Ezt olvasta már?


Halálos gombamérgezés miatt ítélt el egy férfit a Szombathelyi Törvényszék

Gondatlanságból elkövetett emberölés vétségében bűnösnek mondta ki és 1 év 6 hónap - 2 év próbaidőre felfüggesztett - fogházra ítélt a Szombathelyi Törvényszék egy vasi férfit.


hirdetés

Aki a házuk udvarán szedett bevizsgálatlan, mérgező hatású gombából főzött pörköltet, és azzal idős édesapja halálát okozta - közölte a törvényszék csütörtökön az MTI-vel.

A vádlott 90 éves édesapjával lakott egy Vas vármegyei falu családi házában. Az udvaron lila pereszkének vélt, ám valójában mérgező pókhálós gombát szedett, amelyet nem vizsgáltatott meg gombaszakértővel.

A gombából készített pörkölt elfogyasztása után mindketten kórházba kerültek. Az idős férfi 2022. október 12-én meghalt - ismertették a közleményben.

Az ítélet szerint a sértett halálát gombamérgezés, az annak következtében fellépő vese- és májelégtelenség, keringési összeomlás okozta. Az előkészítő ülésen hozott ítélet jogerős.

MTI







0

hírek innen, onnan

Utolsó mérkőzését játszotta a korábbi US Open-bajnok

A világranglistán korábban a harmadik helyen is megfordult játékos már korábban jelezte, hogy hazai közönség előtt, a bécsi viadalon...

Tűz keletkezett Visonta iparterületi részén

Tűz keletkezett Visonta iparterületi részén, a beépített oltórendszer megszüntette a lánggal égést az üzem érintett szintjein -...

MSZP: a szabadság és a hősiesség ünnepe október 23-a

1956-ban sokan az életüket kockáztatták, áldozták a szabadságért, hazáért, nemzetér, október 23-a szabadság és a hősiesség ünnepe...

Tűz ütött ki a Mátrai Erőmű ötös blokkjában

Személyi sérülésről nem tudni.

Új módszerekkel próbálkoznak a bankkártyás csalók, de egyre ritkábban járnak sikerrek

Csökkenőben a bankkártyás csalások száma, ami nagyban köszönhető az emberek tudatosságának.

A halott csapkodott, amikor a korábban felajánlott szerveit elkezdték kiműteni belőle

Felébredt az agyhalottnak titulált férfi, miközben vették ki a szerveit.

Elhunyt a csádi katonai attasé

Nem merült fel idegenkezűségre utaló körülmény. 

Keresztbe tett a Mi Hazánk a kormánypártnak – Közleményben adták hírét

A "Mi Hazánk elzárta a Fidesz Pest vármegyei pénzszivattyúját" címmel adott ki közleményt a Mi Hazánk Pest Vármegyei frakciója. Fotó:...

Ha még nem érvényesítetted a diákod most menj gyorsan: komoly büntit kell fizetni, ha elszalasztod

Október végéig érvényesek a 2023-2024-es tanévre vagy annak második félévére szóló érvényesítő matricával ellátott...

Kukába esett telefonkeresés közben, majd meghalt egy diáklány

Nem vették észre a kukások, hogy ott van.

Orrvérzés alvás közben - ezek az állapotok okozhatják

Ijesztő, amikor arra ébredünk fel, hogy véres az agyneműnk orrvérzés miatt. Tudja meg, mi minden okozhatja!

0

Sport

Sztárteniszező a legyőzőjének: Gratulálok ennek a r*bancnak

A saját edzőjéhez is volt néhány szava a 17 éves szupertehetségnek.

Fiatalon meghalt az ukrán fronton a korábbi profi labdarúgó

Az egykori U20-válogatott játékos az invázió kirobbanása után azonnal fegyvert ragadott.

Beleszálltak a korábbi Barca-ikonba: Igazi bőgőmasina volt

Sergio Busquets kapott komoly kritikát.

Több kulcsember is pihenőt kap, változások a magyar válogatott keretében

Az előzetesen meghirdetett kerethez képest Győri-Lukács Viktória, Janurik Kinga és Klujber Katrin sem lesz ott a magyar női kézilabda-válogatottban a franciák elleni barátságos mérkőzéseken - írja az MKSZ honlapja.

Tizenkét éve nem látott hibához asszisztáltak az Amerikai Nagydíj szervezői

Félmillió eurós bírságot helyeztek kilátásba az FIA-nál az Austinban történtek miatt.

