Ezt olvasta már?


Só, alkohol és kiszáradás: mi lehet az összefüggés?

Néhány ital elfogyasztása után szinte garantáltan jelentkeznek azok a tünetek, amelyeket mindenki igyekszik elkerülni. Ezért lázasan kutatunk olyan megoldások után, ami enyhítheti a másnap érzett kellemetlenséget.

A természetes megoldások kedvelői előszeretettel alkalmazzák a Kelta sót az alkoholfogyasztás utáni regeneráció érdekében. Valóban hatásos? Milyen hírekkel szolgálhat a tudomány ebben a kérdésben?

 

Hogyan lesz a másnaposság?

 

A másnaposságot az alkohol lebontása közben keletkező acetaldehid okozza. Ez egy mérgező vegyület, amit a szervezet igyekszik minél előbb hatástalanítani, azonban viszonylag sok időbe telik, mire el tudja végezni ezt az összetett feladatot.

 

Rövid távon az acetaldehid jelenléte a jól ismert tüneteken keresztül mutatkozik meg: fejfájás, gyomorégés, fáradtságérzet, émelygés, gyomorégés, stb. Hosszabb távon azonban ennél is súlyosabb következményekkel kell számolnunk, ugyanis képes károsítani az agyat, a májat és a többi szervet is, valamint akár a DNS-ben is kárt tehet. Éppen ezért nagyon fontos, hogy mindig felelősen és mértékkel fogyasszunk alkoholt!

 

A Reset étrend-kiegészítőiben található összetevők, mint például az extra mennyiségű cisztein, hatékonyan képesek támogatni a szervezet működését az acetaldehid lebontási folyamatában, aminek köszönhetően a szervezet természetes működése eredményesebbé válhat.

 

Víz és alkohol

 

Az alkohol elfogyasztása kiszáradáshoz vezethet. Ez egy tudományosan megállapított tény, akkor is, ha elsőre furcsa ellentmondásnak tűnhet. Nagyon fontos tehát, hogy amikor alkoholt fogyasztunk, fordítsunk kellő figyelmet a víz pótlására is.

 

Az ORS, vagyis Oral Rehydration Solution, kifejezetten abból a célból lett kifejlesztve, hogy támogassa a szervezet vízmegtartó képességét, így a folyadékpótlást is. Ez a készítmény sót, cukrot, nátriumot és káliumot tartalmaz olyan arányban, ami optimális az emberi test számára. A WHO és a UNICEF ajánlásával rendelkező készítmény jelenleg az egyik leghatásosabb termék a szükséges folyadék hatékony pótlásához és megtartásához.

 

A Kelta só azonban, mivel pusztán sóról van szó, kevésbé képes ellátni ugyanezt a funkciót, és a szervezet egyensúlyának visszaállításában is kisebb szerepet tud vállalni.

 

Az egyensúly visszaállításának hatékony módja

 

Amikor alkoholt fogyasztunk, a testünket működtető kényes egyensúly felborul, megsérül, amit a legkönnyebben külső segítség igénybevételével tudunk helyreállítani. A jó hír, hogy erre nagyon jó megoldást jelentenek az olyan étrend-kiegészítők, amelyek extra ciszteintartalmuknál fogva segítik az acetaldehid lebontási folyamatát, az ORS-formulának köszönhetően pedig hozzájárulnak a szervezet hidratálásához.

 

Minden természetes megoldásnak van létjogosultsága, azonban célszerű előnyben részesíteni a hatékonyabb megoldásokat, amelyek alkalmazása tudományos alapokon nyugszik.









0
0

hírek innen, onnan

Kamera rögzítette a szirénázó rendőrautó és a furgon súlyos karambolját Székesfehérváron: megdöbbentő, mi történt a csattanás után a csomópontban

Hatalmas erőkkel ütközött a szirénázó rendőrautó és a furgon A baleset 2026. szeptember 23-án délután...

Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk

Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene...

Hivatalosan is a NER egyik sikercége elleni csődeljárás, a bedőlés szélén

Szeptember 25-től él a hivatalos fizetési moratórium A Fővárosi Törvényszék végzésének Cégközlönyben való közzételével, 2026....

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Zidane győzelemmel debütált, Mbappé megsérült, Mancini kikapott - eredmények

Belgium és Franciaország is idegenben győzött, előbbi nemzet Olaszországot, utóbbi Törökországot győzte le.

"Két éve üldöz minket a balszerencse" - Rossi szerint valakinek döntést kellene hoznia

Marco Rossi szerint a magyar válogatott nem érdemelt vereséget Ukrajna ellen, a kihagyott helyzetek azonban ismét megbosszulták magukat. A...

Óriási szívességet tettek a kémeknek a belga katonák: maguk osztottak meg érzékeny adatokat a Straván keresztül

Több ezer belga katona személyazonossága és mozgása válhatott beazonosíthatóvá a Strava sportalkalmazáson keresztül, miután katonák...

Feljelentést tesz a kormány a több mint 16 milliárdos e-ingatlan projekt ügyében

A miniszter szerint egy 2026 nyarán készült állami értékelés mindössze 52 százalékos összesített készültséget állapított meg...

Az Egyesült Államokban négyhavi mélyponton a fogyasztói hangulat

Négyhavi mélypontra esett a Michigani Egyetem szeptemberi amerikai fogyasztói hangulatindexe.

Kikapott Ukrajnától a magyar válogatott, vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját

Hiába volt több nagy magyar helyzet, Ukrajna egy védelmi hibát kihasználva 1–0-ra nyert a Puskás Arénában.

Szabadidős szorongás: ez lehet az oka, ha bűntudatod van a pihenéstől

Nem, a pihenéshez társuló bűntudat nincs rendben. 

0

Sport

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?

Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg

Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

0