Jónak lenni jó! - A koraszülött gyerekek fejlesztésére gyűjt idén a közmédia jótékonysági kampánya
Nagyobb esélyegyenlőséget kellene teremteni a koraszülöttek számára, és jó lenne, ha még több szakembert vonhatnának be a munkába - mondta Pekli-Tóth Fanni csecsemő és gyermekgyógyász szakorvos a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
hirdetés
Siklósi Beatrix, a Kossuth rádió csatornaigazgatója, a Jónak lenni jó! projektvezetője az adásban többek közt elmondta, a közmédia minden csatornáján szeretnének majd beszélni az akcióról, és nem csak azért, hogy pénzt gyűjtsenek, de azért is, hogy minél többet megtudjunk erről a világról.
Idén a koraszülött és a veleszületett fejlődési rendellenességgel élő gyermekeket segítő Semmelweis Fejlődéstámogató Központ fejlesztését támogatja a közmédia év végi Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági akciója.
Pekli-Tóth Fanni, a Semmelweis Egyetem 2-es női klinika szülészeti osztályához tartozó koraszülött intenzív klinika orvosa kifejtette: az élet első pillanatától kezdődik a koraszülött-fejlesztés, az intenzív osztályon végzett ápolás, gyógyítás során nagyon sok probléma kiküszöbölhető, megelőzhető. Szűkebb értelemben pedig akkor beszélnek erről, amikor a kisgyerekek hazamennek. A klinika legkisebb páciense most egy 24. hétre született 600 grammos baba - jegyezte meg.
Hangsúlyozta: a koraszülöttek, főleg az 1500 gramm alattiak fokozott figyelmet igényelnek az ellátórendszer részéről, még akkor is, ha sokan közülük "meglepően hibátlanul" fejlődnek. Egy koraszülöttel hazamenetele után három havonta találkoznak a klinikán a konduktorok, gyermekgyógyászok és pszichológusok. Az időpontokat sűríteni lehet, igény esetén rendszeres fejlesztésre kell utalni a kicsit - tette hozzá.
Pekli-Tóth Fanni kitért arra is: nagyon jó lenne, ha még kulturáltabb körülmények között, nagyobb helyen tudnának dolgozni, de a legfontosabb, hogy még több konduktor legyen, esetleg gyógypedagógust is bevonhassanak a munkába.
Az ellátás országos lefedettsége kapcsán a gyermekgyógyász elmondta, koraszülöttek az ország bármely pontján élhetnek, de a centralizáció miatt sokszor Budapesten látják el őket. Vidéken vannak jól lefedett területek, de nagy elmaradások is, és nem csak a Budapest-vidék vonatkozásában, hanem a főváros különböző kerületeiben is vannak egyenlőtlenségek a fejlesztés tekintetében, emellett differenciálják a helyzetet a családok anyagi erőforrásai is - fűzte hozzá.
"Nincs most egyenlőség a koraszülött babák számára" - fogalmazta meg a szakember.
A jótékonysági akcióban a nézők, hallgatók egy hívással 500 forintot ajánlhatnak fel a 13600-as adományvonal tárcsázásával, és a 04-es kód beütésével.
Siklósi Beatrix arról adott tájékoztatást, hogy folyamatosak a telefonhívások, mintegy 1,5 millió forintnál tart a gyűjtés. Legutóbb Deák Bill Gyula ajánlott fel egy dedikált pólót, illetve öt darab páros belépőt a koncertjére, amelyekre már lehet jelentkezni.
"Komoly tárgyalásokban vagyunk komoly emberekkel" - mondta a csatornaigazgató. Siklósi Beatrix kifejtette: a Jónak lenni jó! az értékeket is szeretné felmutatni; nem a celebvilágból ismert embereket kérnek támogatónak, hanem olyanokat, akik teljesítményt értek el, és valóban a közösségért tesznek valamit.
Közölte, a közmédia minden csatornáján szeretnének majd beszélni az akcióról, és nem csak azért, hogy pénzt gyűjtsenek, de azért is, hogy minél többet megtudjunk erről a világról.
