Ezt olvasta már?


Sólyom Katalin, Anatolij Petrov és a Kapronczai Tánciskola az idei baranyai Prima-díjasok

A Vállalkozók Országos Szövetsége minden évben megválasztja a Prima-díjasokat és az év vállalkozóit, ennek nyomán pedig megyei szervezeteik is hasonlóan cselekszenek szűkebb pátriájukban. Szigetváron pénteken este adták át az elismeréseket.


hirdetés

Az idei Baranya Megyei Prima Díjazottak

Színművészet: Sólyom Katalin színművésznő

Több mint 50 éve tartozik a Pécsi Nemzeti Színház társulatához. Gyakorló színészként 1981-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. A pécsi színházi és művészeti élet kiemelkedő alakja, a határokon túl is emlékezetesek verses estjei, énekes-verses gyermekműsorai és a Szélkiáltó Együttessel való fellépései. A Versmondó Pedagógusok Műhelyének vezetője, tanít a Pécsi Tudományegyetem zeneművészeti tagozatán és a Füsti Molnár Éva Színitanodában.

Jászai Mari-díjas, Szendrő József-díjas és Tüke-díjas, a Pécsi Nemzeti Színház örökös tagja, 2010-ben Pécs díszpolgára lett.

Híresebb filmszerepei az Álmodozások kora (1964), Szerelmesfilm (1970), Mephisto (1981) és a Napfény íze (1999).

Sport: Dr. Petrov Anatolij, mesteredző és testnevelő tanár

1940. augusztus 10-én született Ukrajnában. Felesége Mátrai Judit tanár, négy gyermekük van. 1981. óta él Pécsett, 1992-ben kapta meg a magyar állampolgárságot.

Diplomáját a Moszkvai Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán szerezte 1968-ban. Tanulmányai befejezése után a Vlagyimiri Tanárképző Főiskola Testnevelési és Sporttudományi Karára kapott meghívást, ahol a Testneveléselmélet és módszertani Tanszék oktatója, majd tanszékvezető helyettese volt.

1976-1979 között Pétervárott aspirantúrát végez, tudományos kutatással foglalkozik, több cikke jelenik meg a moszkvai és leningrádi sporttudományi szaklapokban.

1980-ban családegyesítés végett települt át Magyarországra. Pécsett 1984 óta foglalkozik úszás utánpótlás neveléssel. Az Apáczai Nevelési Központban 1981-2003 között testnevelő tanárként dolgozott. Az egyesület megalakulása óta az ANK Úszóklub vezetőedzője. 1990. óta foglalkozik mozgássérültek oktatásával is, egy ideig tanítványa volt Kovács Ervin, majd Pásztory Dóra, akinek példáját további sérült gyermekek is követték.

„5-7 éves gyermekek testi és mozgásfejlődésének jellemzői” címmel, a testnevelés és sport-tudományok köréből írt egyetemi doktori értekezését 1991-ben védte meg a Budapesti Testnevelési Egyetemen.

Testnevelő tanárként éveken át foglalkozott a mindennapos testnevelési programok kidolgozásával és bevezetésével, óvodások és általános iskolások számára.

25 év alatt tanítványai az úszósportban 44 Országos bajnoki, 11 Diákolimpiai bajnoki, 4 Kadett, 4 Ifjúsági Európa bajnoki címet nyertek. Öt válogatott kerettag és 30 új korosztályos országos csúcs jelzi munkáját. 3 tanítványa tagja a Magyar Olimpiai Csapatnak, egy tanítványa tagja a Magyar Paralimpiai csapatnak.

2000-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést kapta, két évvel később Pedagógus Szolgálati Érdemérmet, újabb két év múlva a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét, és ugyanekkor lett Az Év edzője is.

Táncművészet: Kapronczai Tánciskola (Szigetvár)

A Kapronczai Alapfokú Művészeti Iskola elsődleges célja a táncművészet terjesztése, oktatása, valamint az esélyegyenlőség megteremtése. Az intézmény 2001-ben – Szigetvár székhellyel – 5 hátrányos helyzetű dél-baranyai településen kezdte meg a művészeti oktatást. Az eltelt 18 év alatt a kiváló szakmai munkának köszönhetően a telephelyek száma és a növendékek létszáma is jelentősen emelkedett. Ma már 3 megyében (Baranya, Somogy és Tolna megyében), 18 aktív telephelyen, több mint 1500 növendékkel büszkélkedhetnek.

