Ezt olvasta már?


Hogyan őrizzük meg a mentális egészségünket a korlátozások alatt?

Túlzások nélkül állíthatjuk, hogy a 2020-as év olyan változásokat hozott mindnyájunk életébe, amelyeket egyikünk sem láthatott előre.

A különböző korlátozások, amelyek tavasszal megjelentek, sok nyárra eltűnt, majd ősszel újra megjelentek, a kijárási tilalom, de a home office, ismerősök vagy saját eltűnő munkalehetőségek csak néhány a nagyobb változásokból, amelyekre emlékezni fogunk az idei évre visszagondolva. Most, hogy a téli napforduló után egyre hosszabbakká válnak a nappalok, reméljük, a világ is egyre élhetőbbé válik majd. Addig is, hadd adjunk néhány tippet arra nézve, hogyan őrizhetjük meg mentális egészségünket!

 

1, Öltözzünk át minden nap!

Ennél nyilvánvalóbb tanácsot nemigen lehet adni, mégis: ne maradjunk pizsamában egész nap! Az agyunk ezt úgy fogja értelmezni, hogy az egész nap még annyit sem érdemel, hogy a minimumot megadjuk neki.

 

2, Próbáljunk ki valamilyen CBD terméket!

Sokan nem is ismerik a CBD szót, másoknak lehet, hogy rossz elképzelésük van róla. Tudjunk meg többet a CBD készítményekről! A linken található „CBD enciklopédiában” mindent megtudhatunk a kannabidiolról (CBD), többek között a CBD olaj mellékhatásaival kapcsolatban, a CBD és THC közti különbségekről, a flavonidokról és még sok másról. A CBD olaj így hat pozitívan szervezetünkre:

- gyulladáscsökkentő,

- antioxidáns,

- fájdalomcsillapító és

- szorongáscsökkentő.

 

3, Ne ragadjunk be a lakásba!

Az már egy nagyon jó kezdet, hogy átöltöztünk, és így semmi nem akadályoz meg bennünket abban, hogy kilépjünk az ajtón. Ha erre van legális lehetőségünk, ne szalasszuk el! Egy-két kör a háztömb körül, egy kocogás vagy futás, egy séta a természetben vagy a városban egészen megváltoztatja napunk dinamikáját.

Könnyen lehet, hogy lakhelyünkben vagy közelében olyan érdekességek is találhatók, amelyeket mi még sosem láttunk: nézzünk utána, fedezzük fel, amit lehet, a jelenlegi helyzetben is!

4, Keressünk egy új, kreatív hobbit!

Az időtöltések között a mentális egészség szempontjából nagy a különbség az aktív és a passzív időtöltés. Míg a TV-t nézni lehet abszolút passzív, egy jó film megmozgathatja az ember agyát, főleg, ha van, akivel megbeszélje a látottakat, de egy kreatív hobbi az igazi. Lehet szó Instagram profilról, napló vagy blog írásáról, rajzolásról, festésről, keresztrejtvény fejtésről, társasjátékokról (felnőtteknek is!), de egy új étel elkészítéséről is. De stimuláció nélkül búcsút mondhatunk a mentális egészségünknek…

5, Edzés!

Említettük már a futást, de ha erre nincs lehetőségünk, máshogy szeretünk edzeni, vagy ki akarjuk egészíteni mással is: próbáljunk ki egy új rutint. Lehet ez reggeli torna fekvőtámaszokkal, felülések, súlyzózás, húzódzkodások: mindenkinek más működik a legjobban.

 

6, Ne csak online éljünk!

A vírus járvány előtt is komoly probléma volt az internet függőség, vagy legalább a túl sok interneten töltött idő. Mióta jól használható, olcsón elérhető mobil internet létezik, úgy érezhetjük, folyamatosan „viszket” az új testrészünk, amely egy pillanat alatt rá tud kapcsolódni a világ eseményeinek folyamára: legyen szó a hírekről vagy a közösségi médiáról.

Azonban ahhoz, hogy meg tudjuk őrizni a mentális egészségünket, le kell szakadnunk az online világ folyamatos információáradatáról. Legalább néhány órára naponta. Ezt érdemes lehet összekötni a kint töltött idővel és/vagy az edzéssel.








Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Hogyan csinált egy gyászoló apuka világverő csapatot a párizsi lúzerekből?

Ha feltesszük ezt a kérdést az egyre népszerűbb ChatGPT-nek, néhány másodperc gondolkodás után rávágja, hogy Luis Enriquéről és a...

A Liverpool ikonja Kerkezről: "Túl sok mindent csinál 100-as tempóban"

Kerkez Milos egyelőre nem tudta tartósan átvenni a Liverpool balhátvédposztját Andy Robertsontól, és bár az elmúlt hetekben javult a...

Kutyát ajándékoznál karácsonyra? Akkor ezt mindenképpen olvasd el

5 hasznos tipp, mielőtt karácsonyra kutyát ajándékoznál

Brüsszel döntött, eddig tarthatott a magyar vétó

Az EU olyan vészhelyzeti megoldást vezetne be, amely kifejezetten megakadályozza, hogy Magyarország blokkolja az orosz szankciók...

Azonnal felejtsd el ezt az alvópózt az orvosok szerint, komoly kárt tehet az idegrendszerben

Reggelente gyakran érzed úgy, hogy bizseregnek az ujjaid és a vállaid, és olykor merevek is, nehezen mozognak? Meg kell rázogatnod a...

Három éve Európa-liga-döntős volt az ellenfél

56. perc: a Rangers 2022-ben jutott az El-döntőbe, ahol tizenegyesekkel szenvedett vereséget az Eintracht Frankfurt ellen.

