Ezt olvasta már?


Szijjártó: a mi számaink egészen mást mutatnak

A magyar kormány számai mást mutatnak a költségvetés hiányáról, mint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) számításai.

Ezt Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője mondta szerdán az m1 Az Este című műsorában, kitérve arra is, hogy "a kormány eddigi gazdaságpolitikája és a miniszter, aki azt végrehajtotta, rendkívül sikeres".

Az IMF szerdán közzétett igazgatótanácsi értékelését kommentálva a szóvivő úgy fogalmazott, hogy a magyar kormány és a Nemzetközi Valutaalap fontos és értékbeli kérdésekben - így az átlátható és kiszámítható gazdaságpolitikában - jól láthatóan egyetért. A költségvetési deficitre vonatkozó felvetésre azonban úgy reagált: "a mi számaink egészen mást mutatnak". Kifejtette, az Európai Bizottság elismerte, hogy idén 3 százalék alatt lesz a büdzsé hiánya, Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter pedig arra is mandátumot kapott, hogy az IMF-tárgyalásokon vállalja az elköteleződést: 2013-ban is 3 százalék alatt lesz a magyar költségvetési deficit.

Az IMF - mint az az országjelentésben olvasható - januári közepi, felülvizsgált adatai alapján arra számít, hogy a 2011. évi 3,4 százalékos GDP-arányos költségvetési többlet után 2012-ben 3,9 százalék, 2013-ban pedig 4,1 százalék lehet a magyar költségvetési deficit.

Arra a kérdésre, hogy a nemzetgazdasági miniszter személye tabutémának számít-e az IMF-tárgyalásokon, Szijjártó Péter azt válaszolta: "A gazdasági miniszter személye miért tartozna az IMF-fel vagy az EU-val való tárgyalások napirendjére? (...) Értem a Matolcsy György személyét érő támadásokat, hiszen egy olyan sikeres nemzetgazdasági miniszterről van szó, akinek teljesen lehetetlen körülmények között valóban rendkívüli gazdasági intézkedésekkel sikerült elérnie azt, hogy Magyarország költségvetési hiánya hét évvel az EU-csatlakozás után először 3 százalék alá került".

Arra, hogy ha feltételül szabják, tud-e szakítani a kabinet az "unortodox gazdaságpolitikával", a miniszterelnök szóvivője azt mondta: "a rendkívüli gazdasági intézkedések rendkívüli időszakokban indokoltak. Mi azt gondoljuk, hogy az európai gazdaság ki fog lábalni hamarosan a válságból, az euróválság véget fog érni, ami pedig rendkívüli módon hozzá fog járulni ahhoz, hogy minden uniós tagország egy átlátható, hosszú távon kiszámítható gazdaságpolitikát folytasson". Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a kormány eddigi gazdaságpolitikája és a miniszter, aki azt végrehajtotta, rendkívül sikeres.

Hozzátette, hogy az IMF és Magyarország tárgyalásai egy esetleges elővigyázatossági megállapodásról és egy országjelentés nem keverendők össze.

 

mti







0
0

hírek innen, onnan

Kongatják a vészharangot: olyan gigantikus időjárási anomália közelít, ami az egész világot a feje tetejére állítja

A Csendes-óceán felmelegedése a globális léghőmérsékletet is megemeli, ezért az El Niño-évek rendszerint a legmelegebb esztendők közé...

Jégesőre, heves zivatarokra figyelmeztet a HungaroMet

Szupercellák alakulhatnak ki, vasárnap délután a déli országrészben akár a legmagasabb fokú, piros riasztást is kiadhatják.

Narancsízű – Asszisztált önámítás

A narancs a vágyott nyugati élet jelképe volt; a gazdagságé, a szabadságé, amit a végevárhatatlan szocializmus egy-egy hazacsent gerezdben...

A britek feltartóztatták az orosz árnyékflotta egyik tartályhajóját

Korábban nem volt még példa arra, hogy a brit fegyveres erők így lépjenek közbe.

A piros riasztás is benne van a pakliban: szupercella és 100 km/órás szél is érkezhet vasárnap délután

A HungaroMet narancs (másodfokú) figyelmeztetést adott ki kilenc vármegyére a vasárnap érkező hidegfront miatt. A leghevesebb zivatarok...

Munkahelyi hőstressz? Évente már közel 20 ezren halnak meg emiatt

Heatflation, ökoszorongás, évi több tízezer elkerülhető haláleset és jelentős GDP-csökkenés – a klímaváltozás negatív hatásai...

Már egyetlen fotó is elég a visszaéléshez: félelmetes méreteket ölt az új internetes trend az Egyesült Államokban

A mesterséges intelligenciával működő, úgynevezett vetkőztető alkalmazások terjedése a zaklatás egy új, rendkívül veszélyes...

Mindenki erről beszél. Diana hercegné előtt tisztelgett Katalin, elképesztő lépésre szánta rá magát

A Trooping the Colour idei ünnepségén ismét Katalin hercegné került a figyelem középpontjába. A walesi hercegné egy elegáns babakék...

Itt a TV2 reakciója: Ezért maradt el Jáksó László nagy visszatérése

Már hónapok óta várják a nézők Jáksó László televíziós visszatérését, ám a TV2 új gameshow-ja továbbra sem került képernyőre....

Ferencz Orsolya: A kongresszus előtt néhány órával kaptuk meg a lényegesen újraírt, szavazásra bocsátani kívánt alapszabály tervezetét

A Fidesz egykori képviselője, aki a választás óta több ízben éles kritikát fogalmazott meg a pártjával kapcsolatban, most a...

Orbán röpiratát kritizálja a Fidesz politikusa, szerinte nem segíti a vereség megértését

„Nem a Tisza zsenialitása volt a vereségünk oka. A magyar emberek azon jelenségek és személyek ellen szavaztak, amiket és akiket nem...

Baleset miatt terelik a forgalmat az egyik fontos magyar sztrádán – Mutatjuk, hol lehet kerülni

Baleset történt az M3-as autópályán a 187-es km-nél a főváros felé vezető oldalon. Emiatt megváltozott a forgalmi rend az érintett...

0

Sport

Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást

Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban

A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta

Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.

Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Kiadós felhőszakadás és jég jön: mutatjuk, melyik országrészben lesz a legnagyobb baj

Hűvös hajnalra ébredünk a jövő hét elején, 10 fok alá is benézhet a hőmérő higanyszála.

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Friss elemzés: Komoly hibákat vétett a Tisza-kormány, ennek még ára lesz

A Political Capital elemzése szerint a Tisza-kormány több vitatott lépést is tett, például a parlamenti szabályok fellazításával. Bár a népszerűségük töretlen, a hibáknak később politikai következménye lesz.

„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól

Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.

Horn Gábor: Magyar Péter nagyon érzi, Orbán Viktor pedig menjen el inkább asztalosnak

Az elemző szerint amit Orbán Viktor kínál a sajátjainak, „az maga a halál”.

A laminált padló ideje lejárt? Egyre többen választják ezt helyette a nappaliba

Évekig szinte elképzelhetetlen volt új otthont vagy felújítást laminált padló nélkül elképzelni. Most azonban egy új trend kezd egyre látványosabban terjedni a lakberendezés világában. Sokan már azt mondják, hog

A szexlátványtól az ongai horgászok is dobtak egy hátast – Kamera előtt hagyták a kellékeket

Sajátos közleményt tett közzé az Ongai Horgászok Egyesülete (OHE) a közösségi médiában, miután egy szerelmespár jelentős mennyiségű hulladékot hagyott hátra a helyi VIII-as tó partján.

0