Ezt olvasta már?


Szigetvár volt fideszes polgármestere egy év felfüggesztettet kapott első fokon

2017 januárjában kezdődött meg a hivatali vesztegetéssel és más bűncselekményekkel vádolt volt fideszes szigetvári polgármester, Kolovics János, egy korábbi önkormányzati képviselő és egy önkormányzati cég volt vezetőjének büntetőpere szerdán a Pécsi Törvényszéken.

Az ügy harmadrendű vádlottja, Kolovics János 2010 és 2014 között volt Szigetvár polgármestere, az elsőrendű vádlott, Z. L. M. önkormányzati képviselő volt. A Szabadpécs beszámolója szerint elsőfokú ítélet született most, ami ennek megfelelően egyelőre nem jogerős.

Az ítélet szerint az elsőrendű vádlott, a volt képviselő két évre börtönbe kell, hogy vonuljon, amennyiben jogerőssé válik az ítélet, a másodrendű vádlott, a Szigetvárt polgármesterként 2010-2014 közt vezető Kolovics János nevelt fiát, M. G.-t is bűnösnek találták, de ő pénzbüntetést kapott, 1 millió 50 ezer forintot kell megfizetnie. A volt polgármester pedig egy év felfüggesztett börtönbüntetést kapott első fokon.

A 2010-es helyhatósági választások után a többségi önkormányzati tulajdonú vízközmű-szolgáltató kft. ügyvezetője a polgármester feleségének fia - az ügy másodrendű vádlottja -, M. G. lett. Őket az ügyészség folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetéssel és más bűncselekményekkel vádolta, írta az ügy tavalyi bemutatásakor az MTI.

A vádirat szerint jogszabályváltozások miatt a szigetvári vízközmű-szolgáltató társasága más szolgáltató cégekbe olvadt. A képviselő-testület azonban úgy döntött, hogy a különös jelentőségű nem víziközmű-vagyonelemek - köztük a szigetvári gyógyfürdő és tanuszoda, a gyógyfürdőhöz kapcsolódó hotel - a város tulajdonában maradjanak. Ezek működtetésére új gazdasági társaságot kívántak létrehozni.

A POLGÁRMESTER AZT SZERETTE VOLNA, HOGY AZ ÚJ CÉG ÜGYVEZETŐJE IS NEVELT FIA, M. G. LEGYEN, SZÁNDÉKÁT AZONBAN A KÉPVISELŐ-TESTÜLET EGY RÉSZE NEM TÁMOGATTA.

A városvezető több képviselőt is megkeresett - a minősített többségű döntéshozatalt igénylő - javaslat támogatására, ők azonban visszautasították kérését - derült ki a vádiratból. Az elsőrendű vádlott önkormányzati képviselő szorult anyagi helyzete miatt külföldön dolgozott - idézték fel a vádiratban, kiemelve: a polgármester őt azért kereste meg, hogy vegyen részt a döntő szavazáson.

A KÉPVISELŐNEK A VÁROSVEZETŐ ÖNKORMÁNYZATI GÉPKOCSIT BIZTOSÍTOTT A KÜLFÖLDRŐL TÖRTÉNŐ HAZATÉRÉSHEZ, ILLETVE A VISSZAUTAZÁSHOZ.

Az elsőrendű vádlott szavazata által biztosított minősített többséggel 2013 októberében a képviselő-testület döntött az új gazdasági társaság megalapításáról, illetve M. G. ügyvezetővé választásáról. Ennek kompenzálásaként - az ügyészség szerint - a polgármester 2014 januárjában utasította az ügyvezetőt, hogy a képviselő cégével 3,8 millió forintos vállalkozási szerződést kössön.

A vád szerint az elsőrendű vádlott cége munkát nem végzett, ennek ellenére a cégvezető teljesítésigazolást állított ki a vállalkozói díj kifizetésére. A 2017-es első tárgyaláson a büntetett előéletű elsőrendű vádlott nem ismerte el büntetőjogi felelősségét, majd a bíróság előtt vád tárgyát képző szavazásról szólva hangsúlyozta, hogy Szigetvár érdekeit szem előtt tartó, jó döntést hozott.

 

A vállalkozási szerződésre kitérve azt mondta akkor, az abban vállalt feladatok teljesítése "részben megtörtént".

 

A másodrendű vádlott ezzel szemben elismerte büntetőjogi felelősségét 2017 januárjában. A Kovács Attila tanácsvezető bíró által felolvasott vallomása szerint a vállalkozási szerződés a "kezdetektől fogva valótlan tartalmú volt, e mögött teljesítés nem volt". A tárgyaláson az is elhangzott, hogy a vádlott a 3,8 millió forintos kárösszeget letétbe helyezte a Pécsi Törvényszéknél. A harmadrendű vádlott egykori városvezető szintén nem ismerte el bűnösségét. Felolvasott vallomásában kijelentette, nem követett el bűncselekményt, majd többször "logikátlannak és életszerűtlennek" minősítette a vádirat egyes pontjait.







0
0

hírek innen, onnan

Kérdésessé válhat a Heti Hetes jövője az RTL-en

A megújuló Heti Hetes tizenegy év kihagyás után tért vissza az RTL képernyőjére április 12-én, ennek ellenére hamarosan ismét...

PwC-felmérés: az e-kereskedelemben a szolgáltatási szint és a vásárlói élmény a legfontosabb versenytényező

„A kereskedelem digitalizációjának következő hullámát már nem az új vásárlók érkezése fogja meghatározni, hanem a meglévő...

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc Meglepő reagálás a...

Ez a 2026-os ősz legmenőbb rövid frizurája – a curtain crop mindent visz

Ha régóta gondolkodsz rajta, hogy rövidebbre vágasd a hajad, 2026 őszén könnyen lehet, hogy megérkezett az a fazon, ami végül meggyőz.

Ha egy igazi thrillert néznél otthon a hétvégén, akkor most figyelj

Újra hatalmas népszerűségnek örvend a streamingplatformokon Anthony Hopkins és Alec Baldwin 1997-es feszült túlélőfilmje.

A Skanska értékesíti a budapesti H₂Offices második fázisát az Erste Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alapnak

Megállapodást írt alá a Skanska a budapesti H₂Offices komplexum második fázisának értékesítéséről az Erste Nyíltvégű Ingatlan...

Pusztító robbanás rázta meg Athén történelmi negyedét: öt emberért küzdenek a mentőcsapatok a romok alatt

Összeomlott épület és pusztítás az Akropolisz lábánál A robbanás Athén leglátogatottabb és legősibb városrészében, a...

Újra szárnyal a legendás rendező 9 évvel ezelőtti sci-fije a nézettségi listákon

Ridley Scott megosztó sci-fije, az Alien: Covenant kilenc évvel a bemutatója után most az online nézettségi listákat hódítja meg.

Új évadokat kap a világhírű kémthriller

A nyolcadik évad berendelésével a népszerű kémthriller hamarosan utoléri a sorozat alapjául szolgáló könyveket.

Kiadták a közleményt. Akinek gondosórája van, mindenki érintett

Az elmúlt hónapokban több fontos változás, figyelmeztetés és közlemény is megjelent a Gondosóra programmal kapcsolatban. Ezek között...

Kamera rögzítette a szirénázó rendőrautó és a furgon súlyos karambolját Székesfehérváron: megdöbbentő, mi történt a csattanás után a csomópontban

Hatalmas erőkkel ütközött a szirénázó rendőrautó és a furgon A baleset 2026. szeptember 23-án délután...

Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk

Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene...

0

Sport

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?

Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg

Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

0