Ezt olvasta már?


Sosem látott mértékben gyarapodott tavaly a hazai klímabarát járműállomány

Már 63 ezernél több gépkocsi közlekedik zöld rendszámmal Magyarországon, több mint felük tisztán elektromos személyautó. A 2022-es növekedés kis híján 21 ezer darabos, a világoszöld hatósági jelzéssel felszerelt járművek harmada tehát tavaly állt forgalomba.

A zöld rendszámos gépkocsikból 2022 végén 63 597 darabot, 2020 elejéhez képest három és félszer, a kizárólag elektromos hajtásúakból pedig négy és félszer többet tartottak nyilván az országban. A tavalyi esztendő a leginkább környezetkímélő hajtású járművek jelentős előretörését hozta magával a hibridek rovására. Tisztán elektromos gépkocsikból tavalyelőtt még kevesebb mint ötezret, 2022-ben ezzel szemben több mint 13 ezret helyeztek forgalomba. Az adott évben munkába álló összes zöld rendszámos járműnek 2021-ben még kevesebb mint harmadát, tavaly már közel kétharmadát hajtotta kizárólag elektromos motor - részletezte a minisztérium.

Hozzátették, a tiszta és csendes járművek között az év végével túllépte a kétezret a teherautók, a háromszázat közelíti a motorkerékpárok száma. A kormány a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben több intézkedéssel támogatja a jelentős károsanyag-kibocsátó közúti közlekedés zöldítését. A Zöld Busz Programban biztosított állami ösztönzőknek is köszönhetően már majdnem másfélszáz busz szolgálja az utasok kényelmét főként a nagyvárosok tömegközlekedésében. A program folytatására és továbbfejlesztésére részben a magyar kibocsátás-csökkentésből származó, Németországnak értékesített kvótatöbblet biztosít fedezetet - írták.

Az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) támogatásával a nemzetközi hálózatba illeszkedő új elemekkel gyarapodik a hazai alternatív töltőinfrastruktúra is - emelte ki az EM. Az országos lefedettséget biztosító beruházásoknak köszönhetően bátrabban indulhatnak útnak a járművezetők, így még népszerűbbé, keresettebbé válhatnak az elektromos autók és tehergépkocsik. A kiszámíthatóbb és kényelmesebb klímabarát mobilitás révén csökken a levegőszennyezés és zajterhelés a hazai településeken - hangsúlyozták.

Magyarország nemcsak felhasználóként veszi ki a részét a járműipar zöld fordulatából, miután Németország mellett európai akkumulátorgyártó központtá is válik, a világszínvonalú ZalaZONE tesztpálya révén pedig az ágazati kutatás-fejlesztésben is kimagasló képességekkel bír - áll a közleményben.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Ekkora infláció mellett aligha enyhülhet a jegybank és a kormány közti ellentét

A kormány jó ideje kritizálja a magas jegybanki kamatot, miközben sokat tesz azért, hogy azok ne csökkenhessenek.

Most érkezett a szomorú hír: bezár Antal Imre kedvenc vendéglátóhelye

33 év után szűnik meg az egykor népszerű kocsma.

Az Egyesült Államok megtagadná a vízumot az elhízott külföldiektől

Az adminisztráció szerint a túlsúlyos emberek kockázatot jelentenek.

Valódi világsztárral futott össze Csuti

Még egy kép erejéig is sikerült elcsípnie a sportolót.

Eszkalálódik a helyzet: robbanás rázta meg az atomhatalom fővárosát - Nyíltan megvádolták a szomszédos államot

Öngyilkos merénylet történt Iszlamabádban, Pakisztán fővárosában - a muszlim többségű ország a szomszédos Indiát vádolja -...

Nagyon súlyos bajban lehet Magyarország: nem találnád ki, melyik országok okozhatják

Egy friss jelentés szerint a Magyarországon működő német vállalatok gazdasági kilátásai továbbra is kedvezőtlenek.