Keddi meccsdömping – folytatódik a Bajnokok Ligája

Október 22., KEDD Futballprogram Bajnokok Ligája, Alapszakasz 3. FordulÓ 18.45: Milan (olasz)–FC Bruges (belga) (Tv: Sport1) 18.45: Monaco (francia)–Crvena zvezda (szerb) (Tv:... Read More... A Keddi meccsdömping – folyt

Laczkó Zsolt a Honvéd újabb veresége után: Mentálisan erősebb embereket kell találnunk

Mint ismert, a labdarúgó NB II-ben szereplő Budapest Honvéd ismét kellemetlen vereséget szenvedett, ezúttal az egy góllal jobbnak bizonyuló Szentlőrinc távozott három ponttal a Bozsik Arénából. A mérkőzést követ

Rossz válasz: Guardiola száműzte a Manchester City sztárját

A focista elmondta, miért nem kért rögtön bocsánatot az edzőjétől.

Kroos: Ancelottinak és a fiamnak volt a legnehezebb megmondani

Toni Kroos hosszabb interjút adott a spanyol Marcának. A visszavonult német középpályás többek között beszélt a Real Madridól és arról a pillanatról,... Read More... A Kroos: Ancelottinak és a fiamnak volt a legneh

„Visszabeszéltem, mire lefújta az egész edzést” – korábbi játékosa vallott Pep módszereiről

A szélső védő azt is elárulta, fiatal korában lehetetlenségnek tűnt, hogy profi labdarúgó váljon belőle. „Nem voltak megfelelő körülmények Radomislban. Heti kétszer... Read More... A „Visszabeszéltem, mire le

Hihetetlen, mi történt a labdarúgó Bajnokok Ligájában

Két fordulón van túl a labdarúgók új rendszerű Bajnokok Ligája.

0

Bulvár

Megszólalt a rendőrség Orbán Viktor testvérének ügyéről, megdöbbentő az igazság

Az Economx érdeklődésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) elárulta, hol tart Orbán Viktor testvérének ügye, mire jutottak a nyomozók.

Kiderült, mi a baj az óraátállítással

A Föld bizonyos országaiban évente kétszer van óraátállítás, de az Amerikai Alvás Akadémia kutatói szerint ideje lenne végre elhagynunk ezt a gyakorlatot, hiszen több kárt csinálunk ezzel, mint hasznot. Állításu

Így lehet leküzdeni az idősek jellegzetes szagát

Néhány hónappal ezelőtti cikkünkben arra a kérdésre próbáltunk választ találni, hogy mi okozza az idősek összetéveszthetetlen illatát, most pedig az úgynevezett "öregemberszag" elleni "védekezésről" lesz szó.

Világszenzáció, Magyarország alatt rejtőzik, a tudósok vették észre

A tudósok szenzációs felfedezést tettek, az új felfedezés pedig sok mindent megmagyarázhat azonnal.

Ez a kabát lesz a legsikkesebb idén. Mutatjuk a legdivatosabb fazonokat.

Ahogy az őszi szelek egyre hűvösebbek, elérkezett az idő, hogy felfrissítsd a ruhatáradat néhány új darabbal. Ezek a kabátok nemcsak a hidegtől védenek, hanem divatos és stílusos megjelenést is biztosítanak!

"Öngyilkos megoldás "- Beszólt az Orbán-kormánynak az ország egyik leggazdagabb embere és legismertebb gyárosa

Sinkó Ottó szerint a minimálbér túlzott emelése öngyilkos megoldás lehet, hiszen a bérlemaradás oka részben a gyengébb össznemzeti hatékonyság.  Nem melleseg eléggé lehúzta a kormányfő új találmányát a "ga

Orbán Viktor: Pánik van

A miniszterelnök szerint a nyugati vezetők pánikban vannak az illegális migráció miatt.

Világszenzációnak ígérkezik az új, 60 százalékos energiahatékonyságú napelem

Egy kutatócsoportnak több mint 15 éves munka gyümölcseként sikerült elérnie az eddig elérhetetlennek hitt eredményt, ami kb. megháromszorozza a ma kereskedelmi forgalomban lévő legjobb napelemek hatékonyságát is.

Figyelem, gond van az egyik legnépszerűbb fájdalomcsillapítóval

Kivonja a forgalomból az Algoflex izom+ízület 300 mg retard kemény kapszula egyes gyártási számú tételét a Nemzeti Népegészségügyi- és Gyógyszerészeti Központ (Nngyk).

Repülőteret válthatnak a magyarok?

Itt az alternatíva a magyar utazóközönség számára. A kisebb repülőtér sikerességét idei utasforgalma is tükrözi.

Közlöny: Orbán Viktor beelőzte a nemzeti konzultációt

A kormányfő pontosan meghatározta, melyik miniszterének mikorra kell kidolgoznia a 21 pontos gazdaságvédelmi akcióterv részleteit.

blogmorzsák

A magyar fürdőkultúra napja

A magyar fürdőkultúra napját minden év október második szombatján rendezik meg.

17+5 ajándék ötlet a karácsonyfa alá Kínából - első rész

„Ha még nem döntöttél, hogy mit tegyél a fa alá íme 22 ötlet tőlem.“

0