Ezt olvasta már?


Több ezren látogattak a szigetvári várba

Több ezren voltak kíváncsiak Zrínyi Miklós szigetvári várban rendezett hősi kitörésére, amelyet kétszáznál is több hagyományőrző elevenített meg szeptember 9-én.

Azoknak sem kell azonban aggódniuk, akik lemaradtak a programról, szeptember 10-én, vasárnap 17 órakor megismétlik ugyanis a jeleneteket.

A „Zrínyi Miklós – Szigetvár 1566” Emlékév keretében ismét népszerű programok érkeztek Szigetvárra, a városba, amely újra az ország figyelmének középpontjában került. 451 évvel ezelőtt ugyanis Zrínyi Miklós, a hős hadvezér halált megvető bátorsággal kirohant a várból a több ezer török katona közé, tudva, hogy ez a vesztét jelenti. Erről idén is megemlékeznek a Zrínyi Napok keretében, sőt: a kitörésről dokumentumfilm is készül. Minderről dr. Hóvári János, a „Zrínyi Miklós – Szigetvár 1566” Emlékév elnöke beszélt az M1 csatorna műsorában.

„Zrínyi Miklós és katonáinak helytállása Szigetvárott már a saját korában világraszóló esemény volt, ugyanis a hatalmas szultáni sereget több mint egy hónapra megállították, és Szigetvár falainál körülbelül 25 ezer török katona esett el. Ez nagyon nagy győzelem volt, hiszen a török vezetésnek szembe kellett néznie azzal, hogy Magyarországon már nem lehet csak úgy egyszerűen várakat elfoglalni. Zrínyi Miklós igazi stratéga volt, aki megpróbálta visszaszorítani a török uralmat a Dél-Dunántúlon, ezért is került a török katonai vezetés célkeresztjébe, és ezért volt fontos a szultáni hadjárat idején, hogy Szigetvárt mindenképpen elfoglalják” – mesélte dr. Hóvári János a szigetvári ostrom jelentőségéről.

A látványos lovas párbajokkal kísért program az ó-, majd az újváros elvesztését követően a várfalon belül folytatódik: a csapatok bevonulnak a kitörés eredeti helyszínére, ahol ismét felépül a palánkvár a szigetvári vár eredeti nyomvonalát követve, majd Zrínyi Miklós hősi kitörését zenei aláfestés kíséri. A kitörés előtt és után a hagyományőrzők eszközeit is megtekinthetik a látogatók a török és a magyar táborban, a harcosok ugyanis több mint 60 puskát, valamint 14 ágyút is magukkal hoztak.

A programok között ismét felcsendültek magyar és török dallamok a XVI–XVII. századból: Erdal Şalikoğlu, Csörsz Rumen István és Gy. Szabó András előadásában Hunyadi Jánostól Zrínyi Miklós koráig hangzottak fel históriás énekek, valamint török és magyar irodalmi-zenei szemelvények szeptember 9-én. „Balassi Bálint és a 16. század vitézi versei szólalnak meg a műsorban, középpontban Zrínyi Miklós Szigeti veszedelem című költeményével. Az én irodalmi összeállításomban ami fontos, azok a 16. század más katonaköltőinek versei, például Wathay Ferenc szerzeményei, aki Székesfehérvár kapitánya volt és raboskodott a Fekete-toronyban. Megjelent egy gyönyörű énekes könyve, melyet visszajuttatott Magyarországra abban a hiszemben és azzal a szándékkal, hogy ez a mű talán tájékoztatni fogja a magyar közvéleményt az állapotáról és remélhetőleg ennek a könyvnek a révén haza is tud kerülni. Ez egyébként meg is történt. A Szigeti veszedelemnek pedig olyan részletei hangzanak majd el, melyek a bajtársiasságról adnak elévülhetetlen tanúbizonyságot. Ilyen például Radivoj és Juranics, a két horvát vitéz önfeláldozó, egymásért életüket is odaadó barátsága.

