Újabb felújított útszakaszt adtak át Baranyában, ezúttal Mohácson készült el a munka
Csütörtökön hivatalosan is átadták a teljes hosszában felújított Budapesti országutat. A 2,8 kilométeres szakaszt a közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelező mintegy nettó 278 millió forintból újította fel.
Aki járt az ezt megelőző években a városból az 56-os főútra vezető Budapesti országúton, annak aligha kell magyarázni, miért volt szükség az út felújítására.
A burkolat szinte teljesen elhasználódott, végig nyomvályúk tették rajta „izgalmassá" az autózást, ami csapadékos időjárás esetén különösen balesetveszélyes volt.
A toldozás-foltozás már nem segített, az utat teljes egészében felújították.
A mintegy háromszázmillió forintba került munkálatok során a kivitelező gondoskodott a meglévő burkolat felmarásáról, egyes helyeken 7 centiméter vastagságban a kötőréteg cseréjéről és aszfalt kopó-kiegyenlítő réteg beépítéséről.
Megújultak az érintett buszmegállóhelyek is, továbbá a szakemberek kitisztították az árkokat, a szükséges helyeken padkafolyókákat és átereszeket, a burkolat két oldalán egy-egy méteres nemesített padkát építettek.
A csaknem három kilométer hosszúságú szakaszt ezt követően olyan útburkolati jelekkel látták el, amelyek az időjárás viszontagságainak jobban ellenállnak, magyarán tartósabbak.
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében országosan 2018-ban több mint 526 kilométernyi 4 és 5 számjegyű mellékút felújítása indult el. Ebből Baranya megyében mintegy 20 kilométernyi út felújítása valósulhat meg európai uniós forrásból. megye számára rendelkezésre álló 2,4 milliárd forint fejlesztési forrásból 11 útszakasz felújítására került sor az elmúlt időszakban Baranya megyében.
- A 2,8 kilométer hosszú megújult mohácsi összekötő út az egyik leghosszabb egyben felújított szakasz lett - mondta Őri László a Baranya Megyei Önkormányzat elnöke a csütörtökön, Pávkovics Gábor, Mohács alpolgármesterével és Bánki Lászlóval, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Baranya megyei igazgatójával közösen avatta fel a mohácsiak által használatba vett új útszakaszt.
Hozzátette, a következő évek legfontosabb feladata a megyei gazdaság fejlesztés megerősítése, új megyei beruházások megvalósulása, melyhez elengedhetetlenül szükséges az alap infrastruktúra mindenekelőtt a közúthálózat folyamatos megújítása. Az új beruházások mellett az is szükséges, hogy megfelelő úthálózaton a megyében élők könnyebben eljuthassanak a munkahelyükre.
hírek innen, onnan
Koszos és rendetlen az autója? A pszichológusok szerint ezt árulhatja el a személyiségéről
A pszichológusok szerint egy poros műszerfal, a hátsó ülésen heverő kabát vagy néhány elfelejtett bevásárlószatyor nem feltétlenül a...
Világklasszis leigazolására készül a Liverpool, ez lehet január nagy durranása
A Serie A-ból szerződtetnének játékost, de jobb ajánlatot kell adniuk, mint a Chelsea FC.
Drámai elváltozást találtak a Cascadia szubdukciós zónában: Brandon Shuck geológus mutatott rá, mit vált ki a mélyben futó 75 kilométeres törés
Példátlan felvétel egy haldokló tektonikai rendszerről A Louisiana Állami Egyetem kutatói a Science Advances folyóiratban...
Nyiroktisztítás Gyuri bácsi módszerével: mutatjuk a gyógykúra lépéseit
Nem mindegy mikor fogyasztjuk a gyógynövényeket és mit eszünk mellé.
Bocsánatot kért Lannert Judit a futballhasonlatért
Úgy véli, zárt körben elhangzott megfogalmazása nem volt szerencsés, ugyanakkor továbbra is fenntartja a mesterséges intelligencia...
Rendkívüli felfedezést tett egy amerikai kutatócsapat: egy idegen bolygóról érkezett rádiójel a Földre, mintegy 63,4 fényév távolságról
A felfedezés azért számít mérföldkőnek, mert a csillagászoknak most először sikerült egyértelműen azonosítaniuk olyan rádiójeleket,...
Ma éjfél után egy teljes napon át nem tudjuk majd Magyarországon igénybe venni az OTP Persely funkcióját
Egy egész napon át használhatatlan lesz a Persely szolgáltatás.
Omega-blokk alakulhat ki, Magyarország a keleti peremére kerülhet
Európa fölé szokatlanul meleg léghullámok sodródnak, az újabb hőkupola Magyarországot elkerülheti, ám a csapadékot sem engedi felénk.
Gyakran használ Bluetooth-t? Ezt jó, ha tudja
A Bluetooth a rövid hatótávolságú vezeték nélküli kommunikáció egyik legismertebb technológiája, amelyet többek között...
Sokan csodaszernek hiszik ezt a gyógynövényt, de használata nagyon veszélyes lehet bizonyos gyógyszerek mellett
A természetes eredet nem jelenti automatikusan azt, hogy egy készítmény veszélytelen. Egyes gyógynövények ugyanis jelentősen...
Váratlan fejleményt hozott a kormányváltás? Negatív rekord felé közelít a munkanélküliségi mutató
Negatív tendencia rajzolódik ki a magyar munkaerőpiacon, az elhelyezkedés is egyre nehezebbé válik.
Megérkezett a fordulat a hétvégére: Csípős hajnal után igazi vénasszonyok nyara vár ránk szombaton
Szombaton visszatér a kellemes, napos időjárás: a csípős hajnal után akár 24 fokig is emelkedhet a hőmérséklet. De vajon milyenek voltak...
Sport
Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap
A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Botrányos gólöröm után villant a piros lap a Nemzetek Ligájában
Alaposan elvetette a sulykot a 20 éves támadó.
Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata
Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.
Megrázó vallomást tett Borbély Balázs: „Ráment az életemből két év, amíg ezt feldolgoztam”
A Fradi trénere eddig erről nem beszélt.
Saját lépcsőházában támadtak rá az NB I-es futballistára, hosszú ideig nem játszhat
A rendőrség már nyomoz az ügyben.
Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés
Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.
Fejlemény a Fradiváros-ügyben, friss közleményt adott ki a sportállamtitkárság
Új szakaszába lépett az eljárás.
Megszületett a döntés a Man. City ügyében: A 115 vádpontból 114-ben bűnös a klub
Hosszú évek után van előrelépés az ügyben.
Durva medvetámadás áldozata lett a horgásztúrán részt vevő 62 éves férfi
A kórházban halt bele súlyos sérüléseibe.
Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés
Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.
Ide igazolhat Viktor Gyökeres, akiről lemondott az Arsenal
Azért ez nagy visszalépés lenne a játékos pályafutásában.
Bulvár
„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről
Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.
Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak
Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn
„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz
Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.
Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók
Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.
Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság
Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.
Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót
Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.
„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája
Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy
Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább
Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.
3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat
A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek
Döbbenetes felvételt rögzített egy vadász Nagyócsa mellett: 26 medvét kapott lencsevégre
A felvételt már több mint százezren látták.
Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc
Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.
Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap
A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


