Ezt olvasta már?


Több napig tartó informatika leállás lesz az MKB Banknál

Az MKB Bank új informatikai rendszer használatára áll át, amely a pénzintézet több napig tartó informatikai leállásával valósítható meg. Az informatikai leállás 2018. június 29. (péntek) 17:45 órától július 5. (csütörtök) reggel 8 óráig tart majd - ismertették a bank vezetői.

Hetényi Márk, az MKB vezérigazgató-helyettese elmondta: az informatikai leállás időtartama alatt az MKB pénzügyi és befektetési szolgáltatásai - a bankkártya-szolgáltatás kivételével - sem személyesen, sem elektronikus csatornákon, sem a TeleBANKár ügyfélszolgálaton keresztül nem lesznek elérhetőek.

Tájékoztatása szerint a bank által kibocsátott bankkártyák vásárlásra és ATM-ből történő készpénzfelvételre, a korábban letöltött és telepített MKB Pay szolgáltatás pedig vásárlásra a leállás időtartama alatt is igénybe vehetőek lesznek a bankszámla, illetve a hitelkártyaszámla fedezetének összegéig. Az MKB a bankkártyaletiltás lehetőségét is biztosítja - tette hozzá.

Hetényi Márk elmondta: minden ügyfelet írásban, személyre szólóan értesítettek az átállásról, hozzátéve, hogy a bank honlapján a Megújulás menüpontban részletes tájékoztatót tettek közzé.

Az MKB vezérigazgató-helyettese elmondta: az átállás hosszú távon számos előnnyel jár majd mind a bank, mind az ügyfelei, partnerei, így a vállalatok és a fintech cégek számára is.

Koczka Dániel ügyvezető igazgató elmondta: a projektet 2 és fél évvel ezelőtt kezdték, az új rendszert több ezer teszttel vizsgálták.

Kovács Larissza igazgató elmondta: június 29-én (pénteken), az átállás előtti napon 15 óráig lesznek nyitva a bankfiókok, azt követően július 5-én, reggel nyitnak újra. Július 2-4-ig bankszünnapot tartanak, amelyre megkapták az engedélyt. Az IT-rendszerek ebben az időszakban nem üzemelnek majd, az átállás időszaka alatt beadott megbízások július 5-én teljesülnek - tette hozzá.

A bankkártyák egyenlegét, a hitelkártyák fedezetét célszerű az átállás előtt feltölteni, akiknek esetleg nincs bankkártyájuk, a szükséges készpénzt jó előre felvenni, a vállalati ügyfeleknek pedig a csoportos munkabér- és egyéb utalásokat az átállás előtti napokra előrehozni - mutatott rá Kovács Larissza.

Kérdésre válaszolva Hetényi Márk elmondta: a pénzintézetnek napjainkban mintegy 175 ezer lakossági ügyfele van, és hozzávetőleg 40 ezer vállalati.

Egy másik kérdésre a vezérigazgató-helyettes elmondta: a bank kiemelten foglalkozik az induló fintech cégekkel a különböző inkubátor programokon keresztül, napjainkban 14 fintech cég vesz részt az MKB valamilyen inkubátor programjában. Tavaly 6 magyarországi startup céggel foglalkoztak, idén már az egész közép-kelet-európai régióból 8 újabb fintech vállalkozással kezdték meg az együttműködést. Az MKB együttműködő partnereknek, és nem versenytársaknak tekinti a fintech cégeket - emelte ki Hetényi Márk.

 







0

hírek innen, onnan

Új évadokat kap a világhírű kémthriller

A nyolcadik évad berendelésével a népszerű kémthriller hamarosan utoléri a sorozat alapjául szolgáló könyveket.

Kiadták a közleményt. Akinek gondosórája van, mindenki érintett

Az elmúlt hónapokban több fontos változás, figyelmeztetés és közlemény is megjelent a Gondosóra programmal kapcsolatban. Ezek között...

Kamera rögzítette a szirénázó rendőrautó és a furgon súlyos karambolját Székesfehérváron: megdöbbentő, mi történt a csattanás után a csomópontban

Hatalmas erőkkel ütközött a szirénázó rendőrautó és a furgon A baleset 2026. szeptember 23-án délután...

Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk

Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene...

Hivatalosan is a NER egyik sikercége elleni csődeljárás, a bedőlés szélén

Szeptember 25-től él a hivatalos fizetési moratórium A Fővárosi Törvényszék végzésének Cégközlönyben való közzételével, 2026....

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Zidane győzelemmel debütált, Mbappé megsérült, Mancini kikapott - eredmények

Belgium és Franciaország is idegenben győzött, előbbi nemzet Olaszországot, utóbbi Törökországot győzte le.

"Két éve üldöz minket a balszerencse" - Rossi szerint valakinek döntést kellene hoznia

Marco Rossi szerint a magyar válogatott nem érdemelt vereséget Ukrajna ellen, a kihagyott helyzetek azonban ismét megbosszulták magukat. A...

Óriási szívességet tettek a kémeknek a belga katonák: maguk osztottak meg érzékeny adatokat a Straván keresztül

Több ezer belga katona személyazonossága és mozgása válhatott beazonosíthatóvá a Strava sportalkalmazáson keresztül, miután katonák...

Feljelentést tesz a kormány a több mint 16 milliárdos e-ingatlan projekt ügyében

A miniszter szerint egy 2026 nyarán készült állami értékelés mindössze 52 százalékos összesített készültséget állapított meg...

Az Egyesült Államokban négyhavi mélyponton a fogyasztói hangulat

Négyhavi mélypontra esett a Michigani Egyetem szeptemberi amerikai fogyasztói hangulatindexe.

Kikapott Ukrajnától a magyar válogatott, vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját

Hiába volt több nagy magyar helyzet, Ukrajna egy védelmi hibát kihasználva 1–0-ra nyert a Puskás Arénában.

0

Sport

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?

Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg

Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

0