Ezt olvasta már?


Soltész: becsapja az embereket a politikailag korrekt beszéd az iszlámról

Becsapja az embereket a politikailag korrekt beszéd az iszlámról, és veszélybe sodorja a társadalmat - figyelmeztetett Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár szerda este Budapesten. - Pécsi Napilap -

Marc Fromager Háborúk, olaj és radikalizmus - Csapdában a közel-keleti keresztények című könyvének bemutatóján az államtitkár kiemelte: a menekültválságért felelősek azok a "politikailag korrekt beszédet hirdetők" is, akik miatt nem lehetett beszélni a radikális iszlámról, a terrorizmus valódi arcáról és annak okairól sem.

Soltész Miklós szólt arról, hogy a magyar kormány időben felismerte és vállalta is a felelősséget, amit a történelem rótt rá. Amikor pedig úgy döntött, hogy megvédi Magyarországot, azzal Európa jelentős részét is megóvta. Mindeközben segítette - a karitatív szervezeteken keresztül - a valóban rászoruló úton lévőket - tette hozzá.

Marc Fromager a könyvbemutatón arra hívta fel a figyelmet, hogy az iszlám azért radikalizálódik, mert "mélységes válságban van". E válság egyik oka pedig - a modernitás és a globalizáció mellett -, "meglepő módon, a kereszténység vonzereje". Egyre több muszlim tér át ugyanis a Krisztus-hitre, és erre a számukra aggasztó jelenségre reagálnak a muszlimok keresztényüldözéssel - mondta.

A szerző rámutatott: a közel-keleti válságnak politikai, gazdasági és vallási okai egyaránt vannak. Ebben a térségben mindig háború volt, de a mostani nem csak polgárháború, hiszen ha az volna, akkor szírek lőnék egymást. Valójában a felkelők többsége zsoldos, aki külföldről kapja fizetését és fegyverét. Ez tehát egy nemzetközi konfliktus, és az Iszlám Állam megerősödéséért a nyugati világ is felelős - magyarázta.

Elmondása szerint a Közel-Kelet térképének átrajzolása egy olyan terv része, amelyben Irakot három részre osztották: a déli rész a siítáké, az északi a szunnitáké, észak-keleti terület pedig a kurdoké lett.

Marc Fromager szerint Szíriára ugyanez a sors vár, és nem véletlen, hogy a tíz évvel ezelőtt készült, az új Közel-Kelet tervét mutató térképeken Szíria területe egybeesik az Iszlám Állam által elfoglalt területekkel.

Okfejtése szerint a konfliktus fenntartásában részt vesz Nagy-Britannia és Franciaország is, mert "jóban akar lenni" Szaud-Arábiával és Katarral. Egyrészt, mert szükségük van a kőolajukra és földgázukra, másrészt, mert fegyvert akarnak eladni nekik, harmadrészt, mert szükségük van a befektetéseikre. "Összességében tehát mindannyian felelősek vagyunk a káoszért, és a következményeit is viselni fogjuk valamennyien" - tette hozzá Marc Fromager.

A szerző az üldözött keresztények megsegítésére létrehozott pápai szervezet, az Aid to the Church in Need párizsi központjának igazgatója.

A Párizsban 2015-ben megjelent könyvet magyarul a Kairosz Kiadó adta ki.







0

hírek innen, onnan

Fél pohárral a lefolyóba öntöm, 15 percet várok: újra gyorsan folyik a víz

Ha egyre lassabban folyik le a víz a mosogatóban, nem feltétlenül kell azonnal erős vegyszerhez nyúlni. Egy egyszerű házi módszer enyhébb...

Megkezdődött a vénasszonyok nyara! Meddig marad velünk?

Megérkezett a vénasszonyok nyara: a következő napokban akár 26 fok is lehet, és a kellemes idő októberben is folytatódhat. Mutatjuk a...

Ezt tették régen az ajtó elé, hogy ne fázzanak

Egy több mint százéves háztartási praktika ma is segíthet, hogy melegebb maradjon az otthonod. Mutatjuk, hogyan tarthatod távol a hideget...

A világ legszebb útjáért Pakisztánig kell menni

Lenyűgöző hegycsúcsok között kanyarog a Pakisztánt és Kínát összekötő Karakorum Highway, amit a világ nyolcadik csodájaként is...

Sárga virág, szúrós veszély: egyre több bosszúságot okoz a királydinnye

Kerékpárgumikat lyukaszt ki, kutyamancsokat és mezítlábas talpakat sebezhet meg a királydinnye. A száraz, forró időjárás kedvez a...

Kritikus ágazatban ütötte fel a fejét a nyugdíjkrízis: küszöbön az összeomlás, elkerülhetetlen a tragédia?

A hálapénz kivezetése és a béremelések ellenére továbbra is 5-10 százalékos az orvoshiány Magyarországon. A szakemberhiányt...

Majdnem hét igazgatójelölt jut egy tankerületre

A Klebelsberg Központ ellenőrizte a tankerületi igazgatói pozíciókra érkezett pályázatokat.

Mondatok, amivel helyre teheted az arrogáns férfiakat

A javasolt mondatok célja a párbeszéd kiegyensúlyozása. Egyetlen felement hang nélkül.

Balesetekből nem volt hiány, a vb-címvédő Lando Norris is kiesett az Azeri Nagydíjon

George Russell rajt-cél győzelmet aratott, és faragott hátrányából csapattársával szemben.

Istenes Bence otthagyja az RTL sikerműsorát. Mindenkitől elköszönt: ez az oka rá

Úgy tűnik, egymás után intenek búcsút az RTL dzsungelrealityjének sztárjai. Árpa Attila után most Istenes Bence is bejelentette, hogy...

Toroczkai László: A Fidesz neve teljesen vállalhatatlanná vált, a Mi Hazánk menő és trendi a fiatalok körében

A Mi Hazánk elnöke a tisztújító kongresszuson mutatta be a munkaerőhiány kezelésére szánt technológiai javaslatát. Toroczkai László...

Új elnöke van a Magyar Tenisz Szövetségnek

Az ügyvéd-vállalkozó Szőcs Árpád László lett a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) új elnöke.

0

Sport

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata

Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

0
0

Bulvár

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein: Elzárják a pénzcsapot az agrárkamaránál

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átvilágítása során 14 milliárdos visszaélésre bukkantak, elzárják a pénzcsapot.

„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?

A karma szerint előbb-utóbb visszakapjuk azt a lapot, amit leosztottunk. Íme néhány megdöbbentő és elgondolkodtató történet, amelyekben az élet maga szolgáltatott igazságot.

Így szexeltek a honfoglaló magyarok

Eleink nem voltak éppenséggel prűdek, a szex és a meztelenség nem számított tabunak, a gyerekeket pedig nem kellett felvilágosítani, ugyanis előttük zajlott minden.

„A nagyapám sírjánál állt egy nő, akit sosem láttam” – a temetés, ami felforgatott mindent

Egy ismeretlen nő jelent meg a nagyapám temetésén egy szál fehér krizantémmal, két héttel később pedig olyan levelet kaptam tőle, amelyből egy egész életen át őrzött titokra derült fény.

Bűncselekménnyel vádolják a Tisza politikusát, videót tettek közzé a történtekről

A Mi Hazánk a képviselő azonnali lemondását követeli.

blogmorzsák

Kádár beszélt, a delegációk kimentek

A dokkmunkások nem pakolták ki a csomagokat: így fogadta New York Kádárt.

Las Vegas

A kaszinókról híres városban és környékén más látnivalók is vannak, így mindenki megtalálja a kedvére való szórakozást.

0