Ezt olvasta már?


A Dal 2023 - Nagy visszatérők a második válogatóban

Több olyan előadó lesz látható A Dal 2023 szombati második válogatójában, aki korábban már szerepelt a dalválasztóban. A közmédia showműsora március 18-án 19 óra 35 perctől látható a Dunán.


hirdetés

A szombati második válogató adásban újabb tíz előadó áll színpadra saját dalával. Ők a következők: 1AM x Pál Dénes x Nagy Bogi (daluk címe: Eljátszottam), Bernadett (Anya bújj mellém), Carmen ft. Torres Dani (Félig árva), az Elishaz (A világok haragja), az Everflash (Édenkert), Gábor Márkó (Nem rólunk szól), Pádár Szilvi (Súlytalan), a Quack (Akkor is), a Roy Galeri (Boldog vagy), valamint Szekeres András (Az ősz) - közölte az MTVA sajtó és marketing irodája hétfőn az MTI-vel.

A válogató adásból ismét öt dal jut az akusztikus elődöntőbe.

A március 11-i első adás a versenyzők által előadott közös dallal indult: a negyven versenyző a hazai zenei élet meghatározó dalszövegírója, Adamis Anna tiszteletére egy dalcsokrot énekelt a Tízezer lépés, a Ha én szél lehetnék, a Kék asszony, a Vallomás, illetve a Miénk itt a tér című szerzeményből.

Az első válogatót a műfaji sokszínűség jellemezte, hiszen a pop, az alternatív zene és a metál rock képviselője is bemutatta produkcióját. A Wolf Kati, Mező Misi, Ferenczi György és Egri Péter által alkotott szakmai zsűri a legmagasabb pontszámot Kovács Áron Lennél című dalára adta, mögötte holtversenyben három produkció jutott tovább: Varga Zsuzsa (Te beszéled a nyelvemet), Szebényi Dániel (Vigasztaló), valamint az OliverFromEarth (Az utoljára látni nehéz). A közönség voksaival az Escape My Shadows (Emlékezni Rád) szintén bejutott az elődöntőbe.

A Dal 2023 két műsorvezetője Rókusfalvy Lili és Fodor Imre. Az idei verseny győztes dalának előadója - "Az Év Dala 2023" cím, illetve a Petőfi Zenei Díj "Év dala 2023" elismerés mellett - tízmillió forintot nyer zenei produkciója fejlesztésére. A döntőbe kerülő további hét dal előadója szintén részesül zenei pályájára fordítható nyereményben.

"A közmédia feladata és küldetése, hogy a Duna showműsora az új magyar dalok megszületését ösztönözve a magyar könnyűzene katalizátora legyen, továbbörökítse a gazdag hazai kultúrát és gondozza a magyar nyelvet" - szerepel a közleményben.

További részletes információk A Dal Facebook- és Instagram-oldalán, a műsor hivatalos YouTube- és TikTok-csatornáján, valamint az adal.hu-n találhatók.

 

MTI

 








Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0

hírek innen, onnan

KPMG: „Eljött az idő, hogy az SSC-k helyett a GBS-ek piacán legyünk versenyképesek”

„A kiélezett versenyben Magyarország eddig jól teljesített, de a GBS szektorban a befektetőkért folytatott versenyt nem lehet egyszer és...

Százezres tömeg özönlött az utcákra a helikopterbalesetben elhunyt Ebrahim Raiszi temetésén

Szülővárosában, Meshedben eltemették a volt iráni elnököt.

Szentkirályi Alexandra: Karácsony Gergely lezárná a rakpartok egy részét

A főpolgármester legkésőbb 2030-ban végleg lezárná az alsó rakpartok egy részét az autósok elől, ezzel is fokozva a közlekedési...

Letartóztatták a "beszóló" orosz tábornokot és a vezérkari főnök egyik helyettesét

Letartóztatták az 58. orosz hadsereg volt parancsnokát, Ivan Popov tábornokot, amit felháborodva fogadtak az orosz katonai bloggerek. Rajta...

A miniszter elárulta, mekkora lesz az idei "példátlan" béremelés, a magyarok még nem hiszik el

Miközben közel 660 ezer forintra nőtt az átlagkereset, a háztartások inflációs érzete tovább romlott. Ugyanakkor Gulyás Gergely...

Vona Gábor „platós” vitára hívja Magyar Pétert

A köztévés vita idején zajlana a disputa.

Halálos népbetegségre legyintenek magyarok tömegei: nem csak az öregek vannak veszélybe tőle

A szívelégtelenség több mint 64 millió embert érint világszerte, és ahhoz képest, mennyire gyakori betegség, rengeteg hiedelem és...

Emelkedés a budapesti tőzsdén: jó hangulatban, magas forgalom mellett kereskedtek ma

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 362,43 pontos, 0,53 százalékos emelkedéssel 68 319,51 ponton zárt csütörtökön.

Orbán Viktor lelkébe vágott: "látni akarjuk felnőni gyerekeinket, unokáinkat..."

Zalaegerszegen majd Vasváron folytatódott csütörtökön Orbán Viktor miniszterelnök országjárása az EP-választási kampányban. A Fidesz...

Gúnyt űzött a rendőrökből az utcák réme, elfogták

Azt hitte az interneten is népszerű, száguldozó kamasz, hogy sosem kerül szembe az igazságszolgáltatással, de tévedett. Súlyos...

0

Sport

Most érkezett: döntött a hazai szövetség a Kozák Danuta által vádolt edzőről

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség hivatalos honlapján jelentette be, hogy ideiglenesen felfügesztette Csipes Ferencet.

