Ilyenek voltak a Balaton Sound eddigi éjszakái - képgaléria!
A nyár legjobb balatoni pillanatait élhetjük át július 4-8 között Zamárdiban, Európa legmenőbb vízparti fesztiválján, a Balaton Soundon, ahol a legnagyobb világsztárok sora lép majd színpadra, Európa legmenőbb klubjai mutatkoznak be a Balaton vizén.
A 0. és az 1. nap képei után most egy éjszakai szemlével, képgalériával kedveskedün olvasóinknak egyenesen a helysziníről, Zamárdiból, ahol munkatársunk a vad bulizás közepette belevetette magát a balatoni éjszakába, hogy megörökítsen néhány felejthetetlen, vizuálisan ámulatbaejtő pillanatot a fesztivál-özönből.
| (A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!) |
Mint azt már tudni lehet a Balaton Sound a nyár egyik legnagyobb durranása, főleg a hazai fellépők és előadók mellett felsorakotatott számos nemzetközileg elismert, híres DJ miatt is. Forró nyapok, egyre rövidebb szoknyák és italok, valamint non-stop bulizás várja 5 napon keresztül az ország összes fiatalját!
Eddig számos nappali képpel érkeztünk EBBEN a cikkünkben, de most lessünk egy kicsit bele a fesztivál éjszakai fényeibe.
lockkerdee
Fotók: Mészáros Dániel
hírek innen, onnan
Kisemmizte a veszprémi nőt a magát szakértőnek kiadó bűnöző – ez volt a módszere
Egy újfajta csalási módszer áldozatául esett egy Veszprém vármegyei nő. Több százezer forinttal károsította meg az elkövető, aki...
Eldőlt: megfellebbezik a választás végeredményét, ezért indítanak eljárást
Toroczkai László bejelentette: megóvják a választás eredményét – hozzátéve, nem azt vonják kétségbe, hogy a Tisza megnyerte a...
A populizmus eszméjét nem győzték le, a Fidesz lőtt hatalmas-hatalmas öngólt, mondja az MCC Brussels vezetője
A magyar milliárdokból fenntartott brüsszeli intézetet vezető Frank Furedi szerint a Tisza sosem vitatott számos olyan értéket, amiket a...
Elapadó kutak, süllyedő földek: a láthatatlan veszély, ami tönkreteheti a gazdaságodat
Míg a felszínen az aszály ellen küzdünk, a talpunk alatt egy még drámaibb folyamat zajlik: a felszín alatti vízkészletek kiürülése...
Felcsatolható dildót, BDSM kötözőszettet, intimmosót és sikosítót vett a Mészáros Lőrinc-féle V-Híd
Vagy legalábbis a vállalatból valaki a felcsúti gázszerelő-milliárdos cégének számlájára vásárolt be az említett termékekből.
Paks II. jövőjéről beszélt egy orosz szakértő
Magyar Péter a projekt szerződéseinek felülvizsgálatát harangozta be.
Megérkezett az autósok rémálma: saras eső csaphat le Magyarországra!
Az előrejelzések szerint a Szaharából származó porfelhő napokon belül eléri hazánkat is. A melegebb légtömegekkel együtt érkező...
Meglepő állítás: a forint már most euróként viselkedik – ezt látják a befektetők
A piac már most az euróbevezetést árazza: a forint ezért viselkedik egyre inkább stabil devizaként.
A Liverpool kiesett, Szoboszlait vádolják Párizsban
Nemcsak a vereség fáj Liverpoolban, magyar csatáruk, Szoboszlai Dominik körül is forr a levegő. Nemcsak a kiesés fáj az Anfielden, hanem az...
Súlyos balesetet szenvedett Szandi, három napig feküdt kómában az énekesnő
Sokkoló részletek!
Történelmi mélypontra süllyedt a biztonsági olajkészlet
Márciusban a stratégiai kőolaj- és kőolajtermék-készletek fedezeti ideje 47 nappal csökkent, ami annyit jelent, hogy 30 nap alatt több...
Nincs több titok: kiderült, mit rejt a Hold legfélelmetesebb helye
Nem véletlenül indul ide az Artemis III.
Sport
Lemondott Gyulay Zsolt, határozatkép-telenné vált a Szujó Zoltán vezette szövetség
Már korábban is bizalomvesztésnek élte meg, hogy csökkent az elnökségi tagok száma.
Szoboszlait vádolják a franciák, de az UEFA is felelős a PSG-sztár sérüléséért
Franciaországban úgy vélik, Desire Doue sérülése volt a Liverpool elleni siker árnyoldala.
A Liverpool lecserélt sztárja a meccs közben hazament, és súlyos árat fizethet
Arne Slot elárulta a PSG elleni vereség után, hogy francia csatár sérülése nem néz ki jól.
