Ezt olvasta már?


Új rendszámok lesznek 2022-től, mutatjuk

A három betűből és három számból álló jelenlegi rendszámtáblákból néhány éven belül már nem lehetne többet kiadni.

A szükséges informatikai és egyéb fejlesztések elvégzése után ezért 2022. július 1-jétől négy betűből és három számból álló rendszámtáblákat vezetnek be – jelentette be szerdán az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) stratégiai és parlamenti államtitkára.

Schanda Tamás a minisztérium közleményében hozzátette, az átállás felmenő rendszerben történik meg, az új formátumú táblákat az újonnan forgalomba helyezett járművek kapják meg jövő nyártól.

A jelenlegi karakterkészlet használatával már csak néhány évig biztosítható a rendszámok kiadása. A mostanit felváltó formátum tartósan megoldja a gépkocsik hatósági jelzéssel való ellátását – fejtette ki.

 


Az államtitkár a közleményben kiemelte: „a felmenő rendszerű bevezetés semmiféle adminisztrációs többletterhet nem jelent a tulajdonosok, üzemeltetők számára, kiadásaikat nem növeli. A forgalomban lévő hatósági jelzések a továbbiakban is használhatók, azokat nem kell új táblákra cserélni. A hosszabb rendszámok a járműpark természetes ütemű megújulásával, fokozatosan váltják majd fel a régieket”.

 

A jövő júliustól kiadható rendszámok a latin ábécé szerinti két magánhangzóból vagy két mássalhangzóból, majd újabb két betűjelből és három számjegyből állnak. Ékezetes magánhangzók vagy a dz kivételével kétjegyű mássalhangzók nem szerepelhetnek rajtuk. A táblákon Magyarország címere mellett az európai zászlót jelképező kék mezőben tizenkét sárga csillag látható fehér H jelzéssel.

 

Egyszerűsödnek az ideiglenes rendszámtáblák is, az eddigi „E”, „M”, „P”, „SP” és „Z” betűjelűek helyett, szintén felmenő rendszerben, egységesen „I” betűjelűeket adnak majd ki. A taxik a jövőben TX, a Magyar Honvédség járművei HA, a rendőrség járművei RA, az Országos Mentőszolgálat járművei MA, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal járművei NA, a büntetés-végrehajtási szervezet járművei pedig BA betűjelű rendszámtáblákkal közlekedhetnek. A muzeális jellegű járművekre kiadható OT rendszámok készlete szintén kimerülőben van, azok a továbbiakban a két betűjel mellett az eddigi három helyett négy számjegyet tartalmaznak majd.

 

A környezetkímélő járművek világoszöld alapszínű táblái és a gépkocsi kerékpárszállító eszközére szerelhető szürke alapszínű jelzések a hosszabb formátumban is kiadhatók lesznek. A módosított előírások változatlanul lehetővé teszik az egyénileg kiválasztott vagy egyedileg előállított rendszámok engedélyezését – áll a közleményben.

mti

 







0
0

hírek innen, onnan

Ettől a szemcsepptől 8-10 órára megjavul a látás

Biohacként is emlegetik azt a szemcseppet, pontosabban a vele végrehajtott folyamatot, ami tíz órára visszaadja az éleslátást az...

Hatvanpuszta: csaknem 6 milliós büntetés engedély nélküli bontás és építés miatt

A Fejér megyei kormányhivatal szabott ki több bírságot is.

Elhalasztják a Dunamenti Erőmű karbantartását

A hazai áramellátás biztonsága és a nyári csúcsterhelés zavartalan kiszolgálása érdekében a Dunamenti Erőmű elhalasztja a G3-as blokk...

Már rég menne, de a másik még mindig beszél? Ezekkel a mondatokkal udvariasan kiléphet

Hogyan zárjon le udvariasan egy beszélgetést, ha a másik egyszerűen nem hagyja szóhoz jutni?

Vége a megszokott éttermezésnek Magyarországon? Drasztikus lépésre szánták el magukat, ebből mi lesz?

A vendéglátóipari szervezet célja egy olyan rendszerszintű javaslatcsomag kidolgozása, amely az ágazat egymással összefüggő...

Nem volt könnyű, de megültem a Harley-Davidson Pan America 1250 ST modelljét

Szerintem kicst, családom szerint nyagon felelőtlen voltam, amikor hirtelen jött ötletből igennel válaszoltam arra a kör e-mailre, miszerint...

Zenés meditáció segít letenni terheidet: videón mutatjuk

Fenti videónk zenés meditációs gyakorlatához csak tíz percre van szükség: segít megszabadulni terheidtől a gyakorlása.

Fél évszázada házasodott össze Novai Gábor és a felesége: a zenész szerint nincs titok, egyszerűen mázlija van

A fél évszázados házasságát ünnepelte Novai Gábor és a felesége, Anna. Bár a házaspár sosem volt híve a nagy felhajtásnak, az...

