Ezt olvasta már?


Lovasi is Siófokkal ünnepel

51 évesen és 1 hónaposan tér vissza Siófokra zenélni Lovasi András. Jubileumi, teljes életművét bemutató turnéjának egyetlen balatoni állomása lesz a július 20-i koncert a nyári ellazulás központjának kikiáltott PLÁZS-on, ahol felhangzanak a jól ismert Kispál és Kiscsillag slágerek.

Tavaly június 20-án lett 50 éves Lovasi András, aki két nagyszabású koncerttel ünnepelt: az elsőt az általa életre hívott Fishing on Orfű fesztiválon tartották meg, pontosan a szülinapján, a másodikat pedig a Budapest Sportarénában november 11-én. Mindkét koncert hatalmas siker volt, nem véletlen, hogy zenésztársai és a fesztiválszervezők buzdítására idén országjárásra is indult a Kispál és a Borz egykori frontembere az első ötven év legjobb dalaival.

A Lovasi’18 turné egyetlen balatoni állomása a siófoki PLÁZS lesz július 20-án, ahol a két nagyszabású koncert hangulatára számíthatnak a rajongók. A színpadon Lovasi két zenekarából, a Kispál és a Borzból, illetve a Kiscsillagból állnak majd zenészek az énekes-dalszerző mellett. Azaz Lovasin kívül Kispál Andrással, Dióssy D. Ákossal és a Leskovics Gáborral nosztalgiázhatnak a rajongók, de zenészbarátok, Falusi Mariann és Kiss Tibi a Quimbyből is tiszteletüket teszik.

A műsor nagyjából hatvan százalékát a Kispál-dalok adják, igazodva a zenekar Lovasi életművében elfoglalt jelentőségéhez, a többi része pedig Kiscsillag-dal. Emellett várhatóan a régi (Bandi a hegyről) és a november elején érkező új szólólemezéről is elhangzik egy-két szerzemény. „A repertoárban 50 számunk van, mire Siófokra érünk – ez körülbelül a turné közepe –, lesz már tapasztalatunk arról, hogy melyik hogyan működik jól” – nyilatkozta Lovasi a MOL Nagyon Balaton magazinban.

Érdekesség, hogy a Lovasi’18 turné állomásai között eredetileg nem szerepelt volna balatoni helyszín, de az énekes-zeneszerző azonnal igent mondott a MOL Nagyon Balaton felkérésre, amelynek külön aktualitást ad, hogy Siófok várossá válásának 50. évfordulóját ünnepli.

Meglepő módon Lovasi egyébként mindössze egyszer turnézott a Balaton körül a Kispál és a Borzzal, több mint húsz éve, 1997-ben. Ez az egy koncertkörút is nehezen jött össze a zenekarnak, végül viszont kifejezetten jól sikerült, hiszen a nem túl megterhelő, néhány állomásos turné közben a tó partján múlathatták az időt a zenekar tagjai. Lovasi egy jóval későbbi fellépést, a 2016-os kompkoncertet is a legjobb balatoni koncertélményei között tart számon.

Lovasi egyébként a zenélésen kívül is jó emlékeket őriz a Balatonról – tudtuk meg ezt is a MOL Nagyon Balaton magazinból -, hiszen családjával sokat kempingeztek a déli parton, de kedvenc balatoni helyei között említi a Badacsony környékét és a Káli-medencét is. Saját bevallása szerint mára olyan Balaton-rajongóvá vált, aki főidényen kívül is szívesen pihen a tónál: tavasszal, ősszel és akár télen is.

Lovasi szerint alapvető, hogy amikor egy zenész a Balatonon lép fel, igyekszik úgy intézni, hogy maradhasson is egy kicsit a tó partján. Idén viszont nem biztos, hogy a koncert kapcsán össze tudja kötni a kellemeset a hasznossal, hiszen felesége, a színésznő Földes Eszter kicsit több mint egy hónapja adott életet első közös gyereküknek.







0

hírek innen, onnan

Elveszítheti a Tisza Párt a biztosnak hitt körzetet? – újraszámlálásra volt szükség Zala 2-ben

Izgalmasan alakul a választási eredmények felülvizsgálata a zalai 2-es körzetben, ahol az eddigi adatok alapján megfordult az állás. A...

Lövöldözést jelentettek egy középiskolából, többen meghaltak, sok a sebesült Törökországban

Lövöldözést jelentettek a délkelet-törökországi Kahramanmaras tartomány egyik középiskolájából szerdán, négyen meghaltak, további...

Ezért nem terem a fa - és mit tehetsz ellene

Gyümölcsfád makacsul nem hoz termést? Felfedjük a terméshiány leggyakoribb okait, és tippeket adunk, hogy jövőre bőven szüretelhess!

