Ezt olvasta már?

0

Hátrányos helyzetű gyerekek nézhették meg a Diótörő című előadást

Hátrányos helyzetű gyerekek nézhették meg a Diótörő című darabot a budapesti RaM Színházban; a gondoskodáspolitika területéhez kapcsolódó ellátottaknak és dolgozóknak 560 jegyet ajánlottak fel a keddi előadásra.


hirdetés

Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára az előadás előtt tartott budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a Sárközi Gyula Társulat két darabját mutatja be, a másodikra, a Diótörő előadására gyermekotthonokból, nevelőszülőktől érkező gyerekeket, fiatalokat és szociális intézményekben, a gondoskodáspolitika területén dolgozókat hívtak meg.

Az államtitkár szólt arról is: folytatódni fog a 2,5 milliárd forint keretösszegű Útravaló ösztöndíjprogram, amellyel most csaknem tízezer nehéz sorsú, hátrányos helyzetű gyermek kaphat olyan támogatást még karácsony előtt, ami hozzásegíti ahhoz, hogy szakmához, érettségihez, diplomához jusson.

"Ez egy évek óta működő ösztöndíjprogram, amely segítséget, támogatást ad ahhoz, hogy ezek a gyerekek elvégezzék az iskolát, szakmához jussanak" - mondta, hozzátéve: adott esetben a művészetet válasszák, eljussanak ide, a színházba, és elhiggyék azt, hogy még ha nehéz is, sok munka és gyakorlás után el lehet jutni sikerekhez és véghez lehet vinni csodákat is. "A következő óra erről a csodáról fog szólni" - jegyezte meg, köszönetet mondva a társulatnak.

A RaM Színházban a Sárközi Gyula Társulat először a roma holokausztnak emléket állító Habiszti - csak azért is élünk és táncolunk! című előadását láthatta a közönség, majd a Diótörő című produkciót, a társulat tagjainak, valamint a Madách Musical Tánc- és Színművészeti Iskola és Szakgimnázium növendékeinek előadásában.

Sárközi Gyula koreográfus, producer kiemelte: két dolognak köszönheti a létezését, egyrészt őseinek, a cigányságnak, másrést pedig a táncnak.

Kiemelte: pontosan tudja, milyen nagy dolog, ha egy gyerek el tud jutni színházba. Ezért az államtitkársággal együttműködve bemutatják számukra a Diótörő című előadást, amelyre hátrányos helyzetű családokat, gyerekeket hívtak meg.

Hangsúlyozta: az államtitkárság segítségére van abban, hogy az előadás eljusson olyan gyerekekhez is, akik másképp nem láthatnák, hiszen egy színházjegy megvásárlása komoly anyagi terhet jelent.

Fülöp Attila az MTI-nek elmondta: az Útravaló ösztöndíjprogram erre a tanévre 2,5 milliárd forint keretösszeggel hátrányos helyzetű, nehézsorsú gyermekeknek nyújt segítséget.

Az ösztöndíjprogramnak négy alprogramja van: Út a középiskolába, Út a szakmához, Út az érettségihez, Út a diplomához - mondta, hozzáfűzve: az első három alprogramban a gyerekek 9 és 20 ezer forint közötti támogatást kaphatnak havonta.

Kiemelte: a négy kategóriában összesen csaknem tízezer gyerek kapta meg ezt az ösztöndíjat. A támogatást szeptemberre visszamenőleg megkapják, az ösztöndíj egész tanévre jár - tette hozzá.

"Azokról a gyermekekről is szeretnénk gondoskodni, segíteni az oktatásban való előmenetelüket, akik nehezebb körülmények közül érkeznek" - hangsúlyozta az államtitkár.








Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0

hírek innen, onnan

Orbán Viktor az orosz hekkertámadásról: Ilyenkor mi mindig elhárítunk, félretolunk, valahogy az egész ügyet próbáljuk inkább az asztal alatt tartani

A miniszterelnök szerint a világ minden tájáról próbálkoznak a hekkerek. Ezekről csak azért nem beszélnek, mert nem szeretnék elárulni,...

"A friss hányástól kezdve, ahova beültettek… ott ültünk két órán keresztül" - Széthányt repülőre ültették Gálvölgyi Jánost, vállalhatatlanok voltak a körülmények

Legutóbbi rossz élménye miatt a Jászai Mari-díjas színész elhatározta, kizárólag a saját autójával utazik, és nem is megy messzire,...

