Ezt olvasta már?


Alapjogokért Központ: a választás, a háború és a jogállamiság kérdése határozza meg az unió következő időszakát

Az Európai Unió legfontosabb témái a következő egy évben az európai parlamenti (EP) választások, az orosz-ukrán háború és a jogállamiság kérdése lesznek - mondta az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.


hirdetés

Kovács István arról beszélt, hogy az elmúlt négy évben az Európai Unió és intézményei sem kezelni, sem megoldani nem tudták a válságokat, viszont arra felhasználták ezeket a helyzeteket, hogy a saját hatalmukat elmélyítsék.

Ezt a folyamatot a választásokig szeretnék véglegesíteni, vagy legalábbis azt elérni, hogy már ne lehessen visszafordítani - jegyezte meg.

Brüsszel a tagállami szuverenitás teljes letörésére törekszik - jelentette ki a stratégiai igazgató, arra hivatkozva, hogy tavaly volt egy Európa jövőjéről szóló konzultáció az Európai Bizottság kezdeményezésére, amelyben az összes magyar javaslatot visszautasították, és eredményként azt közölték, hogy az európai állampolgárok döntő többsége föderatív Európát szeretne.

Ennek a törekvésnek az EP-választáson lehetne megálljt parancsolni - vélekedett Kovács István.

A stratégiai igazgató a jogállamisági eljárásról azt mondta, habár ez kezdetben konzultációnak, tapasztalatcserének indult, mára odáig jutott, hogy az Európai Bizottság az eljárásra hivatkozva visszatartja a Magyarországnak jogosan járó forrásokat, megakadályozva ezzel például a pedagógusok béremelését.

Ráadásul - tette hozzá - a vizsgálódást olyan területekre terjesztették ki, amelyhez Brüsszelnek semmi köze nem lenne, és ahogy a magyar vezetés "elkezdett megfelelni" az unió kritériumainak, egyre több és több elvárást támasztottak. Úgy tűnik, az eljárás egy "feneketlen kút", Brüsszel mindig újabb követelésekkel fog előállni, és addig nem áll le, amíg a magyar kormány nemet mond a háborúra, a genderideológiára és a migrációra - mondta Kovács István.

Brüsszelben az a törekvés - mondta a stratégiai igazgató -, hogy a jogállamiság "lejáratott" fogalmát felváltsák a demokrácia fogalmával, mégpedig azért, mert "amit Brüsszelben jogállamiságnak hívnak, annak nincs köze jogi fogalmakhoz, csak politikai preferenciák tagállamokra kényszerítését jelenti". A demokrácia azonban pusztán politikai fogalom, így már nem is kell adni a jogi látszatra - folytatta.

Kovács István szintén fontos témának nevezte az orosz-ukrán háborút, amelyet - véleménye szerint - az unió szintén félrekezelt, a jelenlegi politikája "tömeges halálhoz, az európai gazdaságok csődjéhez és akár a harmadik világháborúhoz vezethet", különösen ha az "ukránok kifogynak az embererőből", és el kell dönteni, hogy az európai országok küldenek-e katonákat.

Az igazgató szerint marad a szankciós politika, és további szankciók is jöhetnek, annak ellenére, hogy ezek nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.

Kovács István megemlítette a közelgő nemzetállami választások közül a lengyelországit, amely - mint mondta - jó példa arra, hogyan "ejtőernyőztetnek kipróbált brüsszeli elvtársakat a tagállamok élére" utalva ezzel Donald Tuskra, az Európai Tanács volt elnökére, aki jelenleg Lengyelországban az egyik ellenzéki erő, a Polgári Platform elnöke.

Kovács Attila európai uniós kutatási igazgató azt emelte ki, hogy a jövő évi európai parlamenti választásoknak nemcsak az a tétje, lesz-e egy konzervatív, nemzeti, szuverenista politikai erőblokk a parlamentben, hanem az eredmény befolyásolja majd az Európai Bizottság elnökének és biztosainak megválasztását is, hiszen a parlamentnek vétójoga van a folyamatban.

