Ezt olvasta már?

Koronavírus - Meghaladta az 5,5 milliót világszerte az igazolt fertőzöttek száma, mintegy 2,28 millióan meggyógyultak

A világban 5 millió 589 ezer 932-en fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 350 456- ra, a gyógyultaké pedig 2 millió 286 ezer 957-re em...

0

Segítsen elkapni a pécsi bankrablót és kaphat egymillió forintot!

Egymilliós nyomravezetői díjat kap, aki segít megtalálni a pécsi bankrablót. A rendőrség szerint már járt korábban is a pénzintézetben.


hirdetés

Egymillió forint nyomravezetői díjat kap, aki segít elfogni a pécsi bankrablót. A férfi május 12-én délután ment be a Komlói úton egy pénzintézetbe, ahol az eddigi adatok szerint korábban is járt. Akkor is feltehetően azt a ruhát viselte, mint amikor fegyverrel kezében kirabolta a bankot, írta a police.hu.

 

A korábbi felvételen az is látszik, hogy egy sötétkék póló volt rajta, amelyen valószínűleg egy "Jordan" felirat szerepelt. A nyomozók megállapították, mindkétszer feltehetően egy sötétszürke vagy sötétbarna túracipőt viselt.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nettó 1 000 000 forint nyomravezetői díjat tűzött ki. A pénz annak fizethető ki, aki olyan pontos adatokkal rendelkezik, amelyek segítségével a bankrabló azonosítható, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik. Ha kell, a tanú védelméről gondoskodnak, a nyomravezető személyét bizalmasan kezelik.

 

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-72-504-400-as telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén, vagy jelentkezzen személyesen munkaidőben (H-Cs: 8 - 16; P: 8 - 13) a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán.

 

Fotó: Police.hu







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0
0

hírek innen, onnan

Magyarország a legkedveltebb befektetési helyszínek között

Sorozatban harmadszor választotta be Magyarországot a világ legkedveltebb befektetési helyszínei közé a Site Selection nevű amerikai...

A magyar fiatalok kétharmada nem rendelkezik érdemi megtakarítással

Jelenleg a fiatalok 55 százaléka rendelkezik megtakarítással derült ki a K&H Csoport legfrissebb, 2020 első negyedéves ifjúsági...

Átalakítanák a színművészeti egyetemet

Új modellben működhet tovább a Színház- és Filmművészeti Egyetem az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlése szerint.

Koronavírus: közeli 2. hullámra figyelmeztet a WHO

Ha túl hamar, és a szabályokat nem betartva oldják fel az országok a korlátozásokat, a WHO szerint azonnali második hullám is bekövetkezhet.

Önt becsapták már az interneten? Igen, vagy nem?

Mai mini kérdőívünkben a netes átverések kapcsán van egy eldöntendő kérdésünk. A járványhelyzet egyik következménye, hogy egyre...

Így készül a vasárnapi gyereknapra a BKK - videó

Nagyon készül a BKK a vasárnapi gyereknapra, mutatjuk mivel kedveskednek a kicsiknek.

A Nyugat új korszakot nyit Kínával - a Fehér Ház nem viccel

A Fehér Ház a legkeményebb fenyegetésekkel kényszeríti közeli szövetségeseit, hogy azok radikálisan fogják vissza kapcsolataikat...

Megszűnhet a Nemzeti Eszközkezelő

Mert a kormány szerint teljesítette a kitűzött célokat: programja során tízből kilenc, korábban bajba jutott devizahiteles ugyanis...

Jóhírnevet sértett Csongrád negyében Márki-Zay Péter

A Csongrád Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottjának és a járási hivatal vezetőjének jóhírnevét sértette meg, fejenként 400 ezer...

Hosszabbítja ingyenességét a DigiMobil

A DIGI és az Invitel ügyfelei június 30. után, újabb fél évig 0 forintos havidíjért, korlátlan mobiladat-forgalommal, hűségidő...

