Ma kezdődik a 3. Zsolnay Fényfesztivál Pécsen
Mintegy 12 ezer négyzetméternyi vetített felületet keltenek életre csütörtöktől vasárnapig fényfestő csapatok a 30 helyszínen mintegy 100 programot kínáló 3. Zsolnay Fényfesztiválon, Pécsen.
A szervező Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. (ZSÖK) a többi között háromdimenziós fényfestéssel, újcirkuszi és utcaművészeti kavalkáddal várja a látogatókat, a kedvelt pécsi épületek fényfestést, a belváros ismert terei és rejtett zugai fényinstallációkat kapnak.
A vetítések és fényszobrok az eddigieknél is nagyobb területen helyezkednek majd el, a teljes belvárost behálózó Fény útja összesen 12 ezer négyzetméternyi vetített felületet kelt életre - ismertette korábban ZSÖK.
A fesztivál központi attrakcióját jelentő nemzetközi versenyen a pécsi székesegyház monumentális homlokzata elevenedik meg a háromdimenziós, mozgó fényalkotások által.
A műsorban Costa Rica-i tűzzsonglőrök és spanyol utcaművészek szerepelnek, a Sienta La Cabeza nevű katalán hajszobrász-csapat ismét több napon át készít világító hajkölteményeket a vállalkozó kedvű fesztiválozók számára.
A rendezvény nappali programokat is kínál: a tavaly debütált úgynevezett Fénybütyköldében látogatók maguk készíthetnek világító ékszereket és emléktárgyakat, de játszóházakat és látványos fizikai kísérleteket is tartanak.
A közönség zenei szórakoztatásáról mások mellett a japán Yuki Koshimoto és az ambient művész Maoom közös fellépése, az indiai Thaalavattam ütőhangszeres projekt, valamint a 14 tagú katalán dobos együttes, a Sound de Secá koncertje gondoskodik. A 30Y frontembere, Beck Zoltán Gyermeknek bátor címmel tart szerzői estet.
Mengyán András Munkácsy-díjas képzőművésznek a Pécsi Galériában nyílik kiállítása.
Az éjszakát pedig egy hét méter átmérőjű Hold-installáció fénye ragyogja majd be. A Hold múzeuma című alkotás az Angliában élő Luke Jerram műve, a világító művészeti installációhoz a NASA különlegesen részletes égitestfotóit vették alapul, a belülről megvilágított gömb formájú szobor minden centimétere öt kilométernek felel meg a Hold tényleges felszínéből.
hírek innen, onnan
A választás után két nappal kivonták a katonákat a kritikus infrastruktúrától
A magyar haderő 600 fővel vett részt benne, de már nem látják szükségét.
Láthatatlan, mégis folyamatosan jelen van – ezt kell tudni a háttérsugárzásról Magyarországon
A sugárzás szó sokakban azonnal aggodalmat kelt, pedig van egy formája, amellyel életünk minden pillanatában együtt élünk. Ez az...
Jön még meglepetés. Élő adásban árulta el a meteorológus, meddig tart a jó idő
Barta Sylvia elmondta, mikorra tervezhetünk szabadtéri programot.
Egyhangúlag szavazott az MNB Monetáris Tanácsa az alapkamat tartásáról
Az egynapos (O/N) betéti kamat 5,25 százalék, a kamatfolyosó felső széle, az egynapos (O/N) hitel kamata 7,25 százalék maradt.
Súlyos baleset történt a III. kerületben – ember, autó és épület is sérült
Egy autós elgázolt egy gyalogost, majd nekicsapódott egy fának, ami kidőlt. Dolgozik a katasztrófavédelem a helyszínen.
Újabb vád: Katy Perry Anna Kendricket is molesztálta
Ruby Rose szexuális zaklatásos vádjai után előkerült egy felvétel.
Szélestörzsű, nagy hatótávú repülőgép koncepcióján dolgozik a Tupoljev
A Tupoljev Tu-454 terve egyelőre csak a Boeing 787 Dreamlinerre nagyon hasonlító látványgrafika és egy Kazanyban tartott üzleti fórumon...
Törökországban egy iskolai lövöldözésben legkevesebb négyen meghaltak, húszan megsérültek
Egy délkeleti tartományban egy középiskolás diák nyitott tüzet, majd magával is végzett.
Az új napelemes autó a reggeli órákban lepipálja a házak tetejére telepített paneleket is
A különleges napelemes jármű éppen akkor hoz kiemelt teljesítményt, amikor indul a nap. A gyártó szerint a több irányból érkező fény...
Távozik Panyi Szabolcs a Direkt36-tól
A Szijjártó és Lavrov telefonbeszélgetéseit feltáró oknyomozó újságíró nemzetközi pályára lép.
Orbán Viktor korábban a legrosszabbtól tartott, most érdekes időzítéssel vonul le a magyar hadsereg
A Magyar Honvédség fokozatosan kivonja azt a mintegy hatszáz katonát, akiket a kritikus hazai energetikai létesítmények védelmére...
„Alig várjuk, hogy visszatérhessünk” – A magyar származású hollywoodi világsztár is gratulált Magyar Péternek
Hollywood egyik legnépszerűbb karakterszínésze, a Breaking Bad keménykötésű Hank ügynöke nem felejtette el, honnan származik. Dean...
