150 ezernél is többen lehettek a pénteki tüntetésen a Hősök terén, mutatjuk, hogy számolták ki
Jóval többen lehettek a helyszínen 50 ezernél a péntek esti tüntetésen, számításaink szerint 130-166 ezer ember volt kint a Hősök terén. Persze ki-ki vérmérséklete szerint mond számokat.
hirdetés
Az rtl.hu munkatársai, így számoltak:
A kormányközeli Pesti Srácok 10-30 ezer emberről írt, Pottyondi Edina youtuber, a tüntetés egyik felszólalója 150 ezer emberről. Mi az érzéseknél tudományosabb módszert választottunk, távolságot mértünk és területet számoltunk.
Az elmúlt évek legnagyobb tüntetését tartották influenszerek pénteken Novák Katalin lemondása és a pedofilbotrány után Odakint szörnyek járnak címmel. Gulyás Márton, az est szervezője a helyszínen azt mondta, több mint 50 ezer ember gyűlt össze a Hősök terén. Persze ezek után beindult a „számháború”.
Pottyondy Edina, youtuber – aki nagy hatású beszédet mondott az eseményen – szombaton azt közölte, hogy nem 50 ezren voltak, hanem legalább 150 ezren. És erre is azt mondják, hogy egy konzervatív becslés – írta. Más szerint ez is kevés, 200 ezren voltak, míg a kormánypárti Pesti Srácok 10-30 ezer főről ír, ott a szerkesztő azt írta, 100-150 ezer emberre számított az influenszerek követőinek számát és Azahriah népszerűségét tekintve.
Úgy gondoltuk, megpróbáljuk helyretenni ezt a kérdést, a Google Maps távolságmérőjét és a helyszínről tudósító kollégáink beszámolóit felhasználva kiszámoltuk, mégis mennyien lehettek a tüntetésen. A tömeg körülbelül 53 ezer négyzetmétert foglalt el, ebből 5 ezret levontunk, amit a tereptárgyak, illetve a lekordonozott részek miatt nem tudtak betölteni. A Hősök tere mellett az Andrássy út is megtelt, egészen a Rippl Rónai utcáig álltak sűrűen az emberek, míg a Dózsa György úton a Benczúr utcáig, illetve a Műcsarnok és a Városligeti tó közötti területen is sokan álltak.
Pottyondynak lehet igaza, tüntethettek 150 ezren a Hősök terén
A nemzetközi gyakorlatban a sűrű tömeget 4 fő/négyzetméterrel szokták számolni, de ebben az esetben voltak olyan részek, ahol ennél azért szellősebben álltak, így kettéválasztottuk a terepet. Ebben az esetben 22 ezer négyzetméteren állhatott 88 ezer ember – ami máris több, mint Gulyás Márton, vagy a Pesti Srácok becslése. Ha a nem sűrű, de álló tömegre használt, négyzetméterenként 3,5 emberrel számolunk, akkor nagyjából 77 ezren lehettek a demonstráció „sűrűjében”.
Emellett a maradék 26 ezer négyzetméteren – 3-as szorzónál – még 78 ezer ember állhatott, vagyis összesen 150-166 ezres tömeg jön ki. Ha jelentősen szellősebb tömeggel, négyzetméterenként 2 emberrel számolunk, akkor nagyjából 130-140 ezer demonstráló lehetett a megmozduláson.
rtl.hu
hírek innen, onnan
Luke Littler már az első napon kiesett a legkülönlegesebb dartstornán - és majdnem a világbajnok is…
Luke Humphries, Nathan Aspinall és Rob Cross továbbjutott az első fordulóból a PDC legkülönlegesebb major versenyén, a Leicesterben zajló...
Micsoda siker – 33 év után lett meg a gyilkos
A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói 33 év után tettek pontot az eddig megoldatlan emberölési ügy végére. Fotó:...
Több mint 200 kilométeres szakaszon fejleszti áramhálózatát az MVM
Az MVM fejleszti az Északkelet-Magyarországtól a Dél-Alföldig húzódó nagyfeszültségű áramhálózatának több mint 200 kilométeres...
Tőzsdei rally jöhet Amerikában a Goldman szerint
A Goldman Sachs 6.000-ről 6.300 pontra emelte az S&P 500 célárát a gazdaság stabil teljesítményére hivatkozva.