Az iskola alapelve a szakmaiság: 2011-ben a Kapronczai AMI megkapta a kiváló alapfokú művészeti iskola címet. 2013 óta Akkreditált Kiváló Tehetségpontként, 2016 óta – a nemzetközi eredményeik alapján – Európai Tehetségpontként valamint Referenciaintézményként is működik. Emellett a Magyar Táncművészeti Egyetem Partnerintézményeként aktívan közreműködik a jövő táncpedagógusainak a képzésében is.

A tehetséggondozó munka eredményességét leginkább kiváló eredményeik tükrözik. Több Területi és Országos Bajnoki címmel is büszkélkedhetnek tanítványaik. A művészeti iskola növendékeit versenyeztető Szigo KTSE a Magyar Bajnoki sorozatban, ahol az éves versenyeredmények alapján sorrendbe állítják az egyesületeket, az elmúlt öt évben mindig a legjobb 6 között szerepelt. A 2018. évi díjkiosztón - a száznál is több tagszervezet közül – Kapronczai Balázs a képzeletbeli dobogó III. fokára állhatott fel az egyesület képviseletében.

Fontos mérföldkő, hogy 2016 decemberében a Kapronczai Alapfokú Művészeti Iskola és a Szigo KTSE Pécsen rendezhette meg a Standard Táncok Formációs Világbajnokságát. A Kapronczai Balázs által vezetett szervezői csapatnak mindösszesen 6 hét ált rendelkezésére a világverseny megrendezésére. (2016-ban eredetileg a VB rendezési jog Minszk kapta meg, de a fehéroroszok a megfelelő állami támogatás hiánya miatt visszaléptek. Kapronczai Balázs szorgalmazta, hogy Magyarország nyújtson be pályázatot a rendezésre, hogy ne maradjon el a világbajnokság és ne vesszen kárba az indulás jogát megszerző két magyar csapat – köztük a Szigo KTSE csapata – által elvégzett kemény, egész éves munka.) A hivatalos engedélyt október közepén kapták meg, december 4-én pedig már egy gyönyörűen feldíszített, elegáns környezetben több mint 2000 szurkoló előtt léphettek parkettre a világ legjobb formációs csapatai.

Év Vállalkozója Díjazottak, országos

Gódi Attila ügyvezető-tulajdonos – Terrán Tetőcserép Gyártó Kft.

Jövőre lesz éppen 100 éves a családi vállalkozás, amely alapítójának, Mészáros Kálmán unokájának a férje a cég jelenlegi ügyvezetője.

A gyár termékeiből évente több mint 50 millió darabot készítenek, és több mint 20 ezer épületet fednek a cserepeikkel. Nemrégiben pedig a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki és Infor-matikai Karának Elektronikus Eszközök Tanszékével együtt kezdték meg a tetőcserépbe integrált napelem fejlesztését.

 

Gódi Attila szerint a családi vállalkozások válságállóbbak a multinacionális nagyvállalatoknál: több a rugalmasság és az empátia, így a nehezebb időszakokban sincsenek radikális megoldások.

Gódi Attila egyébként programozó matematikusi és okleveles közgazdász diplomát szerzett marketing szakirányon, könyvvizsgálói és adószakértői képesítéssel is rendelkezik. A családi vállalkozás megalapítása előtt programfejlesztői és számviteli területeken dolgozott. 1998 óta a Mediterrán csoport vállalkozásaiban tevékenykedik alapító résztulajdonosként, gazdasági vezetői, illetve ügyvezetői pozíciókban.

Budavári Attila ügyvezető-tulajdonos – Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra Kft.

Ezüstkoszorús orgonaépítő mester, Magyarország legnagyobb orgonaépítő cégének, a Pécsi Orgona-építő Manufaktúra Kft.-nek alapító-tulajdonosa. Munkássága során közel 200 orgona munkálataiban vett részt.

Szakirányú iskolái elvégzése után 1991-ben szakmai tanulmányútra indult, hogy osztrák mesterektől szerezzen gyakorlati tapasztalatot. Az osztrák Oberössterreiche Orgelbauanstalt Kögler GmbH cégnél egy évet töltött orgonaépítő szakmunkásként. Néhány éves megszakítás után 1997-ben, már mint cégtulajdonos folytatta tanulmányait a Budapesti Kézműves Kamara Hangszerkészítő és javító szakán, ahol orgonaépítő mester fokozatot szerzett. 2011-ben Ezüstkoszorús orgonaépítő mesterré avatták.

