Száz korábbi álláskereső dolgozik az új debreceni Tescóban
Száz korábbi tartós álláskereső kapott munkát az új debreceni Tesco áruházban - jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön, a több mint 4 milliárd forintos beruházással elkészült áruház avatásán.
Czomba Sándor szerint az "újra dolgozni program" szép példája a munkaügyi szervezet és a Tesco együttműködésének, amely keretében az áruház a beruházással teremtett 200 munkahelyből 100-at korábban tartósan munkanélkülivel töltött be.
Megemlítette, hogy a cég a 100 helyre 300 főből válogatta ki a munkatársakat, de összesen ezren jelentkeztek, ami jelzi: sokan szeretnének becsülettel dolgozni.
Czomba Sándor szólt arról is, hogy a Tesco 50 embernek tréninget is szervezett, felismerve azt, hogy aki régen dolgozott, nem állítható egyik napról a másikra munkába.
A Tesco az ország legnagyobb magán foglalkoztatója: Magyarországon 22 ezer embert foglalkoztat a cég, s évente több mint ezer tanulót képez - ismertette a foglalkoztatáspolitikai államtitkár.
Kósa Lajos (Fidesz), Debrecen polgármestere szerint helyes kormányzati hozzáállással és kereskedelmi politikával, a magyar érdekek figyelembe vételével, kölcsönös érdekeltségi alapon kell jó együttműködésre törekedni a multinacionális cégekkel.
Kósa Lajos szerint "semmifajta háború nem folyik a multik ellen Magyarországon. A hatóságok - a munkavédelem, a fogyasztóvédelem - végzik a dolgukat, de mindenkinek az az érdeke, hogy a vevő elégedett legyen - tette hozzá.
Kósa Lajos üdvözölte, hogy a Tesco Debrecen déli részén, a repülőtér mellett építette fel új áruházát, megtörve azt az egyoldalúságot, hogy a hipermarketek eddig főként a város észak-nyugati térségébe tömörültek.
Ugyanakkor Debrecen keleti részének kereskedelmi ellátásában még van fehér volt, ezért a jövőben ott szeretnének fejleszteni - mondta a polgármester a debreceni repülőtéri Tesco áruház avatásán.
Az 5 ezer négyzetméter alapterületű áruházat, amely hasonló területű kis üzleteket, szolgáltatókat, büféket is magába foglal, a vásárlók péntek reggeltől vehetik igénybe.
mti
hírek innen, onnan
A rákkal küzdő Rubint Réka betegségéről rossz hírek érkeztek: áttéteket vizsgálnak az orvosok
Rubint Réka elmondta, jelenleg a máját vizsgálják annak érdekében, hogy megbizonyosodjanak arról, nem alakult ki ott áttét.
Lángolt az olajfinomító, az atomerőmű pedig elvesztette az áramforrását
A krasznodari olajfinomítóban okozott tüzet egy ukrán dróntámadás, miközben az oroszok által elfoglalt zaporizzsjai atomerőmű szerda...
Felejtse el az üvegek kinyitásának kínját: a gumiszalagos trükk másodpercek alatt működik
Ki ne ismerné azt a frusztráló pillanatot, amikor egy makacs befőttesüveg kupakja egyszerűen nem hajlandó megmozdulni? Ott áll a...
Szökni akartak a tinik a kaposvári gyermekotthonból, ezért felgyújtották a szobájukat
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt a bíróság két fiatalt, akik tavaly februárban felgyújtották a kaposvári gyermekotthon egyik...
Felfedték a legnagyobb titkot: így épülhettek valójában a piramisok
Vicente Luis Rosell Roig egy számítógépes modell segítségével mutatta meg, hogyan készülhetett el 27 év alatt Hufu fáraó sírhelye, ami...
Pont elég joguk van a romániai magyaroknak a románok többsége szerint
A rendszerváltás óta a románok körében még soha nem volt ilyen magas a magyar nyelvű oktatás támogatottsága, de a megkérdezettek...
A Fed következő csatája a mérlegéről szól, nem a kamatokról
A piacok hajlamosak úgy tekinteni a Federal Reserve-re, mint egy intézményre, amelynek elsődleges fegyvere a kamatpolitika. De mi van akkor, ha...
Burkolt reklám miatt indított eljárást a Médiatanács egy önkormányzati lap ellen
Kilenc hazai rádiót és tévét is vizsgál a Médiatanács.
Nemes gesztus a német válogatott játékosaitól: saját zsebből fizetik ki a szurkolók utazási költségeit
Tisztában vannak a szurkolók által meghozott anyagi áldozatokkal.
4 kérdés, amit ha őszintén megválaszolsz, kiderül, hogy szereted-e még a párodat
Érdemes megállni egy pillanatra, és átgondolni, vajon valóban boldogok vagyunk-e még a párkapcsolatunkban. Ebben segít ez a négy kérdés.
A BKK nyáron visszamegy az időben, sosem látott új járatok indulnak, még a sokat látott fővárosiak is csak ámulnak
Még nyitott tetejű busz is lesz.
Elfogatóparancsot adtak ki a ValóVilág szereplője ellen
VV Ricónak már a múltban is meggyűlt a baja a kábítószerekkel.
Sport
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen
Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.
Messit becserélték, és az első labdaérintésével jelezte, hogy még mindig a világ egyik legjobbja
Másodpercek kellettek Messinek ahhoz, hogy villanjon.
Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.
A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.
3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t
Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.
Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát
Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.
Xabi Alonso 70 millió eurót kínál az FC Barcelona alapemberéért
Fontos szereplő lehetne az új Chelsea-ben.
Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit
Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.
Megvette az FC Barcelona a vb-re készülő csatárt – hivatalos
Hosszú távon számítanak rá.
100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United
Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.
Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti
A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.
A sakkjátszma folytatódik, nem a Real Madridba fog igazolni Julian Álvarez
Az FC Barcelona továbbra is a legnagyobb esélyes arra, hogy szerződtesse az argentin világbajnokot.
Bulvár
„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?
Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé
Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet
A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.
A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból
Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.
Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát
Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.
Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”
A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.
Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen
VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne
Elszabadult a pokol az Egyesült Királyságban, maszkos férfiak vadásznak külföldiekre az utcákon, miközben felgyújtják az autóikat
Zavargás és félelem kerítette hatalmába az Egyesült Királyság utcáit, az ártatlan bevándorlók is rettegnek.
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
52 évesen újra apa lesz a magyar énekes: elszólta magát, így derült ki
A Kozmix énekese, Lányi Lala 52 évesen lesz újra édesapa.
Hat halálos veszély a férfiakra nézve
A halálozási listákat vezető betegségekben elhunytak között mindig nagyobb a férfiak aránya, mint a nőké, egyetlen kivételt az Alzheimer-kór képez, melynek kialakulásához a legtöbb férfi nem él elég sokáig.
Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon
Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.
Válik Horváth Éva és férje: közel 12 év és két gyerek után mentek szét
Horváth Éva kamerák előtt jelentette be, hogy vége a házasságának.
blogmorzsák
A legkülönlegesebb budapesti híd: a Margit híd
A főváros második hídját 150 éve adták át a forgalomnak.
Fesztiválszezon okosan
Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