Az Egyesült Államokban már többen szívnak füvet naponta, mint ahányan isznak

Harminc év alatt megsokszorozódott a rendszeresen kannabiszt használók száma, de azért még mindig az alkohol a legelterjedtebb szer.

"Ha a tagjainkhoz hozzányúlnak, kitör a balhé" – felkorbácsolta az indulatokat az operaházi dolgozók tervezett elbocsátása

Az Operaház saját oldalán jelentette be, hogy programját és működését érintő egyensúlyjavító intézkedésekre...

„Dzsudzsi$$86” – új jelszót kapott Szijjártó a Kutyapárttól

A külügy előtt járt az ellenzéki párt politikusa, gyorsan igazoltatták is.

Palvin Barbi Disney-hercegnő a cannes-i filmfesztiválon: estélyi ruhája meseszép

A világhírű modell a 77. cannes-i filmfesztivál egyik sztárja, imádják a vörös szőnyegen.

Cannes-ban biztonságba helyezték Mohammad Raszulof rendezőt, akit Iránban 5 év börtönre ítéltek

Mohammad Raszulof A vadfüge magjai című filmjét pénteken mutatják be a hivatalos programban, ahol az Arany Pálmáért versenyez.   Olvass...

A brit miniszterelnök váratlan bejelentést tett

Rishi Sunak brit miniszterelnök tegnapi, a végére zuhogó esőben tartott beszédében bejelentette: a várakozásoknál hamarabb, július 4-én...

Kiderült, ki lesz Schäfer Andrásék új vezetőedzője

A Schäfer Andrást is foglalkoztató Union Berlin a Bundesliga utolsó fordulójában harcolta ki a bennmaradást. Schäfer duplán örülhetett,...

Mészárlás a Római-parton

A Fővárosi Önkormányzat tájépítészeti osztályvezetője szerint az érintett fák balesetveszélyesek, így indokolt a kivágásuk.

Károly király rajong ezért a magyar énekesnőért.

Sokan nem tudják, de III. Károly király magyar gyökerekkel is rendelkezik, nem véletlen, hogy a szívéhez oly közel áll mind Erdély, mind...

Lesújtó hír kapott orvosaitól Jákob Zoltán, azonnali segítség kellett

A multimilliárdos elárulta, a szíve a gyenge pontja. Jákob Zoltán azonban elmondta: nemcsak érzelmi témáról van szó, valóban...

0

Sport

Most érkezett: döntött a hazai szövetség a Kozák Danuta által vádolt edzőről

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség hivatalos honlapján jelentette be, hogy ideiglenesen felfügesztette Csipes Ferencet.

„Leköpte az előző klubját.” - Sztankovics kinevezésének nem minden orosz szurkoló örül

Ahogy arról múlt héten beszámoltunk, Dejan Sztankovics szerződést bontott a Ferencvárossal, és a következő idénytől a Szpartak Moszkva edzője lesz. Az orosz sajtó egyöntetűen jól fogadta a szerb szakembert, ám a

Visszautasította a válogatott játékos a Ferencváros ajánlatát – sajtóhír

Georgiai sajtóértesülések szerint visszautasította a Ferencváros ajánlatát Giorgi Arabidze. Az általában hiteles információkról beszámoló Geo Team oldal úgy tudja, hogy […] A Visszautasította a válogatott ját

A Leverkusen játékosa az elbukott El-döntő után: „Kezdetben sem foglalkoztunk a sorozattal”

Mint ismert, éppen az idény egyik legfontosabb mérkőzésén szakadt meg a Xabi Alonso vezette Bayer Leverkusen elképesztő veretlenségi sorozata: a német együttes szerdán este 3-0-s vereséget szenvedett az Atalantától

Meghalt a legendás olimpiai úszóbajnok

A korábbi klasszis rákkal küzdött.

Núnez megtörte a csendet a vasárnap óta róla keringő felvételek után

A Liverpool játékosát ismét össztűz alá vették a rajongók.