Megszólalt Trump: hatalmas ölelést vár legnagyobb riválisától azért, amit érte tett

Kína megígérté az Egyesült Államoknak, hogy nem fog fegyvert küldeni Iránnak – Peking pedig nagyon örül annak, hogy az amerikai haderő...

Urbán Ágnes: Mintha a Kossuth rádió riporteréhez nem jutott volna el a választás, a rendszerváltás híre

A médiakutató szerint a reggeli interjúban láthatóvá vált az állami médiában dolgozók teljes szerepzavara. Urbán Ágnes szerint most az...

Az Orbán-kormánnyal együtt távozik a filmügyi kormánybiztos is

Káel Csaba megbízatása a miniszterelnökével együtt szűnik meg. Az általa vezetett Nemzeti Filmintézet a kormányváltásra hivatkozva nem...

0

Sport

Lemondott Gyulay Zsolt, határozatkép-telenné vált a Szujó Zoltán vezette szövetség

Már korábban is bizalomvesztésnek élte meg, hogy csökkent az elnökségi tagok száma.

Szoboszlait vádolják a franciák, de az UEFA is felelős a PSG-sztár sérüléséért

Franciaországban úgy vélik, Desire Doue sérülése volt a Liverpool elleni siker árnyoldala.

A Liverpool lecserélt sztárja a meccs közben hazament, és súlyos árat fizethet

Arne Slot elárulta a PSG elleni vereség után, hogy francia csatár sérülése nem néz ki jól.

A Barcelona a BL-visszavágón is szíven szúrta magát

Az Atlético Madrid egy nagyon sokáig emlékezetes párharc után bejutott a Bajnokok Ligája legjobb négy csapata közé.

Igazságot tett az UEFA Kovács István és a Barcelona ügyében

A katalánok több játékvezetői ítéletettel sem értettek egyet az Atlético Madrid elleni BL-negyeddöntőn.

A Liverpool kettős vereséggel, rúgott gól nélkül búcsúzott a BL-ből

A címvédő Paris Saint-Germain a nyolc között kiejtette a Liverpoolt a Bajnokok Ligájában.

Kerkez lábában gól maradt, megvan a Liverpool bűnbakja

A Liverpool kettős vereséggel búcsúzott a Bajnokok Ligájától.

Szoboszlai fájdalmas magánya: teljesen összetörve állt a Liverpool-szurkolók elé

A magyar középpályás nagy álma összetört, de a balhé után egymásra talált a csapat drukkereivel.

0
0

Bulvár

„Teljesen megdöbbentem” – A Fidesz-szavazók most szembesülnek azzal, hogy Magyar Péter nem olyan, amilyennek a propaganda korábban lefestette

Teljesen másmilyennek képzelték Orbán hívei Magyar Pétert. A hétfői nemzetközi sajtótájékoztató után sokaknak leesett az álla.

Orbán Anita: Felszólítjuk Szijjártó Péter minisztert és kollégáit, hogy azonnal hagyjanak fel minden iratmegsemmisítéssel

És ne is töröljenek semmit. A Tisza politikusa szerint nekiálltak ledarálni a szankciós anyagok dokumentumait.

Hatalmas bejelentés érkezett Magyarország jövőjéről: elképesztő vagyon szakadhat ránk a kormányváltás után

A Moody's hitelminősítő szerint a választások után megalakuló Tisza-kormány pozitívan hathat Magyarország adósbesorolására

Tölgyessy Péter: Ha Orbán marad, és nem vonul vissza, az főnyeremény Magyarnak

Az elemző szerint Orbán Viktor abba a helyzetbe kerülhet, hogy ő lehet a következő Gyurcsány Ferenc.

Lemondott Gyulay Zsolt, határozatkép-telenné vált a Szujó Zoltán vezette szövetség

Már korábban is bizalomvesztésnek élte meg, hogy csökkent az elnökségi tagok száma.

Olyan adás ment le a köztévében a Tisza győzelme után, amire senki nem számított

Sokan észrevették a fordulatot a köztévében a Tisza választási győzelme után.

Egy mandátum átvándorolt a Tiszától a Fideszhez

Még mindig várható átrendeződés a mandátumokat illetően a vasárnapi választások eredményeiben.

Lista készült a fideszes celebekről, elindult az elszámoltatás?

Tóth Gabi mellett más érdekes nevek is feltűnnek.

Bencsik András: Egy felelős van, könnyű megtalálni őt. Úgy hívják, Orbán Viktor

Szerinte szokatlan méretű és váratlan vereséget szenvedtek.

blogmorzsák

A Titanic túlélőinek megmentője

Dr. Lengyel Árpád, a hősies magyar hajóorvos oroszlánrészt vállalt a mentésben.

Eszed? Nem eszed?

És azt tudod, meddig kell szedni a vasat?

0