Ezt olvasta már?


Van, ahol szinte lehetetlen lakást venni

Budapest vonzáskörzetében és a nyugati országrészben virágzik legjobban az ingatlanpiac, a fák azonban nem nőnek az égig, néhány éven belül fokozatosan lassulhat a piac bővülése.

Az ingatlanpiacon minden olyan városban árnövekedés tapasztalható, ahol van munkalehetőség a nagyobb gyáraknak, ipari parkoknak köszönhetően és az úgynevezett egyetemi városokban.

Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa arról beszélt, hogy főként a nyugati országrészben, ahol sok a munka- vagy tanulási lehetőség, nagy a beköltözők száma, jelentősen megnőtt az érdeklődés a lakóingatlanok iránt.

„Ausztriába járnak át az emberek dolgozni, de a határ mentén, Magyarországon szállnak meg olcsón. Ezeken a településeken már szinte lehetetlen ingatlant találni.” – számolt be tapasztalatairól a szakértő.

Mint mondta, a befektetői réteghez tartozó vásárlók racionálisan terveznek, ezért bizonyos összegnél többet nem adnak egy ingatlanért. Ők Budapesten vagy annak környékén keresnek olyan vételt, aminek jó lehet a megtérülése.

Gadanecz Zoltán úgy fogalmazott, a főváros egyre jobban húzza magával az agglomerációt. Maglódon, Dunakeszin, Törökbálinton vagy épp Érd térségében egyre több az építkezés, sorra költöznek ide az emberek.

„Mindenféle ingatlanra van vevőközönség, és az egyébként másodlagos piacnak számító ikerházak és családi házak is felkapottá váltak. Budapesten ezek szinte elérhetetlen áron kaphatók, így az emberek inkább utaznak fél órával többet, hogy azt a környezetet kapják, amit ideálisnak tartanak családjuknak. A fák viszont nem nőnek az égig, ez a folyamat meg fog állni és megindul a visszaáramlás, igaz, ez még 6-7 év minimum” – nyilatkozott.

Kiemelte, egyre jellemzőbb, hogy olyanok is belevágnak építőipari vállalkozásokba, akik nem értenek hozzá. Ilyenkor általában nem az épület minőségével van a gond, hanem a dokumentációval és jogi ügyletekkel, ezért gyakran viták keletkeznek. A szakértő ebben is a piac tisztulását várja, erre mutatnak a ma megfigyelhető ingatlanpiaci folyamatok.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Egyre több a hamis állásjelentkezés, de miért is?

A mesterséges intelligencia használata az álláspiaci jelentkezések közé is betört, lecsökkentve az ehhez szükséges erőfeszítés...

Óvatosan a csúszós utakon. Szombathelyen már megtörtént a baj

Csúnya, személyi sérüléssel is járó baleset történt hajnalban.

Nagy Feró: "magyarnak nevezett emberek"

Újabb Facebook-videóban állt ki a kormány álláspontja mellett Nagy Feró. A Beatrice frontembere ezúttal arról beszélt, nem érti, hogyan...

Már három ember halt meg a Svédországban tomboló vihar miatt

Több tízezer háztartásban vasárnap sem volt áram.

Itt a jelentés: A Real Madridot sújtják a bírói és VAR-döntések, a Barca és az Atlético inkább kedvezményezett

A Spanyol Labdarúgó Szövetség (RFEF) égisze alatt működő Játékvezetők Technikai Bizottsága (CTA) eddig 10 hibát ismert el az 51...

Ezt a konyhai készüléket mindig húzd ki a konnektorból, tűzveszélyes

A konyhai készülékek már régóta mindennapos részei az életünknek, így a magyar háztartásoknak is. A gyakori használat azonban nagyobb...

Dollármilliárdokat kerestek sültkrumpli árusításán, és most átharaphatják egymás torkát a pénzen

Kanada ötödik legnagyobb családja nem tud megegyezni abban, mennyi pénzzel lehessen kiszállni a közös bizniszből.

Gáspár Bea és Győző a kutyák miatt élnek kétlaki életet

Gáspár Bea és Győző családtagként tekintenek a kutyákra.

Elsöprően jó lett ez a sci-fi sorozat, amit újra és újra fogunk nézni

A Disney+ kínálata 2025-ben is bőséges volt, hiszen az új tartalmak mellett régebbi címek is folyamatosan érkeztek a platformra, ám...

Meghitt ünnepi pillanat: Békefi Viktória megmutatta gyönyörű családját

Békefi Viktória is csatlakozott azokhoz a hazai hírességekhez, akik meghitt családi fotóval köszöntötték az ünnepeket. Az énekesnő...

0

Sport

Kerkezzel ilyesmi még nem történt meg, mióta a Liverpool mezét viseli

Rengeteg hetes és egy forró ölelés Szoboszlai Dominiktól.

Arne Slot szerint valódi fordulópont lehet a Szoboszlaiék nélkül elért siker

Kezd kifizetődni a Florian Wirtz és Jeremie Frimpong nyári megszerzésére elköltött pénz?

Nyáron távozik a Ferencváros olimpiai bajnoka

A zöld-fehér klub a honlapján közölte a hírt.

