Rossi: mindig a győzelemre készülök
Ellenféltől függetlenül minden mérkőzésen a győzelem a célja Marco Rossinak, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának, aki szombaton a Finnország otthonában sorra kerülő Nemzetek Ligája-nyitányon mutatkozik be a kispadon.
"Aki nem a győzelemre készül, az már a mérkőzés előtt vereségre van ítélve" - nyilatkozta hétfőn a telki edzőközpontban tartott sajtótájékoztatón az olasz szakember, aki három nappal később a Groupama Arénában - zártkapus mérkőzésen - Görögország ellen irányítja csapatát.
A Budapest Honvéddal 2017-ben bajnok tréner elmondta, a futball sem különbözik bármiféle másik munkahelytől, így olyan környezetet akarnak kialakítani a szakmai stábbal, ahová "szívesen járnak az emberek dolgozni". Hozzátette, szigorú szabályok első sorban a pályán lesznek, de azon kívül is fontos, hogy egy jó hangulatú társaság álljon össze.
A szövetségi kapitány hangsúlyozta, fontos a jó rajt: "Olaszországban van egy mondás, miszerint a jól elkezdett munka a félig befejezett munka. Szerencsére korábbi magyarországi pályafutásom jól kezdődött, s most is azért fogok dolgozni, hogy ez így legyen, és további sikereket érjek el" - tette hozzá.
Marco Rossi ugyanakkor kiemelte, nem lesz könnyű dolga szövetségi kapitányként, ugyanis itt jóval kevesebb ideje van a felkészítésre, ráadásul rögtön tétmérkőzésekkel kell kezdenie. "A klubcsapatoknál volt idő a játékosok fejébe látni, velük együtt gondolkodni. Itt most az idő az első számú ellenfelünk, de azt gondolom, több labdarúgónak is megvan a kellő rutinja ahhoz, hogy megoldja így is a feladatát" - vélekedett.
A szakvezető elmondta, büszke rá, hogy a magyar válogatott szövetségi kapitánya lehet, s ennek megfelelően fog viselkedni a kispadon, de persze temperamentumából adódóan biztosan sokszor lesz izgatott.
A tréner beszélt arról is, hogy milyen fontos a szurkolókkal való jó viszony, a közelmúltban is lehetett tapasztalni, mennyit számítanak a nézők, például a Vidi európai kupaszereplése alkalmával. Hozzátette, a közösségi médiában oldalát ugyan nem ő kezeli, de mindenképpen tartani fogja a kapcsolatot a drukkerekkel.
A játékosok közül Szalai Ádám és Fiola Attila állt a sajtó rendelkezésére, előbbi fantasztikusan kezdett a Bundesligában, ugyanis két mérkőzésen szerzett három találatával vezeti a góllövőlistát.
"Nagyon jól érzem magam, fontos, hogy sérülésmentesen tudtam végigcsinálni a teljes felkészülést. Külön örülök neki, hogy nincsenek barátságos mérkőzések, hanem két lehetőségünk van arra, hogy kijussunk az Európa-bajnokságra" - nyilatkozta a Hoffenheim légiósa, aki megjegyezte, az nyilván nem optimális hogy felkészültek egy szövetségi kapitánnyal (Georges Leekensszel), és most öt napjuk van egy másikkal.
Szalai kijelentette, ahogyan korábban is, próbál vezérként tekinteni magára: "Segítek a fiataloknak és a kapitánynak is, hogy minél inkább átmenjen, amit kér a csapattól" - jegyezte meg. Újságírói kérdésre válaszolva a hiányzó Dzsudzsák Balázsról is beszélt: "Egy olyan képességű futballistára, mint Balázs, mindenképpen szükség van, ha csúcsformában van. Remélem, minél hamarabb sikerült csapatot találnia, hiszen a magyar futball még nem tart ott, hogy ne lenne szüksége rá."
Fiola Attila több sérüléssel is bajlódik, a játékát azonban ezek nem veszélyeztetik. A Vidi védőjének a kezében és kis lábujjában is el van törve egy csont, előbbit műteni kellett volna, de a futballista ezt elvetette, ugyanis a beavatkozás két hónapos pihenővel járt volna.
