Új kutatási eredmények a mohácsi csata idejéről
Az 1526-os mohácsi csatát az emlékezetben megőrződött augusztus 29. helyett valójában szeptember 8-án vívhatták meg a magyar és az oszmán seregek - számolt be erről és kutatásuk más új eredményeiről is a Szigetvár melletti Szulejmán-sírkomplexum kutatását vezető Pap Norbert.
A mohácsi csata helyszínét is vizsgáló kutatócsoport vezetője felidézte: 1526. augusztus 29. a magyar történelem egyik legismertebb dátuma. Mohács emlékezete összekapcsolódott Keresztelő Szent János fejvételének napjával és így a királyát, vezetőit vesztő magyar nemzet gyásznapjává vált. "Augusztus 29. ezzel szakralizálódott. Szimbólumok épültek rá: a csata kétszáz éves emlékhelyét, a Csatatéri Emlékkápolnát Keresztelő Szent János nevére szentelték fel" - magyarázta a kutató.
Ha viszont a csata idején használt Julián-naptár szerint dátumozott írott források idejét átszámítjuk a Gergely-naptáréra, az évforduló szeptember 8. lenne - hangsúlyozta.
Magyarázata szerint a mohácsi csata kronológiai elhelyezését a hagyomány határozza meg. A 15-16. századi történeti események elmesélésekor ez a hagyomány a korszak írott forrásaiban - a szerzők vallási hátterétől függően - a keresztény, a muszlim vagy éppen a zsidó naptár, kalendárium jeles napjaiként jelenik meg. A naptárakat azonban időnként meg kellett reformálni, hogy a mindennapi élet és a vallásgyakorlás céljaira használhatók maradjanak, s azok a csillagászati jelenségekhez igazodni tudjanak.
Ez történt 1582-ben is, amikor XIII. Gergely pápasága idején a korabeli keresztény világban használt Julián-naptárnak a tavaszponthoz történt 10 napos "elcsúszását" korrigálták. Ezt a többi között azzal orvosolták, hogy 1582. október 4. után az azt követő tíz napot "kihagyták" és a negyedikét követő nap október 15. lett. A reformmal megtörtént a naptár korrekciója, a tavaszi napfordulót és más fontos csillagászati eseményeket is összehangolták vele. A fontos vallási ünnepek kiszámítása és a mezőgazdasági munkák tervezése, szervezése is sokkal racionálisabb lett. Megjegyezte, hogy a hagyomány ugyanakkor megreformálhatatlan, egy évben ünnepkör ünnepkört követ, az egyes időszakok, de a napok is vallási jelentőséget hordoznak; szimbolikus töltésük, történelmi konnotációjuk van. A praktikus okok, mint a vallásgyakorlás, a munkák megszervezése érdekében végrehajtott naptárreformok miatt elvált egymástól a szakrális (hagyományos-időnként igazított) és a szekuláris (pontosan mért) idő.
Mohácsra térve Pap Norbert kiemelte: ha az emléknapot átcserélnék, az teljes egészében "megzavarná" azt a Mohács-emlékezést, amelynek lassan fél évezredes nemzetépítő hagyománya van. A mai katolikus naptár szerint szeptember 8. Kisboldogasszony napja és nem hordoz a csatával kapcsolatos emlékezeti tartalmat. "Szűz Mária születésének napja örömünnep, ami nem is állhatna távolabb augusztus 29-nek a magyar történelemben játszott tragikus szerepétől" - tette hozzá.
A nemzeti gyásznap annak szimbolikus tartalma miatt ezért továbbra is augusztus 29-én van, ugyanakkor a kutatásban mégis azzal kell számolniuk, hogy a Gergely-naptár szerinti "szeptember 8-án volt az összecsapás, mert az az 1526. évi hadjárattal és magával a csatával kapcsolatos tényezőknek az értelmezésében is szerepet játszik". Ezekről a professzor elmondta, hogy "a konkrét napi események kronológiájában a napkelte és a napnyugta máskor van a mostani és az akkori augusztus 29-én, mint szeptember 8-án. A történeti vizsgálatainkban ennek jelentősége van, hiszen az oszmán források a mohácsi események leírását a muszlim imaidőkhöz kapcsoltan adják meg, amelyek viszont csillagászati jelenségekhez kötöttek".
Ahhoz, hogy a korábbinál pontosabban tudják rekonstruálni az eseményeket, a ma használatos Gergely-naptár szerinti szeptember 8-án - ami megfelel a forrásokban megjelenő 1526. évi augusztus 29-nek - a mohácsi síkságon mérhető helyi időt kell meghatározni. Azt az időt kell rekonstruálni, amelyet az oszmán csillagászok a helyi körülmények figyelembevételével ki tudtak számolni - mondta. Pap Norbert szerint egyebek mellett a magyar és az oszmán seregek mozgásakor is érdemes lehet figyelembe venni az augusztus 29. és szeptember 8. közötti másfél hét különbséget.
Az, hogy a termés mikor érik be, a betakarítás mikor történik, a hadjárat szervezése miatt fontos szempont volt. Csak a szántóföldeken zajló betakarítási munkálatokat követően történt ugyanis meg a magyar csapatok elindítása a mohácsi táborba. A seregállítás feltételei, az előkészületek vizsgálatakor érdemes figyelembe vennünk azt a körülményt, hogy a 10 nap "csúszás" a Julián-naptárban a vegetációs ciklus és a mezőgazdasági munkák szervezése esetében már számottevő különbség, amit érdemes figyelembe venni a hadjárat előkészületeinek vizsgálatakor.
A másik említésre érdemes körülmény, hogy a kis jégkorszaknak is nevezett hideg periódus miatt a november a 16. században téli hónappá vált. Az oszmánok a hadjárataikon az idő hidegebbre fordulásával kivonultak az országból: a fordulónap a Kászim-nap volt október 26-án, amelyet a Julián-naptár szerinti Szent Demeter napjához kötöttek. Egy október közepi kivonulás ennek alapján nem az ősz közepén történt, mint manapság, hanem az akkori ősz legvégén, sőt talán belenyúlt a télbe. "Éppen ezért a két naptár közötti különbséget és annak az időjárásra vonatkozó potenciális következményeit célszerű beszámítani mindkét fél hadvezetésének döntéseibe, persze nem csak 1526-ban" - fogalmazott.
Az új eredményekről Pap Norbert és kutatótársai - Gyenizse Péter, Kitanics Máté és Szalai Gábor - a Balkán Füzetek nevű kiadványban számoltak be.
hírek innen, onnan
Kamera rögzítette a szirénázó rendőrautó és a furgon súlyos karambolját Székesfehérváron: megdöbbentő, mi történt a csattanás után a csomópontban
Hatalmas erőkkel ütközött a szirénázó rendőrautó és a furgon A baleset 2026. szeptember 23-án délután...
Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk
Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene...
Hivatalosan is a NER egyik sikercége elleni csődeljárás, a bedőlés szélén
Szeptember 25-től él a hivatalos fizetési moratórium A Fővárosi Törvényszék végzésének Cégközlönyben való közzételével, 2026....
Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés
Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.
Zidane győzelemmel debütált, Mbappé megsérült, Mancini kikapott - eredmények
Belgium és Franciaország is idegenben győzött, előbbi nemzet Olaszországot, utóbbi Törökországot győzte le.
"Két éve üldöz minket a balszerencse" - Rossi szerint valakinek döntést kellene hoznia
Marco Rossi szerint a magyar válogatott nem érdemelt vereséget Ukrajna ellen, a kihagyott helyzetek azonban ismét megbosszulták magukat. A...
Óriási szívességet tettek a kémeknek a belga katonák: maguk osztottak meg érzékeny adatokat a Straván keresztül
Több ezer belga katona személyazonossága és mozgása válhatott beazonosíthatóvá a Strava sportalkalmazáson keresztül, miután katonák...
Feljelentést tesz a kormány a több mint 16 milliárdos e-ingatlan projekt ügyében
A miniszter szerint egy 2026 nyarán készült állami értékelés mindössze 52 százalékos összesített készültséget állapított meg...
Az Egyesült Államokban négyhavi mélyponton a fogyasztói hangulat
Négyhavi mélypontra esett a Michigani Egyetem szeptemberi amerikai fogyasztói hangulatindexe.
Kikapott Ukrajnától a magyar válogatott, vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját
Hiába volt több nagy magyar helyzet, Ukrajna egy védelmi hibát kihasználva 1–0-ra nyert a Puskás Arénában.
Szoboszlai a balhéról: "Ez egy jó jel arra, hogy teljesen mindegy, hogy ki van ott, bele fogunk állni"
Szoboszlai Dominik a mérkőzést követően nyilatkozott.
Szabadidős szorongás: ez lehet az oka, ha bűntudatod van a pihenéstől
Nem, a pihenéshez társuló bűntudat nincs rendben.
Sport
A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda
Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.
Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap
A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Barcelonába utazott a Manchester United csillaga, érik az álomigazolás
A Real Madrid lehet a legnagyobb rivális.
Botrányos gólöröm után villant a piros lap a Nemzetek Ligájában
Alaposan elvetette a sulykot a 20 éves támadó.
Megrázó vallomást tett Borbély Balázs: „Ráment az életemből két év, amíg ezt feldolgoztam”
A Fradi trénere eddig erről nem beszélt.
Saját lépcsőházában támadtak rá az NB I-es futballistára, hosszú ideig nem játszhat
A rendőrség már nyomoz az ügyben.
Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata
Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.
10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?
Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.
Fejlemény a Fradiváros-ügyben, friss közleményt adott ki a sportállamtitkárság
Új szakaszába lépett az eljárás.
Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés
Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.
Megszületett a döntés a Man. City ügyében: A 115 vádpontból 114-ben bűnös a klub
Hosszú évek után van előrelépés az ügyben.
Bulvár
„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről
Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.
Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak
Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn
„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz
Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.
Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók
Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.
Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság
Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.
Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg
Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.
Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót
Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.
A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda
Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.
„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája
Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy
Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább
Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.
3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat
A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek
Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc
Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


