Ezt olvasta már?


Téli olimpia 2030: felfüggesztették a barcelonai pályázat előkészítését

A koronavírus-járvány miatti bizonytalanságok következtében felfüggesztették a barcelonai pályázat előkészítését a 2030-as téli olimpiára.

A munkálatokhoz a Spanyol Olimpiai Bizottság (COE), a spanyol kormány, valamint Aragónia és Katalónia autonóm közösség kormányainak támogatására van szükség. Gerard Figueras, a katalán autonóm kormány sportért felelős főtitkára elmondta, a spanyol kormány döntött a tervek előkészítésének leállításáról.

Ifj. Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) korábbi alelnöke úgy vélekedett, alapvető fontosságú, hogy minden szereplőnek teljes egyetértésben kell dolgoznia a rendezés elnyerése érdekében.

"Ha nincs megbízható, szilárd, erőteljes, nyilvános megállapodás a felek között, akkor jobb, ha nem is folytatják. Ez a projekt mindenkié, vagy senkié, ahogyan 1992-ben. Még van idő, és azt javaslom, folytassák a munkát" - nyilatkozta.

A 2030-as téli játékok iránt az 1972-ben, illetve 2002-ben házigazda Szapporó és Salt Lake City, illetve Barcelona - pireneusi helyszínekkel - érdeklődik. Amennyiben Barcelona lenne a befutó, Peking után másodikként adhatna otthont a nyári után a téli olimpiának is. A 2022-es seregszemlét Pekingben, a négy évvel későbbit Milánóban és Cortina d'Ampezzóban rendezik.

Samaranch azt javasolta, hogy a koronavírus-járvány miatt a rendezés jogát ne ítéljék oda idejekorán.

A 2032-es nyári olimpia és paralimpia megrendezését fontolgató városok közül több - például az esélyesnek tartott Queensland - szintén felfüggesztette az előkészületeket.







0
0

hírek innen, onnan

Közel 400 négyzetkilométeres olajfolt keletkezett Omán partjainál, miután zátonyra futott az orosz árnyékflotta tankere

A Caroline Bezengi nevű hajó csaknem egymillió hordó orosz kőolajat szállított, egy természetvédelmi terület közelében futott zátonyra.

Nagyot esett a benzin ára, ennyit kell most fizetni

Jelentősen csökkent a benzin országos átlagára a hétvégén, hétfőn már 574 forintos literenkénti értéket mutatott az összehasonlító...

Mindössze egyetlen főtt étel is képes új erővel feltölteni a dohányosokat: egyfajta „pürésített erőforrás”, amely védi az ereket

Egy hétköznapi, szinte minden konyhában megtalálható élelmiszer különösen értékes antioxidánst tartalmaz: a paradicsomban lévő...

Folyton az összetevők listáját bújod, amikor arckrémet veszel? Lehet, hogy többet ártasz vele, mint gondolnád

A bőrápolás nem kell, hogy állandó aggodalom legyen: mutatjuk, hogyan különböztesd meg a tudatosságot a túlzott összetevő-parától.

Velkey Gábor, Békéscsaba egykori alpolgármestere volt a vasárnap meghalt triatlonos

A néhai Szdsz-es politikusról a békési megyeszékhely önkormányzata honlapján emlékezik meg.

Hihetetlen népszerű: jön az AI-informatika, mint a legújabb egyetemi képzés Magyarországon

Rengetegen jelentkeztek a hazai felsőoktatás legfrissebb mesterszakára, a mesterségesintelligencia-informatikára. Két másik teljesen új...

A vízkorlátozásra nem akkor érdemes felkészülni, amikor már alig folyik víz a csapból

Felértékelődött a víz: mutatjuk, hogyan csökkentsd kerti vízigényedet, gyűjtsd az esővizet és teremtsd meg tudatosan háztartásod...

A legjobb esti ital az agy egészségéért – a táplálkozási szakértők szerint javítja a memóriát

Egy pohár meggylé nemcsak frissítő ital lehet: a benne található természetes vegyületek miatt kutatások vizsgálják az alvásra és az...

Sebestyén Balázs: Az emberélet az első

A műsorvezető azt írta, őszintén sajnálják, ha bárkivel baj történt a szombati koncerten.

Nagy győzelmet arattak az oltásellenesek Amerikában, megszületett az elnöki rendelet

Donald Trump amerikai elnök rendeletben korlátozta a gyermekkori védőoltások számát, a közegészségügyi szakértők tiltakozása...

Polgárőrök lepik el Budapest utcáit a következő hetekben: itt lehet velük nagy eséllyel találkozni

A vendégpolgárőrök az első szakaszban a rendőrség által meghatározott, közbiztonság szempontjából forrópontnak számító...