Sport
Lemondott Gyulay Zsolt, határozatkép-telenné vált a Szujó Zoltán vezette szövetség
Már korábban is bizalomvesztésnek élte meg, hogy csökkent az elnökségi tagok száma.
Szoboszlait vádolják a franciák, de az UEFA is felelős a PSG-sztár sérüléséért
Franciaországban úgy vélik, Desire Doue sérülése volt a Liverpool elleni siker árnyoldala.
A Liverpool lecserélt sztárja a meccs közben hazament, és súlyos árat fizethet
Arne Slot elárulta a PSG elleni vereség után, hogy francia csatár sérülése nem néz ki jól.
Minden jegy elkelt, telt ház, 16 ezer néző várja Győrben a vasárnapi ETO–FTC-szuperrangadót
Eldőlhet a bajnoki cím sorsa.
A Barcelona a BL-visszavágón is szíven szúrta magát
Az Atlético Madrid egy nagyon sokáig emlékezetes párharc után bejutott a Bajnokok Ligája legjobb négy csapata közé.
Véget ér Szoboszlai Dominik karrierje Liverpoolban? Sokkoló hír érkezett
Elmondjuk, mi történt.
Igazságot tett az UEFA Kovács István és a Barcelona ügyében
A katalánok több játékvezetői ítéletettel sem értettek egyet az Atlético Madrid elleni BL-negyeddöntőn.
Közleményt adott ki a Szujó Zoltán vezette szövetség, váratlannak nevezte Gyulay Zsolt lemondását
Rendkívüli közgyűlést kell összehívnia a testületnek.
A Liverpool kettős vereséggel, rúgott gól nélkül búcsúzott a BL-ből
A címvédő Paris Saint-Germain a nyolc között kiejtette a Liverpoolt a Bajnokok Ligájában.
Drasztikus változtatás jön a magyar labdarúgásban a következő idénytől
Egyhangú ajánlás után döntöttek.
Kerkez lábában gól maradt, megvan a Liverpool bűnbakja
A Liverpool kettős vereséggel búcsúzott a Bajnokok Ligájától.
Szoboszlai fájdalmas magánya: teljesen összetörve állt a Liverpool-szurkolók elé
A magyar középpályás nagy álma összetört, de a balhé után egymásra talált a csapat drukkereivel.
Bulvár
„Teljesen megdöbbentem” – A Fidesz-szavazók most szembesülnek azzal, hogy Magyar Péter nem olyan, amilyennek a propaganda korábban lefestette
Teljesen másmilyennek képzelték Orbán hívei Magyar Pétert. A hétfői nemzetközi sajtótájékoztató után sokaknak leesett az álla.
Orbán Anita: Felszólítjuk Szijjártó Péter minisztert és kollégáit, hogy azonnal hagyjanak fel minden iratmegsemmisítéssel
És ne is töröljenek semmit. A Tisza politikusa szerint nekiálltak ledarálni a szankciós anyagok dokumentumait.
Tölgyessy Péter: Ha Orbán marad, és nem vonul vissza, az főnyeremény Magyarnak
Az elemző szerint Orbán Viktor abba a helyzetbe kerülhet, hogy ő lehet a következő Gyurcsány Ferenc.
Mennydörgő bejelentkezés, ez volt Magyar Péter első mondata a Kossuth Rádióban, azonnal szót kért már az első kérdés előtt
Másfél év után először jelentkezett be a közmédiában Magyar Péter.
Lemondott Gyulay Zsolt, határozatkép-telenné vált a Szujó Zoltán vezette szövetség
Már korábban is bizalomvesztésnek élte meg, hogy csökkent az elnökségi tagok száma.
Giorgia Melonit, megkérdezték nem koccint-e Orbán Viktorra – az arckifejezése mindent elárult
Egy veronai borfesztiválon járt az olasz miniszterelnök.
Olyan adás ment le a köztévében a Tisza győzelme után, amire senki nem számított
Sokan észrevették a fordulatot a köztévében a Tisza választási győzelme után.
Pénzesőt indítana a Tisza Párt a nyugdíjasoknak, de elképzelhetetlen, hogy ezt azonnal meg lehet valósítani
Konkrét időpontot pedig nem tettek a vállalásaik mellé.
Lista készült a fideszes celebekről, elindult az elszámoltatás?
Tóth Gabi mellett más érdekes nevek is feltűnnek.
Bencsik András: Egy felelős van, könnyű megtalálni őt. Úgy hívják, Orbán Viktor
Szerinte szokatlan méretű és váratlan vereséget szenvedtek.
Szoboszlait vádolják a franciák, de az UEFA is felelős a PSG-sztár sérüléséért
Franciaországban úgy vélik, Desire Doue sérülése volt a Liverpool elleni siker árnyoldala.
Ezzel a videóval van tele a nemzetközi sajtó a magyar választások után
Hegedűs Zsolt, a leendő Tisza kormány egészségügyi miniszteri posztjának várományosa örömtáncot lejtett a választási győzelem hírére. A videó vírusként terjedve bejárta a nemzetközi sajtót is.
blogmorzsák
A Titanic túlélőinek megmentője
Dr. Lengyel Árpád, a hősies magyar hajóorvos oroszlánrészt vállalt a mentésben.
Eszed? Nem eszed?
És azt tudod, meddig kell szedni a vasat?

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


