Ezt olvasta már?


Vízügy: meghagynák a Balaton régi jogi partvonalát

A vízügy a Balaton korábbi, még az 1 méteres vízszintmaximumhoz meghatározott jogi partvonalát kívánja megtartani, az időközben 120 centiméterre emelt vízszintmaximum okozta változás "vízjárta" területként jelölendő a készülő új vízparti szabályozásban - mondta Pécseli Péter.

A Balaton Fejlesztési Tanács járvány miatt elhalasztott, majd online megtartott Víz Világnapi Konferenciáján Pécseli Péter kifejtette, az ország területrendezési tervéről szóló 2018-as törvényhez kapcsolódóan zajlik a Balaton új partvonal-szabályozási tervének egyeztetése. Ennek során vitatottá vált, hogy a Balaton új, tavaly februártól érvényes üzemeltetési engedélye szerint 120 centiméterre emelt vízszintmaximum mellett érvényes-e még a tó korábbi jogi partvonala. A vízügy javaslatával kezelhetővé válik a helyzet - fogalmazott. Hozzátette, az új partvonal-tervek a vízgazdálkodásért felelős belügyminisztérium erről szóló rendeletének kihirdetése után válnak véglegessé, de az már biztosan tudható, hogy az érvényben lévő ingatlan-nyilvántartási telekhatárokat nem kívánják megváltoztatni, és hogy az új szabályozás maradéktalanul figyelembe fogja venni a tó korábbi jogi partvonalát.

Beszélt arról is, hogy zajlik a balatoni mederkotrás újraindításának előkészítése. Megtörtént a tó teljes mederiszap felmérése, annak kiértékelése után dől el, hogy hol kezdjék a beavatkozást, továbbá hogy lepelkotrásra vagy mélyréteg kotrásra van-e szükség. Első ütemben várhatóan a keszthelyi és szigligeti öböl egy-egy szakaszán indítják a munkát, a kikotort anyagot pedig a balatongyöröki zagytározó tudná befogadni a növényzet és a korábban odahordott zagy eltávolítása után. A vízügynek két további, kisebb befogadó kapacitással rendelkező zagytere van még a Balatonnál Keszthelyen, és Balatonfűzfőn. A jövőben a betelő zagyterek problémáján úgy kívánnak segíteni, hogy a kikotort anyag javarészét kitevő balatoni szürkehomokot némi ülepítés és pihentetés után strandhomokozásra és lidósításra, illetve tájsebek gyógyítására használják fel - derült ki az előadásból.

 







0
0

hírek innen, onnan

Mesterséges intelligencia gyerekeknek: hol húzzuk meg a határt?

A fiatalabb generációk körében rendkívül gyorsan terjed a mesterséges intelligencia felhasználása, miközben a jogi és adatvédelmi...

A harvardi kardiológus figyelmeztet: ez a 6 gyakori hiba egyenes utat jelent a szívbetegségekhez

A legtöbben nem a génjeikben öröklik a szívbetegségeket. Dr. Francesco Lo Monaco kardiológus, aki éveken át kutatta a szív- és...

Még alig léptek életbe a sokat vitatott szabályok, Brüsszel máris változtatást kér

Indokolatlan volt az ellenzék hangulatkeltése a három hónapja életbe lépett migrációs paktum kapcsán: míg a kormány továbbra is kitart...

Két szék közül választhat a Médiatanács új tagja, tisztségért indul a Mi Hazánkban

Több kérdés is felmerült a párt tisztújítása kapcsán.

Százezer háztartás maradt internet nélkül Kijev környékén orosz támadások miatt

Adatközpontokat és internetszolgáltatókat értek orosz csapások Kijevben. A tél közeledtével az ukránok attól tartanak, hogy az újabb...

„Az összes pénzem elvették”, írta a „megtámadott” nő a Facebookon – aztán kiderült az igazság

„Kattant a rugós kés.” „150.000 ft.” A rejtélyes poszt után megszólalt a tolnai rendőrség is: az online térben is felelősek...

Megdöbbentő dologra képes a kóla az udvaron: ezt biztosan nem tudtad róla

A kólában lévő összetevők egyikével könnyebb eltávolítani a mohát a kerti köves felületekről.

Véleményt mondott az EU-ról a Moody's

Megerősítette változatlan stabil kilátással az Európai Unió lehetséges legjobb, "Aaa" szintű hosszú távú besorolását a Moody's Ratings.

"Imádom, hogy a pofátlanságot padlógázon nyomod..." - Molnár Áron keményen beolvasott Várkonyi Andreának

Molnár Áron egy közösségi oldalára feltöltött videóban reagált Várkonyi Andrea friss interjújára, amelyben a műsorvezető többek...

Most jött a sorkatonaság visszaállításáról, hatalmas a felháborodás

Németország több városában is diáktüntetéseket tartanak a kötelező katonai szolgálat esetleges visszaállítása és a fegyverkezés...

Miért fáj a fejed, ha jön a front? Így hat ránk a hőmérséklet-változás

Bár a frontérzékenység hétköznapi fogalom, tudományos vizsgálata jóval összetettebb annál, mint hogy a hideg- vagy a melegfrontot...

Súlyos agysérülést szenvedett a színpadról lezuhant szépségkirálynő

Súlyos agysérülést szenvedett és beperelte a Miss Universe szervezőit a színpadról lezuhant jamaicai szépségkirálynő.

0

Sport

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban

Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

0