Ezt olvasta már?


Változások kellenek az oktatásban

Az oktatásügyet az MTA Közgyűlése a magyar állam legfontosabb feladatai között tartja számon – nyilvánította ki több mint 80 százalékos többséggel meghozott határozatában az Akadémia döntéshozó testülete.

Az oktatás költségvetési forrásokból való részesülésének – oktatási szintenként is – minél előbb és tartósan el kell érnie legalább az EU28 országok átlagát, de az érzékelhető javuláshoz azt meg is kellene haladnia – szerepel a 189. közgyűlés első napjának délutánján elfogadott határozatban. Az oktatásügyben olyan változásoknak kell bekövetkezniük, amelyek egyrészt hatékonyan javítják a jövő kihívásaival való szembenézés lehetőségét, fejlesztve a hajlékony tanulási készségeket, másrészt hathatósan növelik az esélyegyenlőséget, csökkentve a családi és regionális helyzetből adódó hátrányokat. Az MTA köztestülete és kutatóhálózata ehhez kész minden segítséget megadni – szögezi le a határozat.

A határozathoz csatolt indoklás szerint a Magyar Tudományos Akadémia eddigi tevékenysége során is kiemelten foglalkozott az oktatás kérdéseivel, mert tudatában volt annak, hogy az oktatásügy a magyar társadalom számára rendkívüli jelentőségű: a jövő nemzedékek felkészítése az új kihívásokkal való szembenézésre a fontossági sorrend szerinti lakossági felmérésekben rendre az elsők között szerepel. A terület részesedése az állami költségvetésből és a ráfordítások eloszlása azonban nem felel meg sem a szükségesnek, sem a társadalom elvárásainak.

Az oktatásügyben a 2013-ig tartó radikális forráskivonást követően sem konszolidálódott a helyzet – hívja fel a figyelmet az oktatás egyik legfontosabb problémájára az MTA Közgyűlése. A GDP-arányos kiadások 2016-ra Magyarországon ugyan elérték az EU28 országok átlagát, ugyanakkor az óvodai és alapfokú oktatásra 2016-ban Magyarország a GDP 1,3 százalékát fordította az EU28 országok 1,5 százalékos átlagával szemben, középfokú oktatásra pedig a GDP 1,5 százalékát szemben az EU28 országok 1,9 százalékos átlagával.

Az indoklás szerint a további problémák a következők: növekszik a korai iskolaelhagyók aránya, jelentősen torzult az oktatás szerkezete, a megbízható szakmai kontroll elmaradása miatt romlott a tankönyvek színvonala, a családi háttér egyre jobban meghatározza a tanulók kilátásait, növekedtek a régiók, illetve az iskolák közötti különbségek. A pedagógusok bére az egyéb szakmákban dolgozó felsőfokú végzettségűekhez viszonyítva az elmúlt évek béremelései ellenére még mindig az utolsók között van az EU28 országok között.

Az indoklás továbbá kitér arra is, hogy a felsőfokú végzettséget szerzők aránya 2015 óta csökken. Komoly problémát fog okozni a négy-öt éven belül előálló tanárhiány, különösen a már ma is feltűnően ellátatlan élet- és természettudományi területeken. A felsőoktatási szférát súlyosan érinti a koncepciózus fejlesztések elmaradása, és az ennek következtében tapasztalható növekvő lemaradás a nemzetközi versenyben – szerepel a dokumentumban.







0

hírek innen, onnan

Sült csirkés kekszet dobtak piacra – itt lehet kapni

A csülkös vagy hurkás vajon milyen lenne? Te vennél belőle?

Megindult a roham a Hajógyári-szigeten: Belestünk a Sziget Fesztivál izgalmas kulisszái mögé, innen irányítanak mindent – fotók

Hivatalosan is megkezdődött a visszaszámlálás, ugyanis kinyitotta kapuit a Hajógyári-sziget, és megkezdődött a korai beköltözés a...

„Ellopták, túlárazták” – repül a Gondosóra-feljelentés

Tanács Zoltán közölte azt is, hogy hétfőn felmenti a programért felelős Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Kft. vezetőjét,...

Meglepő, de ezeket a zöldségeket idén később kell elvetni: mutatjuk, mi ültethető augusztusban

Sokan azt gondolják, hogy a nyár végével a kertészkedési szezonnak is vége, pedig erről szó sincs. Bizonyos növényeknél kifejezetten...

Évi 33 000 000 tonna szén-dioxidot pöföghet ki az Amazon új gigaprojektje

Ennyit a környezetvédelmi célokról? Elképesztő adatközpontot épít az Amazon, ami azonban még döbbenetesebb, az az ezt kiszolgáló...

5+1 hiba, ami miatt felmosás után is ragad a padló

A ragadós padló szinte mindig ugyanabból a néhány apró, de makacs hibából fakad, amit generációk óta adunk tovább egymásnak, anélkül...

Matolcsy Ádám lett vezérigazgató az MNB-botrány kulcscégénél

Matolcsy Ádámot két cégben is vezérigazgatónak nevezték ki, köztük az MNB-botrányhoz köthető cégbirodalom egyik központi vállalatában.