Lékai-Kiss Ramóna elbűvölően festett az Inspiráló Nők Estjén: a gyönyörű műsorvezető felvette élete legszebb ruháját
A Femcafe.hu nagyszabású díjátadó gáláján a csodaszép Lékai-Kiss Ramóna is részt vett, aki a jelölőbizottság egyik tagja volt idén.
Anthony Joshua vs. Daniel Dubois: Brutális összecsapás Wembleyben
A bokszrajongók számára az elmúlt hétvége igazi csemegét kínált, hiszen két brit nehézsúlyú bokszoló, Anthony Joshua és Daniel...
MTA: a két kutató felfedezése a génszabályozás egy teljesen új mechanizmusára derített fényt
A génszabályozás egy teljesen új mechanizmusára derített fényt az orvosi-élettani Nobel-díj idei két kitüntetettje, Victor Ambros és...
Csökkent az első három negyedévben a német autógyártás
Az első három negyedév megrendelései 2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.
Schmidt Ádám: Az együttműködés kiemelten fontos; Szalai képzett szakember
A sportvezető elmondta, hogy az új kormányrendelet alapján az a szövetségi kapitány kap kitüntetést, akinek a sportágában érem...
Európai uniós támogatással fejlesztettek új elektromos midibuszt Baján
A midibuszból jelenleg egy darab létezik, azonban a típusengedély megszerzését követően évi 50 jármű készülhet a GANZ-SOR-ból a bajai...
AM: elfogadták a hazai gabona és olajosnövény termesztés kedvező ÜHG-kibocsátási értékeit
Növényeink kibocsátási értékei az eddig elfogadott dán, német, litván és cseh értékekhez képest jellemzően nem magasabbak.
EM: egy hónap múlva élesedik a vidéki elektromos töltőhálózat bővítését szolgáló pályázat
A pályázóknak legalább egy e-töltőállomás létesítésére kell vállalást tenniük a töltőpontokkal kevésbé ellátott járások...
Sport
„Nem én kértem, hogy 80 milliót fizessenek értem” – megutálta a futballt Londonban az Arsenal-szélső
Az elefántcsontparti szélső 2019 nyarán érkezett a csapathoz, hatalmas ellenérték fejében. Szerződését négy év szenvedés után bontotta fel a klub. A 29... Read More... A „Nem én kértem, hogy 80 milliót fizessen
Nagy csapás a magyar válogatottnak, sérülés miatt Rossi nem számolhat két játékossal az NL-meccseken
Kerkez Milos és Horváth Krisztofer sérülés miatt kikerült a magyar válogatott keretéből - írja az MLSZ X-oldala. Helyettük Schön Szabolcsot és Dárdai Palkót hívta be Marco Rossi szövetségi kapitány.
Szoboszlairól beszélt a Liverpool edzője, Rossinak is üzent
Kiderült az is, miért nem játszotta végig a legutóbbi meccseket a magyar focista.
Volt edzői leosztályozták Milákot: hiányzik belőle az alázat és a szorgalom, de elszánt és szupertehetséges
Kadarkai Endre műsorában, „A nagy műben” ezúttal a magyar úszás zsenije, de hosszú ideje néma leventét játszó főszereplője, Milák Kristóf volt a téma. A stúdióban ott ült az a két edző, aki olimpiai bajnok
Belső szervei károsodtak, 26 évesen meghalt a világbajnoki bronzérmes atléta
Szombaton került kórházba, állapota pedig csak rosszabbodott.
Postecoglou: ez volt a legcsúnyább vereségünk, amióta itt vagyok
A Tottenham Hotspur 2-0-ra is vezetett a Premier League hetedik fordulójának zárómérkőzésén. A második félidőben viszont érthetetlen leolvadásának köszönhetően 3-2-re kikapott a... Read More... A Postecoglou: ez v
Elege lett Ádám Martin világsztár edzőjének, három meccs után távozott
A Real Madrid és a Chelsea legendája veretlenül távozott.