Hazatérését követően testvérével, Budavári Csabával megalapította a Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra Kft.-t. Először a szülők garázsában, majd a cég növekedésével Pécsen vásárolt műhelyükben tevékenykedtek. A cég az elmúlt 25 alatt Magyarország legnagyobb orgonaépítő cégévé nőtte ki magát, s jelenleg nemzetközi viszonylatban is a legnagyobbak között van. 2009-ben indult el Organ-parts.info nevű webshopjuk, amelyen keresztül 3 kontinensen értékesítenek orgonaalkatrészeket. A cég folyamatosan bővíti az orgonaalkatrész-kereskedelem üzletágát.

2011-ben Angster József Díjat, majd 2015-ben Pro Civitate-díjat kapott.

Megyei Év Vállalkozója

Rajnai Attila (RATI Kft.)

A komlói vállalkozás 100 %-ban magyar, családi cég, amit idős Rajnai Attila alapított 1986-ban. Jelenleg 60 munkavállalóval működik egy majdnem teljesen 0 energiás központban, a város határában.

Víziójuk, hogy saját ötleteken alapuló innovatív koncepciókkal, termékekkel az európai autóipar autófelszerelési központjainak fejlesztő partnerei legyenek.

A fenntarthatóság, mobilitás és digitalizáció trendjei mentén vizsgálják a változásokat és fókuszálnak a piaci igényekre.

Az elmúlt évek legmeghatározóbb partnerei a RENAULT csoport, a PSA csoport és a FORD Europe. Éves forgalmuk mintegy 4 millió euró, mely 98 százaléka export.

Ifjabb Rajnai Attila 2001 óta vette át édesapjától a vállalkozás irányítását, azóta cégvezető.

Salánki Zsolt ügyvezető-tulajdonos (Sympack Csomagolástechnikai Kft.)

A vállalkozás 1992 óta működik. Az elmúlt évtizedekben mind a csomagolástechnika, mind pedig a raktártechnika területén számos sikert könyvelhettek el. A felépült – és mind a mai napig megújuló – termék portfóliójukat a felhasználói igényekhez igazítva integrálják kínálatukba, az új termékeket, raktári technológiákat és az élenjáró technológiákat felsorakoztató berendezéseket igyekeznek a leghamarabb megismertetni ipari partnereinkkel.

A vállalkozás három telephellyel, logisztikai központtal és mintegy 1200 nm-es logisztikai nagykereskedelmi raktárral, gépjármű parkkal rendelkezik. Elsődleges szempontjuk a gyors és rugalmas kiszolgálás, valamint a partnerek költséghatékony működéséhez való hozzájárulás.

Kovács Gábor tulajdonos – Tenkes Csárda

Hivatalos említés először „csak” az 1890-es években esik egy csarnótai csárdáról, a kollektív emlékezetben pedig régmúlt idők óta mint „betérő csárda”, majd Kövesi csárda kap helyet. 20 éve - az akkor már Tenkes csárda - gyönyörű homlokzatából egy omladozó „kódisállás” állt csupán. Külleme mára elődeinktől örökölt hagyományaink tiszteletét közvetíti, de a lepusztult épületet ilyen formára Kovács Gábor álmodta meg 2000-ben és anyagi ráfordítást nem sajnálva, mindenét értékesítve beleálmodta mindazt, ami ma látható az egykori romhalmaz helyén.

Kovács Gábor zöldség-gyümölcs kereskedő családból származik, testvéreivel a családi vállalkozásban dolgozott tanulmányai befejeztével. Így került közel a vendéglátáshoz, mivel közel 50 étteremmel állt kapcsolatban munkája által. Minden hajnalban a romos csárdaépület előtt ment el és épp azon gondolkodott, meg kell menteni ezt a gyönyörű helyet, mikor Csarnóta kiírt egy pályázatot rá. Kovács Gábor indult, és elnyerte. 25 éves volt ekkor.

2016-ban ennek köszönhetően a Baranya Megyei Önkormányzat Értéktár Bizottsága a Tenkes Csárdát felvette a helyi értékek sorába, így hazánkban ez az egyetlen csárda lett megyei érték. A Magyar Turizmus Zrt. Rozmaring díjjal tüntette ki, illetve idén is, mint 3 éve, Magyar Turizmus Minőségi díjat kapott. Kovács Gábort 2018-ban Baranya Fejlődéséért Díjjal tüntette ki a baranyai kulturális örökség ápolásában, megőrzésében, a helyi hagyományőrző tevékenységek támogatásában elért eredményei, húszéves kitartó munkájának elismeréséül a Baranya Megyei Önkormányzat. 2019- ben Harkány városa Turizmusért Emlékérmet adományozott neki.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Oroszország ideiglenesen felfüggeszti a kínai állampolgárok beutazását

Oroszország csütörtöktől ideiglenesen felfüggeszti a kínai állampolgárok beutazását - közölte kedd este a védekezésért felelős...

