Ezt olvasta már?


Uniós pályázattal a minőségibb pálinkáért

A Birkás Pálinka pálinkafőző üzemét korszerűsítették

Sokfajta fejlesztéssel és korszerűsítéssel találkozhatunk országszerte a különböző Európai Regionális Fejlesztési Alapból megvalósított pályázatokon belül. Energetikai korszerűsítéstől kezdve a technológiai fejlesztésig a projektek színes palettája található meg. Ilyen a Birkás pálinkafőző üzem is.

Az ERFA azaz Európai Regionális Fejlesztési Alap, az Európai Szociális Alap (ESZA), valamint a Kohéziós Alap, illetve ezek politikái mind egy közös, 11 tematikust célt szolgálnak. Persze egy-egy alap kimondottan egyes konkrét pontokra, célokra fókuszálva alakítja ki stratégiáit és ennek megfelelően oszlanak el a projektek támogatottsága is. Így meglehet, hogy egy projekt például az Európai Regionális Fejlesztési Alapból valósul meg, de kicsit sem áll távol például a kohéziós politika céljaitól!

Az Európai Unió kohéziós politikájának prioritását képezi például az alacsony széndioxid-kibocsátású gazdasági modellre való áttérés, illetve annak támogatása, amely sok Európai Regionális Fejlesztési Alapból megvalósuló projektje tárgyát is képezi független attól, hogy az nem feltétlen a Kohéziós Alapból valósul meg, így szoros összefüggésbe hozva az adott projekteket a kohéziós politikával.

Unió ízesítésű pálinka

Ilyen A győrvári székhelyű Birkás Pálinka Kft. pálinkafőző üzem korszerűsítésének pályázata is, amely sikerrel zárult 2016 március 21-én. Ez a technológiai fejlesztés is az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, illetve hazai forrásból valósult meg mintegy 110 millió forintnyi keretből. A beruházás keretein belül a piaci verseny iramának tartása és a pálinkafőzés technológiai kihívása végett a Birkás pálinka főzőüzem korszerűsítése elengedhetetlen volt. A fejlesztés a pálinkafőzés teljes folyamatára kiterjedt, így például nem csak cefreerjesztő tartályokat szereztek be, hanem palackozó gépsort is.

A sikeres uniós pályázat kapcsán Birkás István, a vállalkozás tulajdonos ügyvezetője a következőket mondta el:

 

Mesélne kicsit a vállalkozásról?

„Családi vállalkozásunkat 1990-ben alapítottuk. A tulajdonos ügyvezetők Birkás István és Birkásné Méhes Éva. A Vasi Hegyhát dombos vidékén ősidők óta növény és gyümölcstermesztéssel foglalkoznak az itt élő emberek. A térségben az elmúlt évtizedekben több új gyümölcsültetvény is létrejött, a megtermelt és másképp nem hasznosított gyümölcsök feldolgozására hoztuk létre a vállalkozásunkat. Pálinkafőzdénkben a pálinka régi, hagyományos rézüstben készül, a gyümölcsöt elsősorban a környékről felvásároljuk. A feldolgozás során minden munkafolyamatot családi vállalkozásunk végez, így tudjuk garantálni minden egyes üveg kitűnő minőségét.”

Milyen “problémák”, kihívások hívták elő az uniós támogatás megpályázását?

„A fejlesztésünk fő indoka, hogy a korábbi pálinkafőző rendszerünk kapcsán folyamatosan számos technológia kihívással kellett megküzdenünk, az ezzel kapcsolatos leállások korlátozzák a termelésünket. A rendszerünk egyes elemei nem illeszkedtek kapacitásban a többi elemhez, az újonnan beszerzett eszközök által a gyümölcsfogadástól a palackozásig egy folyamatos egységes kapacitású „gyártósor” létesül, szűkebb keresztmetszetek nélkül. Mindezáltal egységesen ki tudjuk használni a rendszer maximális kapacitását minden munkafolyamatban.”

Mi a projektben a hozzáadott érték, ami az uniós forrásból megvalósuló fejlesztés során "Önöknél maradt"? (pl. eszköz, humánerőforrás stb.)

„A fejlesztés több elemből tevődött össze. Cefreerjesztő tartályok, pálinkafőző berendezés, pálinka tároló tartályok, valamint egy palackozó gépsor.”

Milyen a pálinkájuk, amelyet az uniós támogatásnak köszönhetően, most még jobbá tudnak tenni a korszerűsített technológiának köszönhetően?