„Az igazat fogom mondani” – Pep Guardiola beszélt az Ederson-ügyről
A Manchester City menedzsere szerint a kapussal kapcsolatban nincs ügy, amiről lehetne beszélni. De a tréner is tisztában van vele, hogy van... Read More... A „Az igazat fogom mondani” – Pep Guardiola beszélt az Ederso
Csúnyán összeverekedett a Fradi és az Újpest játékosa - videó
Összeverekedett a Fradi és az Újpest játékosa
Forma-1: Óriási fordulat a kirúgott Daniel Ricciardo ügyében
A korábbi F1-pilóta bejelentése mindent megváltoztat.
Pintér Attila máris távozhat a Vasastól
Három vereséggel kezdett Angyalföldön, az NB II-ből való kiesés fenyegeti a csapatát.
Ellenfele is kiröhögte a színészkedő futballistát
Joel Veltman még futballista mércével is nehezen vállalható színészkedést mutatott be.
Bulvár
Rengetegen isszák naponta, pedig rákot és cukorbetegséget okozhat - Hetente csak ennyit lenne szabad
A diétás üdítők mesterséges édesítőszereket tartalmaznak, melyeknek túlzott fogyasztása egészségkárosító hatásokkal jár.
Hurrikán süvít Magyarország felé, már biztos eléri hazánkat is
Markáns hurrikán tűnt fel a radaron, ami nemsokára Magyarországot is eléri majd.
Áttörték a Hezbollah rakétái az izraeli légvédelmi rendszert, pusztítás Haifában
Tíz embert sebesítettek meg a Libanonból kilőtt rakéták az éjszaka folyamán az észak-izraeli Haifában és Tiberias városában.
Megszólalt a kormány: ez lesz a Nők 40 program sorsa
Múlt héten arról jelentek meg információk a sajtóban, hogy a kormány 2025-től átalakítja a nők kedvezményes nyugdíjba vonulását lehetővé tevő programot, erre reagált a Pénzügyminisztérium.
Óriási bajban vannak az 1940 és 60 között született magyarok: erre kevesen készültek fel, mindenük rámehet
Kiderült, hogy az 50-es és 60-as években járó emberek nagyobb valószínűséggel kövérebbek, betegebbek és gyengébbek, mint a náluk idősebbek.
Váratlanul magas összeggel érkezhetnek a gázszámlák: ez az oka
Magasabb összegű gázszámlára kell számítani, mutatjuk az okát.
Óriási kamu terjed a közösségi oldalakon: ordít róla, hogy átverés, mégis sokan elhiszik
Lila alma tartja lázban az embereket a Facebookon és az Instagramon.
A kislányom feltett egy kérdést az édesapjáról, még aznap egyedülálló anyuka lettem
A gyerekem egy mondattal tönkretette az életemet.
Nemcsak vele, de az apjával is lefeküdt – előbbi halálra verte a nőt, mert este az apát választotta
Hat év börtönre ítélték az elkövetőt.
„Nem én kértem, hogy 80 milliót fizessenek értem” – megutálta a futballt Londonban az Arsenal-szélső
Az elefántcsontparti szélső 2019 nyarán érkezett a csapathoz, hatalmas ellenérték fejében. Szerződését négy év szenvedés után bontotta fel a klub. A 29... Read More... A „Nem én kértem, hogy 80 milliót fizessen
Egészen megdöbbentő levelet kapott az a tanár, akit két éve rúgtak ki a kormányellenes tiltakozások miatt
Törley Katalin mintegy két évtizeden keresztül tanított franciát a pesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban. Nem mellesleg 2016-tól a Tanítanék Mozgalom egyik ismert képviselője volt, de 2022 őszén elbocsátották a polg
80 év után döntött a felrobbanás mellett egy II. világháborús bomba egy japán reptéren
A robbanószerkezet az egyik gurulóút alatt rejtőzött, a létezéséről pedig a detonáció pillanatáig senki sem tudott.
blogmorzsák
A dán stílus: hygge, amire mindannyian vágyunk
Egy Dániából indult életfilozófia, aminek jelentése egyszerűen meghittség, boldogság, kényelem. De miből áll egy hygge otthon?
Brüsszelbe viszik Szent Erzsébetet
Amszterdamban és a belga fővárosában is megszólal az oratórium a Nemzeti Filharmonikusok előadásában.
Ez a tankerület nem birkózik a büfékkel
Az állami célkitűzés ebben megbukott
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál