Több mint 26 ezer fiatalt segített adómentes keresethez a Nyári diákmunka program
Újra az iskolapadot koptatják azok a középiskolások és egyetemisták, akik júliusban és augusztusban a program támogatásával dolgozhattak - írta az MTI-nek szombaton megküldött közleményében a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).
A tárca által biztosított teljes, csaknem 3 milliárd forintos keretösszeg a fiatalok vakációs foglalkoztatásában hasznosult. A kezdeményezésnek köszönhetően a nappali képzésben tanuló 25 év alattiak munkatapasztalathoz és szja-mentes jövedelemhez jutottak a szünidőben.
A Nyári diákmunka programba regisztráló fiatalok az elmúlt két hónapban dolgozhattak önkormányzatoknál, a turizmus-vendéglátásban vagy a mezőgazdaságban. Mivel keresetük után január óta nem kell személyi jövedelemadót fizetniük, még több pénzt költhetnek tanulmányi és szabadidős költségeikre.
A TIM eredetileg kétmilliárd forintos keretösszeggel indította útjára az idei kiírást. Az élénk érdeklődésre tekintettel a rendelkezésre álló forrásmennyiséget mintegy másfélszeresére emelte meg a tárca. A helyhatóságok számára legfeljebb két hónap időtartamra teljes egészében megtérítették a legfeljebb napi 6 órás foglalkoztatás után fizetett bért. A cégeknél maximum napi 8 órás foglalkoztatás volt támogatható, a program a munkabér összegének háromnegyedét vállalta át. A végleges adatok szerint 4567 munkaadó kapott összesen több mint 2,9 milliárd forintot 26 503 fiatal átmeneti felvételéhez.
A támogatott 16-25 évesek négyötöde önkormányzatoknál, hivatalsegédként talált munkaalkalmat. Több mint ötezren vállalkozásoknál enyhítették a nyári többletterhelést a mezőgazdasági és idegenforgalmi főszezonban. Az idei résztvevők túlnyomó többsége, 95 százaléka középiskolás. Területi bontásban a jól hajrázó Szabolcs megye lett az első, közel 3800 diákmunkással, szoros másodikként futott be Borsod. Kétezer fölötti a támogatottak létszáma Békésben és Csongrádban is.
Kutnyánszky Zsolt iparért és munkaerőpiacért felelős államtitkár elmondta: "A fiatalok foglalkoztatási helyzete az általános mutatókhoz hasonlóan jelentősen javult 2010 óta. Munkanélküliségi rátájuk az akkori 30 százalékról a harmadára esett vissza. A pályakezdők elhelyezkedésének ösztönzését szolgálja a 25 év alattiak januárban bevezetett szja-mentessége. A Nyári diákmunka program a tanulók, hallgatók későbbi munkavállalására készít fel, a megszerzett tapasztalatok megkönnyítik majdani munkahelyi beilleszkedésüket. A kormány a tizedszerre meghirdetett kezdeményezéssel már mintegy 270 ezer fiatalt segített vakációs álláshoz, pénzkeresethez összesen 27 milliárd forint ráfordítással."
hírek innen, onnan
Sokkoló vallomást tett Brad Pitt: visszaesett, hét év után megint iszik
Hét év után véget vetett a józanságának Brad Pitt, aki egy őszinte interjúban vallotta be, hogy ismét alkoholhoz nyúlt. A kétszeres...
Rubint Rella nem akármilyen helyen ünnepelte a születésnapját
Rubint Rella idén is ellátogatott a Csángó Fesztiválra, amelyet évről évre Jászberényben rendeznek meg. A közösségi oldalán...
Sebestyén Balázs: „Olyan történetek, állítások és rémhírek is elkezdtek terjedni, amelyek valóságtartalma minimum erősen kérdéses”
Sebestyén Balázs újabb Facebook-bejegyzésben reagált hétfő este a Szigeten tartott DJ Oti-buli körül az elmúlt napokban kialakult...
Mi lenne, ha nem színésznő? Meglepő választ adott Gáspár Kata
Gáspár Kata elárulta, mihez kezdene, ha színésznőként nem tudna érvényesülni. Jelenleg egyáltalán nem fenyegeti ez a veszély, de ha...
Hajszálon múlt a tragédia: magángéppel ütközött egy autó a milánói repülőtéren – megdöbbentő videó
Baleset történt hétfőn a milánói Linate repülőtéren, ahol egy szolgálati jármű és egy, a felszállópálya felé tartó...
Vízveszteség-csökkentő programot jelentett be a kormány
Egyelőre 51 milliárd forintot szán rá.
Magyar Péter: visszakapcsolták a paksi atomerőmű 2-es blokkjának hármas turbináját
A miniszterelnök már péntek reggel jelezte, hogy emelkedik a Duna vízszintje, megkezdődött a visszakapcsolási folyamat.
Ezt a három zöldséget mindenképp vesd el még augusztusban.
Augusztusban sem kell lemondanod a veteményesről: ha most vetsz vagy palántázol, még idén és jövő tavasszal is szedhetsz friss...
Nem indulhat a választáson az orosz párt, amelyik egyedüliként ellenzi az ukrajnai háborút
A legfelsőbb bíróság törölte a listájukat.
Fény derült a fiatalok titkára: valami teljesen megváltozott és rekordot is döntöttek
Rekordot döntött a magyar huszonévesek átlagos megtakarítása. A K&H ifjúsági index második negyedéves felmérése szerint az összeg...
Behúzhatják a féket a minimálbér emelésénél? – Új javaslatot tettek le az asztalra a munkaadók
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára az RTL Híradónak azt mondta, nem teljesültek azok a feltételek,...
