Ezt olvasta már?


Újabb FLIRT megrendelés Helsinkiben

A Stadler Rail Csoport 9 darab FLIRT típusú elővárosi villamos motorvonat szállítására kapott megbízást a finnországi Junakalusto Oy vasúttársaságtól. A megrendelést a finn vállalat annak a megállapodásnak az opciójaként hívta le, amelyet még 2006-ban kötött összesen 32 FLIRT vonat gyártására.

Az elkészült járművek, amelyek tetőszerkezetét a Stadler szolnoki üzemében gyártották le, három éve üzemelnek sikeresen Helsinki elővárosi vonalain. A jelenlegi megrendelés összértéke 54 millió euró, a járműveket a Stadlernek 2014-ig kell leszállítania.

A Junakalusto Oy vasúttársaságot Helsinki, Espoo, Vantaa és Kauniainen városai (65%), illetve a Finn Államvasutak (VR-Yhtymä Oy – 35%) alapították 2004-ben. A társaság feladata vasúti járművek beszerzése és karbantartása, és azok rendelkezésre bocsátása a Finn Államvasutak részre. Jelenleg egy új körvasút építése folyik, amely a városközpontot, illetve Helsinki külvárosi területeit köti majd össze a főváros nemzetközi repülőterével. A Junakalusto Oy ennek a kiszolgálása érdekében döntött úgy, hogy 32 FLIRT-ből álló flottáját 41-re emeli.

Extrém időjárási körülményeknek is megfelel

Az 1524 mm-es széles nyomtávnak, illetve a Finnországra jellemző extrémebb, olykor -40 Celsius fokot is elérő időjárásnak köszönhetően a finn FLIRT műszaki tartalma eltér normál nyomtávú testvéreitől. Annak érdekében, hogy a vonat a szélsőségesebb időjárási kívánalmaknak is megfeleljen, a Stadler mintegy 50-100%-kal növelte a szigetelés hatásfokát, illetve a járműveket háromrétegű üvegezéssel ellátott ablakokkal szerelte fel. A már kipróbált, és számos járműben használt légkondicionáló berendezéshez egy hővisszanyerő rendszert is épített a Stadler, amely az utastérből elszívott meleg levegőt a kívülről beszívott friss, hideg levegő előmelegítésére használja fel, ez pedig jelentős energia-megtakarítást jelent az üzemeltető számára. A beszállótereknél elhelyezett fűtőtestek pedig azt a cél szolgálják, hogy a folyamatos ki- és beszállásnál is a hőmérsékletet a lehető legegyenletesebb szinten tudja tartani a jármű.

 

Műszaki jellemzők

A 80%-ban alacsonypadlós négyrészes járművek 260 ülőhellyel, mozgássérültek által is használható WC-vel, továbbá kerekesszékes utasok, kerékpárok és babakocsik szállítására is alkalmas multifunkcionális terekkel rendelkeznek. A széles, 3,2 méteres járműszélességnek köszönhetően (átlagos járműszélesség Európában: 2,9 m) a vonatokat kényelmes, 3+2-es üléselrendezéssel alakították ki. A 11 darab korszerű, lapos képernyős egységgel ellátott utastájékoztató rendszer a menetrendről, csatlakozásokról, illetve az időjárásról ad információt az utazóközönségnek. Az utasok számára 6 vészhívó áll rendelkezésre, amelyen vészhelyzet esetén a jármű vezetőjétől vagy a kalauztól kérhetnek segítséget. A 160 km/h végsebességre képes járműveket finn EBICAB vonatbefolyásoló rendszerrel látják majd el, amelyet úgy alakítanak ki, hogy a későbbiekben lehetőség legyen az európai ETCS rendszer kiépítésére is.

A Stadler Rail Csoportról

A vasúti járművek felhasználóra szabott megoldásainak rendszerét kínáló Stadler Rail Csoport Svájcban (Altenrhein, Bussnang és Winterthur), Németországban (Berlin-Pankow, Berlin-Hohenschönhausen, Berlin-Reinickendorf és Velten), Lengyelországban (Siedlce), Magyarországon (Budapest, Pusztaszabolcs és Szolnok), Csehországban (Prága), Olaszországban (Merano) és Algériában (Algír) van jelen. A Csoport összesen több mint 3500 alkalmazottat foglalkoztat világszerte. A vállalat járműcsaládjának legismertebb tagjai a GTW csuklós motorvonat (553 db), a Regio-Shuttle RS1 (497 db) a MÁV-csoport részére is szállított FLIRT (718 db) villamos motorvonat, a KISS emeletes villamos motorvonat (133 db), továbbá a Variobahn (290 értékesített villamos) és a Tango (101 értékesített villamos) fantázianevű városi villamos járművek. A Stadler személyszállító vasúti kocsikat és dízel-elektromos mozdonyokat is gyárt, továbbá globális piacvezetőnek számít a fogaskerekű járművek piacán.

