Újranyit Pécs legendás patikamúzeuma
Újabb állandó kiállítóhellyel bővül a Janus Pannonius Múzeum: augusztus 2-ától immár az intézmény működtetésében nyílik újra Pécs országos hírű patikamúzeuma az Apáca u. 1. szám alatt.
Ezen a helyszínen nyílt meg a város első nyilvános „apotékája” (a Szerecsen), amelyet 1697-ben alapított Seitz Nepomuk János „ad Aethiopem zum Mohren” néven (írja le Romváry Ferenc művészettörténész a „Tájak – korok – múzeumok kiskönyvtár” 408. számában). Több tulajdonosváltás után a Szerecsen Patika, a XIX. század közepén a Sipőcz-család birtokába került. Sipőcz István – akinek neve máig olvasható a patika bejárata feletti díszes homlokzaton – 1857-től lett tulajdonos. A helyiek gyakran azóta is Sipőcz Patikaként emlegetik a kultikus helyszínt, hiszen a családban a patikus mesterség tovább öröklődött. A gyógyszertár az elnevezését azonban a homlokzati falfülkében álldogáló szerecsen szoborról kapta, továbbá az üzlet belső terében (az egykori tárasztalok mellett) szintén egy szerecsen fiú vonzza magára a látogató figyelmét. 1950-ben a gyógyszertárakat – így a Szerecsent is – államosították, patikamúzeumként csak 1990-ben nyitották meg újra.
A Szerecsen Patika az 1990-es felújítás során két múzeumhelyiséggel bővült, amelyben a látogatók a gyógyszerészet- és orvoslástörténeti kiállításban sétálva különleges, míves megmunkálású gyógyszerkiadó üvegcséket, fából, fémből és kerámiából készült patikaedényeket, régi gyógyászati eszközöket és gyógyír recepteket egyaránt megtekinthetnek. További kuriózumként említhetők a mérlegek, amelyek még a régi mértékegységeket (font, lat stb.) veszik alapul, vagy az a kézi tekerésű tablettázógép, amely bár rendkívül kis termelékenységű volt, ám a végeredmény – a gyönyörű, formázott tabletta – kárpótolta a gyógyulásra váró beteget.
Az egykor patikaként működő belső tér szépen faragott tölgyfa neorokokó bútorzata a pécsi Hoffmann Károly műhelyében, míg a különleges bútorzat sokszínű virágmintás kerámia betétjei pedig a Zsolnay-gyárban készültek. A XIX. század végén készült bútorzatot 1990-ben Répay Gábor gyógyszerész és bútorrestaurátor újította fel. A betegforgalmi tér leglátványosabb eleme a Zsolnay Gyula szobrászművész által készített kecses formájú ivókút (1884).
Az augusztus 2-i megnyitón dr. Csornay Boldizsár, a Janus Pannonius Múzeum igazgatója köszöntötte a vendégeket. Elsőként dr. Őri László, Pécs alpolgármestere mondta el gondolatait. A politikus megköszönte a Janus Pannonius Múzeum, valamint a PTE Gyógyszerésztudományi Kar együttműködésében részvevők munkáját, amelynek eredményeként mától ismét látogatható a Szerecsen Patika Kiállítás. Őri László az ünnepségen bejelentette, kezdeményezni fogja, hogy a Patika kerüljön be a Pécsi Értéktárba. Dr. Perjési Pál, a PTE Gyógyszerésztudományi Kar dékánja szintén örömének adott hangot, ecsetelve a két intézmény közötti együttműködés fontosságát reményét fejezte ki a sikeres működtetésében. Prof. Dr. Szabó László Gyula emeritus egyetemi tanár a Szerecsen Patika történetét elevenítette fel a helyszín szellemét és az elődök teljesítményét méltatva.