Megugrott a feldolgozóipari aktivitás a New York-i régióban

New York régióban az elemzők által vártnál lényegesebben nagyobb mértékben nőtt a feldolgozóipari aktivitás februárban.

Itt a friss meteorológiai előrejelzés Zsuzsanna napjára

Ilyen időjárás várható február 19-én szerdán. Mutatjuk a részleteket:

Mi a helyzet a britek bérével?

A legfrissebb foglalkoztatási és jövedelmi statisztika szerint most érte el és lépte túl először a több mint egy évtizeddel ezelőtti...

Újra lehet jelentkezni az ápolói ösztöndíjra

Keddtől jelentkezhetnek újra az iskolarendszerű szakképzésben egészségügyi szakmát tanulók az ápolói ösztöndíjra, amelynek összege...

Csatlakozott a Mesterséges Intelligencia Koalícióhoz a 4iG

A 4iG csatlakozott a Mesterséges Intelligencia Koalícióhoz (MI Koalíció) - közölte a társaság kedden az MTI-vel.

Egy lány után mászkált az énekes, ebből született meg ez a dal

Megjelent a Szabó Benedek és a Galaxisok ötödik stúdióalbuma, stílusosan csak Cím nélküli ötödik lemez címet kapta.

A 2020-as Bánkitó Fesztivál a Kalála együttest élteti kortárs csavarokkal

Bár a zenekar szerves része volt a gyerekkorunknak, a magyar népmesékhez szerzett filmzenéiért életműdíjjal jutalmazott együttes nem csak...

Akár jövőre vihet turistákat az űrbe a SpaceX

Megállapodtak az űrturizmusra specializálódott amerikai Space Adventures nevű céggel.

Drasztikus költségcsökkentés jön a WTCR-ben, kevesebb időmérő, futam és gumi lesz

Az Eurosport Events vezetője szerint fenntarthatatlanná váltak a költségek.

Így nyerte meg a meccset Balázs Attila a korábbi top 20-as Cuevas ellen - videó

A magyar játékos nyolcaddöntőbe jutott a Rio de Janeiróban zajló salakpályás férfi tenisztornán.

Sport

Szinkronban követte a brutális KO-t a bíró, hogy védje a bunyóst

Nem túlzás azt állítani, hogy a küzdősportvilág legnépszerűbb videója jelenleg az a felvétel, amelyen egy bíró remekül végezte a munkáját.

A Liverpool a Man. City két alapemberét is elhappolná a City büntetése után?

Persze ez még csak átigazolási pletyka, de annak elég izgalmas.

Kézfogásnak indult, tömegverekedés lett belőle - videó

Az amerikai egyetemi kosárbajnokságban nem a legszebb jelenetekkel ért véget egy rangadó.

Megtáncoltatta a labdát a gólvonalon a Barcelona kapusa

Marc-André ter Stegen egy cseppet sem volt szívbajos.

A nyolcaddöntőkkel folytatódik a Bajnokok Ligája

A címvédő Liverpool Madridba utazik, a PSG pedig Dortmundba. Rangadót rendeznek a női kézilabda NB I-ben is.

Nagyon átverte az NB I-es csapatot a brazil kapus

A rutinos focista vissza sem tért már Magyarországra a szabadsága után.

Bírói csalással tudták csak megverni a Békéscsabát

Botrányos játékvezetés az Olimpiakosz elleni Challenge Kupa-negyeddöntőn. Óriásit küzdött a BRSE - a Pireusz nyert.

Örülj tovább, Dzsudzsák Balázs!

A hír szent, a vélemény szabad!

A modern foci egyik legnagyobb dilemmája feszíti szét az Atlético Madridot

Meddig lehet fenntartani az esélytelenség látszatát a világ egyik leggazdagabb klubjánál?

Saját játékosa csinált bolondot a Barcelona edzőjéből - videó

A spanyol tréner egy ideig biztosan nem áll be a játékosai közé játszani.

Óriási pénzbüntetést kapott a Ferencváros az MLSZ-től

Az NB I-et 21. forduló után két meccsel kevesebbet játszva is vezető csapatot három mérkőzés miatt büntették.