A következő időszak a hétéves költségvetési ciklus újragondolásának időszaka is, mert jelenleg "üres a brüsszeli kassza", az elhibázott válságkezelések, a túlárazott vakcinabeszerzés és az ukrajnai fegyverszállítás miatt - mondta a kutatási igazgató.

Hozzátette, a tél közeledtével fontos téma lesz az európai energetikai helyzet, az emberek ismét érezni fogják, hogy "az elhibázott szankciós politika" az európai családokra ró többletterheket, valamint a korrupciós botrányok is intenzívebbé válhatnak a választásokra felkészülés részeként.

Kovács Attila azt mondta, hogy a gyermek- és ifjúságvédelem témájában is vitára számít Magyarország és az unió között, mivel várhatóan az Európai Unió Bírósága a "brüsszeli ideológia mellett teszi majd le a voksát".

A kutatási igazgató szólt végül arról is, hogy nyáron személyi váltás történt a "Soros-birodalomban", "Alexander Soros hadserege is csatarendbe áll", fő irányvonala pedig láthatóan a migráció, a háború és a békeellenesség lesz.

MTI







0
0

hírek innen, onnan

A hazai vállalkozó, akinek elege lett és megvalósította B tervét, ja és felkészült a világégésre

Soós Balázsnak elege lett a mókuskerékből, a sikeres vállalkozó a hagyományos kertvárosi környezetet cserélte fel egy vidéki...

Elkezdődött az év legforgalmasabb időszaka az üzletekben

Elindult a karácsonyi bevásárlási szezon, az élelmiszerláncok várakozásai szerint a tavalyinál erősebb lehet a decemberi forgalom.

Eltűnt Simon Tibor emléktáblája a Mammut elől

Azonban amint a munkálatok befejeződnek, visszakerül a helyére – írta meg a Telex. Fotó: Pixabay A Mammut előtt elhelyezett Simon Tibor...

Advent - Karácsonyi fények Budapesten és Pécsett

A második adventi hétvége fényei.

Tűz volt egy soroksári sorházban, hat embert létrán mentettek ki - videó

Egy kutyát és két tengerimalacot is kihoztak az ingatlanból.

Több kereskedelmi üzletlánc zárva lesz december 24-én

A karácsony előtti napokban a boltok jellemzően hosszabb nyitvatartással várják majd a vásárlókat.

Tűz volt egy soroksári sorházban, hat embert létrán mentettek ki

Egy kutyát és két tengerimalacot is kihoztak az ingatlanból.

Ónos eső miatt adott ki figyelmeztetést a meteorológiai szolgálat vasárnapra

Ónos eső veszélye miatt másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki Zala, Somogy és Baranya vármegye területére vasárnapra az Országos...

Közúti fuvarozók: az ukrán áruszállítók miatt több száz magyar vállalkozás került veszélybe

Mára a magyar közutakon több mint 30 százalékkal nőtt az ukrán kamionok futásteljesítménye, miközben a magyar járművek...

Altorjai Anita: óriási kihívást jelent a mesterséges intelligencia a média számára

Ezerféleképpen kell majd ellenőrizni a forrást, mert csak így tudjuk megőrizni a hitelességünket.

Elkezdődött az év legforgalmasabb időszaka

Elindult a karácsonyi bevásárlási szezon, az élelmiszerláncok várakozásai szerint a tavalyinál erősebb lehet a decemberi forgalom -...

0

Sport

Ezúttal sem öltözött túl a mérlegelésre a Szőke Bombázó

Az lett volna a váratlan, ha ez másképp történt volna.

Akkor meg is van minden idők leghülyébb tizenegyese

Annyira abszurd, hogy ha nem látjuk, nem hisszük el.