A világban háborúk, migrációs problémák vannak, és mi most itt az életről, a születésről beszélünk, arról, hogy összefogunk, és az élet mellett tesszük le a voksunkat - fogalmazott.
"Ezek a kisbabák a jövőt jelentik, és nagyon fontos, hogy egészséges felnőttekké váljanak". Ha a családoknak jó, ha megoldódnak ezek a problémák, az mindig kihat egy egész társadalomra - tette hozzá Siklósi Beatrix.
Szerdán a Facebook eltávolította a műsor projektvezetőjének a kampánnyal kapcsolatos korábbi bejegyzését. Siklósi Beatrix a Vasárnapi újságban elmondta, azóta újra posztolt, és bízik benne, hogy félreértés, algoritmusos hiba történt.
MTI
hírek innen, onnan
Advent - Karácsonyi fények Budapesten és Pécsett
A második adventi hétvége fényei.
Tűz volt egy soroksári sorházban, hat embert létrán mentettek ki - videó
Egy kutyát és két tengerimalacot is kihoztak az ingatlanból.
Több kereskedelmi üzletlánc zárva lesz december 24-én
A karácsony előtti napokban a boltok jellemzően hosszabb nyitvatartással várják majd a vásárlókat.
Tűz volt egy soroksári sorházban, hat embert létrán mentettek ki
Egy kutyát és két tengerimalacot is kihoztak az ingatlanból.
Ónos eső miatt adott ki figyelmeztetést a meteorológiai szolgálat vasárnapra
Ónos eső veszélye miatt másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki Zala, Somogy és Baranya vármegye területére vasárnapra az Országos...
Közúti fuvarozók: az ukrán áruszállítók miatt több száz magyar vállalkozás került veszélybe
Mára a magyar közutakon több mint 30 százalékkal nőtt az ukrán kamionok futásteljesítménye, miközben a magyar járművek...
Altorjai Anita: óriási kihívást jelent a mesterséges intelligencia a média számára
Ezerféleképpen kell majd ellenőrizni a forrást, mert csak így tudjuk megőrizni a hitelességünket.
Elkezdődött az év legforgalmasabb időszaka
Elindult a karácsonyi bevásárlási szezon, az élelmiszerláncok várakozásai szerint a tavalyinál erősebb lehet a decemberi forgalom -...
Ez a trükk zseniális: így tudod a leggyorsabban és leghatékonyabban kitisztítani az air fryer-t
Csupán csak ennyit kell tenned!
Orbán Viktor Argentínában Jair Bolsonaroval tárgyalt
Sok sikert kívántak egymásnak.
Forró Krisztián lesz a köztársaságielnök-jelölt
Ő marad a felvidéki magyar párt elnöke.
Lánya kísérte ki a rosszul lett tanárt, aki meghalt a kiskunhalasi szalagavatón
Már a mentők megérkezése előtt megkezdték a férfi újraélesztését. Sajnos hiába.
Sport
Ezúttal sem öltözött túl a mérlegelésre a Szőke Bombázó
Az lett volna a váratlan, ha ez másképp történt volna.
Akkor meg is van minden idők leghülyébb tizenegyese
Annyira abszurd, hogy ha nem látjuk, nem hisszük el.
Gulácsi Péter: Úgy toltak be a műtőbe, hogy nem tudták biztosra az orvosok, futballozhatok-e még
Az RB Leipzig és a magyar válogatott kapusa az elhúzódó sérüléséről, karrierje legnehezebb időszakáról és a jövőjéről is beszélt egy interjúban.
Most akkor jó volt Szoboszlai, vagy harmatgyenge?
Hektikus osztályzatok az angol internetes portálokon.
Végre vége a fantomgólt is megadó focibíró botrányos karrierjének
Egészen elképesztő történetek a német doktorról, akinek borzalmas balszerencsésen ért véget a pályafutása.
Szoboszlai Dominik kezdett, drámai fordulattal ért véget a Liverpool meccse
Piros lapot és tizenegyest is adott a bíró a Crystal Palace elleni mérkőzésen.
