormányzati beavatkozást sürgetnek
Veszélyesen alacsony szintre csökkentek a magyarországi biztonsági üzemanyag-tartalékai a legfrissebb, április 12-i adatok szerint. Még...
Kiborult a bili Magyar Péter reggeli közmédiás szereplése után
Ahogy már megírtuk, Magyar Péter hosszú idő után újra, szerda reggel az M1-en szerepelt.
Vitályos Eszter közölte: Nem lesz kormányinfó
Már most lesz egy fontos változás az eddigi menetrendhez képest. A kormányszóvivő éppen egy kormányülésről ment ki telefonálni, amikor...
„Szenvedek és küzdök” – Galla Miklós visszaesett. Újra a rejtélyes kór árnyékában gyötrődik
A rajongók aggódnak a népszerű művész egészségi állapota miatt. Sajnos Galla Miklós ismét drámai vallomást tett, miután kiderült: a...
Moszkva üzent Magyar Péternek: Lavrov kemény szavakat küldött a leendő magyar kormányfőnek
Szergej Lavrov egy pekingi tárgyalást követően beszélt az orosz–magyar kapcsolatok jövőjéről és a politikai párbeszéd lehetőségéről.
Ők tartoznak a Tisza Párt kibővített vezetésébe
Kármán András megosztott egy fotót azokról, akik tegnap részt vehettek a párt kibővített vezetői ülésén. Három nő, nagy hiányzók...
Miért szül egyre több nő 40 felett?
Egyre több nő dönt úgy, hogy 40 felett szül gyermeket. Nem kényszerből, hanem tudatos, belső igényből, ahogy azt Aubrey Plaza és Sienna...
Petíció indult, hogy Hadházy Ákos pozíciót kapjon valamelyik átláthatósági vagy elszámoltatási részlegnél
Vagy más, szakterületéhez illeszkedő független intézményben.
5 outfit-baki, amitől kevésbé tűnsz magabiztosnak
Néha olyan apró hibák csúsznak a megjelenésünkbe, amelyektől egyáltalán nem érezzük jól magunkat a bőrünkben, és ezt bizony mások...
Sport
Lemondott Gyulay Zsolt, határozatkép-telenné vált a Szujó Zoltán vezette szövetség
Már korábban is bizalomvesztésnek élte meg, hogy csökkent az elnökségi tagok száma.
Szoboszlait vádolják a franciák, de az UEFA is felelős a PSG-sztár sérüléséért
Franciaországban úgy vélik, Desire Doue sérülése volt a Liverpool elleni siker árnyoldala.
A Liverpool lecserélt sztárja a meccs közben hazament, és súlyos árat fizethet
Arne Slot elárulta a PSG elleni vereség után, hogy francia csatár sérülése nem néz ki jól.
Minden jegy elkelt, telt ház, 16 ezer néző várja Győrben a vasárnapi ETO–FTC-szuperrangadót
Eldőlhet a bajnoki cím sorsa.
A Barcelona a BL-visszavágón is szíven szúrta magát
Az Atlético Madrid egy nagyon sokáig emlékezetes párharc után bejutott a Bajnokok Ligája legjobb négy csapata közé.
Igazságot tett az UEFA Kovács István és a Barcelona ügyében
A katalánok több játékvezetői ítéletettel sem értettek egyet az Atlético Madrid elleni BL-negyeddöntőn.
Közleményt adott ki a Szujó Zoltán vezette szövetség, váratlannak nevezte Gyulay Zsolt lemondását
Rendkívüli közgyűlést kell összehívnia a testületnek.
A Liverpool kettős vereséggel, rúgott gól nélkül búcsúzott a BL-ből
A címvédő Paris Saint-Germain a nyolc között kiejtette a Liverpoolt a Bajnokok Ligájában.
Drasztikus változtatás jön a magyar labdarúgásban a következő idénytől
Egyhangú ajánlás után döntöttek.
Kerkez lábában gól maradt, megvan a Liverpool bűnbakja
A Liverpool kettős vereséggel búcsúzott a Bajnokok Ligájától.
Szoboszlai fájdalmas magánya: teljesen összetörve állt a Liverpool-szurkolók elé
A magyar középpályás nagy álma összetört, de a balhé után egymásra talált a csapat drukkereivel.
Tóth Alex nagy csapással szembesült, a BBC megírta, mi lehet a háttérben + videó
A szezon végén távozik a Bournemouth labdarúgócsapatának vezetőedzője, Andoni Iraola.
Bulvár
„Teljesen megdöbbentem” – A Fidesz-szavazók most szembesülnek azzal, hogy Magyar Péter nem olyan, amilyennek a propaganda korábban lefestette
Teljesen másmilyennek képzelték Orbán hívei Magyar Pétert. A hétfői nemzetközi sajtótájékoztató után sokaknak leesett az álla.
Orbán Anita: Felszólítjuk Szijjártó Péter minisztert és kollégáit, hogy azonnal hagyjanak fel minden iratmegsemmisítéssel
És ne is töröljenek semmit. A Tisza politikusa szerint nekiálltak ledarálni a szankciós anyagok dokumentumait.
Hatalmas bejelentés érkezett Magyarország jövőjéről: elképesztő vagyon szakadhat ránk a kormányváltás után
A Moody's hitelminősítő szerint a választások után megalakuló Tisza-kormány pozitívan hathat Magyarország adósbesorolására
Tölgyessy Péter: Ha Orbán marad, és nem vonul vissza, az főnyeremény Magyarnak
Az elemző szerint Orbán Viktor abba a helyzetbe kerülhet, hogy ő lehet a következő Gyurcsány Ferenc.
Mennydörgő bejelentkezés, ez volt Magyar Péter első mondata a Kossuth Rádióban, azonnal szót kért már az első kérdés előtt
Másfél év után először jelentkezett be a közmédiában Magyar Péter.
Lemondott Gyulay Zsolt, határozatkép-telenné vált a Szujó Zoltán vezette szövetség
Már korábban is bizalomvesztésnek élte meg, hogy csökkent az elnökségi tagok száma.
Egy mandátum átvándorolt a Tiszától a Fideszhez
Még mindig várható átrendeződés a mandátumokat illetően a vasárnapi választások eredményeiben.
Olyan adás ment le a köztévében a Tisza győzelme után, amire senki nem számított
Sokan észrevették a fordulatot a köztévében a Tisza választási győzelme után.
Lista készült a fideszes celebekről, elindult az elszámoltatás?
Tóth Gabi mellett más érdekes nevek is feltűnnek.
Bencsik András: Egy felelős van, könnyű megtalálni őt. Úgy hívják, Orbán Viktor
Szerinte szokatlan méretű és váratlan vereséget szenvedtek.
Giorgia Melonit, megkérdezték nem koccint-e Orbán Viktorra – az arckifejezése mindent elárult
Egy veronai borfesztiválon járt az olasz miniszterelnök.
Pénzesőt indítana a Tisza Párt a nyugdíjasoknak, de elképzelhetetlen, hogy ezt azonnal meg lehet valósítani
Konkrét időpontot pedig nem tettek a vállalásaik mellé.
blogmorzsák
A Titanic túlélőinek megmentője
Dr. Lengyel Árpád, a hősies magyar hajóorvos oroszlánrészt vállalt a mentésben.
Eszed? Nem eszed?
És azt tudod, meddig kell szedni a vasat?

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