Nőtt az éves infláció Csehországban

Októberben 2,5 százalékra emelkedett az éves infláció Csehországban a szeptemberi 2,3 százalékról - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal...

Ausztriában havi szinten csökkentek, éves szinten nőttek a nagykereskedelmi árak

Az osztrák nagykereskedelmi árak havi szinten csökkentek, éves összevetésben nőttek októberben az osztrák statisztikai hivatal, a...

Orbán Viktor: Amikor Donald Trump azt mondta, hogy Magyarország nem kap szankciómentességet, akkor már tudtam, hogy megadja

A miniszterelnök szerint a szankciómentességre kezet fogtak, addig van hatályban, amíg Donald Trump az elnök, ő pedig a miniszterelnök. 

Orbán Viktor: a politika tapasztalati műfaj, az a tudás számít, amit az ember átélt

Orbán Viktor miniszterelnököt egy keddi tévéinterjújában a Donald Trump amerikai elnökkel folytatott múltheti tárgyalásáról, a...

0

Sport

Felrobbant az internet, Szoboszlai Dominik táskában vitte a kislányát Telkibe – fotó

A magyar válogatott csapatkapitánya már az első napon nagy feltűnést keltett a nemzeti együttesnél.

21 évesen elhunyt az utánpótlás-válogatott kapus

Vesedaganatos megbetegedés következtében, mindössze 21 éves korában elhunyt Mia Hamant, amerikai női utánpótlás-válogatott kapus.

Tragédia a világbajnokságon, ketten is meghaltak

Jannik Sinner győzelmét már egyikük sem láthatta.

Kleinheisler László nyomós okkal függesztette fel pályafutását: Nagyon nehéz időszak volt

Kisfia megbetegedése miatt családjával maradt, s ezért szünetelteti pályafutását Kleinheisler László.

Már a Real Madrid is Szoboszlait akarja

Sőt, a Manchester City is.

Szijjártó Péter lett a Budapest Honvéd elnöke, külföldről érkezik a főszponzor

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter lett a Budapest Honvéd elnöke, a csapatnak pedig egy új szponzornak köszönhetően a következő négy évben több százmillió forintos nagyságrendben megnő a költs

Újpest: megvan, ki pótolja a megbízott vezetőedzőt

A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Újpest szurkolói valószínűleg nem ezt a bejelentést várták, de az kiderült, hogy ki pótolja Bodor Boldizsár megbízott vezetőedzőt.

A Liverpool támadója nemet mondott a szövetségi kapitánynak

Gennaro Gattuso szövetségi kapitány szívesen látta volna az olasz válogatottnál Federico Chiesát, azonban a Liverpool támadója nemet mondott a megkeresésre.

A Liverpool és a Manchester United is bejelentkezett a 140 milliós szupertehetségért

A Manchester United továbbra is szeretné megerősíteni Ruben Amorim csapatát, de elképzelhető, hogy meg kell dönteniük átigazolási rekordjukat, ha le akarják győzni a Liverpoolt Elliot Anderson megszerzéséért folyta

A Liverpool felvette a kapcsolatot a Játékvezetők Szervezetével

A Liverpool felvette a kapcsolatot Howard Webb-bel, az angol játékvezetői testület vezetőjével, hogy panaszt tegyen Virgil van Dijk érvénytelenített gólja miatt a Manchester City elleni derbin.

Nem véletlenül járt Messi a Nou Campban, egyre valószínűbb a tékozló fiú hazatérése

Küszöbön a történelem legszenzációsabb kölcsönszerződése?

Az MLSZ fontos közleményben üzent egy esetleges profi ligával kapcsolatban

Az elmúlt időszakban több alkalommal felvetődött egyes szereplők részéről egy profi liga létrehozásának ötlete. A szövetség ezzel kapcsolatban az alábbi tájékoztatást közölte hivatalos oldalán.

0
0

Bulvár

Ekkor robban be a havazás hazánkba, már tudjuk a pontos dátumot is, óriási lesz a meglepetés?

A szakértők már tudják, mikor számíthatunk hóra, a népi megfigyelések is ezt az időszakot jelölik.