Gulácsi Péter: Úgy toltak be a műtőbe, hogy nem tudták biztosra az orvosok, futballozhatok-e még

Az RB Leipzig és a magyar válogatott kapusa az elhúzódó sérüléséről, karrierje legnehezebb időszakáról és a jövőjéről is beszélt egy interjúban.

Most akkor jó volt Szoboszlai, vagy harmatgyenge?

Hektikus osztályzatok az angol internetes portálokon.

Végre vége a fantomgólt is megadó focibíró botrányos karrierjének

Egészen elképesztő történetek a német doktorról, akinek borzalmas balszerencsésen ért véget a pályafutása.

Szoboszlai Dominik kezdett, drámai fordulattal ért véget a Liverpool meccse

Piros lapot és tizenegyest is adott a bíró a Crystal Palace elleni mérkőzésen.

Montenegró és Horvátország is megelőzte női kéziseinket a vb-csoportban

Nincs mese, győzni kell a magyaroknak a társházigazdák ellen.

Klopp nem félti Szoboszlait

Jön az angol futballidény legmegterhelőbb időszaka. Jürgen Klopp erről beszélt egy interjúban, na meg arról, hogy nem félti Szoboszlai Dominikot a zsúfolt program miatt.

A svédek izgulnak és altatnak, a magyarok gyilkos meccsre készülnek

Szombaton este 20.30-kor a társházigazda ellen lép pályára Magyaroszág Göteborgban. A győzelem szenzáció lenne, de az olimpiai selejtező elérése szempontjából akár egy szűk vereség is belefér.

Megalázták Frankfurtban Lőw Zsoltékat és a Bayern Münchent

Schäfer András és Sallai Roland is csereként jutott szóhoz a szombati Bundesliga-meccseken.

A kamikaze birminghamiek újraírják mindazt, amit a világ labdarúgásáról hittünk

Szétkapták a Manchester Cityt, mint Foxi a lábtörlőt.

Szalai másfél hónap után kapott lehetőséget a Hoffenheimben, győztek is

A védő negyedszer lépett pályára a Bundesligában.

0

Bulvár

Ha itt laksz, ne indulj el sehova holnap! Brutális ónos eső miatt az egyik legmagasabb fokú riasztást adták ki...

Ónos eső miatt adott ki figyelmeztetést a meteorológiai szolgálat vasárnapra.

Háborognak a szülők: egyre népszerűbb a "DINK" életforma a fiatalok körében

Első hallásra egy újabb furcsa TikTok trendnek tűnhet, pedig a "DINK" kifejezés még a nyolcvanas évek elején született.

Az LMP megnevezte az ellenzék „legkártékonyabb” politikusát

Rövid, de velős választ adott a párt az Index kérdésére.

Azt hitték semmire sem jó ez a szervünk – pedig talán a ráktól véd

A csecsemőmirigy az a szerv, amiről hagyományosan azt szokás akár még az orvostanhallgatók fejébe is beverni, hogy felnőttkorban már nincs semmi haszna. Egyszerűen csak azért van benne a felnőttek testében, mert miut

Most közölte a rendőrség: szörnyű tragédia történt Magyarországon

Halálos baleset történt szombaton Mórahalom és Ásotthalom között, az 5514-es út 5-ös kilométerszelvényénél - közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel.

Ezek minden idők legnépszerűbb fejtörői: Hányat tudsz megoldani?

Csikorogjanak egy kicsit azok a fogaskerekek! Összegyűjtöttünk néhány mindenki által ismert, vagy éppen nagyon-nagyon régi feladványt.

Helikopterről több ezer lovat fognak kilőni

A légi selejtezést 2000-ben már alkalmazták, három nap alatt 600 lovat ölve meg, de akkor a technikát a lakosság ellenérzése miatt végül betiltották.

blogmorzsák

7 japán technika, hogy legyőzd a lustaságot

A lustaság fél egészség, meg az innováció hajtómotorja? Ez távolról sem igaz.

Putyin és a rigolyák

Az orosz elnök viselkedésében komoly zavarok tapasztalhatóak.

0