Minden jegy elkelt, telt ház, 16 ezer néző várja Győrben a vasárnapi ETO–FTC-szuperrangadót
Eldőlhet a bajnoki cím sorsa.
A Barcelona a BL-visszavágón is szíven szúrta magát
Az Atlético Madrid egy nagyon sokáig emlékezetes párharc után bejutott a Bajnokok Ligája legjobb négy csapata közé.
Véget ér Szoboszlai Dominik karrierje Liverpoolban? Sokkoló hír érkezett
Elmondjuk, mi történt.
Közleményt adott ki a Szujó Zoltán vezette szövetség, váratlannak nevezte Gyulay Zsolt lemondását
Rendkívüli közgyűlést kell összehívnia a testületnek.
A Liverpool kettős vereséggel, rúgott gól nélkül búcsúzott a BL-ből
A címvédő Paris Saint-Germain a nyolc között kiejtette a Liverpoolt a Bajnokok Ligájában.
Drasztikus változtatás jön a magyar labdarúgásban a következő idénytől
Egyhangú ajánlás után döntöttek.
Kerkez lábában gól maradt, megvan a Liverpool bűnbakja
A Liverpool kettős vereséggel búcsúzott a Bajnokok Ligájától.
Szoboszlai fájdalmas magánya: teljesen összetörve állt a Liverpool-szurkolók elé
A magyar középpályás nagy álma összetört, de a balhé után egymásra talált a csapat drukkereivel.
Tóth Alex nagy csapással szembesült, a BBC megírta, mi lehet a háttérben + videó
A szezon végén távozik a Bournemouth labdarúgócsapatának vezetőedzője, Andoni Iraola.
Bulvár
„Teljesen megdöbbentem” – A Fidesz-szavazók most szembesülnek azzal, hogy Magyar Péter nem olyan, amilyennek a propaganda korábban lefestette
Teljesen másmilyennek képzelték Orbán hívei Magyar Pétert. A hétfői nemzetközi sajtótájékoztató után sokaknak leesett az álla.
Orbán Anita: Felszólítjuk Szijjártó Péter minisztert és kollégáit, hogy azonnal hagyjanak fel minden iratmegsemmisítéssel
És ne is töröljenek semmit. A Tisza politikusa szerint nekiálltak ledarálni a szankciós anyagok dokumentumait.
Tölgyessy Péter: Ha Orbán marad, és nem vonul vissza, az főnyeremény Magyarnak
Az elemző szerint Orbán Viktor abba a helyzetbe kerülhet, hogy ő lehet a következő Gyurcsány Ferenc.
Mennydörgő bejelentkezés, ez volt Magyar Péter első mondata a Kossuth Rádióban, azonnal szót kért már az első kérdés előtt
Másfél év után először jelentkezett be a közmédiában Magyar Péter.
Lemondott Gyulay Zsolt, határozatkép-telenné vált a Szujó Zoltán vezette szövetség
Már korábban is bizalomvesztésnek élte meg, hogy csökkent az elnökségi tagok száma.
Giorgia Melonit, megkérdezték nem koccint-e Orbán Viktorra – az arckifejezése mindent elárult
Egy veronai borfesztiválon járt az olasz miniszterelnök.
Olyan adás ment le a köztévében a Tisza győzelme után, amire senki nem számított
Sokan észrevették a fordulatot a köztévében a Tisza választási győzelme után.
Pénzesőt indítana a Tisza Párt a nyugdíjasoknak, de elképzelhetetlen, hogy ezt azonnal meg lehet valósítani
Konkrét időpontot pedig nem tettek a vállalásaik mellé.
Lista készült a fideszes celebekről, elindult az elszámoltatás?
Tóth Gabi mellett más érdekes nevek is feltűnnek.
Bencsik András: Egy felelős van, könnyű megtalálni őt. Úgy hívják, Orbán Viktor
Szerinte szokatlan méretű és váratlan vereséget szenvedtek.
Szoboszlait vádolják a franciák, de az UEFA is felelős a PSG-sztár sérüléséért
Franciaországban úgy vélik, Desire Doue sérülése volt a Liverpool elleni siker árnyoldala.
Karácsony Gergely: bizonyos Szentkirályi Alexandra Éva magánszemély feljelentett
A fideszes többségű Nemzeti Választási Bizottság el is marasztalta.
blogmorzsák
A Titanic túlélőinek megmentője
Dr. Lengyel Árpád, a hősies magyar hajóorvos oroszlánrészt vállalt a mentésben.
Eszed? Nem eszed?
És azt tudod, meddig kell szedni a vasat?

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