„Leköpte az előző klubját.” - Sztankovics kinevezésének nem minden orosz szurkoló örül

Ahogy arról múlt héten beszámoltunk, Dejan Sztankovics szerződést bontott a Ferencvárossal, és a következő idénytől a Szpartak Moszkva edzője lesz. Az orosz sajtó egyöntetűen jól fogadta a szerb szakembert, ám a

Visszautasította a válogatott játékos a Ferencváros ajánlatát – sajtóhír

Georgiai sajtóértesülések szerint visszautasította a Ferencváros ajánlatát Giorgi Arabidze. Az általában hiteles információkról beszámoló Geo Team oldal úgy tudja, hogy […] A Visszautasította a válogatott ját

A Leverkusen játékosa az elbukott El-döntő után: „Kezdetben sem foglalkoztunk a sorozattal”

Mint ismert, éppen az idény egyik legfontosabb mérkőzésén szakadt meg a Xabi Alonso vezette Bayer Leverkusen elképesztő veretlenségi sorozata: a német együttes szerdán este 3-0-s vereséget szenvedett az Atalantától

Meghalt a legendás olimpiai úszóbajnok

A korábbi klasszis rákkal küzdött.

Núnez megtörte a csendet a vasárnap óta róla keringő felvételek után

A Liverpool játékosát ismét össztűz alá vették a rajongók.

Súlyos eltiltást kapott a játékvezetőt lefizetéssel vádoló Vasas-támadó

Nagyon fontos, fordulatos, és vitatott játékvezetői ítéletekkel tarkított mérkőzésen győzte le hétfő este az ETO 3-2-re a Vasast. Győzelmüknek köszönhetően […] A Súlyos eltiltást kapott a játékvezetőt lefi

Súlyos eltiltást kapott a magyar válogatott focista

A győri vereség után duplán bosszankodhat Gera Zoltán.

Külföldre igazol a magyar válogatott csatár

A Sportál információja szerint Szabó Levente iránt német, holland és svájci csapatok érdeklődtek, a felek tárgyalásig is eljutottak, de úgy tudjuk, végül Németország lesz a befutó.

Csányi elárulta, egy problémát még meg kell oldani a BL-döntő megrendezéséig

Ahogy arról beszámoltunk, Budapesten a Puskás Arénában rendezik a labdarúgó Bajnokok Ligája 2026-os döntőjét az európai szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságának szerdai döntése értelmében. A pályázattal é

Szóban megegyezett új edzőjével a Bayern München - sajtóhír

Egybehangzó német és angol sajtóhírek szerint a Bayern München szóban megegyezett a Burnley menedzserével, Vincent Kompanyval.

0

Bulvár

Megszabják a Mercedes dolgozóinak, hogy kire szavazzanak

Hazánkban szokatlan az a nyíltság, amellyel az európai választásokon való részvételre buzdítanak a gazdasági csúcsvezetők Németországban. A Mercedes és a Siemens főnökei harminc nagyvállalat nevében óva intene

Kegyetlen gyilkosság: benzinnel lelocsoltak, majd felgyújtottak egy tízéves kisfiút Kárpátalján

A bűncselekményben a kisfiú anyja is részt vett, mégis szabadlábon van.

Azahriah két mondattal porig alázta alázta Gyurcsány Ferencet és Dobrev Klárát, a triplázó arénasztár lehet mo...

Ezt is meg merte lépni Azahriah, a szavaiból csak úgy süt a düh és a harag.

Ő Lang Györgyi 18 éves lánya: Sáriról ezért nem beszélt sokat az énekesnő

A Pa-Dö-Dő énekesnőjének lánya mindig azt mondta, neki egy apukája és két anyukája van.

Itt a kormány bejelentése a sorkatonaság bevezetéséről: Gulyás Gergely üzent a NATO-nak is

Szerdán ismét kormányinfót tartott a kormány, amelyen számos aktuális téma kerülhetett szóba.

Elszörnyedtek a rajongók Katalin hercegné új portréjától

Újabb festmény borzolja a kedélyeket a briteknél, ezúttal Katalin hercegné portréja váltott ki vegyes reakciókat a királyi család rajongóiból.

Újabb figyelmeztetést kapott Magyar Péter

Ezúttal Fekete-Győr András hívta fel a figyelmet arra, hogy Magyar Péter nem a megfelelő módon fogalmazott róluk, de egyelőre nem történt bocsánatkérés.

Életük utolsó fotója: percekkel a tragédia előtt készítették ezt a képet verőcei hajótragédia áldozatai

A fotón négy fiatal látható, nem sokkal azelőtt, hogy elindultak volna a végzetes hajóútra.

Kétezer autós kap most izgalmas levelet a rendőrségtől

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 2406-an lépték át Bács-Kiskun vármegye közútjain.

Sulyok Tamás máris szembe megy a magyar törvényekkel, valóra válhat Karsai Dániel nagy álma?

A köztársasági elnök ígéretet tett Karsai Dánielnek, fordulat várható az aktív eutanázia ügyében?

Kozák Danuta: Kb. meztelenül fekszem a gyúrópadon, amikor bejön egy edző és elkezd verbálisan molesztálni

A hatszoros olimpiai bajnok kajakozó, hosszú bejegyzést tett közzé a közösségi oldalán, amiben azt állítja, hogy Csipes Ferenc hetek óta bomlasztja és idegesíti a válogatót megnyert csapathajók versenyzőit.

blogmorzsák

Ahogy a dinoszauruszok láttak, hallottak és éreztek

A földtörténeti középkor koronázatlan királyairól kialakított képünk gyökeresen átalakult a kezdetekhez képest.

Az 5 leggyakoribb kibercsalás

Milyen internetes átverések érkeznek mostanában?

25 éves lett az Index

1999. május 17-én elindult az Index.hu

0