Rendkívüli bejelentést tett Magyar Péter hétfő este
Péntek este tett rendkívüli bejelentést Magyar Péter, ami minden magyart érint.
Sport
Újabb csatát vesztett a közmédia, ezeket a sztárcsapatokat más TV-csatornán láthatjuk ezentúl
Süllyed a hajó az M4 Sport számára, a végén csak az NBI és Szoboszlai válogatottja marad a képernyőn.
Kerkez Milosra egy év alatt ráuntak Liverpoolban, máris a leváltását követelik az angolok
Felháborító követelésekkel álltak elő Liverpoolban, világsztárokat akarnak látni a drukkerek, nem magyar válogatottakat.
"Dzsudzsák csak megijedt a kapustól" - Élete első gólját fejelte, mégis csak a pocskondiázás megy
A válogatottsági rekorder a Nyíregyháza elleni rangadón lett nyerőember, még mindig zseni.
A Fradi elleni meccs után Mourinho páros lábbal beleszállt a Real Madrid új igazolásába
José Mourinho futballfilozófiája és taktikája mellett talán már elment a világ, de a portugál nyilatkozataiban továbbra sem kell csalódnunk.
Nagyjából 65 méterre a kaputól rárúgta, óriási gól lett belőle
Dijan Vukojevic megrúgta az elmúlt időszak legnagyobb gólját.
Szoboszlaiék edzője kifakadt: Ilyen többet nem fordulhat elő a Liverpoollal
A gárda nem engedheti meg magának azt, amit a Leeds és a Monaco ellen bemutatott.
A magyar válogatott réméért Londonból tettek ajánlatot, ennek még Rossi is örülhet
A gólvágó számára nem lenne ismeretlen a város.
A magyar válogatott legújabb sztárja egyetlen dolgon lepődött meg külföldön
Vitális Milán lehet a szurkolók kedvence az AEK-nél, ahol már nagyon várta Varga Barnabás is.
Nagy húzás a Manchester Unitedtől, visszatérő világsztár kapta a 14-es mezt
Érik a meglepetés.
Főnyeremény lehet a Ferencvárosnak a két év után visszatérő támadó
Remek góllal kezdett.
Bognár: "Furcsa szabályok vannak, nem nagyon tudjuk követni a játékvezetőt" - így látták az edzők
Így látták a szakvezetők a vasárnapi NB I-es mérkőzéseket Pakson és Debrecenben. Értékelések.
Nem hittek a szemüknek a nézők, elnyelte a föld a gólszerzőt
Brazíliában minden megeshet, még a föld is megnyílhat a stadionban.
Bulvár
Felkutattuk az NKA-botrány rekorderét: a fideszes anya falujában a DPK-s csemete kulcsfontosságú dolgot árult el Hankóék pályázatáról
Őrtiloson egy olyan NKA-győztessel találkoztunk, aki nyíltan beszélt a botrányos pályázatról. Riport a somogyi faluból, amely kenterbe verte egész Magyarországot.
444: kötelező volt a külügyminisztériumi dolgozóknak részt venniük Szijjártó Péter sajtótájékoztatóin, hogy úgy tűnjön a külföldi partnereknek, óriási az érdeklődés a politiku...
Szijjártót a házi sajtótájékoztatókra is 1-2 TEK-es kísérgette a külügyben.
Érkezik a lehűlés, viszont rossz hírt is közöltek a következő hidegfrontról - Időjárás-előrejelzés
Magyarországon továbbra is várakozni kell a nagy esőzésekre, de mégis van remény.
„Néma csönd lett a Szigeten” – Azahriah az édesanyjával lépett színpadra, a diszkólegenda is elérzékenyült
A Sziget Fesztivál Bródy-napjának legfelemelőbb pillanatát hozta el Azahriah és édesanyja közös produkciója, amely mellett még a legendás magyar lemezlovas sem tudott szó nélkül elmenni.
Eső előzi meg a száraz hidegfrontot, ezek a vármegyék ázhatnak meg kedden - Időjárás-előrelzés
Eláruljuk, hogy pontosan hol számíthatunk holnap záporokra, zivatarokra.
Közel 2 millió magyar kap fontos levelet a napokban: ráfizethet, aki most nem reagál
Bajba kerülhet, aki most nem figyel!
Letartóztatások Erdélyben, súlyos a helyzetben a rettegő magyarok a "feketementő" miatt
Durvul a helyzet, már a rendőrségnek kell közbelépnie az erőszak miatt.
Gubacsi híd: Vitézy Dávid megmutatta, mi vár a NER-es építőcégekre
Mi lesz a NER-közeli építőipari cégekkel, hogyan kezeli majd a Tisza-adminisztráció az Orbán-korszakban állami tendereken taroló út- és vasútépítőket?
Most már hivatalos, hogy szeptember 4-én jön el a nap, amikor végleg kivégzik a Google Segédet
A Google végleg nyugdíjba küldi az Android telefonokon régóta használt Google Segédet.
Fejjel az árokba esett és több csontja is eltört a buszsofőr által bántalmazott utasnak
Megvádolták a buszvezetőt.
Újabb csatát vesztett a közmédia, ezeket a sztárcsapatokat más TV-csatornán láthatjuk ezentúl
Süllyed a hajó az M4 Sport számára, a végén csak az NBI és Szoboszlai válogatottja marad a képernyőn.
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
A szívsebész szerint a mérsékelt alkoholfogyasztás is hozzájárulhat a magas vérnyomás kialakulásához és más szív-érrendszeri problémákhoz.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


