Tenisz: a pécsi Bartha Panna két aranyat nyert az U14-es ob-n
Az U14-es korosztály kezdte a teniszezők nyári szabadtéri országos bajnokságának küzdelmeit. A lányoknál Bartha Panna bizonyult a legjobbnak. A Pécs Városi Tenisz Klub játékosa Mihálka Zsófiával az oldalán a párosok mezőnyében sem talált legyőzőre.
A Tennis Europe U14-es világranglistáján az elmúlt hetekben ugyan a 170. helyre csúszott vissza a pécsi Bartha Panna, s ezzel a magyar leányok közötti nyár eleji vezető pozícióját is elvesztette, a korosztályos országos bajnokság megnyerésével mégis megerősítette hazai rangját. A magyar bajnokságon ugyanis mindenki indult, aki számít, a legjobbak közül egyedül válogatottbeli csapattársa, Dankó Vanessza Dalma hiányzott a mezőnyből. A nemzeti trió harmadik tagja, Kántor Anna az elődöntőben három szettes kiélezett meccsen szenvedett vereséget a későbbi finálés Nagy-Békési Bíborkától. A Pécs Városi Tenisz Klub játékosát, Bartha Pannát azonban utóbbi sem tudta megállítani, csupán hosszú mérkőzésre kényszeríteni, amelyet végül 4:6, 6:2, 6:4 arányban nyert meg Guoth Ambrus tanítványa.
− Nagyon örülök a bajnoki címnek, mert nehéz torna volt, már az első körtől kezdődően – mondta a fiatal pécsi játékos, győzelmét követően. Pedig a döntőig vezető négy meccs alatt mindössze nyolc gémet veszített, a számszerű eredmény sokkal inkább magabiztos fölényről árulkodik, mint nehéz győzelmekről. – Szerettem volna Bíborka ellen játszani és a döntőben ez sikerült is egy nagyon jó mérkőzésen.
Az első kiemeltként induló pécsi játékos győzelme persze nem volt nagy meglepetés, ám azt kevesen tudják, milyen tervszerű munka előzte meg a részvételt. Panna edzője, Guoth Ambrus az egyéni és csapat Európa-bajnokságot követően, egy teljes mikrociklusos felkészülést épített fel a magyar bajnokságon való jó szereplés érdekében.
− Számunkra nagyon fontos volt, hogy az ob-n jó eredményt érjünk el, ezért a felkészülést is komolyan vettük – vélekedett a mester. – A siker teljes volt, hiszen az egyesen kívül Mihálka Zsófia oldalán a párost is megnyerte, amire ebben a korosztályban, különösen a lányoknál azért nem mertem volna előre fogadni. Az Eb-sorozatot követően beszéltem dr. Zsiga Lászlóval, a korosztály szövetségi edzőjével, aki megosztotta velem tapasztalatait Pannával kapcsolatban. Ezek alapján kijelöltük azokat a pontokat, amelyekre a jövőben még jobban figyelnünk kell az edzések alatt. Itt elsősorban a stabilitásra gondolok, amelyben tettünk is lépéseket, az ob-n szerintem pont ezen a téren volt látható a fejlődése. Azt eddig is tudtuk, hogy a lábmunkáján még van mit javítanunk, úgyhogy ez is a teljesítendő feladatok között van. Alapvetően azonban egy olyan stabil, pörgetős stílust kell felépítenünk, amelyben sok ütéssel, türelmesen ki kell várni a lehető legjobb lehetőségeket és hidegvérrel értékesíteni azokat.
Az, hogy a két szakember megvitatta a válogatott mérkőzések tanulságait, természetesen jó dolog. De semmit sem érne, ha a játékos maga nem értené meg, miért is kell bizonyos dolgokon változtatnia. Gouth Ambrus szerint Panna számára fontos volt a tapasztalat, amelyet a magyar színek képviselet közben szerzett, saját bőrén érezte elhelyezkedését az európai élmezőnyhöz képest.
− Én is éreztem, hogy a jobbak stabilabban játszanak nálam, és még a kisebb fizikumúak is volt hogy nagyobb ütőerővel rendelkeztek, mint én. Ugyanakkor jól mozognak a pályán. Nekem ennek ellenére élmény volt a sorozat, még a vesztett mérkőzéseket is élveztem, mert jó meccsek voltak. A tanulság számomra is az, hogy a játék minden területén állandósítanom kell a stabilitást – összegezte nyári tapasztalatait Bartha Panna.