Az immár a Janus Pannonius Múzeum működtetett Szerecsen Patika Kiállítás (Pécs, Apáca u. 1.) 2017. augusztus 2-án 12.00 órától látogatható az alábbi keddtől szombatig 10 és 17 óra között. A belépőjegy felnőtteknek 500, a kedvezményekre jogosultaknak 250 forintba kerül.
hírek innen, onnan
Kamera rögzítette a szirénázó rendőrautó és a furgon súlyos karambolját Székesfehérváron: megdöbbentő, mi történt a csattanás után a csomópontban
Hatalmas erőkkel ütközött a szirénázó rendőrautó és a furgon A baleset 2026. szeptember 23-án délután...
Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk
Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene...
Hivatalosan is a NER egyik sikercége elleni csődeljárás, a bedőlés szélén
Szeptember 25-től él a hivatalos fizetési moratórium A Fővárosi Törvényszék végzésének Cégközlönyben való közzételével, 2026....
Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés
Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.
Zidane győzelemmel debütált, Mbappé megsérült, Mancini kikapott - eredmények
Belgium és Franciaország is idegenben győzött, előbbi nemzet Olaszországot, utóbbi Törökországot győzte le.
"Két éve üldöz minket a balszerencse" - Rossi szerint valakinek döntést kellene hoznia
Marco Rossi szerint a magyar válogatott nem érdemelt vereséget Ukrajna ellen, a kihagyott helyzetek azonban ismét megbosszulták magukat. A...
Óriási szívességet tettek a kémeknek a belga katonák: maguk osztottak meg érzékeny adatokat a Straván keresztül
Több ezer belga katona személyazonossága és mozgása válhatott beazonosíthatóvá a Strava sportalkalmazáson keresztül, miután katonák...
Feljelentést tesz a kormány a több mint 16 milliárdos e-ingatlan projekt ügyében
A miniszter szerint egy 2026 nyarán készült állami értékelés mindössze 52 százalékos összesített készültséget állapított meg...
Az Egyesült Államokban négyhavi mélyponton a fogyasztói hangulat
Négyhavi mélypontra esett a Michigani Egyetem szeptemberi amerikai fogyasztói hangulatindexe.
Kikapott Ukrajnától a magyar válogatott, vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját
Hiába volt több nagy magyar helyzet, Ukrajna egy védelmi hibát kihasználva 1–0-ra nyert a Puskás Arénában.
Szoboszlai a balhéról: "Ez egy jó jel arra, hogy teljesen mindegy, hogy ki van ott, bele fogunk állni"
Szoboszlai Dominik a mérkőzést követően nyilatkozott.
Szabadidős szorongás: ez lehet az oka, ha bűntudatod van a pihenéstől
Nem, a pihenéshez társuló bűntudat nincs rendben.
Sport
A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda
Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.
Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap
A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Barcelonába utazott a Manchester United csillaga, érik az álomigazolás
A Real Madrid lehet a legnagyobb rivális.
Botrányos gólöröm után villant a piros lap a Nemzetek Ligájában
Alaposan elvetette a sulykot a 20 éves támadó.
Megrázó vallomást tett Borbély Balázs: „Ráment az életemből két év, amíg ezt feldolgoztam”
A Fradi trénere eddig erről nem beszélt.
Saját lépcsőházában támadtak rá az NB I-es futballistára, hosszú ideig nem játszhat
A rendőrség már nyomoz az ügyben.
Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata
Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.
10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?
Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.
Fejlemény a Fradiváros-ügyben, friss közleményt adott ki a sportállamtitkárság
Új szakaszába lépett az eljárás.
Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés
Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.
Megszületett a döntés a Man. City ügyében: A 115 vádpontból 114-ben bűnös a klub
Hosszú évek után van előrelépés az ügyben.
Bulvár
„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről
Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.
Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak
Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn
„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz
Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.
Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók
Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.
Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság
Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.
Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg
Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.
Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót
Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.
A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda
Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.
„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája
Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy
Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább
Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.
3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat
A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek
Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc
Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


