Ezt olvasta már?


Somogy vezet, Borsod lemaradt – Óriási szakadék tátong a magyar lakásépítésekben

Somogy vármegyében és a fővárosban gőzerővel folynak az építkezések, az északi és alföldi megyékben szinte teljesen leálltak az újlakás-átadások. Ez a folyamat nemcsak az új ingatlanok piacát, hanem a használt lakások árazását is befolyásolja.

A Központi Statisztikai Hivatal nemrégiben megjelent, „Fókuszban a vármegyék” kutatása alapján a lakásépítési kedv továbbra is Közép-Magyarországra koncentrálódik: az összes átadott új lakás közel 60 százaléka Budapesten és Pest vármegyében található. Minden harmadik új lakás Budapesten és az agglomerációban épült fel, miközben a lakosságnak csak 18 százaléka él itt. Eközben a 2025-ös év egészét nézve az országos lakásépítés évtizedes mélypontra került: az év során összesen 12 062 új lakást adtak át, ami 9,3 százalékkal marad el az előző évitől.

Balatoni pörgés és északi megtorpanás

A százezer lakosra jutó átadások számát tekintve Somogy vármegye végzett az élen 170 lakással, amit a főváros (149) és Pest vármegye (143) követ. A Balaton-parti fejlesztések és a budapesti agglomeráció vonzereje továbbra is töretlen a beruházók körében, Somogyban például az építkezések 90 százaléka a Balaton-parti településekre koncentrálódik. Ezzel szemben az ország keleti és északi részein drasztikusan alacsony a kínálat bővülése. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében százezer lakosra mindössze 4, Békésben 11, Nógrádban pedig 17 átadott lakás jutott.

„Ahol sok az új lakás, ott általában a használt ingatlanok is drágábbak. Egyrészt az építkezések eleve a népszerűbb környékeken sűrűsödnek, másrészt az új építésűek magas árai a használt lakásokét is magukkal húzzák. A tulajdonosok ugyanis az új lakások árához mérik a sajátjukét, ami sokszor túlárazáshoz vezet – főleg a régebbi, korszerűtlen lakásoknál” – mondta Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője.

A kínálat bővülése várható

A 2026-os várakozások szerint a lakásépítések száma a tavalyi évtizedes mélypont után lassú növekedésnek indulhat. Biztató jel, hogy 2025 negyedik negyedévében már több mint 5800 új projekt indult el országszerte, és az építési engedélyek számának megugrása miatt középtávon akár a húszezer feletti éves átadás is lehetséges.

„A jelenlegi trendek alapján a lakásállomány megújulása továbbra sem lesz egyenletes: a turisztikai központok és a gazdaságilag erős térségek ingatlanvagyona egyre többet ér, ahol viszont nincsenek új beruházások, ott a használtlakás-piac is lomha marad. A vidéki városok közül főként Debrecenben, Győrben és Szegeden pörög a piac, ahol az ipari fejlesztések miatt folyamatos az igény az új lakásokra” – mondta Szegő Péter.

Forrás: Duna House







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Sárgarépa vetése: így lesz szép, egyenes és erős a gyökér

A sárgarépa sikeres vetése alapja a minőségi termésnek. Megmutatjuk, hogyan válaszd meg az ideális időpontot, talajt, sortávolságot, és...

Kihúzták az ötöslottó nyerőszámait: 6 milliárd 500 millió forint volt a tét

Mutatjuk az eheti ötöslottó és Joker nyerőszámokat.

Vucsics: Akkor is hálás leszek Orbánnak, ha veszít

A szerb elnök a közösségi oldalán hálálkodott a magyar miniszterelnöknek.

Magyar Péter: Tudom, hogy féltek a kétharmad szótól is – óriási tömeg előtt zárta kampányát a Tisza Debrecenben

Az Orbán-rendszer kétharmaddal született, ezért igazán csak kétharmados többséggel lehet lebontani – mondta Magyar Péter. A Tisza Párt...

Orbán Viktor: Lehet, hogy a mi gyűlésünk unalmasabb, de herebere partikkal nem tudunk szolgálni

A Mátyás templom mellett, a Szentháromság téren mond utoljára beszédet a választás előtt Orbán Viktor. Kövesse a HVG-n!

Amikor a lógás még tényleg azt jelentette…

  Szabdság hídi utazás, 1954  Sokszor még az ütközőkön is fürtökben csüngtek az utasok, ha kedvenc csapatuk játszott hazai...

Megérkezett Európába a Honda mini elektromos hot hatch modellje

A Honda úgy döntött, hogy a világnak most igazán szüksége van egy apró elektromos városi autóra, amely azt képzeli, hogy egy hangos...

