Szerhij Rebrov lett a Ferencváros vezetőedzője
Szerhij Rebrovot nevezték ki szerdán a labdarúgó OTP Bank Ligában veretlenül éllovas Ferencváros új vezetőedzőjének.
"Nagynevű jelöltekkel tárgyaltunk, rá esett a választás. Magáért beszél, amit a Dinamóval elért. Jelenleg 47. a legjobb edzők listáján, de a Dinamo Kijevnél eltöltött időszak alatt 14. is volt" - mondta Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója, aki nem árulta el, mennyi időre szól a 44 éves ukrán szakember szerződése, melyet a bemutató sajtótájékoztatón írtak alá a felek.
A sportvezető az MTI kérdésére elárulta, az edzőváltásra vonatkozó döntés az idei kupakudarc után megszületett. További újságírói érdeklődésre ezt kiegészítette azzal, hogy sem a szurkolói nyomás, sem a Vidi nemzetközi kupamenetelése nem befolyásolta a döntést. Utóbbival kapcsolatban megjegyezte, a székesfehérváriak jó szereplésének minden magyar futballrajongó örülhet.
"Csak pozitívan lehet visszagondolkodni Thomas Doll itt töltött négy és fél évére, elvégre rekordkülönbséggel lettünk bajnokok, kupákat nyertünk" - értékelte a távozó német tréner munkáját Orosz Pál.
"Szeretném megköszönni Doll munkáját, mert már figyeltem a csapatot, amikor felvetődött, hogy idejöhetek" - mondta Rebrov, akinek spanyol segédedzője lesz, s párosuk tartja már a szerdai edzést. "A Kubatov Gábor klubelnökkel folytatott tárgyalás után döntöttem arról, hogy vállalom a feladatot. Minden klubnál, ahol dolgoztam, az első hely volt a cél, itt is ez lesz. Az elnökkel való beszélgetés meggyőzött arról, hogy magasak a célok" - tette hozzá.
A szakember kijelentette, nem szeretne ígérgetni, de azért jött, hogy "visszakerüljön a helyére" a Ferencváros, amelyről tudja, hogy az ország legnépszerűbb klubja. Kifejtette, intenzív futballt szeretne játszatni, s mint hozzátette, szerinte ezt nem sikerült fenntartania az együttesnek 90 percen át a bajnoki meccseken sem, hiába szerzett öt találkozón 13 pontot. Arra nem kívánt válaszolni, mikorra sikerülhet megvalósítania elképzelését, azt mondta, előbb látnia kell, milyen mentális és fizikális állapotban vannak a játékosok.
A magyar bajnokságot illetően a 2009-ben visszavonult Rebrov úgy fogalmazott, tisztában van azzal, hogy két csapat kiemelkedik a mezőnyből.
A sajtótájékoztatón kiderült, hogy angolul beszél majd a futballistákkal, de lesz orosz tolmácsa is.
A 75-szörös válogatott Rebrov ezt megelőzően a Dinamo Kijevet és a szaúdi al-Ahli csapatát irányította. Előbbi együttest kétszer-kétszer ukrán bajnoki címre és kupagyőzelemre vezette, egyszer pedig a Szuperkupát hódította el.
Játékosként kilencszeres ukrán, emellett kétszeres orosz és egyszeres török bajnok. Karrierje során megfordult a Sahtar Donyeck, a Dinamo Kijev, a Tottenham Hotspur, a Fenerbahce, a West Ham United és a Rubin Kazany együttesében is.
hírek innen, onnan
Rubint Réka és Szentkirályi Alexandra összefogott – váratlan bejelentéssel rukkoltak elő
Karácsonyi pulcsiban, Szentkirályi Alexandrával az oldalán jelentette be Rubint Réka: a Női Digitális Polgári Kör és a Fitt...
Otthon horoszkóp 2026: Csillagjegyed szerint ilyen lakásátalakítás tenne jót a leginkább neked
Nézzük meg, melyik csillagjegynek milyen lakásátalakítás hozná a legelőnyösebb változást 2026-ban.
Összefoglalta idei első fél évét Orbán Viktor, képekben
A miniszterelnök gazdag programjáról egy 15 képes összeállítás látott napvilágot a Facebookon.
Drónok miatt zárták le a légteret Hannover felett
Azonosítatlan drónok miatt szombat hajnalig órákon át le volt zárva a hannoveri repülőtér feletti légtér – közölte a repülőtér...
Hankó Balázs: az elmúlt évtizedek legjelentősebb kutatási előrelépése valósult meg
Az elmúlt évtizedek legjelentősebb kutatási előrelépése valósult meg azzal, hogy a Magyar Kutatási Hálózat a nemzetközi modellek és a...
Sarolta hercegnő kabátjáról beszél most mindenki, ezért különleges
Sarolta hercegnő a stílusérzékét az édesanyjától örökölte.
Erős földrengés rázta meg Tajvant: még Tajpejben is érezni lehetett
Helyi idő szerint szombaton késő este 7,0-es erősségű földrengés rázta meg Tajvant, amit a fővárosban, Tajpejben is érezni lehetett.
Késsel és vegyi anyaggal támadt emberekre egy japán férfi
Egy abroncsgyár egykori dolgozója lehetett a férfi, aki Közép-Japánban elkövette a támadást.
Lezárták a repteret: Azonosítatlan drónok zavartak be
Jelentős fennakadásokat okoztak a drónok.
Vilmos herceg fiára figyelt mindenki karácsonykor
Ellopta a show-t a kis Lajos herceg.
