Trianon 100 - Orbán: Magyarország ismét győzelemre áll
Nincs a világnak egy nemzete sem, amely kibírt volna ilyen száz évet, de mi nemcsak kibírtuk, hanem ismét győzelemre állunk - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Sátoraljaújhelyen.
A Trianoni békediktátum 100. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen felavatták a Centenáriumi Turulszobrot, a miniszterelnök pedig ezt követően tartott beszédében kiemelte: a száz év magány korszaka véget ért, ismét vannak szövetségeseink, jó szomszédaink, akikkel együtt készülhetünk a jövőre.
Hangsúlyozta, hogy a következő évtized nem a fogyatkozásról és a veszteségekről, hanem a gyarapodásról és az országépítésről szól majd. A mi nemzedékünk az, amely megfordíthatja Magyarország sorsát, beteljesítheti küldetését, és a győzelem kapujáig viheti az országot, de a döntő ütközetet az utánunk következő nemzedéknek kell megvívnia, a végső lépéseket nekik kell megtenniük - vélekedett. Hozzátette: nem lesz könnyű, de megéri majd, "nagy idők várnak rátok".
A kormányfő a megemlékezés helyszínére utalva kifejtette: ismerjük a stációkat, a sátoraljaújhelyi magyar kálvária fájdalmas stációit, "mégis újra járjuk a keresztutat", vigaszt, reményt és biztatást akarunk. Ezt csak a keresztút végén kaphatjuk meg, csak így és itt emelkedhetünk a fájdalmak fölé, oda kell eljutni, ahol minden megvilágosodik és értelmet nyer, ahonnan megláthatjuk a jövőt - mutatott rá. Hozzátette: ha nem a szemünkkel nézünk, hanem a szívünkkel, messzebbre is elláthatunk, az idők kezdetéig.
Felidézte: mi, magyarok nem tűntünk el, nem vesztünk oda, hanem különálló minőségünket megőrizve hazát alapítottunk itt. Megnyitottuk szívünket a kereszténység előtt, Isten igéjét meghallottuk és megfogadtuk, államszervezésünk alapjává tettük - közölte.
Azt mondta: a nyugati birodalmak rohamait kivédtük, a keleti pogányok pusztító csapásait kihevertük; kiharcoltuk, magunkhoz igazítottuk és megtartottuk helyünket Európában. 400 éven át erős és független állam volt a magyar, utána 300 éven át küzdöttünk az Oszmán Birodalom ellen, majd elbukott felkelésekkel és szabadságharcokkal súlyosbított 200 év után egy nagy európai birodalom társnemzeteként léptünk be a 20. század kapuján - emlékeztetett. Hozzáfűzte: bár évszázadok alatt sok magyar esett el a csatatereken, bebizonyosodott, hogy a magyar nemzet mindig újra feláll.
Megjegyezte: a magyarok kálváriáján az asszonyoknak külön hely jár, mert mindig ők pótolták a vérveszteségeket, nekik köszönhető, hogy "a túlélés és az országépítés művészete a génjeinkben van", hogy "mi vagyunk a túlélés európai bajnokai".
Orbán Viktor hangsúlyozta: nem lettünk német tartomány, török vilajet vagy szovjet tagköztársaság. Mi, magyarok nagy kultúraépítő és államszervező nemzet vagyunk - tette hozzá.
Arról is beszélt, hogy később azonban Magyarországot a budapesti összeesküvések hátba döfték, az országot ellenségeink, a kormányt a bolsevikok kezére adták, majd a "Nyugat megerőszakolta Közép-Európa ezeréves határait" és "védhetetlen határok közé szorított, természeti kincseinktől megfosztott, erőforrásainktól elrekesztett, országunkból siralomházat csinált". Erkölcsi aggályok nélkül rajzolta át Közép-Európát, és ezt nem fogjuk elfelejteni nekik soha - jelentette ki.
Úgy vélte, azt hittük, ennél nincs lejjebb, a második világháború után azonban "szívfájdalom nélkül dobtak oda bennünket a kommunistáknak", ahogy a többi közép-európai országot is. Legyen ez örök tanulság a közép-európai népeknek - fűzte hozzá.
A miniszterelnök elmondta: "sokan jelentkeztek már, hogy szívesen elföldelnék Magyarországot", összekapaszkodtak, hogy eltüntessenek minket, de mi talpon maradtunk és kibírtuk. Ma már nincs Csehszlovákia, Jugoszlávia, Szovjetunió, nincs brit és francia birodalom, és "mi még ott leszünk azok temetésén, akik bennünket akartak sírba tenni" - hangoztatta. Hozzátette: mi, magyarok "megmaradunk, mert itthon vagyunk, itthon vagyunk, és ezért megmaradunk".
A miniszterelnök kiemelte: a magyarság az emberi szív módjára hol összehúzódik, hol kitágul, de 1100 éve ott él, ahol a nagy államalapítóink kijelölték a helyét, és méltósággal őrzi a Kárpát-medencét. Egy olyan nép önbizalmával és tartásával kell élnünk, amely tudja, hogy többet adott a világnak, mint amit kapott tőle - vélekedett. Hozzáfűzte: ez a teljesítmény feljogosít a történelmünk folytatására, és "voltak már rosszabb határaink is, mégis itt vagyunk".
