Ezt olvasta már?


Szavakban élesek a 21. századi pártok

Zsúfolásig megtelt a Pécsi Vasutas Művelődési Ház kedd este Keresztes László Lóránt, Demeter Márta, Gyöngyösi Márton és Puzsér Róbert fórumára, a mintegy kétszáz érdeklődő zöme húsz év körüli fiatal volt.

Ez önmagában nem meglepő, hiszen a fórum címe 21. századi kihívások, 21. századi válaszok volt, de valójában mindenki tudta, hogy a közelgő európai és önkormányzati választások álltak a fókuszban. Ennek megfelelően aztán igyekeztek is sarkosan fogalmazni a fórumot tartó politikusok, az LMP két társelnöke (Keresztes László Lóránt és Demeter Márta), a Jobbik frakcióvezető-elnökhelyettese (Gyöngyösi Márton), és a független budapesti főpolgármester-jelölt (Puzsér Róbert – hogy miért éppen Pécsett kell közszerepelnie, az kicsit rejtély).

A teljesség igénye nélkül – hiszen egy kétórás fórumot szó szerint visszaadni meglehetősen hely és időigényes – idéznénk a résztvevők fontosabb kijelentéseit, megállapításait.

Demeter Márta

„A 21. századi politikának ismét az emberekről kell szólnia. A folyamatos intenzív kihívásokra fenntartható válaszokat kell adni, nem a multik és a gazdasági érdekcsoportok elvárásainak kell érvényesülnie.” „A migrációra nincs jobb- vagy baloldali megoldás, csak komplex válasz van.” „Az elmúlt kilenc év blöffkormányzás volt, készen kell állni a kormányzati szerepre, és ez nem személyi kérdéseket, hanem világos cselekvési tervet jelent.”

Keresztes László Lóránt

„Valós válaszokat kell adni a globális problémákra, a klímaváltozásra, arra, hogy miközben a migránsok vannak a közbeszéd középpontjában, 13 ezerrel csökkent Pécs lakossága.” Április 8-án a szavazók mintegy 30 százaléka a 21. századi pártokra – LMP, Jobbi, Momentum – voksoltak, ez figyelemreméltó tendencia. Nem lehet több mint tízmillió bevándorlót feltartóztatni, főleg integrálni Európába. Csak azzal nem lehet leváltani a Fideszt, hogy összefogunk, összegyúrjuk az ellenzéket, ennél több kell, világos programok.” „Az önkormányzati választások lehet az első lépés a Fidesz megingatásához, ehhez helyi szinten megvan a szándék az együttműködésre, így sok településen elképzelhető a Jobbik és az LMP közös együttgondolkodására.”

Gyöngyösi Márton

„ A Második Világháború után a jobb- és baloldal mentén alakult ki a politikai struktúra, ezek mentén jöttek létre a szekértáborok. Ma az összefogásra, a nemzetben gondolkodásra, a lényegi kérdésekben képviselt közös álláspontra van szükség. Újra a régi görög agorára van szükség, ahol a közös gondokat kulturáltan minden érdekelt megbeszéli.” „ A Nemzeti Együttműködés Rendszerével szemben be kell mutatni a valóságot. Ma Magyarországon nincs politikai kultúra, ezt újra meg kell teremteni, ez vezethet a polgárosodási folyamat újraindításához.” „Az önkormányzati választások mindig sokkal szélesebb együttműködési lehetőséget jelentenek a politikai erők számára, így igenis elképzelhető, hogy helyi szinten szoros együttműködés lesz a Jobbik és az LMP között.”

Puzsér Róbert

„A huszadik századi politika a közös sérelmek – Trianon, holokauszt – mentént történt, ami a két oldal számára nem jelentett közös traumát. A 21. századi politikának ügyek mentén kell történnie, ugyanakkor a huszadik századi történéseket mindét félnek fel kell vállalnia. A 21. századi poltikának az identitásból kell kiindulnia, és itt nem a bőrszínt vagy a vallást értem, hanem azt, kinek mi a száz kedvenc filmje, regénye, zenéje. A magyar politikában 2010 a határvonal, ekkor váltak el a régi kormányzó pártok – Fidesz, KDNP, MSZP, DK – az új erőktől – Jobbik, LMP, Momentum.” „A magyar politikai osztály hitelvesztése évtizedek óta óriási. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a passzív szavazók megszólítása hiú ábránd. Ma Magyarországon az történik, mint a Keresztapa című műben, ahol Vito Corleone még a tisztelet alapján vezette a családot, a fia, Michel már a félelem alapján tette ugyanezt, elég csak az Echo TV magazinjára, a Heti Terrorra gondolni. Valahogy a magyar a kormánytól nem tud félni, hiszen Kádárral is megbarátkoztunk. A baj az, hogy a mostani ellenzék nem nyerni, hanem „nem veszíteni” akar. Az erkölcsi forradalom lehet az ellenzék csodafegyvere, előrször az erkölcsi térben kell legyőzni a Fideszt.” „Először ellenzéket kell váltani, olyan embert találni, aki felvállalja a virtuális térben a diszlájkokat is, nem csak a lájkokra hajt. Lássuk be, a magyar politikában ezt csak Orbán és Gyurcsány vállalja fel, de mindketten a huszadik század velünk élő szellemei. Kell egy Churchill, aki a békepárti, tömegigényt kielégítő Chamberleinnel szemben ki meri mondani, fel meri vállalni, hogy a háborúra kell készülni.”

M. Z.







0

hírek innen, onnan

Kamera rögzítette a szirénázó rendőrautó és a furgon súlyos karambolját Székesfehérváron: megdöbbentő, mi történt a csattanás után a csomópontban

Hatalmas erőkkel ütközött a szirénázó rendőrautó és a furgon A baleset 2026. szeptember 23-án délután...

Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk

Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene...

Hivatalosan is a NER egyik sikercége elleni csődeljárás, a bedőlés szélén

Szeptember 25-től él a hivatalos fizetési moratórium A Fővárosi Törvényszék végzésének Cégközlönyben való közzételével, 2026....

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Zidane győzelemmel debütált, Mbappé megsérült, Mancini kikapott - eredmények

Belgium és Franciaország is idegenben győzött, előbbi nemzet Olaszországot, utóbbi Törökországot győzte le.

"Két éve üldöz minket a balszerencse" - Rossi szerint valakinek döntést kellene hoznia

Marco Rossi szerint a magyar válogatott nem érdemelt vereséget Ukrajna ellen, a kihagyott helyzetek azonban ismét megbosszulták magukat. A...

Óriási szívességet tettek a kémeknek a belga katonák: maguk osztottak meg érzékeny adatokat a Straván keresztül

Több ezer belga katona személyazonossága és mozgása válhatott beazonosíthatóvá a Strava sportalkalmazáson keresztül, miután katonák...

Feljelentést tesz a kormány a több mint 16 milliárdos e-ingatlan projekt ügyében

A miniszter szerint egy 2026 nyarán készült állami értékelés mindössze 52 százalékos összesített készültséget állapított meg...

Az Egyesült Államokban négyhavi mélyponton a fogyasztói hangulat

Négyhavi mélypontra esett a Michigani Egyetem szeptemberi amerikai fogyasztói hangulatindexe.

Kikapott Ukrajnától a magyar válogatott, vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját

Hiába volt több nagy magyar helyzet, Ukrajna egy védelmi hibát kihasználva 1–0-ra nyert a Puskás Arénában.

Szabadidős szorongás: ez lehet az oka, ha bűntudatod van a pihenéstől

Nem, a pihenéshez társuló bűntudat nincs rendben. 

0

Sport

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?

Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg

Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

0