Leander metszése augusztusban: hogyan marad bokros és virágzó?

A leander megfelelő metszése augusztusban hozzájárul bokros növekedéséhez és bőséges virágzásához. Cikkünk részletesen bemutatja,...

Nyomoznak a veglegestorles.hu ügyében

Hűtlen kezelés miatt rendelt el nyomozást a rendőrség a veglegestorles.hu szolgáltatása kapcsán - közölte a kormany.hu hétfő délután.

Díjazta a Sziget azokat, akik a fiatalok mentális egészségéért dolgoznak

Hétfőn, a Sziget Nulladik Napján adták át a SZuper SZociety-díjakat. A Kompánia Alapítvány, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány,...

0

Sport

Újabb csatát vesztett a közmédia, ezeket a sztárcsapatokat más TV-csatornán láthatjuk ezentúl

Süllyed a hajó az M4 Sport számára, a végén csak az NBI és Szoboszlai válogatottja marad a képernyőn.

Szoboszlainak követeléseket írtak, Kerkezt hibáztatják a Liverpool újabb vereségéért

Máris kezdhet aggódni a Liverpool új edzője? Ez zsinórban a második vereség volt.

Kerkez Milosra egy év alatt ráuntak Liverpoolban, máris a leváltását követelik az angolok

Felháborító követelésekkel álltak elő Liverpoolban, világsztárokat akarnak látni a drukkerek, nem magyar válogatottakat.

"Dzsudzsák csak megijedt a kapustól" - Élete első gólját fejelte, mégis csak a pocskondiázás megy

A válogatottsági rekorder a Nyíregyháza elleni rangadón lett nyerőember, még mindig zseni.

A Fradi elleni meccs után Mourinho páros lábbal beleszállt a Real Madrid új igazolásába

José Mourinho futballfilozófiája és taktikája mellett talán már elment a világ, de a portugál nyilatkozataiban továbbra sem kell csalódnunk.

Nagyjából 65 méterre a kaputól rárúgta, óriási gól lett belőle

Dijan Vukojevic megrúgta az elmúlt időszak legnagyobb gólját.

Szoboszlaiék edzője kifakadt: Ilyen többet nem fordulhat elő a Liverpoollal

A gárda nem engedheti meg magának azt, amit a Leeds és a Monaco ellen bemutatott.

0
0

Bulvár

Felkutattuk az NKA-botrány rekorderét: a fideszes anya falujában a DPK-s csemete kulcsfontosságú dolgot árult el Hankóék pályázatáról

Őrtiloson egy olyan NKA-győztessel találkoztunk, aki nyíltan beszélt a botrányos pályázatról. Riport a somogyi faluból, amely kenterbe verte egész Magyarországot.

Érkezik a lehűlés, viszont rossz hírt is közöltek a következő hidegfrontról - Időjárás-előrejelzés

Magyarországon továbbra is várakozni kell a nagy esőzésekre, de mégis van remény.

„Néma csönd lett a Szigeten” – Azahriah az édesanyjával lépett színpadra, a diszkólegenda is elérzékenyült

A Sziget Fesztivál Bródy-napjának legfelemelőbb pillanatát hozta el Azahriah és édesanyja közös produkciója, amely mellett még a legendás magyar lemezlovas sem tudott szó nélkül elmenni.

Eső előzi meg a száraz hidegfrontot, ezek a vármegyék ázhatnak meg kedden - Időjárás-előrelzés

Eláruljuk, hogy pontosan hol számíthatunk holnap záporokra, zivatarokra.

Gubacsi híd: Vitézy Dávid megmutatta, mi vár a NER-es építőcégekre

Mi lesz a NER-közeli építőipari cégekkel, hogyan kezeli majd a Tisza-adminisztráció az Orbán-korszakban állami tendereken taroló út- és vasútépítőket?

Most már hivatalos, hogy szeptember 4-én jön el a nap, amikor végleg kivégzik a Google Segédet

A Google végleg nyugdíjba küldi az Android telefonokon régóta használt Google Segédet.

Újabb csatát vesztett a közmédia, ezeket a sztárcsapatokat más TV-csatornán láthatjuk ezentúl

Süllyed a hajó az M4 Sport számára, a végén csak az NBI és Szoboszlai válogatottja marad a képernyőn.

"Erre inni kell." - tréfálkoznak a magyarok Orbán Viktorral, mert Magyar Péter büszkén számolt be a 19 centiről

"Erre inni kell!" - tréfálkoznak a magyarok Orbán Viktorral, mert Magyar Péter büszkén számolt be a 19 centiről

Szoboszlainak követeléseket írtak, Kerkezt hibáztatják a Liverpool újabb vereségéért

Máris kezdhet aggódni a Liverpool új edzője? Ez zsinórban a második vereség volt.

0