Sport

Tyson 20 millió dollárt kap, ha kiáll harcolni a Baltás gyilkossal

Az 53 éves bokszlegenda folyamatosan kapja az ajánlatokat.

Történelmet írt a Mezőkövesd a Fehérvár ellen

Jól indult újra a szezon a Mezőkövesdnek, a Magyar Kupában kiütötték a Fehérvárt.

Profi szerződést kapott a Fradinál a Juventustól érkező csatár

A zöld-fehérek U19-es csapatában 26 meccsen 19 gólt lőtt.

Az Újpest elleni mérkőzésen még jobban elléphet a Ferencváros az NBI-ben 

Szerdán zárt kapuk mögött rendezik meg a címvédő Ferencváros és ősi riválisa, az Újpest összecsapását; a labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójából elhalasztott rangadóval a két csapat a lejátszott mérkőzéseket tekintve utoléri a mezőnyt.

Kimmich a legfontosabb meccsen rúgta élete gólját

A Bayern gyakorlatilag bajnoki döntőt játszik Dortmundban, Joshua Kimmich zseniális megmozdulása újabb müncheni aranyat érhet.

Michael Jordan hazudott a Last Dance-ben, tényleg ultimátumot adott a Dream Team vezetőségének

A The Last Dance 5. epizódjában Jordan azt mondta, hogy ő nem kérte, hogy Isiah Thomas maradjon ki a Dream Teamből. Egy korabeli felvétel azonban az ellenkezőjéről tanúskodik.

Kiesett a MOL Fehérvár a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjében - videó

A Mezőkövesd 2-2-s döntetlent játszott a Mol Fehérvárral a visszavágón.

A világ legszebb fenekű nője Messiről Beckhamre váltott

A Miss BumBum-ként ismert modell szíve eddig köztudottan Messiért dobogott.

Kiderült mennyire súlyos Ibrahimovic sérülése

Nem kell számolnia a legrosszabb forgatókönyvvel az AC Milan svéd labdarúgójának.

Meghalt a Manchester City történetének legfiatalabb játékosa

Glyn Pardoe még nem volt 16 éves, amikor bemutatkozott az első csapatban.

Százgólos csatárt igazolhat a ZTE futballcsapata

Zimonyi Dávid ráadásul másfél szezon alatt rúgott ennyi gólt tétmérkőzéseken.

0

Bulvár

Az első magyar férfimodellek egyike volt - Ma 62 éves a még mindig sármos Gajdos Tamás

Gajdos Tamás a 80-as években keresett férfimodell és manöken volt.

Óriási eredményt értek el magyar kutatók: több ezer rákbetegen segíthet a szoftver

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Semmelweis Egyetem és az Oncompass Medicine.

Hatéves kisfiú bukkant egy 3500 éves leletre: kirándulás közben találta

3500 éves agyagtáblácskát talált egy kisfiú Izraelben.

Bemutatjuk Gusztit, a debreceni állatkert szamárbébijét - Elolvadtunk tőle

Idén második alkalommal született fehér parlagi szamár Debrecenben.

"Schumacher nehéz helyzetben van" - Így nyilatkozott Massa a Forma-1 legendájáról

Felipe Massának vannak információi Michael Schumacher állapotáról.

Havas Henrik lányunokája már 15 éves - A Tenerifén élő Zsófi most a nagyszülőknél lakik

Havas Henrik tizenöt és tízéves unokája most az anyjukkal együtt Kisorosziban lakik.

Ilyen az, amikor Tóth Vera topless strandol húga társaságában

Igaz, mindezt ötévesen teszi, mikor is testvére, Tóth Gabi meg kétéves, de mindketten iszonyúan cukik.

