2,5 millió forintot kaphatnak a legjobb magyar pedagógusok – Október 13-ig kell leadni le a jelöléseket
A Rátz Tanár Úr Életműdíjra a jelöléseket október közepéig lehet leadni.
Idén 25. alkalommal írta ki a Rátz Tanár Úr Életműdíj pályázatát az Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriuma.
A pályázatra olyan legalább tíz éves tanári gyakorlattal rendelkező reál tárgyat tanító pedagógusok jelölhetőek, akik környezetük szerint kimagasló oktató-nevelő tevékenységet folytatnak vagy folytattak az 5–12. évfolyamon. A fejenként 2,5 millió forintos pénzjutalommal járó díjat két-két matematika- fizika-, kémia- és biológiatanárnak ítélheti oda az Alapítvány magyar tudományos társaságok ajánlásai alapján.
Rátz Tanár Úr Életműdíj pályázat - 2025
A díjra olyan a közoktatás 5-12. évfolyamain matematikát, fizikát, kémiát vagy biológiát tanító - vagy egykor tanító pedagógusok terjeszthetők fel, akik az alábbiakban felsorolt feltételeknek megfelelnek. A jelölést szakmai és társadalmi szervezetek, a tanár munkásságát jól ismerő közösségek vagy magánszemélyek adhatják le.
A felterjesztés feltétele, hogy a jelölt:
- legalább 10 éves közoktatási tanári gyakorlattal rendelkezzen,
- a négy tantárgy legalább egyikének a területén kimagasló oktató-nevelő tevékenységet folytat vagy folytatott az 5–12. évfolyamon,
- tanítványai sikeresen szerepeljenek országos vagy nemzetközi versenyeken a fenti tantárgyak egyikében,
- kiemelt figyelmet fordítson a hátrányos helyzetű, tehetséges diákok fejlesztésére,
- aktív szerepet vállaljon országos, regionális vagy iskolai szakmai programok (pl. versenyek, - továbbképzések, konferenciák) tartalmi munkálataiban (pl.: előadások tartása, szakanyagok készítése, szakmai információk továbbítása), szervezésében és lebonyolításában,
- folyamatosan képezze magát, ismerje a szakterülete újdonságait, és tapasztalatait ossza meg a kollégáival,
- elkötelezett legyen tanítványai személyiségfejlesztése, problémáik kezelése iránt,
- szakmai lapokban publikáljon, könyveket, tankönyveket vagy tanítási segédanyagokat készítsen (ez előnyt jelent),
- személyisége, szakmai tudása és életvitele példaként állítható legyen.
Fotó: StockPlanets / Getty Images Hungary
A jelöléseket 2025. október 13-ig lehet leadni. Azokat több magyar tudományos társaság - köztük a Bolyai János Matematikai Társulat és az Eötvös Loránd Fizikai Társulat díjbizottságai, a Magyar Kémikusok Egyesülete, valamint a Magyar Biológia Társaság - értékeli és tesz javaslatokat a díjazottakra 2025. október 24-ig. Az Alapítvány kuratóriuma ezeket figyelembe véve hozza meg végleges döntését 2025. október 30-ig. A díjak átadására várhatóan 2025 decemberében kerül majd sor. A Rátz Tanár Úr Életműdíjról további információkat itt találsz.
hírek innen, onnan
A menyasszony lemondta az esküvőjét, amíg a párja el nem távolítja elhunyt felesége tetoválását
Egy 38 éves férfi a Redditen osztotta meg történetét, amelyben arról számolt be, hogy menyasszonya két héttel az esküvő előtt...
Titkos videó került elő Horváth Csengéről: Ezt mondta a babáról
A modell nem mindennapi módját választotta a bejelentésnek.
Ez lesz 2026 legtrendibb színe a szakértők szerint: mennyire elegáns már?
Szerinted unalmas vagy van benne potenciál?
"Le akartak mészárolni" – Dopeman mozifilmet készítettne az életéből: ez a világsztár játszaná őt
Kalandos volt az út a 8. kerületből a Buddhista Főiskoláig
A meglepő módszer, amitől mindenki boldogabb lesz - Csak napi 15 perc
Egy friss kutatás szerint már napi 15 perc is elég ahhoz, hogy boldogabbnak érezd magad – ráadásul nem kerül semmibe, és bárhol,...
Ezért robbanunk le karácsony előtt pár nappal: nem a hideg idő okozza
Az ünnepi rohanás okozta stressz a testünket is tönkreteheti.
Brutális csalás áldozata lett a Szomszédok egykori sztárja: mindenéből kiforgatták
Bűnbanda fosztotta meg a megtakarításai egy részétől Ivancsics Ilona színésznőt.
Körvonalazódik Ukrajna tűzszüneti térképe: Zelenszkij elmondta, hol húznák meg a vonalakat
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön elmondta, Ukrajna bemutatott az Egyesült Államoknak egy 20 pontos módosított javaslatot a...
Kedvenc magyar éttermében járt Leslie Mandoki, Andy Vajnáról is megemlékezett
A hollywoodi legenda emlékét ma is a szívében őrzi.
NATO-főtitkár: Fel kell készülnünk egy olyan háborúra, amilyet a nagyszüleink is átéltek
Sürgette a szövetségeseket, hogy növeljék védelmi kiadásaikat és termelési kapacitásukat.
Kéményből jött a segélykiáltás: A pomázi tűzoltók ledöbbentek, ki rekedt odabent
Elsőre felismerhetetlen volt a bajbajutott.