Magyar Péter: Sulyok morálisan megbukott, amikor a hatóság elleni indulatkeltésről ír, és egy szót sem veszteget a kiskorú áldozatokra

A Tisza Párt vezetője szerint a köztársasági elnöknek „mennie kell mielőbb. A maffia többi tagjával együtt”.

Sulyok Tamás közleményt adott ki a Szőlő utcai üggyel kapcsolatban

A köztársasági elnök szerint teljes a nemzeti egyetértés a gyermekekkel szembeni bűncselekmények elítélésében.

2010-hez képest harmadára csökkent a meg nem fizetett áfa aránya

A vállalkozások számára bevezetett jelentős adócsökkentések mellett is stabilan teljesülnek az állami adóbevételek – sőt, a...

Munka OFF, ünnepek ON – hogyan zárd az évet vezetőként?

Cégvezetőként az év vége különösen megterhelő: a határidők és megrendelések sokasága, a tele naptár és a túlterhelt elme fokozott...

0

Sport

„Kaptuk a pofonokat, és semmi nem járt érte” – a vb-vereség után a bírók is reflektorfénybe kerültek

A szakértő Danyi Gábor szerint a világbajnoki hetedik hely visszalépés.

Kimondták: Fel kell jutnia az egyik legnagyobb magyar vidéki fellegvárnak

A jelenleg NB III-as Haladásnál a következő szezon elsődleges célja a feljutás - ennek megfelelően igazolnának is.

Hertha: Dárdai visszatérhet a kínos vereség után

A Magdeburg elleni 2-0-s vereséget követően két fontos játékos, Kennet Eichhorn és Dárdai Márton újra csatlakozott a Hertha BSC edzéséhez.

Mocskosul nagy gólt rúgott a Bajnokok Ligájában a listavezető támadója

Az Arsenal támadója szerezte a forduló gólját a Bajnokok Ligájában.

Így nullázta le egy 28 éves baszk a világ legjobb futballcsaptát

Sokan azt vallják, nincs jobb kapus Unai Simónnál.

„Olcsón megúsztuk” – kíméletlen dán őszinteség, ami a magyaroknak is nagyon fáj

A magyar játékosok Golovin Vlagyimir szövetségi kapitánnyal az élen viszont a játékvezetőket hibáztatják a kiesésért.

„Hogy lehet ilyen szinten megengedni?” – teljesen kiakadt a magyar válogatott játékosa + videó

Szemerey Zsófi lapunknak azt is elmondta, miért került összetűzésébe egyik holland klubtársával.

A piros lapos magyar csapatkapitány: Ha normális játékvezetés van...

Klujber Katrin szerint támadásban és védekezésben is túl sok volt a hiba.

Rekordbeállítás az éjszaka, továbbra is félelmetes tempóban menetel a címvédő

Felmerülhet a legendás Golden State Warriors szezoncsúcsának megdöntése is.

Varga Barnabás magától mondott le a 11-esekről: "Keane nem mondta, hogy ne rúgjam"

A Fradi csatára szerint már a nemzetközi porondon is képesek dominálni.

Nem játszik éremért, elveszítette a vb-negyeddöntőt a magyar válogatott

Kikapott a hollandoktól a magyar válogatott, a hetedik helyen zárta a világbajnokságot.

NB I: Nyomoz a rendőrség a Nyíregyháza-Debrecen meccset követően

A klub felajánlotta a segítségét a családnak.

0
0

Bulvár

A rendeletet aláírták. 65-91 éves nyugdíjasok készüljetek.

A képviselők a kormány előterjesztését egyhangúlag, 181 igen szavazattal támogatták.

Kapu Tibor és ez a magyar énekesnő álompárt alkot: a kommentelők összeboronálják őket

Szerinted is tökéletesen összeillenek? A rajongók már kombinálnak, mi lehet köztük.

Őrületes botrány a Covid-vakcinák körül: iszonyú, végzetes mellékhatásra bukkantak

Egy új biztonsági felülvizsgálatra szánták el magukat, hogy feltérképezzék, van-e összefüggés bizonyos halálozások és a koronavírus elleni oltóanyagok közt.

Hadházy: Orbánék megvennék az RTL-t, ez lehet az előjáték

Első lépésben 54 milliárdot csoportosítottak át, hogy megvásárolják Jászai Gellért egyik cégét.

Nagyot zuhant a forint az Orbán Viktor köztársasági elnöki ambícióit latolgató hírre

Derült égből villámcsapásként érkezett a forintesés.

Az életéért küzd a Miss Universe versenyző: Gabi a színpadról zuhant a mélybe - Videó

Agyvérzés és más sérülések után küzd az életéért a fiatal szépségkirálynő-jelölt, aki a Miss Universe előselejtezőjén zuhant le a színpadról. Videóra vették.

Amint megérkeztek a rendőrök átvenni az irányítást a debreceni javítóintézet felett, meg is szökött egy fiatal

Előtte elmondta, hogy bent megverték. A vizsgálatról visszafelé szökött meg.

Gyászol a magyar város, elhunyt a legendás onkológus

Tragikus hirtelenséggel, 62 éves korában elhunyt dr. Kispál Mihály Csaba főorvos, aki onkológusként életét a gyógyításnak szentelte. Halála nagy veszteség Szentes és a térség egészségügyi közössége számár

Kész a mesterterv: így léptetné ki az USA Magyarországot az Európai Unióból

Az Egyesült Államok új nemzetbiztonsági stratégiájának titkos változata az Európai Unió gyengítését és nacionalista pártok támogatását szorgalmazza.

50 felett sose viseld ezt az 5 téli ruhadarabot - Öregítenek, kövérítenek és ódivatúak

Öt téli ruhadarab, amit ötven felett jobb kerülni, ha csinos, fiatalos és divatos összhatást szeretnél elérni a szetteddel.

0