Óvatos duhajok vagyunk a befektetéseinkkel, ez az oka
Bár a felnőtt hazai lakosság egyharmada rendelkezik valamilyen befektetéssel, a többség továbbra is az alacsony kockázatú, hagyományos...
Ha ezekben a városokban élsz, észrevétlen veszély leselkedik az egészségedre
Több városban aggasztó a helyzet, ami súlyos egészségügyi problémákat okozhat.
Sport
Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált norvég sílövő
A szövetség főtitkára szerint az ügy számos megoldatlan kérdést vet fel.
Magyarok nélkül maradhat a Liverpool
Nem ezt szoktuk meg.
15 éves magyar csatárért érkezett eurómilliós ajánlat a német Bundesligából
Nemzetközi mércével is kiemelkedő az összeg a korosztályon belül.
Ha Varga Barnabást engedi el télen a Fradi, nehezebb lesz pótolni, ha Tóth Alexet, akkor több lehet a bevétel
A klubvezetőknek kell eldönteniük, vajon a tavaszi menetelésben akár egyiküket is tudják-e nélkülözni.
Annyira csóró volt a Barcelona, hogy könyörögtek Lewandowskinak, ne rúgjon több gólt
2,5 millió euró sorsa volt a tét.
2025 legzseniálisabb góljai: Az év legtrükkösebb szabadrúgása
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hetedik nap egy ritkán látott trükkös szabadrúgásé a főszerep.
Szoboszlai és Kerkez is reagált Szalah posztjára, mindenkit meglepett az egyiptomi
A Liverpool-játékosok úgy tűnik, örülnek az egyiptomiak sikerének.
Újabb rekord és gyász a darts-vb-n, ahol sorra hullanak a világbajnokok
A kiemeltek több mint fele kiesett, új játékosok jelentkeztek be a végső győzelemért és a Premier League-indulásért.
Gerendás György: Mindig jött velem a baj, megtalált, soha nem én kerestem
Másfél éve él nyugdíjasként a magyar vízilabda ezer fokon égő legendás alakja. Exkluzív nagy interjú.
Luxushelyszínen kérte meg párja kezét Csoboth Kevin
Dubajban tette fel a nagy kérdést.
A műsor, amiért a rádió sportosai is ölni tudtak volna
A Körkapcsolás a sportrádiózás non plus ultrája volt, ebbe bekerülni pedig maga a dicsőség.
Soha rosszabb évet: Szoboszlai Dominik szupersztár lett, Kerkez Milossal óriásit fordult a világ
2025-ben magyar játékosoktól volt hangos a világ legjobb bajnoksága.
Bulvár
Hányszor kell zuhanyoznia egy idős embernek? 65 felett hetente ennyi alkalom az ideális
Heti néhány zuhany is elég lehet? Ezt mondja a tudomány a 65 év felettiek bőrápolásáról.
Sugarbaby voltam és bánom. 10+1 igaz történet
Azt hinnénk, egy sugarbaby élete csak a luxusról és kényelemről szól, de a valóság sokkal kiábrándítóbb.
49 évesen hunyt el az ünnepelt magyar színésznő: kerek idomaival sosem tudott megbékélni
Mányai Zsuzsa sorsa nagyon szomorú véget ért, a magyar színésznő sosem volt magával elégedett.
Új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon – karácsonyi bejelentés
Karácsony előtt nem sokkal jelentette be Magyar Péter a Facebook-oldalán: a Tisza-kormány 2026-tól munkaszüneti nappá nyilvánítaná december 24-ét. A cél az, hogy minden magyar család nyugodtan, rohanás nélkül kés
Magyar Péter karácsonyi posztjából lett országos ügy, erre senki nem számított
Egy karácsonyi poszt és egy váratlan reakció teljesen új irányba vitte a történetet.
Kiderült, miért kért Magyar Péter munkát Mészáros Lőrinctől? Kegyetlen elmélet tűnt fel az interneten
Érdekes párhuzamot fedeztek fel a felcsúti vállalkozó és a Tisza Párt elnöke között.
Hónapokra elegendő ételt halmoznak fel, és óvóhelyet építenek a föld alá: ezek az emberek az apokalipszisre készülnek
Őket nem fogja meglepetés érni, ha bekövetkezne a világvége.
Felmondott a népszerű műsorvezetőnő, távozásának oka egészen rendkívüli
Teljesen eltűnt a nézők szeme elől, évekig titkolták, hogy mi volt az igazi ok, most kiderült.
Ha ezt a jelet látod a mobilodon, azonnal kapcsold ki: azt jelentheti, hogy titokban megfigyelnek téged
A telefon kijelzőjén feltűnő apró jel sokak számára jelentéktelennek tűnik, pedig fontos figyelmeztetést hordozhat. Ha nem tudod, mit jelent, könnyen figyelmen kívül hagyhatsz egy komoly adatvédelmi kockázatot is.
Videóra vették, amint 122 szarvas vonult át az úton Nógrád megyében
A ritka felvételt egy autós készítette a szarvasrudliról Vanyarc közelében.
„20 év után elváltunk és amit érzek, az a nagy semmi…” – 10 történet a házasságról: elválás után
Egy több évtizedig tartó kapcsolat lezárása nem mindig jár azonnali katarzissal. Az alábbi történetek különböző érzéseket és tapasztalatokat mutatnak be a válás utáni életről.
Szörnyű buszbaleset: 10 halott, 32 sérült
Legalább tíz ember meghalt és 32 másik megsérült egy buszbalesetben Kelet-Mexikóban - jelentették be Veracruz állam hatóságai.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


