Szívelégtelenségben, vagy keringési elégtelenségben szenvedőket menthetnek meg
Gyógyszerfejlesztésbe kezdtek a Pécsi Tudományegyetem kutatói
A jelenleg nem gyógyítható mitokondriális betegségekre (ritka kórkép) fejlesztenek ki új gyógyszerjelölt vegyületeket a Pécsi Tudományegyetem kutatói.
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által kiírt és az Európai Unió által finanszírozott projekt keretében a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kara és Általános Orvostudományi Kara, valamint a Pannon Egyetem Mérnöki Kara új szintetikus kismolekulák tervezését és vizsgálatát tűzte ki célul.
A projekt megvalósítása során kifejlesztett hatóanyagok a sejtek energiatermeléséért felelős sejtalkotóelem (mitokondrium) megfelelő működésének megtartását célozzák. A legígéretesebb hatóanyagok hatását szívelégtelenség és a gyulladásos folyamatok során tesztelik.
A mitokondriumot célzó gyógyszeres kezelés rendkívül ígéretes kezelési lehetőség lehet például a szívelégtelenség, vagy a keringési elégtelenség esetén és jelentősen csökkenthetik az azokban észlelhető igen magas halálozási arányt is. A fejlesztés kiindulási pontját képező egyes vegyületek már maguk is rendelkeznek bizonyos sejtvédő hatásokkal. A szívelégtelenségben szenvedő betegek esetében előnyös hatásúnak bizonyultak a projektben részt vevő intézetek által végzett vizsgálatok eredményei alapján. Ezen vizsgálatok során a szakemberek előállítottak egy olyan szintetikus kismolekulát, amely állatkísérletben nemcsak megállítja, de bizonyos paraméterek tekintetében vissza is fordítja a szívelégtelenség folyamatát.
Emellett a szívelégtelen betegeken végzett vizsgálatok során az is kiderült, hogy a betegek szívének állapotát a szőlő héjában és vörösborban megtalálható vegyület, a rezveratrol is javította, ezen kívül számos hatása mellett a az energiaképzésért felelős sejtalkotók védelmében is szerepet játszik.
A projekt keretében azonban ezeknél a hatóanyagoknál célzottabb és hatékonyabb mitokondrium védő hatással bíró vegyületek kifejlesztése a cél. Így nemcsak új gyógyszerjelölt molekulák jöhetnek létre, hanem egy olyan, több tudományterületet érintő stratégiai műhely is kialakulhat, amely hazai és nemzetközi pályázatokban sikeresen szerepelhet, és lehetőséget biztosít nemzetközi kutatási hálózatokhoz történő csatlakozásra is.
Ezreket érint
Több betegség, mint az izomgyengeség, látászavar, epilepszia – hátterében gyakran az energiaképzésért felelős sejtalkotók hibás működése áll. A mitokondriális betegségek ugyan 2000-ből kevesebb, mint egy embert érintenek, összességében mégis jelentős betegségcsoportról van szó. Ma hazánkban csaknem 3500 embert érint.
bama.hu
hírek innen, onnan
Bajban van Pécs, postákat kell bezárniuk
Bár a pécsi önkormányzat 2024 nyaráig vállalta, fizeti két postahivatala üzemeltetési költségének felét, az állami posta mégsem...
Óriási lázadás az Operettszínházban – Kitálaltak a színésznők a belső helyzetről
Bordás Barbara szerint komoly bizonytalanság alakult ki a Budapesti Operettszínház társulatában: kevés az előadás, több produkció...
8 házimunka, amivel ne várj tovább, mert később sokkal nagyobb baj lehet belőle
Ezek azok a házimunkák, amik nincsenek szem előtt, mégis hosszú távon a legtöbbe kerülhetnek – legyen szó plusz munkáról, magasabb...
Szlovéniában bevezették az átlagsebesség-ellenőrzést
Szeptember óta sokkal nehezebb száguldozni a szlovén gyorsforgalmi utakon, a gyorshajtási bírság pedig akár 1200 euró is lehet.