Michael Douglas és Catherine Zeta-Jones 25 éve tartó házasságának titka, minden párnak tanulságos lehet

25 év a korkülönbség kettőjük között, mégis rácáfoltak a szkeptikusokra: máig ők Hollywood egyik legirigyeltebb sztárpárja....

A hétfői balhé után kedden a roma holokausztról megemlékező beszéddel indul a parlament

Erről egyeztek meg a délutánra összehívott rendkívüli házbizottsági ülésen.

Jön a Ferragosto, megy a bárány; egy ágazat ezeregy lehetőséggel

Csak forintban olcsóbb a bárány, valójában töretlen iránta az európai kereslet. Ez az ágazat még nagyon sok fejlődési potenciált...

Íme Csonka András szülinapos nővére, Edit: „Eszméletlenül fiatalos, csinos, lendületes és szexi”

Csonka András gyönyörű közös fotóval köszöntötte fel nővérét születésnapja alkalmából.

Ezek a fák hamar árnyékolnak – ne csak gyümölcsfát ültess a kertedbe.

A gyorsan árnyékot adó fák rendszerint igen nagy tápanyagigénnyel rendelkeznek, kevésbé kemény a fájuk, így az erősebb viharokat...

0

Sport

Újabb csatát vesztett a közmédia, ezeket a sztárcsapatokat más TV-csatornán láthatjuk ezentúl

Süllyed a hajó az M4 Sport számára, a végén csak az NBI és Szoboszlai válogatottja marad a képernyőn.

Szoboszlainak követeléseket írtak, Kerkezt hibáztatják a Liverpool újabb vereségéért

Máris kezdhet aggódni a Liverpool új edzője? Ez zsinórban a második vereség volt.

Kerkez Milosra egy év alatt ráuntak Liverpoolban, máris a leváltását követelik az angolok

Felháborító követelésekkel álltak elő Liverpoolban, világsztárokat akarnak látni a drukkerek, nem magyar válogatottakat.

"Dzsudzsák csak megijedt a kapustól" - Élete első gólját fejelte, mégis csak a pocskondiázás megy

A válogatottsági rekorder a Nyíregyháza elleni rangadón lett nyerőember, még mindig zseni.

A Fradi elleni meccs után Mourinho páros lábbal beleszállt a Real Madrid új igazolásába

José Mourinho futballfilozófiája és taktikája mellett talán már elment a világ, de a portugál nyilatkozataiban továbbra sem kell csalódnunk.

Nagyjából 65 méterre a kaputól rárúgta, óriási gól lett belőle

Dijan Vukojevic megrúgta az elmúlt időszak legnagyobb gólját.

Szoboszlaiék edzője kifakadt: Ilyen többet nem fordulhat elő a Liverpoollal

A gárda nem engedheti meg magának azt, amit a Leeds és a Monaco ellen bemutatott.

0
0

Bulvár

Felkutattuk az NKA-botrány rekorderét: a fideszes anya falujában a DPK-s csemete kulcsfontosságú dolgot árult el Hankóék pályázatáról

Őrtiloson egy olyan NKA-győztessel találkoztunk, aki nyíltan beszélt a botrányos pályázatról. Riport a somogyi faluból, amely kenterbe verte egész Magyarországot.

Érkezik a lehűlés, viszont rossz hírt is közöltek a következő hidegfrontról - Időjárás-előrejelzés

Magyarországon továbbra is várakozni kell a nagy esőzésekre, de mégis van remény.

„Néma csönd lett a Szigeten” – Azahriah az édesanyjával lépett színpadra, a diszkólegenda is elérzékenyült

A Sziget Fesztivál Bródy-napjának legfelemelőbb pillanatát hozta el Azahriah és édesanyja közös produkciója, amely mellett még a legendás magyar lemezlovas sem tudott szó nélkül elmenni.

Eső előzi meg a száraz hidegfrontot, ezek a vármegyék ázhatnak meg kedden - Időjárás-előrelzés

Eláruljuk, hogy pontosan hol számíthatunk holnap záporokra, zivatarokra.

Mennyire fontos a szex egy párkapcsolatban? A szakértők szerint ez a válasz

Milyen gyakran kellene szeretkezni egy boldog párkapcsolatban, és mi történik, ha egyre ritkábbak az együttlétek? A szakértők szerint nem feltétlenül a gyakoriságon múlik minden.

Gubacsi híd: Vitézy Dávid megmutatta, mi vár a NER-es építőcégekre

Mi lesz a NER-közeli építőipari cégekkel, hogyan kezeli majd a Tisza-adminisztráció az Orbán-korszakban állami tendereken taroló út- és vasútépítőket?

Most már hivatalos, hogy szeptember 4-én jön el a nap, amikor végleg kivégzik a Google Segédet

A Google végleg nyugdíjba küldi az Android telefonokon régóta használt Google Segédet.

Újabb csatát vesztett a közmédia, ezeket a sztárcsapatokat más TV-csatornán láthatjuk ezentúl

Süllyed a hajó az M4 Sport számára, a végén csak az NBI és Szoboszlai válogatottja marad a képernyőn.

"Erre inni kell." - tréfálkoznak a magyarok Orbán Viktorral, mert Magyar Péter büszkén számolt be a 19 centiről

"Erre inni kell!" - tréfálkoznak a magyarok Orbán Viktorral, mert Magyar Péter büszkén számolt be a 19 centiről

0