„A rendkívül selymes ízű, a kiváló gyümölcs zamatát magában foglaló pálinkában a termőtáj jellegéből adódó különleges illat- és zamatanyag, a gyümölcsre jellemző friss aromák teljes harmóniája fedezhető fel. Pálinkáink méltán gyarapítják a hírneves hungarikumok sorát. 1990 óta bérfőzéssel, 2006 évtől kereskedelmi főzdei tevékenységgel is foglalkozunk. Pálinkaházunkban lehetőség nyílik a termelést megtekinteni, az alapanyag-feldolgozástól a pálinkafőzés rejtelmein keresztül egészen a palackozásig. Vendégeink 40 féle gyümölcs- ágyas és mézes terméket kóstolhatnak.”

A haza pálinka piac domináns szereplője a Birkás Pálinka. Mi a helyzet a külföldi exporttal? Nemzetközi szinten is ismerik a magyar Birkás Pálinkát?

„Exportból nem származik jelenleg még jelentős árbevételünk. Azonban az elmúlt években és a közelmúltban több alkalommal szállítottunk Ausztriába, Spanyolországba, Németországba, de Ausztráliába is pálinkát.”

Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.

 

locckerdee







0
0

hírek innen, onnan

Ábel Anita az RTL sztárjával alkotott volna jó sztárpárost: ezt mondta róla kamerák előtt

Kiderült, hogy majdnem egy új sztárpáros született, ám a csatorna végül nem válogatta be Ábel Anitát és Lakatos Lászlót a műsorba.

Tompa Andrea: A valódi változás nem megy varázsütésre

Az íróva Szőcs Gézáról, a kis krecliről, a román ortodox egyház befolyásáról és arról, hogyan léphetünk túl az Orbán-rendszeren....

Kilencven éves sofőr okozhatott halálos balesetet az M80-ason, korszerűsítenék az alkalmassági vizsgálatokat

Például virtuális valóságban szimulálhatnának közlekedési helyzeteket.

Megmutatta a keresztanyám a tuti trükköt vízkő ellen! Úgy ragyognak a csapjaim tőle, mintha újak lennének

Felejtsd el az erős vegyszereket és a drága vízkőoldókat, ha a konyhai vagy fürdőszobai csaptelepekről, illetve a zománcozott...

Ettől a lakberendezési trendtől instant jobb kedved lesz: így hozd be a „dopamindekort” az otthonodba

Mi van, ha az otthonodnak nemcsak jól kell kinéznie, hanem jó érzésnek is kell lennie benne lenni? Egyre többen fordulnak el a tökéletesen...

A szíved is veszélybe kerülhet, ha a veséddel baj van – és ez fordítva is igaz

A szív- és érrendszeri betegségek, valamint a krónikus vesebetegség ritkán jelentkeznek egymástól függetlenül. A két szerv szoros...

Nézz rá a lábadra. 10 apró elváltozás, ami csendben súlyos betegségekre figyelmeztet

Sokan gyakran csak akkor figyelnek a lábukra, ha fájdalmat vagy esztétikai problémát tapasztalnak, pedig a lábfejünk elképesztően fontos...

Félmeztelen, összekent férfiakra bukkantak az egyetemi pincében

Körülbelül harminc, részben meztelen, étellel, fűszerekkel és egyéb folyadékokkal borított fiatal férfit találtak a Wisconsin-Madison...

Többórás napsütés és kora őszi meleg várható vasárnap: akár 25 fokig is felmelegedhet a levegő

A kora reggeli párásság és a ködfoltok feloszlását követően többórás napsütésre számíthatunk vasárnap az ország egész...

Megvan az első közös döntés az Egyesült Államok és Kína között: közvetlen kommunikációs csatornát hoznak létre MI-incidensekre

A két fél már korábbi tárgyalásain is foglalkozott egy olyan értesítési mechanizmus kialakításával, amely lehetővé tenné, hogy...

Fontos változás jön a zöld rendszámnál

Már csak két hónap maradt a határidőig, utána bizonyos autók a jelenlegi zöld rendszámukkal már nem vehetnek részt a forgalomban. A...

Fagyos reggel után 25 fok jöhet – csapadékra sehol sem kell számítani

Hűvös reggel után 22–25 fokig melegszik a levegő, keleten sok napsütés várható. Csapadék nem lesz, fronthatás sem terheli a...