0

Sport

Újabb csatát vesztett a közmédia, ezeket a sztárcsapatokat más TV-csatornán láthatjuk ezentúl

Süllyed a hajó az M4 Sport számára, a végén csak az NBI és Szoboszlai válogatottja marad a képernyőn.

Kerkez Milosra egy év alatt ráuntak Liverpoolban, máris a leváltását követelik az angolok

Felháborító követelésekkel álltak elő Liverpoolban, világsztárokat akarnak látni a drukkerek, nem magyar válogatottakat.

"Dzsudzsák csak megijedt a kapustól" - Élete első gólját fejelte, mégis csak a pocskondiázás megy

A válogatottsági rekorder a Nyíregyháza elleni rangadón lett nyerőember, még mindig zseni.

A Fradi elleni meccs után Mourinho páros lábbal beleszállt a Real Madrid új igazolásába

José Mourinho futballfilozófiája és taktikája mellett talán már elment a világ, de a portugál nyilatkozataiban továbbra sem kell csalódnunk.

Nagyjából 65 méterre a kaputól rárúgta, óriási gól lett belőle

Dijan Vukojevic megrúgta az elmúlt időszak legnagyobb gólját.

Szoboszlaiék edzője kifakadt: Ilyen többet nem fordulhat elő a Liverpoollal

A gárda nem engedheti meg magának azt, amit a Leeds és a Monaco ellen bemutatott.

A magyar válogatott legújabb sztárja egyetlen dolgon lepődött meg külföldön

Vitális Milán lehet a szurkolók kedvence az AEK-nél, ahol már nagyon várta Varga Barnabás is.

Súlyos sérülés a Barcelonánál: sírva hagyta el az edzést a 20 éves sztár

Aggasztó hírek érkeztek a Barcelonától: Roony Bardghji a hétfői edzésen térdsérülést szenvedett, majd könnyek között hagyta el a pályát. A 20 éves svéd szélsőnél keresztszalag-sérüléstől tartanak, ami ak

Nem hittek a szemüknek a nézők, elnyelte a föld a gólszerzőt

Brazíliában minden megeshet, még a föld is megnyílhat a stadionban.

0
0

Bulvár

Felkutattuk az NKA-botrány rekorderét: a fideszes anya falujában a DPK-s csemete kulcsfontosságú dolgot árult el Hankóék pályázatáról

Őrtiloson egy olyan NKA-győztessel találkoztunk, aki nyíltan beszélt a botrányos pályázatról. Riport a somogyi faluból, amely kenterbe verte egész Magyarországot.

Érkezik a lehűlés, viszont rossz hírt is közöltek a következő hidegfrontról - Időjárás-előrejelzés

Magyarországon továbbra is várakozni kell a nagy esőzésekre, de mégis van remény.

Eső előzi meg a száraz hidegfrontot, ezek a vármegyék ázhatnak meg kedden - Időjárás-előrelzés

Eláruljuk, hogy pontosan hol számíthatunk holnap záporokra, zivatarokra.

„Néma csönd lett a Szigeten” – Azahriah az édesanyjával lépett színpadra, a diszkólegenda is elérzékenyült

A Sziget Fesztivál Bródy-napjának legfelemelőbb pillanatát hozta el Azahriah és édesanyja közös produkciója, amely mellett még a legendás magyar lemezlovas sem tudott szó nélkül elmenni.

Letartóztatások Erdélyben, súlyos a helyzetben a rettegő magyarok a "feketementő" miatt

Durvul a helyzet, már a rendőrségnek kell közbelépnie az erőszak miatt.

Gubacsi híd: Vitézy Dávid megmutatta, mi vár a NER-es építőcégekre

Mi lesz a NER-közeli építőipari cégekkel, hogyan kezeli majd a Tisza-adminisztráció az Orbán-korszakban állami tendereken taroló út- és vasútépítőket?

Most már hivatalos, hogy szeptember 4-én jön el a nap, amikor végleg kivégzik a Google Segédet

A Google végleg nyugdíjba küldi az Android telefonokon régóta használt Google Segédet.

Újabb csatát vesztett a közmédia, ezeket a sztárcsapatokat más TV-csatornán láthatjuk ezentúl

Süllyed a hajó az M4 Sport számára, a végén csak az NBI és Szoboszlai válogatottja marad a képernyőn.

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást

A szívsebész szerint a mérsékelt alkoholfogyasztás is hozzájárulhat a magas vérnyomás kialakulásához és más szív-érrendszeri problémákhoz.

0