Mindezek mellett megszólalnak Zrínyi-epigrammák és török tárgyú, szerelmi és vitézi énekek. Balassinak kiváló tanítványa volt Rimay János, aki maga is mozgalmas életet élt. Előbb Bocskai Istvánnak, később Bethlen Gábornak volt portai követe – az ő egyik levele is szerepel ebben az irodalmi-zenei összeállításban, hiszen ugyancsak érinti a kort, tehát a török-magyar világot és annak hétköznapjait” – foglalta össze Gy. Szabó András a műsor prózai közreműködőjeként.

Ismét Szigetvárra látogat a Khamoro Táncszínház Sárközi üzenete… című előadása is, amelyet még szeptember 10-én, vasárnap, 13 órakor tekinthetnek meg a Zrínyi téri színpadon. A darabból kiderül: a cigányság szerepe az adott korban is fontos volt a magyar hadsereg számára. A fegyverjavítók közül, mint Sárközi is, többen csatlakoztak a katonákhoz. Sárközi a kor meghatározó személyisége volt, a cigányságot képviselve nagyban hozzájárult a magyarok diadalához: Sárközinek ezt a fajta üzenetét szeretnék tolmácsolni a mai kornak. Ezeket egybe foglalva a Khamoro Táncszínház egy 50 perces zenés táncos produkciót vonultat fel, 25 fővel, humoros formában, autentikus cigány dalokkal, táncokkal és kortárs motívumokkal ötvözve.

 

 







0
0

hírek innen, onnan

Nagy nevekkel érkezik az év energetikai csúcskonferenciája – kedvezményes jegyek már csak egy napig!

Kormányzati energiapolitika, orosz gázleválás, a szélenergia új lehetőségei, kis moduláris reaktorok és a következő nagy beruházások:...

Kelet-Európában csaphatott le az orosz hírszerzés: lángokba borult a kritikus infrastruktúra

Gyújtogatás történt egy lengyelországi Starlink-földállomáson, a lengyel hatóságok pedig terrorcselekmény és szabotázs gyanújával...

Váratlan hatása volt az üzemanyagárak emelkedésének Németországban

Megugrott az elektromos autók iránti kereslet.

Nem hittek a szemüknek a rendőrök, amikor kinyitották a csomagtartót Pomázon: macskahordozóban lapult az egzotikus állat

Egy pomázi közúti ellenőrzés során olyan dologra bukkantak a rendőrök, amire aligha számítottak.

Automata mérőbója figyeli a Velencei-tó állapotát, félóránként továbbítja az adatokat

Automata mérőbóját telepített a Velencei-tóba a Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság...

Magyar-ukrán: "A füttykoncert feltüzelt; a győzelem a bombázások alatt élőké" - lapszemle

Ezt írják az ukrán lapok és internetes portálok a pénteki Magyarország-Ukrajna Nemzetek Ligája-mérkőzésről (0-1). Lapszemle.

Tisztújítást tart a Mi Hazánk

Alelnöknek indul Tóth Máté, akit már köztársasági elnöknek is jelöltek, aztán beválasztották a Médiatnácsba. Márpedig, a két...

7 sztár, akik a Mérleg jegyében születtek

A Mérleghez az asztrológiában gyakran kapcsolják a társasági érzéket, a harmóniára való törekvést és az esztétikai érzékenységet.

Tavaly tigriskölyökkel kapcsolták le, most selyemmajmot találtak a kocsijában

A tiszafüredi férfi tavaly lebukott egy illegálisan tartott egzotikus állattal, most egy közúti ellenőrzésnél megint találtak egyet nála.

Nem enged a Fehér Ház: nem tudósíthat Trump Tennessee-i útjáról a CNN

Miután a CNN feljelentette az amerikai kormányzatot, mert kitiltotta a Fehér Házból, most Trump Tennessee-i útjáról sem tudósíthatnak....

0

Sport

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban

Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

Marjai Judit Várkonyi Andreának: A 2300 forintos ruha egy jachton nem a szerénység bizonyítéka

A fotóművész kíméletlen sorokban bírálta Mészáros Lőrinc feleségének friss interjúját. Szerinte az üzletasszony a társadalmi szakadék luxusoldaláról beszél a magyaroknak.

0