A pécsi játékos a többiekhez hasonlóan meglehetősen elfáradt a nyári sorozatban, így most néhány nap pihenőt kapott edzőjétől. Augusztusban még indulni fog két korosztályos nemzetköz tornán, az ETC-n és Budaörsön. Ezt követően kezdődik a suli, s mivel idén kezdi középiskolai tanulmányait, egyelőre még nem alakították ki a pontos őszi menetrendet. Egyetlen dolog tűnik csak biztosnak. Valamikor szeptember közepén vagy végén, megpróbálkoznak egy junior ITF-tornával, valahol a közelben, talán Boszniában. Gouth Ambrus szerint az országos bajnokság megnyerésével nyert önbizalomtól duzzadva ez a legjobb alkalom arra, hogy az idősebbek között is szerencsét próbáljon tanítványa.
Panna ráadásul egyébként is szereti a kihívásokat, s ezt nem is titkolja:
− Nagyon szeretek nagyobbak ellen játszani, jobban élvezem ezeket a meccseket, mint a kortársaimmal vívottakat. Éppen ezért örülök, hogy szeptemberben végre elindulhatok egy ilyen tornán. Izgulni biztosan nem fogok, sőt alig várom már.
M. Z.
hírek innen, onnan
Új évadokat kap a világhírű kémthriller
A nyolcadik évad berendelésével a népszerű kémthriller hamarosan utoléri a sorozat alapjául szolgáló könyveket.
Kiadták a közleményt. Akinek gondosórája van, mindenki érintett
Az elmúlt hónapokban több fontos változás, figyelmeztetés és közlemény is megjelent a Gondosóra programmal kapcsolatban. Ezek között...
Kamera rögzítette a szirénázó rendőrautó és a furgon súlyos karambolját Székesfehérváron: megdöbbentő, mi történt a csattanás után a csomópontban
Hatalmas erőkkel ütközött a szirénázó rendőrautó és a furgon A baleset 2026. szeptember 23-án délután...
Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk
Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene...
Hivatalosan is a NER egyik sikercége elleni csődeljárás, a bedőlés szélén
Szeptember 25-től él a hivatalos fizetési moratórium A Fővárosi Törvényszék végzésének Cégközlönyben való közzételével, 2026....
Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés
Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.
Zidane győzelemmel debütált, Mbappé megsérült, Mancini kikapott - eredmények
Belgium és Franciaország is idegenben győzött, előbbi nemzet Olaszországot, utóbbi Törökországot győzte le.
"Két éve üldöz minket a balszerencse" - Rossi szerint valakinek döntést kellene hoznia
Marco Rossi szerint a magyar válogatott nem érdemelt vereséget Ukrajna ellen, a kihagyott helyzetek azonban ismét megbosszulták magukat. A...
Óriási szívességet tettek a kémeknek a belga katonák: maguk osztottak meg érzékeny adatokat a Straván keresztül
Több ezer belga katona személyazonossága és mozgása válhatott beazonosíthatóvá a Strava sportalkalmazáson keresztül, miután katonák...
Feljelentést tesz a kormány a több mint 16 milliárdos e-ingatlan projekt ügyében
A miniszter szerint egy 2026 nyarán készült állami értékelés mindössze 52 százalékos összesített készültséget állapított meg...
Az Egyesült Államokban négyhavi mélyponton a fogyasztói hangulat
Négyhavi mélypontra esett a Michigani Egyetem szeptemberi amerikai fogyasztói hangulatindexe.
Kikapott Ukrajnától a magyar válogatott, vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját
Hiába volt több nagy magyar helyzet, Ukrajna egy védelmi hibát kihasználva 1–0-ra nyert a Puskás Arénában.
Sport
A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda
Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.
Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap
A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Barcelonába utazott a Manchester United csillaga, érik az álomigazolás
A Real Madrid lehet a legnagyobb rivális.
Botrányos gólöröm után villant a piros lap a Nemzetek Ligájában
Alaposan elvetette a sulykot a 20 éves támadó.
Megrázó vallomást tett Borbély Balázs: „Ráment az életemből két év, amíg ezt feldolgoztam”
A Fradi trénere eddig erről nem beszélt.
Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata
Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.
Saját lépcsőházában támadtak rá az NB I-es futballistára, hosszú ideig nem játszhat
A rendőrség már nyomoz az ügyben.
10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?
Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.
Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés
Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.
Fejlemény a Fradiváros-ügyben, friss közleményt adott ki a sportállamtitkárság
Új szakaszába lépett az eljárás.
Megszületett a döntés a Man. City ügyében: A 115 vádpontból 114-ben bűnös a klub
Hosszú évek után van előrelépés az ügyben.
Bulvár
„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről
Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.
Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak
Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn
„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz
Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.
Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók
Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.
Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság
Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.
Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg
Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.
Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót
Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.
A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda
Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.
„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája
Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy
Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább
Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.
3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat
A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek
Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc
Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