Szoboszlai nélkül még a tök utolsó sereghajtóval is megszenvedett a Liverpool

Kerkez Milos végigjátszotta a mérkőzést, amely Florian Wirtz első hivatalos liverpooli gólját hozta.

Cristiano Ronaldo örök, két góljából a második egészen bámulatos

40 gól az évben, 12 a mostani bajnokságban, 956 összesen.

2025 legzseniálisabb góljai: Varga Barnabás írek elleni csodagólja

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A nyolcadik nap Varga Barnabásé a főszerep.

A magyar pólóválogatott győzelemmel kezdett Rotterdamban

Célegyenesébe ért az Európa-bajnoki felkészülés.

Birmingham bandája Londonban is feltartóztathatatlan volt

Tovább íródik a szenzációs sorozat.

Gareth Bale elárulta, miért vonult vissza viszonylag fiatalon

Egészen eddig hallgatott a fő indokról.

Jön az év vége, itt megnézheted 2025 legnagyobb kiütéseit

2025 is roppant eseménydús év volt a UFC-nél. Mi sem bizonyítja ezt jobban az év legnagyobb kiütéseit bemutató videónál.

Kozák Danuta kilóg a sorból, olimpiai bajnok társa a betegségéről beszélt

A fodrászszakma bánta a magyar aranyérmet, a borozás segíthette ötkarikás győzteseinket, ultizással ünnepelt a MOB elnöke.

Liverpoolban váratlanul nekiestek Szoboszlai riválisának a győzelem után

Kemény kritikák, miután az eltiltott magyar középpályás nélkül nyert a csapat a Wolverhampton ellen.

0
0

Bulvár

Vlagyimir Putyin lesöpört minden béketervet az asztalról, már nem hajlandó a kompromisszumra

Világosan kijelentette, hogy Oroszország innentől minden problémáját katonai eszközzel oldja meg.

Megalázták Bayer Zsoltot, többen felháborodtak a gúny láttán

Szellemes karikatúrát osztott meg a Kartonkocsma nevű Facebook-oldalán Bayer Zsoltról. A képen a fideszes publicistát arról, kérdezik, hogyan telt a szeretet ünnepe. Bayer azt feleli, hiányzott már nagyon a munka, moni

Megint rajtunk röhög az egész világ, amit Győrben fotóztak, arra nincsenek szavak, az internet népe nem hisz a szemének

Amikor már mindenki azt hitte, nem tudunk újat mutatni, előkerült egy fotó, amely világossá tette, a hazai észjárás előtt tényleg nincsenek akadályok.

Hóvihar közeleg? Súlyos figyelmeztetéssel sárgult be Magyarország térképe - Időjárás-előrejelzés

Durva erejű széllel rohanja le az országot a hidegfront, és ez még csak az előjáték.

Szily Nóra is üzent Varga Juditnak: Miért nem hallgat – ha másban oly régóta teszi?

A Magyar Péter-interjút kritizáló Vargának azt a kérdést is feltette: Vajon a gyerekek ép cseperedését szolgálja-e, ha így minősíti nyilvánosan az édesapjukkal készült beszélgetést?

Soha ne kombináld ezt a két vitamint: súlyos gyulladást okozhat a szervezetben

A vitaminokról hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy minél több, annál jobb, és együtt szedve csak erősítik egymás hatását. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb, és bizonyos kombinációk kifejezetten ártalm

Tragédia a jégen: traktorral a tóba zuhant egy család

Egy férfi és egy hároméves gyermek vesztette életét, miután a hóeltakarítás közben a jég beszakadt alattuk a kanadai Saint-Zénonban. De vajon mi az az „1–10–1 szabály”?

Ceglédi Zoltán is kiállt Szily Nóra mellett: Közösen kell fellépni az ilyen szemétkedés ellen

A politikai elemző szerint elfogadhatatlan és mélyen elkeserítő ez a gyűlölethullám.

Elemző: ez az ügy még veszélyessé válhat a Fidesz számára

Korábbi kommunikációs igazgatója egy Facebook-posztban vádolta meg Sulyok Tamást azzal, hogy a köztársasági elnök tönkretette őt.

Lecserélik Szellő Istvánt és Erős Antóniát a Híradóban: ők lesznek helyettük szilveszterkor

Szellő István és Erős Antónia helyett ők lesznek a Híradóban szilveszter este.

Hihetetlen, de ezt a színt szeretik a legjobban a pszichopaták

Sokakat izgat a gondolat, hogy egyetlen apró jel árulkodhat a legsötétebb személyiségjegyekről. A színekhez való viszony különösen hálás terep az ilyen találgatásoknak. A valóság azonban jóval árnyaltabb annál

Hadházy közzétette a zalaegerszegi kórházi szakdolgozók Pintér Sándornak írt levelét

Hiába nyertek pert a radiológia osztály szakdolgozói, mégsem kapták meg a nekik járó pótszabadságot.

blogmorzsák

A zsebben hordható szórakozás öt évtizede

A kézi konzolok felemelkedése a Game & Watch-tól a Steam Deckig .

A Szabadság-szobor bilincsei

Kétségtelen, hogy Donald Trump elnökségének csúcspontja az lesz majd, amikor bilincsbe verik a Szabadság-szobrot is.

0