Montenegró és Horvátország is megelőzte női kéziseinket a vb-csoportban
Nincs mese, győzni kell a magyaroknak a társházigazdák ellen.
Klopp nem félti Szoboszlait
Jön az angol futballidény legmegterhelőbb időszaka. Jürgen Klopp erről beszélt egy interjúban, na meg arról, hogy nem félti Szoboszlai Dominikot a zsúfolt program miatt.
A svédek izgulnak és altatnak, a magyarok gyilkos meccsre készülnek
Szombaton este 20.30-kor a társházigazda ellen lép pályára Magyaroszág Göteborgban. A győzelem szenzáció lenne, de az olimpiai selejtező elérése szempontjából akár egy szűk vereség is belefér.
Megalázták Frankfurtban Lőw Zsoltékat és a Bayern Münchent
Schäfer András és Sallai Roland is csereként jutott szóhoz a szombati Bundesliga-meccseken.
A kamikaze birminghamiek újraírják mindazt, amit a világ labdarúgásáról hittünk
Szétkapták a Manchester Cityt, mint Foxi a lábtörlőt.
Szalai másfél hónap után kapott lehetőséget a Hoffenheimben, győztek is
A védő negyedszer lépett pályára a Bundesligában.
Bulvár
Ha itt laksz, ne indulj el sehova holnap! Brutális ónos eső miatt az egyik legmagasabb fokú riasztást adták ki...
Ónos eső miatt adott ki figyelmeztetést a meteorológiai szolgálat vasárnapra.
Háborognak a szülők: egyre népszerűbb a "DINK" életforma a fiatalok körében
Első hallásra egy újabb furcsa TikTok trendnek tűnhet, pedig a "DINK" kifejezés még a nyolcvanas évek elején született.
Az LMP megnevezte az ellenzék „legkártékonyabb” politikusát
Rövid, de velős választ adott a párt az Index kérdésére.
Azt hitték semmire sem jó ez a szervünk – pedig talán a ráktól véd
A csecsemőmirigy az a szerv, amiről hagyományosan azt szokás akár még az orvostanhallgatók fejébe is beverni, hogy felnőttkorban már nincs semmi haszna. Egyszerűen csak azért van benne a felnőttek testében, mert miut
Most közölte a rendőrség: szörnyű tragédia történt Magyarországon
Halálos baleset történt szombaton Mórahalom és Ásotthalom között, az 5514-es út 5-ös kilométerszelvényénél - közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel.
Ezek minden idők legnépszerűbb fejtörői: Hányat tudsz megoldani?
Csikorogjanak egy kicsit azok a fogaskerekek! Összegyűjtöttünk néhány mindenki által ismert, vagy éppen nagyon-nagyon régi feladványt.
Helikopterről több ezer lovat fognak kilőni
A légi selejtezést 2000-ben már alkalmazták, három nap alatt 600 lovat ölve meg, de akkor a technikát a lakosság ellenérzése miatt végül betiltották.
Leküldtem a férjemet boltba, mikor hazaért azonnal tudtam hogy megcsalt: azóta elváltunk
Perceken belül lebukott, összetört a szívem.
Ukrajna kivett egy ütőkártyát Orbán Viktor kezéből
Egyre közelebb Kijev uniós csatlakozása.
Szigorításra készül az EU: betiltják a gázkazánokat
Már a határidő is megvan.
Elképesztő látvány, ahogy a világ legnagyobb tengerjáró hajója áthalad egy híd alatt
A húszemeletes hajó egy nem mindennapi trükk segítségével fért át.
Céges buli után tűnt el a fiatal nő: megrázó körülmények között találtak a holttestére
A testvére szívszorító posztot tett közzé.
blogmorzsák
7 japán technika, hogy legyőzd a lustaságot
A lustaság fél egészség, meg az innováció hajtómotorja? Ez távolról sem igaz.
Putyin és a rigolyák
Az orosz elnök viselkedésében komoly zavarok tapasztalhatóak.


- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál