Ezt olvasta már?


Tüntetésre hív Tóth Bertalan

Az MSZP és a Párbeszéd demonstrációt hirdet vasárnapra Budapestre, és mindent megtesz azért, hogy a különböző pártállású politikusok és civilek közösen állhassanak ki az európai Magyarország mellett - jelentette be Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke és Tóth Bertalan, az MSZP elnöke.

Karácsony Gergely kérdésre válaszolva közölte: a Demokratikus Koalícióval egyeztetnek, hogy közösen tudjanak kiállni az emberek elé, és ne megosszák, hanem egységesítsék az ellenzéket. Hozzátette: hamarosan közlik majd a tüntetéssel kapcsolatos részleteket.

A Párbeszéd társelnöke úgy vélte: az elmúlt bő nyolc évben a Fidesz-kormány mindent megtett azért, hogy a hatalom fékeit és ellensúlyait lebontsa, azonban maradt még két ellensúly, amely képes megállítani ezt a "korrupt hatalmat". Karácsony Gergely szerint az egyik az Európai Unió, amely védi a magyar polgárok jogait a kormánnyal szemben, a másik pedig a pesti nép, a budapesti polgárok.

Hangsúlyozta: az Európai Unió megtette, amit meg kellett tennie, ezért most arra buzdítják a magyar választópolgárokat, hogy ők is cselekedjenek, és jöjjenek el a demonstrációra. Várunk mindenkit pártállástól függetlenül, aki európai Magyarországban gondolkodik, aki kikéri magának, hogy a magyar kormányfő az egész nemzet nevében tetszeleg az európai színpadokon, aki kikéri magának, hogy hazaárulónak nevezik ha nem ért egyet a Fidesszel, és aki hisz Petőfi Sándor mondatában, hogy haza csak ott van, ahol jog van - fogalmazott Karácsony Gergely.

Tóth Bertalan közölte: az MSZP és a Párbeszéd újra az Országgyűlés elé terjeszti azokat az elmúlt években már benyújtott javaslatokat, amelyek szerintük megoldást jelentenének a Sargetini-jelentésben foglalt kritikákra, és visszaállítanák az alkotmányosságot, az igazságszolgáltatás és a média függetlenségét, megállítanák a korrupciót.

Az MSZP elnöke a kormánypárti képviselők figyelmét arra hívta fel: nem az európai bíróságon kell megvívni a jelentéssel kapcsolatos csatát, nem az európai fórumokon kell kifogásolni a döntést, hanem a magyar Országgyűlésben kell ezeket a javaslatokat elfogadni, és azonnal megszűnik az eljárás jogalapja. Azért hívják utcára az embereket vasárnap, hogy nyomást gyakoroljanak a kormánypárti képviselőkre ebben az ügyben - magyarázta.

Az MSZP elnök-frakcióvezetője megismételte: a Sargentini-jelentés nem Magyarországot, hanem az Orbán-kormányt ítéli el, és nem nagy elvekről szól, hanem a magyar emberek mindennapjairól. Amikor a jelentés az igazságszolgáltatás és a média függetlenségét hiányolja, és a súlyos korrupciós helyzetet kifogásolja, akkor a magyar emberek azt tapasztalják, hogy a Fidesz saját magának hoz létre bíróságot, hogy a magyar oligarchák egy marhapörköltfőzésre is több tízmilliós ruházatban és órákkal jelennek meg, és, hogy kormány a magyar emberek szemébe hazudik - mondta.

A Sargentini-jelentés elfogadásával kapcsolatban megjegyezte: "van annak egy diszkrét bája", amikor egy olyan párt kiált csalást, amelyik "46 százalékból csinált kétharmadot a magyar Országgyűlésben", és amely 2009-ben még arról beszélt, hogy az Európai Uniónak fel kell lépnie a magyar kormány ellen, és meg kell védenie polgárait.

Az ENSZ emberi jogi aktivistákkal kapcsolatos, Magyarországot elítélő jelentéséről kérdésre válaszolva Tóth Bertalan azt mondta: nemcsak azzal lehet az aktivistákat üldözni, hogy elviszik őket a rendőrök, hanem azzal is, ha nyomást gyakorolnak rájuk, vagy a fideszes gépezet gyűlöletkeltést folytat ellenük a közösségi médiában. Hangsúlyozta: az MSZP elítél minden gyűlöletkeltést, elfogadhatatlannak tartja azt, ezért is fognak demonstrálni vasárnap.

Azt is kijelentette, nem ünnepelnek, nem örülnek a Sargentini-jelentés elfogadásának, hanem szomorúak, és el vannak keseredve emiatt. Ugyanakkor az MSZP szerint fontos jelzés, hogy az európai politikusok úgy döntöttek: megvédik Magyarországot a saját kormányával szemben - mondta.







0

hírek innen, onnan

Egyre több autóban, nagy márkákban bukkan fel ez a „kamu” szerkezet

Érdekes újítást vezet be a Porsche gyártója. Hamarosan már nemcsak az elektromos, hanem a benzines modellekben is lehet szimulált kézi...

Fogvacogósan indul a szombat reggel, de naposra fordul az időjárás napközben

Az időjárás a hétvégén többnyire napos és száraz marad, csapadékra nem kell számítani. Szombaton 20–24 fok között alakulhat a...

Egy vagyont bukik, aki ezt benézi: önként sétál a biztosítók csapdájába rengeteg magyar család

Könnyű elveszni a biztosítási lehetőségek között, különösen akkor, ha a családi költségvetésbe nem fér bele minden.

„A sportújságíró társadalom nem lehet a politika kiszolgálója” – megválasztják az Msúsz új elnökét

Az új elnök kompromisszumokra törekszik, integráló személyiség akar lenni.

Több mint 50 ráktípust szűr ki vérből ez a teszt – De van egy probléma vele

A negatív Galleri-eredmény hamis biztonságérzetet adhat.

Drámai párbajban esett ki a Farm VIP-ből Németh Kristóf, majd azonnal reagált a felé áradó nézői gyűlölethullámra

Feszült Farmgyűlés és drámai párbaj döntött a kiesésről A Farm VIP hatodik évadának péntek esti...

Az USA már azt vizsgálja, hogyan tudna behatolni Kubába a katonáival

Az amerikai tartalékos erők felmérik, mely egységeik állhatnak készen három-négy hónapon belül egy esetleges kubai katonai műveletre.

Mi a baj a Terror Házával?

Séta az újranyitott Andrássy út 60.-ban. Akad olyan terem, ahol a hazugság, de a nyílt történelemhamisítás is enyhe kifejezés a...

Húsz éve nem történt olyan, amit Magyar Péter és Baka András tett

Soha nem látott fordulatszámra pörgette a héten a Tisza és Magyar Péter a politikát.

Ezek az italok védik a vesét: így kellene indítani a reggelt a dietetikus szerint

Szeretnéd támogatni a veséid működését és minél tovább megőrizni egészségüket? Akkor ezekkel az italokkal érdemes indítanod a napot...

Érkezik a megtorlás? – Szembefordulnak a szövetségesei Donald Trumppal, de így is elsöpörheti őket a cunami

Nem ez volt Donald Trump második elnökségének elmúlt két legjobb hete, ami pedig a november 3-i félidős választásokon jöhet, az még...

0

Sport

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

Botrányos gólöröm után villant a piros lap a Nemzetek Ligájában

Alaposan elvetette a sulykot a 20 éves támadó.

Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata

Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban

Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

0