Stadler Trains Magyarország Kft.







0
0

hírek innen, onnan

Tisza-kormány: körvonalazódnak az átfogó áltozások

Hétköznapokat idézően izgalmas napja volt a kormányzati híreket figyelőknek szombaton: Magyar Péter rendkívüli sajtótájékoztatót...

Kiakadt a Színházi Dolgozók Szakszervezetének háborgásán a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója: "Politikai hangulatkeltés és vádaskodás folyik"

Lipics Zsolt, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója közleményben reagált a Színházi Dolgozók Szakszervezetének (SzíDoSz)...

Közvetlenül kezdés előtt történt a baj, megriadt a közönség – lefújták Mucsi Zoltán előadását

Pénteken ismét elmaradt Mucsi Zoltán EgyÉletem című egyszemélyes estje a MOMkultban, miután az előadás kezdete előtt néhány perccel...

Ő Sarah Jessica Parker és Matthew Broderick sármos fia: a 23 éves James tiszta modell alkatú

Sarah Jessica Parker és Matthew Broderick fia kész férfivá érett.

Valóra vált Pap Dorci álma, igazi világsztárral kapták lencsevégre

Igazi világsztárral készült közös fotót osztott meg Papp Dorci. Az influenszer és televíziós személyiség nem mással állt kamera elé,...

Nagy-Britannia feltartóztatott egy orosz tartályhajót, ami az orosz árnyékflotta tagjaként nyersolajat szállított

Korábban nem volt még példa arra, hogy a brit fegyveres erők így lépjenek közbe.

Portugál élklubba való szerződést érhet a két gólpassz a válogatottban

A négyszeres válogatott középpályás, Szűcs Tamás végleg elköszönhet a Lokitól.

Túlmelegszik a telefonod? Erre figyelj oda, egyszerűen megoldhatod a problémát

Kellemetlen jelenség és a telefon akkumulátorának sem tesz jót, így kerülhető el a túlmelegedés az Androidos készülékeken.

Június 14-i fordulat: 4 csillagjegy előtt ma megnyílhat egy új út

Június 14-én, vasárnap több csillagjegy is érezheti, hogy valami finoman megmozdul körülötte. Nem feltétlenül látványos fordulatról...

Vége az egykori "magánhadseregnek"? Teljesen átszabnák a magyar terrorelhárítást

A Magyar Péter vezette kormány a Terrorelhárítási Központ (TEK) gyökeres átalakítását tervezi, így a szervezetet a jelenlegi...

Igaz, hogy a cukor méreg? Mutatjuk a dietetikus válaszát

Mostanában egyre több influenszer bélyegzi a cukrot eredendően károsnak. Egyesek egyenesen azt állítják, hogy a cukor méreg. Nézzük, mit...

0

Sport

Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást

Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban

A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta

Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.

Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Kiadós felhőszakadás és jég jön: mutatjuk, melyik országrészben lesz a legnagyobb baj

Hűvös hajnalra ébredünk a jövő hét elején, 10 fok alá is benézhet a hőmérő higanyszála.

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Friss elemzés: Komoly hibákat vétett a Tisza-kormány, ennek még ára lesz

A Political Capital elemzése szerint a Tisza-kormány több vitatott lépést is tett, például a parlamenti szabályok fellazításával. Bár a népszerűségük töretlen, a hibáknak később politikai következménye lesz.

Horn Gábor: Magyar Péter nagyon érzi, Orbán Viktor pedig menjen el inkább asztalosnak

Az elemző szerint amit Orbán Viktor kínál a sajátjainak, „az maga a halál”.

„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól

Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.

A laminált padló ideje lejárt? Egyre többen választják ezt helyette a nappaliba

Évekig szinte elképzelhetetlen volt új otthont vagy felújítást laminált padló nélkül elképzelni. Most azonban egy új trend kezd egyre látványosabban terjedni a lakberendezés világában. Sokan már azt mondják, hog

0