0

Bulvár

Záróvonalon előzte a rendőröket a nő Debrecenben, a magyarázata haláli volt

Hogy tetszett mondani? - gondolhatták a rendőrök elkerekedett szemmel.

Hét évig feküdt élettelenül, aztán váratlanul megmozdult

Ezekhez az állatokhoz képest a lajhárok hiperaktívnak számítanak.

Csődben a népszerű áruházlánc

Néhány héttel ezelőtt már figyelmeztettek a legrosszabbra.

Már nagy bajban a nyugdíjasok, hamarosan a minimálbéresek következnek

Az elmúlt két év évben nagyon sokat romolhatott a nyugdíjasok helyzete a fogyasztói kosarukban szereplő termékek drasztikus drágulása és az ellátások alacsony emelése miatt. Hamarosan a minimálbéresek is erre a sorsra juthatnak, amennyiben az infláció tovább szárnyal.

II. Erzsébet királynő őrjöng, válik a brit királyi család álompárja

Egy héten belül a második válást jelentik be.

Sok autós nem tud róla, pedig hatalmas bírság járhat érte

Büntetik, aki kiskorú vagy terhes utas mellett gyújtanak rá a kocsiban.

Hernádi Zsolt luxusszállodáját az adófizetők építik, és a Dunától is megvédik

Pályázati úton 2,8 milliárd forintot kapott a MOL vezér érdekeltsége a beruházásra, és már amiatt sem kell aggódnia, hogy esetleg elmossa az ár a telket. A rokonságába tartozó polgármester települése ugyanis gátat épít.

Putyin kóstolgatja Norvégiát - fokozódó katonai feszültség

Moszkva a múlt héten küldte el kemény figyelmeztetéseket tartalmazó levelét a norvég külügyminisztériumnak. A Vard szigetén fekvő amerikai állomás amelyet együtt működtetnek a norvég hírszerzéssel - az orosz tengeralattjárókat figyeli, hogy egy esetleges konfliktusnak már a kezdetén hatástalanítani tudják ezeket. Káncz Csaba jegyzete.

A császárnál utána jön az igazi vajúdás. És azt nem kívánom senkinek. - Hüvelyi és császáros szülések tapaszta...

A szülés, a császármetszés és a gyermekágyi időszak első pillanatai olyanok, amikkel kapcsolatban gyakran kozmetikázzuk a valóságot, van, aki szándékosan, mások talán a maguk megnyugtatására. Mi azt gondoljuk, hogy a nem annyira rózsaszín részekről is kell beszélni.

Szőnyegbe tekerve találtak rá a fiatal lány holttestére

A szomszéd csak egy sikolyt hallott.

blogmorzsák

A nagy GDP átverés - avagy valóban élen a Pannon Tigris?

Vajon sikeres lehet-e a felzárkózásunk a 'hanyatló Nyugathoz', ha közben folyamatosan gyengül a forint?

A kutyakényeztető reptér

Nem akármilyen fejlesztéssel állt elő Japán második legnagyobb reptere. A kutyák is lazulhatnak egy nagy út előtt.

A legjobb kínai kütyük 5000 Ft alatt, európai raktárból!

Nem elég, hogy olcsó, nem elég, hogy jó, ráadásul egy héten belül megkapod.

Te is stresszelsz esténként? Ne tedd!

Sokan szenvednek attól, hogy este, lefekvés után is „jár az agyuk” és képtelenek megnyugodni és elaludni.

Osztrák, belga és magyar kórházban

Három ország, három kórház - eltérő tapaszta­latok. Vajon melyikben hogyan bánnak a beteggel?

Hogyan őrizheted meg szellemi frissességed az idő múlása ellenére is?

A rendszeres testmozgás hatékonyabb a szellemi frissesség megőrzésében, mint a memóriagyakorlatok!

Folyton eldugul a lefolyód? Ezzel soha többé nem fog!

Okos trükk a dugulás és a kellemetlen szagok ellen.

Évértékelő revíziós érzelmekkel

Orbán Viktor beszéde hemzse­gett a csúsztatásoktól, és a rejtett üzenetektől.

Üzenet Orbán Viktornak

Meddőség? Nem. Ha már népese­déspolitika, csináljuk rendesen.

Néha egy kép is elég

Van, amikor elégedettebb az ember, ha 100 helyett csak 1 fotó készül!

Akik a család elől külföldre menekülnek

„Amit a férj keresett, annak zöme el is ment, mert minden második este ivászatba torkollott.“

0