Brutális azbeszt adatokat mértek, a valóság még rosszabb lehet
A kőszegi levegőben a megengedett érték sokszorosát mutatták ki, Szombathelyen az azbeszttartalmú kőzet helyszíni lefedését célzó...
Betiltják az arcot elfedő muszlim ruházat viselését az olasz iskolákban
Tilos lesz az iskolában burkát és nikábot viselni a diákoknak az olasz kormány csütörtök este megje-lent törvényerejű rendelete...
Újabb milliárdos pofon az egészségügynek: tovább duzzad a kórházi adósság, az eget veri a tartozás
7,7 milliárd forinttal nőtt egyetlen hónap alatt a hazai egészségügyi intézmények elmaradása, így augusztus végére már 66,7 milliárd...
Fekete-Győr András Várkonyi Andreának üzent: Sürgősen hagyja abba a férjével együtt a magyarok fenyegetését
A politikus szerint a milliárdos üzletember nem bújhat a munkavállalói mögé a hatósági vizsgálatok elkerüléséért. Fekete-Győr...
Polyák Gábor: A Médiatanács most abban a helyzetben lesz, hogy kiutat mutathat a Klubrádiónak
A Méditanács és az NMHH új vezetője szerint azon kell dolgozniuk, hogy megtalálják azt a frekvenciát, amelyen a Klubrádió visszatérhet...
Ördög Nóri és Lékai-Kiss Ramóna egy igazi visszatérőnek örül a Megasztárban - PYFU ajánlotta be
Meglepő látogató érkezik a Megasztárba szombat este! Majthényi Zsombor, alias PYFU, aki az előző szériában harmadik helyen végzett, egy...
Irán nyitná a Hormuzi-szorost: benyújtotta a terveket
Átadta Washingtonnak a Hormuzi-szoros hét napon belüli megnyitására vonatkozó elképzeléseit Irán. Az iráni külügyminiszter...
Most nem volt magyar vétó, Ukrajna 6,6 milliárd eurót kap katonai fejlesztésekre a Békekeretből
Megállapodás jött létre 6,6 milliárd euró folyósításáról az Európai Békekeret keretében Ukrajna támogatására.
Sport
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Marco Rossi arról beszélt a magyar válogatott veresége után, hogy a csapatot két éve üldözi a balszerencse
Az Ukrajna elleni vesztes meccs után értékelt Marco Rossi.
Ez a két játékos volt Marco Rossi magyar válogatottjának leggyengébb pontja
Értékelés az ukránok elleni vereség után.
Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés
Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.
Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata
Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.
Megrázó vallomást tett Borbély Balázs: „Ráment az életemből két év, amíg ezt feldolgoztam”
A Fradi trénere eddig erről nem beszélt.
Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés
Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.
Saját lépcsőházában támadtak rá az NB I-es futballistára, hosszú ideig nem játszhat
A rendőrség már nyomoz az ügyben.
Fejlemény a Fradiváros-ügyben, friss közleményt adott ki a sportállamtitkárság
Új szakaszába lépett az eljárás.
Megszületett a döntés a Man. City ügyében: A 115 vádpontból 114-ben bűnös a klub
Hosszú évek után van előrelépés az ügyben.
Szoboszlai a magyar válogatott veresége után: Büszke vagyok mindenkire, ma nem volt szerencsénk
A meccs végi lökdösődésről is beszélt Szoboszlai.
Ide igazolhat Viktor Gyökeres, akiről lemondott az Arsenal
Azért ez nagy visszalépés lenne a játékos pályafutásában.
Bulvár
„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről
Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.
„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz
Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.
Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók
Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.
Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság
Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.
Döbbenetes felvételt rögzített egy vadász Nagyócsa mellett: 26 medvét kapott lencsevégre
A felvételt már több mint százezren látták.
„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája
Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy
3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat
A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek
Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább
Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.
„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról
Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.
„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban
Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Marjai Judit Várkonyi Andreának: A 2300 forintos ruha egy jachton nem a szerénység bizonyítéka
A fotóművész kíméletlen sorokban bírálta Mészáros Lőrinc feleségének friss interjúját. Szerinte az üzletasszony a társadalmi szakadék luxusoldaláról beszél a magyaroknak.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


