Ezt olvasta már?


Saját halottjának tekinti a Jobbikot a Mi Hazánk

Saját halottjának tekinti a Jobbikot a Mi Hazánk, ezért fekete zászlót tűzött a politikai hulla Jakab Péter pártjának székházára Novák Előd, a radikálisok alelnöke.

A 2016-os lemondása után az Országgyűlésbe visszatérő képviselő sajtótájékoztatóján elmondta: mostanra a Mi Hazánk politikai otthont teremtett a nemzeti radikális szavazóknak, ezért hazavárjuk őket. Parlamenti pártként is folytatjuk az utcai politizálást, legyen szó az ország legnagyobb majálisának megszervezéséről az Óbudai-szigeten idén is, folytatva az egykor jobbikos hagyományt, vagy ha szivárványos zászló leszedése szükséges, vagy ha fekete lobogó kitűzése indokolt figyelemfelhívó jelleggel – fejtette ki Novák Előd, alább a folytatása.

 

Jakab Péter egy politikai hulla, de lemondás helyett magával rántja a sírba az ellopott pártját is, melynek mára nem maradt szavazótábora, valamint elvei és programja sem. A balliberális szivárványkoalíció által kinyilvánított közös program azt jelenti, hogy a Jobbik már nem képvisel semmilyen önálló gondolatot, ahogy Gyurcsány korábban bejelentette, pártjaik „világképe egységes”.

 

A Jobbik az SZDSZ-nél is nagyobb árulója lett a rendszerváltásnak, miután ők is összeolvadtak az MSZMP jogutódjával. Korábban a Jobbik Alaptörvény-módosítással ki akarta zárni Gyurcsány Ferencet a közéletből, sőt börtönbe is akarták juttatni, most pedig a Jobbik feláldozásával hozzásegítették, hogy az ellenzék vezetője lehessen.

A Jobbik első alapszervezetének alapítója voltam, hadd idézzek az egykor nevében is jobboldali, a Jobboldali Ifjúsági Közösségből alakult párt Alapító nyilatkozatából: a párt elsődleges feladata „a kommunista utódpárt és a vele összeforrt szélsőséges liberálisok eltávolítása a politikai hatalomból”. Ehhez képest a politikai prostitúció leggusztustalanabb perverzióit láttuk, amikor képesek voltak Gyurcsánnyal is összefeküdni a hatalom minden áron való megszerzése érdekében, de ez egy halálos ölelésnek bizonyult. Sokan várták, hogy a Jobbik eldöntse végre, hogy fiú-e, vagy lány, de csak azt láttuk, hogy mindent és az ellenkezőjét is hajlandóak képviselni. A Jobbik kiherélése után Jakab Péter elnökletével a párt elvérzett.

 

Egy színtelen, szagtalan, karakterét vesztett párttá váltak – na ilyen nem lesz soha a Mi Hazánk Mozgalom, hiszen mi pont azokból jöttünk létre, akik ezzel a köpönyegforgatással szembeszálltak a Jobbikban. 2016-ig én is alelnök voltam, s akkor végül a párt máig egyetlen vétózott alelnökjelöltje lettem, miután szóvá tettem, hogy a Fidesz korábbi oligarchájának, Simicska Lajosnak az államkasszából lopott pénzét tennék a Jobbik pártpénztárába. Országgyűlési képviselői mandátumomat 2016-ban visszaadtam, emelt fővel távozva, s most ugyanúgy térve vissza a Mi Hazánk honatyájaként.

 

A 2014-es országgyűlési választáson radikális politikával még 20% feletti eredményt elérő Jobbik szélkakassá válása után a 2019-es EP választáson már a bejutási küszöb közelébe sodródott 6%-os eredménnyel, s önálló indulásra már képtelenül, Gyurcsány vagy felesége szoknyája alá bújva próbált megmaradni a szivárványkoalíció részeként, de végül csak a DK tagozata lehetnek.

 

A Mi Hazánk Mozgalom viszont eredményes építkezést és sikeres kampányt folytatva a nemzeti radikális tábor gyűjtőhelye lett, stabil szavazótárral és hiteles programmal.

forrás: mihazánk.hu







0
0

hírek innen, onnan

Közel 400 négyzetkilométeres olajfolt keletkezett Omán partjainál, miután zátonyra futott az orosz árnyékflotta tankere

A Caroline Bezengi nevű hajó csaknem egymillió hordó orosz kőolajat szállított, egy természetvédelmi terület közelében futott zátonyra.

Nagyot esett a benzin ára, ennyit kell most fizetni

Jelentősen csökkent a benzin országos átlagára a hétvégén, hétfőn már 574 forintos literenkénti értéket mutatott az összehasonlító...

Mindössze egyetlen főtt étel is képes új erővel feltölteni a dohányosokat: egyfajta „pürésített erőforrás”, amely védi az ereket

Egy hétköznapi, szinte minden konyhában megtalálható élelmiszer különösen értékes antioxidánst tartalmaz: a paradicsomban lévő...

Folyton az összetevők listáját bújod, amikor arckrémet veszel? Lehet, hogy többet ártasz vele, mint gondolnád

A bőrápolás nem kell, hogy állandó aggodalom legyen: mutatjuk, hogyan különböztesd meg a tudatosságot a túlzott összetevő-parától.

Velkey Gábor, Békéscsaba egykori alpolgármestere volt a vasárnap meghalt triatlonos

A néhai Szdsz-es politikusról a békési megyeszékhely önkormányzata honlapján emlékezik meg.

Hihetetlen népszerű: jön az AI-informatika, mint a legújabb egyetemi képzés Magyarországon

Rengetegen jelentkeztek a hazai felsőoktatás legfrissebb mesterszakára, a mesterségesintelligencia-informatikára. Két másik teljesen új...