Orbán Viktor atomot dobott Brüsszelre: Magyarország az uniós hatáskörök szisztematikus átvilágításáról döntött

Az európai együttműködés kritikus pontra érkezett, ha nem tudjuk kimondani, hogy eddig és ne tovább, megépül a föderalisták célja – szögezte le Bóka János, majd hozzátette: nem nézheti ezt tétlenül a nemzeti

Jövőre eltűnik a 65 éves nyugdíjkorhatár: nem fogod elhinni, mi jön helyette

2026. január 1-jétől megszűnik a hagyományos, kötelező nyugdíjkorhatár, vagyis a 65 éves kor betöltése többé nem lesz kötelező nyugdíjba vonulási pont - írja az Economx.

Élő közvetítés közben elraboltak, majd nyilvánosan kivégeztek egy népszerű influenszert Maliban

A fiatal nő testvérének tétlenül kellett végignéznie a brutális kivégzést.

Sosem látott pénzosztás jön a nyugdíjasoknak – itt a lista, mikor és mennyi pluszt kapnak

Sosem látott mértékű pluszjuttatások érkezhetnek a nyugdíjasoknak 2025 novembere és a 2026 áprilisi választások között – írja dr. Farkas András nyugdíjszakértő. A korrekciók, emelések, a 13. és várható 14.

3 vármegyében lesz fehér karácsony Magyarországon, itt a váratlan bejelentés, amely meglep mindenkit?

Míg az ország nagy részén elkeserítő a helyzet, 3 vármegyében akár 50% feletti eséllyel is havazhat, mutatjuk, hol érdemes az ablakot kémlelni.

100 000-500 000 forint támogatás klímánként, ha fűtésre is használja: a Magyar Fűtésmegújítási Program 2.0 részletei

A Magyar Fűtésmegújítási Program keretében akár 500 000 forint kedvezményt is kaphat, ha a klímát fűtésre is használja majd.

Piros „Rendkívüli” feliratú riasztás az Origón: leközölték az orosz titkosszolgálat közleményét

Az Origo cikke az FSZB sajtóosztályának közleményére hivatkozva azt állítja, hogy az ukrán katonai hírszerzés (GUR) orosz pilótákat próbált beszervezni. A Reuters nem tudta független forrásból ellenőrizni az oro

"Nyugodj békében, Szerelemtündér" – Tragédia. Meghalt Krizbai Teca, a Csillag születik vak énekesnőjének párja

Az énekesnő és szerelme nyáron még lelkesen meséltek a Borsnak a kapcsolatukról, tele voltak tervekkel. Krizbai Teca hétvégén egy szomorú bejegyzésben búcsúzott.

Megerőszakolta volt feleségét, mégsem zárták el: a hatóságok az áldozat felelősségét firtatják a halála után

Már több mint 50 nőgyilkosság történt Romániában 2025-ben. A nők elleni erőszak és a nőgyilkosságok visszaszorítása érdekében több törvénytervezetet is benyújtottak.

Szűcs Judith így dobta ki 16 év után a vőlegényét a házából: „Drágám, ott van két bőrönd, van két órád, hogy elmenj.”

Az énekesnő egy interjúban elárulta, mi történt, hogyan hozta meg a döntést, és azt is elmondta, milyen 72 évesen újra szinglinek lenni.

blogmorzsák

Reklámok és marketing

Mikor számít tisztességtelennek egy reklám, és hol lehet bejelenteni?

Villanyautók és hibridek az EU-ban

Hogy áll most az unióban az elektromos és hibrid autók gyártása és külkereskedelme? Infografika.

Polanski és a Green Party előretörése

A hagyományos brit politikai paletta felborult, egyre inkább úgy tűnik, hogy a Reform kihívója a zöldek lehetnek

Bocska-tavi method feederes horgászat – novemberi pontyok a lehűlő vízben

Bocska tavi method feederes horgászatot terveztem november elején. Ígéretes pontyfogás a lehűlő vízben.

0