Súlyos eltiltást kapott a játékvezetőt lefizetéssel vádoló Vasas-támadó

Nagyon fontos, fordulatos, és vitatott játékvezetői ítéletekkel tarkított mérkőzésen győzte le hétfő este az ETO 3-2-re a Vasast. Győzelmüknek köszönhetően […] A Súlyos eltiltást kapott a játékvezetőt lefi

Súlyos eltiltást kapott a magyar válogatott focista

A győri vereség után duplán bosszankodhat Gera Zoltán.

Külföldre igazol a magyar válogatott csatár

A Sportál információja szerint Szabó Levente iránt német, holland és svájci csapatok érdeklődtek, a felek tárgyalásig is eljutottak, de úgy tudjuk, végül Németország lesz a befutó.

Csányi elárulta, egy problémát még meg kell oldani a BL-döntő megrendezéséig

Ahogy arról beszámoltunk, Budapesten a Puskás Arénában rendezik a labdarúgó Bajnokok Ligája 2026-os döntőjét az európai szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságának szerdai döntése értelmében. A pályázattal é

Szóban megegyezett új edzőjével a Bayern München - sajtóhír

Egybehangzó német és angol sajtóhírek szerint a Bayern München szóban megegyezett a Burnley menedzserével, Vincent Kompanyval.

0

Bulvár

Megszabják a Mercedes dolgozóinak, hogy kire szavazzanak

Hazánkban szokatlan az a nyíltság, amellyel az európai választásokon való részvételre buzdítanak a gazdasági csúcsvezetők Németországban. A Mercedes és a Siemens főnökei harminc nagyvállalat nevében óva intene

Kegyetlen gyilkosság: benzinnel lelocsoltak, majd felgyújtottak egy tízéves kisfiút Kárpátalján

A bűncselekményben a kisfiú anyja is részt vett, mégis szabadlábon van.

Azahriah két mondattal porig alázta alázta Gyurcsány Ferencet és Dobrev Klárát, a triplázó arénasztár lehet mo...

Ezt is meg merte lépni Azahriah, a szavaiból csak úgy süt a düh és a harag.

Ő Lang Györgyi 18 éves lánya: Sáriról ezért nem beszélt sokat az énekesnő

A Pa-Dö-Dő énekesnőjének lánya mindig azt mondta, neki egy apukája és két anyukája van.

Itt a kormány bejelentése a sorkatonaság bevezetéséről: Gulyás Gergely üzent a NATO-nak is

Szerdán ismét kormányinfót tartott a kormány, amelyen számos aktuális téma kerülhetett szóba.

Elszörnyedtek a rajongók Katalin hercegné új portréjától

Újabb festmény borzolja a kedélyeket a briteknél, ezúttal Katalin hercegné portréja váltott ki vegyes reakciókat a királyi család rajongóiból.

Újabb figyelmeztetést kapott Magyar Péter

Ezúttal Fekete-Győr András hívta fel a figyelmet arra, hogy Magyar Péter nem a megfelelő módon fogalmazott róluk, de egyelőre nem történt bocsánatkérés.

Életük utolsó fotója: percekkel a tragédia előtt készítették ezt a képet verőcei hajótragédia áldozatai

A fotón négy fiatal látható, nem sokkal azelőtt, hogy elindultak volna a végzetes hajóútra.

Kétezer autós kap most izgalmas levelet a rendőrségtől

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 2406-an lépték át Bács-Kiskun vármegye közútjain.

Sulyok Tamás máris szembe megy a magyar törvényekkel, valóra válhat Karsai Dániel nagy álma?

A köztársasági elnök ígéretet tett Karsai Dánielnek, fordulat várható az aktív eutanázia ügyében?

Menekülni fognak a kertedből a kullancsok, ha ezzel a növénnyel veszed körbe magad

Azt gondolod, a kullancs csak az erdőben van jelen, és a kertedben nem jelenhet meg? Nagyon is tévedsz, de van egy növény, amit kifejezetten gyűlölnek.

blogmorzsák

Ahogy a dinoszauruszok láttak, hallottak és éreztek

A földtörténeti középkor koronázatlan királyairól kialakított képünk gyökeresen átalakult a kezdetekhez képest.

Az 5 leggyakoribb kibercsalás

Milyen internetes átverések érkeznek mostanában?

25 éves lett az Index

1999. május 17-én elindult az Index.hu

0