Közölte: a nemzeti mivoltára büszke Szlovákiával, Szerbiával, Horvátországgal és Szlovéniával örömmel építjük a közös jövőt, a történelem megadta az esélyt, hogy a közép-európai népek új korszakot nyissanak, együtt emelkedjenek fel. Az elmúlt tíz évben bebizonyosodott, hogy ha a magyar nemzetrészek életereje összeadódik, az a szomszédainknak is jó - mondta.
Megjegyezte: "csak az államnak van határa, a nemzetnek nincs", és akik ezt még nem értették meg, sietniük kell, mert fogytán van az idejük.
Orbán Viktor kitért rá: látjuk szomszédainkban, ami elválaszt, de azt is, ami összeköt, és a velünk élő népekkel akarjuk naggyá tenni a Kárpát-medencét.
Hangsúlyozta: száz éve nem voltunk ilyen erősek, mint most, politikai, szellemi, gazdasági és kulturális erőnk napról napra nő, megindult a magyarok visszavándorlása, "a béke és a biztonság szigete vagyunk". Az erő felelősséggel jár, ezzel tisztában vagyunk - tette hozzá.
A kormányfő háláját fejezte ki az elszakított nemzeti közösségek helytállásáért, hűségükért a nemzethez és szülőföldjükhöz.
"Magyarország mindenek előtt, a Jóisten mindannyiunk fölött, hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!" - zárta szavait Orbán Viktor.
A megemlékezésen a miniszterelnök és a vendégek egy kanyargós erdei úton végigvonultak, és a 14 stációnál, amelyek elcsatolt városokat jelképeznek, színészek szavaltak.
hírek innen, onnan
Kamera rögzítette a szirénázó rendőrautó és a furgon súlyos karambolját Székesfehérváron: megdöbbentő, mi történt a csattanás után a csomópontban
Hatalmas erőkkel ütközött a szirénázó rendőrautó és a furgon A baleset 2026. szeptember 23-án délután...
Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk
Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene...
Hivatalosan is a NER egyik sikercége elleni csődeljárás, a bedőlés szélén
Szeptember 25-től él a hivatalos fizetési moratórium A Fővárosi Törvényszék végzésének Cégközlönyben való közzételével, 2026....
Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés
Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.
Zidane győzelemmel debütált, Mbappé megsérült, Mancini kikapott - eredmények
Belgium és Franciaország is idegenben győzött, előbbi nemzet Olaszországot, utóbbi Törökországot győzte le.
"Két éve üldöz minket a balszerencse" - Rossi szerint valakinek döntést kellene hoznia
Marco Rossi szerint a magyar válogatott nem érdemelt vereséget Ukrajna ellen, a kihagyott helyzetek azonban ismét megbosszulták magukat. A...
Óriási szívességet tettek a kémeknek a belga katonák: maguk osztottak meg érzékeny adatokat a Straván keresztül
Több ezer belga katona személyazonossága és mozgása válhatott beazonosíthatóvá a Strava sportalkalmazáson keresztül, miután katonák...
Feljelentést tesz a kormány a több mint 16 milliárdos e-ingatlan projekt ügyében
A miniszter szerint egy 2026 nyarán készült állami értékelés mindössze 52 százalékos összesített készültséget állapított meg...
Az Egyesült Államokban négyhavi mélyponton a fogyasztói hangulat
Négyhavi mélypontra esett a Michigani Egyetem szeptemberi amerikai fogyasztói hangulatindexe.
Kikapott Ukrajnától a magyar válogatott, vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját
Hiába volt több nagy magyar helyzet, Ukrajna egy védelmi hibát kihasználva 1–0-ra nyert a Puskás Arénában.
Szoboszlai a balhéról: "Ez egy jó jel arra, hogy teljesen mindegy, hogy ki van ott, bele fogunk állni"
Szoboszlai Dominik a mérkőzést követően nyilatkozott.
Szabadidős szorongás: ez lehet az oka, ha bűntudatod van a pihenéstől
Nem, a pihenéshez társuló bűntudat nincs rendben.
Sport
A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda
Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.
Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap
A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Barcelonába utazott a Manchester United csillaga, érik az álomigazolás
A Real Madrid lehet a legnagyobb rivális.
Botrányos gólöröm után villant a piros lap a Nemzetek Ligájában
Alaposan elvetette a sulykot a 20 éves támadó.
Megrázó vallomást tett Borbély Balázs: „Ráment az életemből két év, amíg ezt feldolgoztam”
A Fradi trénere eddig erről nem beszélt.
Saját lépcsőházában támadtak rá az NB I-es futballistára, hosszú ideig nem játszhat
A rendőrség már nyomoz az ügyben.
Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata
Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.
10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?
Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.
Fejlemény a Fradiváros-ügyben, friss közleményt adott ki a sportállamtitkárság
Új szakaszába lépett az eljárás.
Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés
Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.
Megszületett a döntés a Man. City ügyében: A 115 vádpontból 114-ben bűnös a klub
Hosszú évek után van előrelépés az ügyben.
Bulvár
„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről
Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.
Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak
Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn
„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz
Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.
Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók
Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.
Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság
Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.
Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg
Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.
Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót
Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.
A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda
Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.
„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája
Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy
Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább
Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.
3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat
A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek
Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc
Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