Ez a hely ihlette a Száz év magány varázslatos faluját

Gabriel García Márquez világhírű regénye nem csupán egy képzeletbeli világ története, hanem nagyon is valós helyekből táplálkozó...

Bányászetikától a katonai morálig – Ruszin-Szendi Romulusz össztűz alá vett útja a politika frontvonalába

Pályatársaival, szövetségeseivel és ellenfeleivel beszélgettünk Ruszin-Szendi gyors felemelkedéséről, a politikai fordulatának...

0

Sport

Sokkolták az ETO kézilabdázóit Győrben, döbbenetes jelenet az utolsó pillanatban

Videón a nem mindennapi dráma: egész pályás győztes gól született a magyar bajnokságban.

Szoboszlai szavai rosszul öregedtek, Slot hátrasorolhatja őt, Kerkezt a kispadra rakhatja

A Liverpool a Bajnokok Ligája-helyek szempontjából kulcsmeccset játszik 18.30-tól a Fulham ellen.

Szoboszlai-gyűlölő molinó Liverpoolban: ennek semmi keresnivalója az Anfielden.

Megdöbbentő hangulatkeltés a magyar sztár ellen: „Többet keresel egy héten, mint sokunk évek alatt”.

Szürreális jelenetek után rúgta meg az év potyagólját a Fradi

Hátrányban volt a bajnok, de végül fordított a Groupama Arénában.

A kifütyült Real Madrid edzője dühében olyat mondott a VAR-ról, mint még senki

Kiakadt Álvaro Arbeloa, miután az egyre mélyülő gödörbe kerülő királyi gárda a Gironával sem bírt.

Hihetetlen potyagól segítette ki az egy félidőn át rosszul játszó Fradit

A kiesőjelölt DVTK ellen 45 percen át csak szenvedett a bajnoki címvédő, de a második félidőben a döbbenetes egyenlítő találat után minden megváltozott.

0
0

Bulvár

Már csak idő kérdése az összeomlás? 300 kilométert csúszott északra a Golf-áramlat

A Golf-áramlat váratlanul 300 kilométert csúszott északi irányba, ez a szokatlan vándorlás az Atlanti-óceán teljes áramlási rendszerének küszöbön álló összeomlását jelezheti.

Hann Endre: a Tisza nyerheti a választást, közel nulla a valószínűsége annak, hogy jelentősen alulmérjük a Fideszt

A Medián ügyvezetője a Klubrádióban kifejtette, hogy a jelenlegi közvélemény-kutatási trendek alapján a Tisza Párt győzelme valószínű, minimális esélyt lát arra, hogy a kutatók jelentősen alulmérnék a Fidesz

Erős Antónia üzenetét az egész országnak hallania kell.

A Glamour Talks with Illés Gabriella legújabb epizódjában Erős Antónia, az RTL híradójának műsorvezetője őszintén mesél életútjáról, pályájáról, anyaságról, a híradózás kulisszáiról és azokról a szem

Fideszes politikus fia lehetett a Rendszerbontó Nagykoncert sztárja, kiderült a rokoni kapcsolat?

Nem akárki léphetett színpadra a Hősök terén, édesapja nem tudhatott az akcióról?

Szörényi Levente és Bródy János így reagált arra, hogy a Tisza és a Fidesz is használja az István, a király ikonikus dalait

A szerzőpáros elmondta, mi a véleményük arról, hogy a Fidesz és a Tisza is használja a rendezvényeiken az rockoperájuk két legnépeszerűbb dalát.

Olyat mondott a kínai elnök, amitől mindenki ledöbbent

Hszi Csin-ping meglepő találkozón beszélt egy ellenséges ország politikusával.

Sokkolták az ETO kézilabdázóit Győrben, döbbenetes jelenet az utolsó pillanatban

Videón a nem mindennapi dráma: egész pályás győztes gól született a magyar bajnokságban.

Átengedte a bicikliseket, emiatt rommá törték az autóját Pomázon - videó

Ijedtségből, bizonytalanságból vagy egyszerű udvariasságból – megállt, és átengedte az áthajtani szándékozó kerékpárosokat egy autós. Önmagában ezzel még nem is lenne probléma. Csakhogy a jelenet közben egy

A háziorvos is beutalhat ezekre a vizsgálatokra: tévhit, hogy csak szakorvos írhatja ki

A kérdésre, hogy háziorvos hova adhat beutalót a válasz nem egyszerű, de ha értjük a szabályokat, rengeteg időt spórolhatunk.

0