A vízkorlátozásra nem akkor érdemes felkészülni, amikor már alig folyik víz a csapból

Felértékelődött a víz: mutatjuk, hogyan csökkentsd kerti vízigényedet, gyűjtsd az esővizet és teremtsd meg tudatosan háztartásod...

A legjobb esti ital az agy egészségéért – a táplálkozási szakértők szerint javítja a memóriát

Egy pohár meggylé nemcsak frissítő ital lehet: a benne található természetes vegyületek miatt kutatások vizsgálják az alvásra és az...

Sebestyén Balázs: Az emberélet az első

A műsorvezető azt írta, őszintén sajnálják, ha bárkivel baj történt a szombati koncerten.

Nagy győzelmet arattak az oltásellenesek Amerikában, megszületett az elnöki rendelet

Donald Trump amerikai elnök rendeletben korlátozta a gyermekkori védőoltások számát, a közegészségügyi szakértők tiltakozása...

Polgárőrök lepik el Budapest utcáit a következő hetekben: itt lehet velük nagy eséllyel találkozni

A vendégpolgárőrök az első szakaszban a rendőrség által meghatározott, közbiztonság szempontjából forrópontnak számító...

0

Sport

Újabb csatát vesztett a közmédia, ezeket a sztárcsapatokat más TV-csatornán láthatjuk ezentúl

Süllyed a hajó az M4 Sport számára, a végén csak az NBI és Szoboszlai válogatottja marad a képernyőn.

Kerkez Milosra egy év alatt ráuntak Liverpoolban, máris a leváltását követelik az angolok

Felháborító követelésekkel álltak elő Liverpoolban, világsztárokat akarnak látni a drukkerek, nem magyar válogatottakat.

"Dzsudzsák csak megijedt a kapustól" - Élete első gólját fejelte, mégis csak a pocskondiázás megy

A válogatottsági rekorder a Nyíregyháza elleni rangadón lett nyerőember, még mindig zseni.

A Fradi elleni meccs után Mourinho páros lábbal beleszállt a Real Madrid új igazolásába

José Mourinho futballfilozófiája és taktikája mellett talán már elment a világ, de a portugál nyilatkozataiban továbbra sem kell csalódnunk.

Nagyjából 65 méterre a kaputól rárúgta, óriási gól lett belőle

Dijan Vukojevic megrúgta az elmúlt időszak legnagyobb gólját.

Szoboszlaiék edzője kifakadt: Ilyen többet nem fordulhat elő a Liverpoollal

A gárda nem engedheti meg magának azt, amit a Leeds és a Monaco ellen bemutatott.

A magyar válogatott legújabb sztárja egyetlen dolgon lepődött meg külföldön

Vitális Milán lehet a szurkolók kedvence az AEK-nél, ahol már nagyon várta Varga Barnabás is.

Súlyos sérülés a Barcelonánál: sírva hagyta el az edzést a 20 éves sztár

Aggasztó hírek érkeztek a Barcelonától: Roony Bardghji a hétfői edzésen térdsérülést szenvedett, majd könnyek között hagyta el a pályát. A 20 éves svéd szélsőnél keresztszalag-sérüléstől tartanak, ami ak

Nem hittek a szemüknek a nézők, elnyelte a föld a gólszerzőt

Brazíliában minden megeshet, még a föld is megnyílhat a stadionban.

0
0

Bulvár

Felkutattuk az NKA-botrány rekorderét: a fideszes anya falujában a DPK-s csemete kulcsfontosságú dolgot árult el Hankóék pályázatáról

Őrtiloson egy olyan NKA-győztessel találkoztunk, aki nyíltan beszélt a botrányos pályázatról. Riport a somogyi faluból, amely kenterbe verte egész Magyarországot.

Érkezik a lehűlés, viszont rossz hírt is közöltek a következő hidegfrontról - Időjárás-előrejelzés

Magyarországon továbbra is várakozni kell a nagy esőzésekre, de mégis van remény.

Eső előzi meg a száraz hidegfrontot, ezek a vármegyék ázhatnak meg kedden - Időjárás-előrelzés

Eláruljuk, hogy pontosan hol számíthatunk holnap záporokra, zivatarokra.

„Néma csönd lett a Szigeten” – Azahriah az édesanyjával lépett színpadra, a diszkólegenda is elérzékenyült

A Sziget Fesztivál Bródy-napjának legfelemelőbb pillanatát hozta el Azahriah és édesanyja közös produkciója, amely mellett még a legendás magyar lemezlovas sem tudott szó nélkül elmenni.

Letartóztatások Erdélyben, súlyos a helyzetben a rettegő magyarok a "feketementő" miatt

Durvul a helyzet, már a rendőrségnek kell közbelépnie az erőszak miatt.

Gubacsi híd: Vitézy Dávid megmutatta, mi vár a NER-es építőcégekre

Mi lesz a NER-közeli építőipari cégekkel, hogyan kezeli majd a Tisza-adminisztráció az Orbán-korszakban állami tendereken taroló út- és vasútépítőket?

Most már hivatalos, hogy szeptember 4-én jön el a nap, amikor végleg kivégzik a Google Segédet

A Google végleg nyugdíjba küldi az Android telefonokon régóta használt Google Segédet.

Újabb csatát vesztett a közmédia, ezeket a sztárcsapatokat más TV-csatornán láthatjuk ezentúl

Süllyed a hajó az M4 Sport számára, a végén csak az NBI és Szoboszlai válogatottja marad a képernyőn.

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást

A szívsebész szerint a mérsékelt alkoholfogyasztás is hozzájárulhat a magas vérnyomás kialakulásához és más szív-érrendszeri problémákhoz.

0