Ezt olvasta már?


Szerdán rajtol a pólóbajnokság, a pécsiek halasztanak

Egy évvel ezelőtt még esélyes kihívóként, idén már címvédő favoritként kezdi a FTC-Telekom Waterpolo az E.ON férfi vízilabda ob I-et, melynek szerdán rajtol a 2018/19-es idénye.

A fővárosiak kerete némileg átalakult, ugyanis a kétszeres olimpiai bajnok Madaras Norbert és az egyszeres ötkarikás győztes Varga Dániel bejelentette visszavonulását, míg a magyar válogatottban sokszor húzóember, de az FTC-ben az elmúlt idényben gyengébben szereplő Manhercz Krisztián az OSC-hez szerződött. Érkezett ugyanakkor a legnagyobb hazai riválistól, a Szolnoktól az ausztrál Aaron Younger, valamint Mezei Tamás, mellettük Gór-Nagy Miklós és Kállay Márk csatlakozott a kerethez.

A Tisza-partiaknál a legnagyobb változás, hogy a csapat korábbi játékosa, Zivko Gocic irányítja majd az együttest Cseh Sándor távozását követően. Utóbbi 2008 óta dolgozott a Tisza-parton, a 2014/15-ös idénytől vette át a gárda irányítását, amellyel az előző szezon közepéig szinte egyeduralkodónak számított a hazai porondon, többek között három Magyar Kupát, három bajnoki címet és Bajnokok Ligáját nyert. Idén a Szolnok az ob I döntőjében 2-0-s hátrányból egyenlített a Ferencvárossal szemben, de az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc ötödik mérkőzését elveszítette.

A bajnokság lebonyolítása nem változott, így a két nyolcas csoportban zajló alapszakaszt követően a két csoport 1-4. helyezettje a középszakasz felső-, 5-8. helyezettje pedig alsóházában folytatja szereplését. Az együttesek az alapszakasz mérkőzésein szerzett összes pontjukat magukkal viszik, a lőtt és kapott gólokat viszont törlik.

A középszakaszban nyolc fordulót rendeznek, majd a végeredmény alapján következhet a bajnoki rájátszás, melyben a legjobb négy folytatja a küzdelmet az érmekért. A középszakasz legjobbja a negyedikkel, a második a harmadikkal játszik.

Az együttesek a rájátszás első körébe magukkal viszik az alap- és a középszakaszban elért egymás elleni eredményeiket. Ezekkel együtt tartanak a párharcok az egyik fél hetedik pontjáig. Döntetlennel nem érhet véget mérkőzés, ilyen állás után büntetők következnek, vagyis kizárólag három ponttal lehet gazdagodni.

A rájátszás második köre már a helyosztókat jelenti majd, itt az egyik fél második győzelméig tart egy párharc, kivéve a finálét, ahol három siker kell a bajnoki címhez.

Az 1. forduló programja:

E.ON férfi ob I, 1. forduló:

A csoport:

szerda:

Metalcom Szentes - ZF-Eger 18.00

AVUS Szombathely - RacioNet-Honvéd 19.00

október 24.:

PVSK-Mecsek Füszért - BVSC-Zugló 18.00

A KSI - FTC-Telekom Waterpolo mérkőzést elhalasztották.

B csoport:

VasasPlaket - A-Híd OSC Újbuda 19.15

PannErgy-Miskolci VLC - Kaposvári VK 19.30

UVSE-Szolnoki Dózsa 20.45

szombaton játsszák:

Tatabánya-Debreceni VSE 16.00







0

hírek innen, onnan

Egyre több autóban, nagy márkákban bukkan fel ez a „kamu” szerkezet

Érdekes újítást vezet be a Porsche gyártója. Hamarosan már nemcsak az elektromos, hanem a benzines modellekben is lehet szimulált kézi...

Fogvacogósan indul a szombat reggel, de naposra fordul az időjárás napközben

Az időjárás a hétvégén többnyire napos és száraz marad, csapadékra nem kell számítani. Szombaton 20–24 fok között alakulhat a...

Egy vagyont bukik, aki ezt benézi: önként sétál a biztosítók csapdájába rengeteg magyar család

Könnyű elveszni a biztosítási lehetőségek között, különösen akkor, ha a családi költségvetésbe nem fér bele minden.

„A sportújságíró társadalom nem lehet a politika kiszolgálója” – megválasztják az Msúsz új elnökét

Az új elnök kompromisszumokra törekszik, integráló személyiség akar lenni.

Több mint 50 ráktípust szűr ki vérből ez a teszt – De van egy probléma vele

A negatív Galleri-eredmény hamis biztonságérzetet adhat.

Drámai párbajban esett ki a Farm VIP-ből Németh Kristóf, majd azonnal reagált a felé áradó nézői gyűlölethullámra

Feszült Farmgyűlés és drámai párbaj döntött a kiesésről A Farm VIP hatodik évadának péntek esti...

Az USA már azt vizsgálja, hogyan tudna behatolni Kubába a katonáival

Az amerikai tartalékos erők felmérik, mely egységeik állhatnak készen három-négy hónapon belül egy esetleges kubai katonai műveletre.

Mi a baj a Terror Házával?

Séta az újranyitott Andrássy út 60.-ban. Akad olyan terem, ahol a hazugság, de a nyílt történelemhamisítás is enyhe kifejezés a...

Húsz éve nem történt olyan, amit Magyar Péter és Baka András tett

Soha nem látott fordulatszámra pörgette a héten a Tisza és Magyar Péter a politikát.

Ezek az italok védik a vesét: így kellene indítani a reggelt a dietetikus szerint

Szeretnéd támogatni a veséid működését és minél tovább megőrizni egészségüket? Akkor ezekkel az italokkal érdemes indítanod a napot...

Érkezik a megtorlás? – Szembefordulnak a szövetségesei Donald Trumppal, de így is elsöpörheti őket a cunami

Nem ez volt Donald Trump második elnökségének elmúlt két legjobb hete, ami pedig a november 3-i félidős választásokon jöhet, az még...

0

Sport

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

Botrányos gólöröm után villant a piros lap a Nemzetek Ligájában

Alaposan elvetette a sulykot a 20 éves támadó.

Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata

Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban

Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

0