Csere nélkül folytatják
46. perc: elkezdődött a második félidő, egyik szakvezető sem változtatott csapata összeállításán.
Sport
„Kaptuk a pofonokat, és semmi nem járt érte” – a vb-vereség után a bírók is reflektorfénybe kerültek
A szakértő Danyi Gábor szerint a világbajnoki hetedik hely visszalépés.
Kimondták: Fel kell jutnia az egyik legnagyobb magyar vidéki fellegvárnak
A jelenleg NB III-as Haladásnál a következő szezon elsődleges célja a feljutás - ennek megfelelően igazolnának is.
Hertha: Dárdai visszatérhet a kínos vereség után
A Magdeburg elleni 2-0-s vereséget követően két fontos játékos, Kennet Eichhorn és Dárdai Márton újra csatlakozott a Hertha BSC edzéséhez.
Mocskosul nagy gólt rúgott a Bajnokok Ligájában a listavezető támadója
Az Arsenal támadója szerezte a forduló gólját a Bajnokok Ligájában.
Így nullázta le egy 28 éves baszk a világ legjobb futballcsaptát
Sokan azt vallják, nincs jobb kapus Unai Simónnál.
„Olcsón megúsztuk” – kíméletlen dán őszinteség, ami a magyaroknak is nagyon fáj
A magyar játékosok Golovin Vlagyimir szövetségi kapitánnyal az élen viszont a játékvezetőket hibáztatják a kiesésért.
A piros lapos magyar csapatkapitány: Ha normális játékvezetés van...
Klujber Katrin szerint támadásban és védekezésben is túl sok volt a hiba.
„Hogy lehet ilyen szinten megengedni?” – teljesen kiakadt a magyar válogatott játékosa + videó
Szemerey Zsófi lapunknak azt is elmondta, miért került összetűzésébe egyik holland klubtársával.
Rekordbeállítás az éjszaka, továbbra is félelmetes tempóban menetel a címvédő
Felmerülhet a legendás Golden State Warriors szezoncsúcsának megdöntése is.
Varga Barnabás magától mondott le a 11-esekről: "Keane nem mondta, hogy ne rúgjam"
A Fradi csatára szerint már a nemzetközi porondon is képesek dominálni.
Nem játszik éremért, elveszítette a vb-negyeddöntőt a magyar válogatott
Kikapott a hollandoktól a magyar válogatott, a hetedik helyen zárta a világbajnokságot.
NB I: Nyomoz a rendőrség a Nyíregyháza-Debrecen meccset követően
A klub felajánlotta a segítségét a családnak.
Bulvár
A rendeletet aláírták. 65-91 éves nyugdíjasok készüljetek.
A képviselők a kormány előterjesztését egyhangúlag, 181 igen szavazattal támogatták.
Kapu Tibor és ez a magyar énekesnő álompárt alkot: a kommentelők összeboronálják őket
Szerinted is tökéletesen összeillenek? A rajongók már kombinálnak, mi lehet köztük.
Őrületes botrány a Covid-vakcinák körül: iszonyú, végzetes mellékhatásra bukkantak
Egy új biztonsági felülvizsgálatra szánták el magukat, hogy feltérképezzék, van-e összefüggés bizonyos halálozások és a koronavírus elleni oltóanyagok közt.
14 vármegyére adták a ki a figyelmeztetést, végre érkezik a havazás és az igazi tél? Valami közeleg - Időjárás-előrejelzés
Csak a legbátrabbak üljenek autóba ma reggel, mondjuk a részleteket.
Hadházy: Orbánék megvennék az RTL-t, ez lehet az előjáték
Első lépésben 54 milliárdot csoportosítottak át, hogy megvásárolják Jászai Gellért egyik cégét.
Nagyot zuhant a forint az Orbán Viktor köztársasági elnöki ambícióit latolgató hírre
Derült égből villámcsapásként érkezett a forintesés.
Az életéért küzd a Miss Universe versenyző: Gabi a színpadról zuhant a mélybe - Videó
Agyvérzés és más sérülések után küzd az életéért a fiatal szépségkirálynő-jelölt, aki a Miss Universe előselejtezőjén zuhant le a színpadról. Videóra vették.
Amint megérkeztek a rendőrök átvenni az irányítást a debreceni javítóintézet felett, meg is szökött egy fiatal
Előtte elmondta, hogy bent megverték. A vizsgálatról visszafelé szökött meg.
Rendkívüli változás a Hír TV-n, igazi híresség igazolt a csatornához, bemondták a nevét is
Nagy bejelentést tett a csatorna.
Gyászol a magyar város, elhunyt a legendás onkológus
Tragikus hirtelenséggel, 62 éves korában elhunyt dr. Kispál Mihály Csaba főorvos, aki onkológusként életét a gyógyításnak szentelte. Halála nagy veszteség Szentes és a térség egészségügyi közössége számár
Kész a mesterterv: így léptetné ki az USA Magyarországot az Európai Unióból
Az Egyesült Államok új nemzetbiztonsági stratégiájának titkos változata az Európai Unió gyengítését és nacionalista pártok támogatását szorgalmazza.
50 felett sose viseld ezt az 5 téli ruhadarabot - Öregítenek, kövérítenek és ódivatúak
Öt téli ruhadarab, amit ötven felett jobb kerülni, ha csinos, fiatalos és divatos összhatást szeretnél elérni a szetteddel.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


