Ezt olvasta már?


Trump elnöki rendeletben felfüggesztette szíriai menekültek befogadását

Donald Trump pénteken elnöki rendelettel, azonnali hatállyal és meghatározatlan időre felfüggesztette szíriai menekültek befogadását, és 120 napra felfüggesztette egyes muszlim országokból érkező menekültek beutazását az Egyesült Államokba. - Pécsi Napilap -

A 120 nap letelte után elsőbbséget élvez majd a vallásuk miatt üldözött kisebbségek befogadása ezekből az országokból. Trump pénteken a CBN News keresztény televíziónak adott interjúban kifejtette, hogy a Közel-Keletről menekülő keresztények élveznek majd előnyt.

Az elnöki rendelet értelmében általában is megszigorítják a beutazásokat: az Egyesült Államokba belépő valamennyi utast szigorú vizsgálatnak vetik alá, felgyorsítják a be- és kilépők biometrikus ellenőrzését, továbbá a szövetségi államok megkapják a jogot, hogy a későbbiekben maguk döntsenek arról, akarnak-e majd befogadni menekülteket, s ha igen, akkor hol telepítik le őket.

A rendeletet az elnök a Pentagonban (a védelmi minisztériumban) írta alá, miután ünnepélyes keretek között beiktatta tisztségébe James Mattis védelmi minisztert. "Új ellenőrző intézkedéseket vezetek be, hogy távol tartsam a radikális iszlamista terroristákat az Egyesült Államoktól. Nem akarjuk őket itt" - fogalmazott Mattis beiktatási ünnepségén az elnök, s hozzátette, hogy "csakis azokat engedjük be országunkba, akik támogatják az országot és mélységesen szeretik népét". A minisztérium munkatársai előtt mondott rövid beszédében Trump azt hangsúlyozta: "bizonyosak akarunk lenni abban, hogy nem engedjük be országunkba ugyanazokat a fenyegetéseket, amelyek ellen katonáink harcolnak külföldön". Majd utalva a másfél évtizeddel ezelőtti egyesült államokbeli terrormerényletekre leszögezte: "soha nem feledjük el 2001. szeptember 11. leckéjét".

A rendelet aláírása után a Fehér Ház nyilvánosságra hozta, hogy az ideiglenes beutazási tilalom hét muszlim országra érvényes: Szíriára, Iránra, Irakra, Szudánra, Líbiára, Szomáliára és Jemenre. Kivételt képeznek az ezen országokból diplomata útlevéllel vagy hivatalos útra érkezők, s azok, akik nemzetközi intézmények munkatársai.

A rendelet szíriai menekültek beutazását - akik közül az Egyesült Államok 2011 óta 18 ezret fogadott be - meghatározatlan ideig megtiltja. A Trump-kormányzat csökkenti az összes - tehát a világ minden tájáról érkező - bevándorlóra vonatkozó kvótát is, s az idei évben az Obama-adminisztráció által előirányzott 110 ezer bevándorló helyett csak 50 ezren kapnak letelepedési engedélyt. Trump aláírt egy másik elnöki rendeletet is, amely a hadsereg "újjáépítését", azaz nagyarányú fejlesztését irányozza elő: létszámnövelést, új hadihajók építését, a nukleáris arzenál modernizálását. Ez "az Egyesült Államok fegyveres erejének nagy újjáépítése" - fogalmazott Trump a védelmi minisztériumban. Majd leszögezte: "katonai erőnket senki nem kérdőjelezi majd meg, mint ahogyan a béke iránti elhivatottságunkat sem". A haderő fejlesztésének finanszírozását még a kongresszusnak is jóvá kell hagynia.







0
0

hírek innen, onnan

A Skanska értékesíti a budapesti H₂Offices második fázisát az Erste Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alapnak

Megállapodást írt alá a Skanska a budapesti H₂Offices komplexum második fázisának értékesítéséről az Erste Nyíltvégű Ingatlan...

Pusztító robbanás rázta meg Athén történelmi negyedét: öt emberért küzdenek a mentőcsapatok a romok alatt

Összeomlott épület és pusztítás az Akropolisz lábánál A robbanás Athén leglátogatottabb és legősibb városrészében, a...

Újra szárnyal a legendás rendező 9 évvel ezelőtti sci-fije a nézettségi listákon

Ridley Scott megosztó sci-fije, az Alien: Covenant kilenc évvel a bemutatója után most az online nézettségi listákat hódítja meg.

Új évadokat kap a világhírű kémthriller

A nyolcadik évad berendelésével a népszerű kémthriller hamarosan utoléri a sorozat alapjául szolgáló könyveket.

Kiadták a közleményt. Akinek gondosórája van, mindenki érintett

Az elmúlt hónapokban több fontos változás, figyelmeztetés és közlemény is megjelent a Gondosóra programmal kapcsolatban. Ezek között...

Kamera rögzítette a szirénázó rendőrautó és a furgon súlyos karambolját Székesfehérváron: megdöbbentő, mi történt a csattanás után a csomópontban

Hatalmas erőkkel ütközött a szirénázó rendőrautó és a furgon A baleset 2026. szeptember 23-án délután...

Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk

Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene...

Hivatalosan is a NER egyik sikercége elleni csődeljárás, a bedőlés szélén

Szeptember 25-től él a hivatalos fizetési moratórium A Fővárosi Törvényszék végzésének Cégközlönyben való közzételével, 2026....

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Zidane győzelemmel debütált, Mbappé megsérült, Mancini kikapott - eredmények

Belgium és Franciaország is idegenben győzött, előbbi nemzet Olaszországot, utóbbi Törökországot győzte le.

"Két éve üldöz minket a balszerencse" - Rossi szerint valakinek döntést kellene hoznia

Marco Rossi szerint a magyar válogatott nem érdemelt vereséget Ukrajna ellen, a kihagyott helyzetek azonban ismét megbosszulták magukat. A...

Óriási szívességet tettek a kémeknek a belga katonák: maguk osztottak meg érzékeny adatokat a Straván keresztül

Több ezer belga katona személyazonossága és mozgása válhatott beazonosíthatóvá a Strava sportalkalmazáson keresztül, miután katonák...

0

Sport

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?

Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg

Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

0