Ezt olvasta már?


További Európa-bajnoki mérkőzésekre pályázna az MLSZ

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) további Európa-bajnoki mérkőzésekre pályázna, amennyiben néhány házigazda visszamondaná a rendezést a jövő évi torna előtt.

"Bőven lesznek jelentkezők a rendezést lemondó városok helyett, de ha lehet pályázni további meccsekre, akkor az MLSZ pályázni fog" - mondta Csányi Sándor elnök pénteken, az M4 Sportnak adott interjújában.

A kontinensviadalra idén június 12. és július 12. között került volna sor Budapesten, Londonban, Bakuban, Münchenben, Rómában, Szentpéterváron, Amszterdamban, Bukarestben, Bilbaóban, Dublinban, Glasgow-ban és Koppenhágában. Az európai szövetség (UEFA) március közepén úgy döntött, hogy a koronavírus-járvány miatt csak jövőre, június 11-től július 11-ig rendezi meg a tornát, ám a hírek szerint anyagi okok miatt több házigazda is a visszalépést fontolgatja. A magyar fővárosban három csoportmérkőzés és egy nyolcaddöntő lesz az eredeti tervek szerint.

Az UEFA alelnökeként is tevékenykedő Csányi Sándor közölte, június 17-én születik döntés az Európa-bajnokságról, és az európai kupasorozatok befejezéséről. Hozzátette, jelenleg az a szándék, hogy a csapatok a pályán fejezzék be a szezont a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában is, és mivel erre pillanatnyilag minden lehetőség adott, reálisnak tartja, hogy augusztus végére lezárul mindkét sorozat.

Az MLSZ-elnök meglátása szerint a környező országok klubjaihoz képest sokkal stabilabb a magyar élvonal csapatainak pénzügyi helyzete, vagyis nem fenyeget az a veszély, hogy a járvány miatt valamelyik klub csődbe jut. Ebből következik, hogy remélhetőleg ugyanolyan vagy kisebb költséggel még jobb játékosokat lehet majd Magyarországra hozni, hiszen kevesebb versenytárs lesz a térségben.

Az MLSZ május 4-én úgy döntött, hogy csak a nemzetközi kupaindulás szempontjából fontos hazai sorozatokat - férfi és női felnőtt nagypályás NB I, férfi felnőtt nagypályás Magyar Kupa - lehet folytatni, minden más szakágban és versenysorozatban befejezettnek nyilvánították az idényt.

"Rendkívül sokat gondolkodtunk rajta, hogy mit csináljunk. A legnagyobb gond számomra, személyesen az NB II volt. Úgy éreztem, azt is kellene folytatni" - nyilatkozta Csányi.

A sportvezető rávilágított, hogy ma talán enyhébbnek tűnik a járványhelyzet, mint hetekkel ezelőtt, amikor a döntés megszületett, de minden lehetőséget mérlegeltek.

"Figyelembe kellett venni, hogyan tudjuk betartani a járványszabályokat, és ki hogyan tudja fedezni a járvánnyal kapcsolatos költségeket" - magyarázta. Hozzáfűzte, messzemenően figyelembe veszik az egészségügyi szempontokat a szezon folytatásában, nagyon sok tesztet végeznek el, ami nagyon sok pénzbe kerül, ezért is döntöttek úgy, hogy csak a nemzetközi kupák szempontjából fontos sorozatokat indítják újra.

Csányi megerősítette, hogy megbetegedés esetén csak a fertőzött játékosok kerülnek karanténba, nem az egész csapatuk.

"Bízom benne, hogy a játékosok a civil életben is fegyelmezettek lesznek, és így meg tudjuk úszni fertőzött nélkül" - mondta.

Az elnök arról is beszélt, hogy a Magyar Kupa-döntőt annak ellenére a Puskás Arénában rendezik, hogy a mérkőzés zárt kapus lesz.

"A kupadöntő rangjának ez felel meg, és ez arra is jó lesz, hogy még több tapasztalatot szerezzünk a stadion működésével kapcsolatban. Fontos, hogy az Európa-bajnokság kezdetéig az esetleges hiányosságokat ki tudjuk küszöbölni" - magyarázta.

A teljes interjút az OTP Bank Liga újraindítása, a szombat délutáni Ferencváros-Debrecen mérkőzés előtt, 15.15-től sugározza az M4 Sport.

 







0

hírek innen, onnan

Kamera rögzítette a szirénázó rendőrautó és a furgon súlyos karambolját Székesfehérváron: megdöbbentő, mi történt a csattanás után a csomópontban

Hatalmas erőkkel ütközött a szirénázó rendőrautó és a furgon A baleset 2026. szeptember 23-án délután...

Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk

Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene...

Hivatalosan is a NER egyik sikercége elleni csődeljárás, a bedőlés szélén

Szeptember 25-től él a hivatalos fizetési moratórium A Fővárosi Törvényszék végzésének Cégközlönyben való közzételével, 2026....

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Zidane győzelemmel debütált, Mbappé megsérült, Mancini kikapott - eredmények

Belgium és Franciaország is idegenben győzött, előbbi nemzet Olaszországot, utóbbi Törökországot győzte le.

"Két éve üldöz minket a balszerencse" - Rossi szerint valakinek döntést kellene hoznia

Marco Rossi szerint a magyar válogatott nem érdemelt vereséget Ukrajna ellen, a kihagyott helyzetek azonban ismét megbosszulták magukat. A...

Óriási szívességet tettek a kémeknek a belga katonák: maguk osztottak meg érzékeny adatokat a Straván keresztül

Több ezer belga katona személyazonossága és mozgása válhatott beazonosíthatóvá a Strava sportalkalmazáson keresztül, miután katonák...

Feljelentést tesz a kormány a több mint 16 milliárdos e-ingatlan projekt ügyében

A miniszter szerint egy 2026 nyarán készült állami értékelés mindössze 52 százalékos összesített készültséget állapított meg...

Az Egyesült Államokban négyhavi mélyponton a fogyasztói hangulat

Négyhavi mélypontra esett a Michigani Egyetem szeptemberi amerikai fogyasztói hangulatindexe.

Kikapott Ukrajnától a magyar válogatott, vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját

Hiába volt több nagy magyar helyzet, Ukrajna egy védelmi hibát kihasználva 1–0-ra nyert a Puskás Arénában.

Szabadidős szorongás: ez lehet az oka, ha bűntudatod van a pihenéstől

Nem, a pihenéshez társuló bűntudat nincs rendben. 

0

Sport

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?

Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg

Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

0