Rájöttek, miért lesznek egyre erősebbek a hurrikánok

A kutatók régóta sejtették, hogy a trópusi viharok és a hurrikánok az elmúlt évtizedekben egyre erősödnek, de mindeddig nem tudták statisztikailag is megbízhatóan kimutatni ezt a trendet. Ennek oka részben az eltérő mérési adatokban rejlik: az elmúlt évtizedekben a meteorológiai mérési módszerek jelentős változásokon estek át, ami miatt a néhány évtizeddel korábbi adatokat már nehezen lehet összehasonlítani a mai értékekkel.

Hogyan védekezzünk a cseresznyelégy ellen?

Kertemben lévő cseresznyefák gyümölcsei késői érésűek, a cseresznyelégy fogására alkalmas sárga ragacslapokat már megvásároltam, hogyan helyezzem ki őket, mikor és hogyan védekezzek?

Ezért nyitottak ki, majd zártak is be pát hét után az iskolák Ausztriában és Franciaországban

Több európai országban nyitották meg az iskolákat május elején, most, pár hét elteltével Ausztriában és Franciaországban is nem egy intézményt be kellett zárni koronavírus-fertőzés gyanúja miatt.

Jövő évi költségvetés: itt vannak a nyertesek és a vesztesek

A korábbi évekhez képest jóval nagyobb hiánnyal számol a kormány a kedden benyújtott költségvetési törvényben. A nyugdíjasok jól járnak, több pénz jut számukra, míg a felsőoktatásra és kultúrára kevesebbet szándékozik a kormány költeni.

Ledöbbentek az orvosok Kásler szavaitól, a Helsinki Bizottság perel

Ledöbbentek az orvosok attól, amit tegnap a Parlamentben Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások minisztere mondott, miszerint az ágykapacitások kiürítésénél az orvosok felelőssége volt, ha olyan betegeket is hazaküldtek, akiknek ezzel maradandó károsodásuk keletkezett. A Magyar Orvosi Kamara állásfoglalásban tiltakozik, a Magyar Helsinki Bizottság pert indít.

blogmorzsák

A magyar papírpelus története

A papírpelenka egykor a nyomor szimbóluma volt. Több évtizedes késéssel vált nálunk is bevetté. De nyomban le is bukott.

Így nyitnak újra Budapest legjobb éttermei!

A Michelin-csillagostól a kiváló bisztróig itt vannak a nyitási időpontok és más fontos infók!

"Meguntam, hogy szerető legyek"

A karantén alatt egyszer sem vette a fáradságot, hogy felhívjon vagy akár csak írjon. Nem bántam, mert volt időm gondolkodni.

Egyes ételek függőséget okozhatnak

A becslések szerint legalább minden ötödik ember szenved az ételfüggéstől.

A függönynek álcázott anya

A 19. századi fényképek bizarr "szellemkarjai" a függöny mögé bújt anyák támogató kezei.

2 gyakori ok, amiért nem látod jól a közeli dolgokat

Okos trükk. Így lásd jól az apró betűket, dolgokat!

Kiállva a tűzpróbát

Nagyon nem mindegy, miként védjük meg az otthonunk egy esetleges tűz ellen. Érdemes előre gondolkodni!

A nemet mondás stratégiái

Nemet mondani tudni kell! Öt kipróbált stratégia, mely neked is beválhat.

Mennyit ér egy dudálás a Clark Ádám téren?

"Ha egy dudálás Európa köze-pén nem fér bele a vélemény­nyilvánítás szabadságába, akkor ott aligha beszélhetünk demokráciáról."

Május végi buli a Balatonon

Az őszödi beszéd hatása tizennégy év elteltével.

Tökéletes olasz garnélás spagetti: így fokozd az ízeket

Az eredeti olasz garnélás spa­gettiben a tészta is átveszi a rák ízét. Így érik el ezt az olasz séfek.

Mennyire hitelesek a nagy kosztümös csatajelenetek a filmekben?

Mi az a vonalharcászat? Hogy zajlott a közelharc a valóságban és milyen tak­tikákat alkalmaztak a harcvonalban?

0