0

Sport

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

Csúnyán kiütötték Putyin szeretőjét, nem mehetett vissza a pályára a bombázó teniszező

Az orosz elnök szeretőjének tartott Tatjana Prozorovát nem engedték vissza a pályára, miután brutális találat érte a fejét.

Ukrán játékos Magyarországról: Tudtuk, hogyan támogatják az oroszokat és magát Oroszországot

A PSG védője szerint tiszteletlenek voltak a magyar szurkolók.

Százmilliókat vertek el a semmiért: 50 éve nem látott mélység fenyegeti a Premier League alapítóklubját

Az angol csapat történelmi mélypontra jutott, miközben irdatlan összegekért vásárolt játékosokat a nyáron.

„Hatalmas tiszteletlenség a népünkkel szemben” – az ukránokat felháborította a himnusz kifütyülése

Ilja Zabarnij szerint az oroszokat támogató magyarok ellen hatalmas harci kedvvel vetették magukat csatába a Puskás Arénában.

Már az Izrael elleni meccs bojkottja is szóba került, diplomáciai káosz az ír válogatottnál Debrecenben

A döntésről az újságírókat és az UEFA-t is az utolsó pillanatban értesítették.

Elsöprő többséggel megválasztották Lázár János utódját a Magyar Tenisz Szövetség élén

A szombati tisztújító közgyűlésen egyértelmű volt az eredmény.

Virgil van Dijk a múlt, ezt a klasszist igazolja helyére a Liverpool

A Premier League-ben találták meg a holland védő utódját.

Fájó vereséget szenvedtünk Ukrajnától a Nemzetek Ligája nyitányon - mégis mindenki erről beszél

Igaz, ez csak szépségtapasz, de ebben az egy dologban egész Európát vertük.​

Nem PSG, nem Barca: ez a két csapat tárgyal Erling Haaland leigazolásáról

Azonnal kihasználnák, hogy bajban van a Manchester City.

Bulvár

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein: Elzárják a pénzcsapot az agrárkamaránál

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átvilágítása során 14 milliárdos visszaélésre bukkantak, elzárják a pénzcsapot.

„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?

A karma szerint előbb-utóbb visszakapjuk azt a lapot, amit leosztottunk. Íme néhány megdöbbentő és elgondolkodtató történet, amelyekben az élet maga szolgáltatott igazságot.

Toroczkai üzent a fideszeseknek: Orbán Viktor elvitorlázott, a bűnökkel való szembenézés pedig teljesen elmaradt

A Mi Hazánk kongresszusán beszélt arról is, hogy mik a Fidesz nemzetellenes bűnei.

87 éves rokkant nénit lakoltattak ki, teljesen kicsinálta a pénzéhes tulaj

Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási válság súlyoss

Változik a nyugdíj utalása: erre számíts októberben

A szeptemberi korai utaláshoz képest októberben a „normál” időpontban érkeznek a nyugdíjak.

„Kértem, hogy szégyen nélkül mondja el egy régi szexuális vágyát” – ha azt akarod, hogy a férjed nyitottabb legyen, kezdd a hálószobában

Ha nem ítélkezel, meg fog nyílni – és hálás lesz érte. Mutatjuk, hogyan hozhat közelebb egymáshoz a nyílt kommunikáció a hálószobában.

Közleményt adott ki a Fidesz elnöksége Hankó Balázzsal kapcsolatban

Hétfőn tárgyalja a parlament Hankó Balázs mentelmi jogának kiadását. Ez az esemény a kiépülő újkommunista önkény újabb megnyilvánulása – közölte a Fidesz elnöksége.

„Amikor hullarészegen jelent meg az esküvőmön, azt mondtam: ennyi volt” – Családtagok, akikkel jobb volt megszakítani a kapcsolatot

A család az a közeg, amelyről hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy bármi történjen, összetart minket. A valóságban azonban vannak olyan kapcsolatok, amelyekben a rokoni kötelék inkább teher, mint biztonsági háló.

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

Több ezer magyart vertek át: nem működött a népszerű csodacsepp

Több ezer magyart vertek át: C-vitamint és gyógynövényeket tartalmazó csodacseppekkel akartak súlyos mentális betegségeket gyógyítani. Közbelépett az ügyészség.

Kabát Petit több ezer ember közül szedte ki a hatóság a reptéren: ijesztő, amit átélt

Kabát Petit egy elkülönített szobába vitték a reptéren.