Az eseményen bemutatták a nemzeti csapat új mezeit, amely a megszokott fehér és piros színű, ugyanakkor látványos újítás a halványszürke csíkozás.
hírek innen, onnan
A Skanska értékesíti a budapesti H₂Offices második fázisát az Erste Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alapnak
Megállapodást írt alá a Skanska a budapesti H₂Offices komplexum második fázisának értékesítéséről az Erste Nyíltvégű Ingatlan...
Pusztító robbanás rázta meg Athén történelmi negyedét: öt emberért küzdenek a mentőcsapatok a romok alatt
Összeomlott épület és pusztítás az Akropolisz lábánál A robbanás Athén leglátogatottabb és legősibb városrészében, a...
Újra szárnyal a legendás rendező 9 évvel ezelőtti sci-fije a nézettségi listákon
Ridley Scott megosztó sci-fije, az Alien: Covenant kilenc évvel a bemutatója után most az online nézettségi listákat hódítja meg.
Új évadokat kap a világhírű kémthriller
A nyolcadik évad berendelésével a népszerű kémthriller hamarosan utoléri a sorozat alapjául szolgáló könyveket.
Kiadták a közleményt. Akinek gondosórája van, mindenki érintett
Az elmúlt hónapokban több fontos változás, figyelmeztetés és közlemény is megjelent a Gondosóra programmal kapcsolatban. Ezek között...
Kamera rögzítette a szirénázó rendőrautó és a furgon súlyos karambolját Székesfehérváron: megdöbbentő, mi történt a csattanás után a csomópontban
Hatalmas erőkkel ütközött a szirénázó rendőrautó és a furgon A baleset 2026. szeptember 23-án délután...
Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk
Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene...
Hivatalosan is a NER egyik sikercége elleni csődeljárás, a bedőlés szélén
Szeptember 25-től él a hivatalos fizetési moratórium A Fővárosi Törvényszék végzésének Cégközlönyben való közzételével, 2026....
Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés
Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.
Zidane győzelemmel debütált, Mbappé megsérült, Mancini kikapott - eredmények
Belgium és Franciaország is idegenben győzött, előbbi nemzet Olaszországot, utóbbi Törökországot győzte le.
"Két éve üldöz minket a balszerencse" - Rossi szerint valakinek döntést kellene hoznia
Marco Rossi szerint a magyar válogatott nem érdemelt vereséget Ukrajna ellen, a kihagyott helyzetek azonban ismét megbosszulták magukat. A...
Óriási szívességet tettek a kémeknek a belga katonák: maguk osztottak meg érzékeny adatokat a Straván keresztül
Több ezer belga katona személyazonossága és mozgása válhatott beazonosíthatóvá a Strava sportalkalmazáson keresztül, miután katonák...
Sport
A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda
Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.
Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap
A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Barcelonába utazott a Manchester United csillaga, érik az álomigazolás
A Real Madrid lehet a legnagyobb rivális.
Botrányos gólöröm után villant a piros lap a Nemzetek Ligájában
Alaposan elvetette a sulykot a 20 éves támadó.
Megrázó vallomást tett Borbély Balázs: „Ráment az életemből két év, amíg ezt feldolgoztam”
A Fradi trénere eddig erről nem beszélt.
Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata
Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.
Saját lépcsőházában támadtak rá az NB I-es futballistára, hosszú ideig nem játszhat
A rendőrség már nyomoz az ügyben.
Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés
Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.
10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?
Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.
Fejlemény a Fradiváros-ügyben, friss közleményt adott ki a sportállamtitkárság
Új szakaszába lépett az eljárás.
Megszületett a döntés a Man. City ügyében: A 115 vádpontból 114-ben bűnös a klub
Hosszú évek után van előrelépés az ügyben.
Bulvár
„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről
Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.
Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak
Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn
„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz
Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.
Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók
Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.
Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság
Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.
Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg
Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.
Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót
Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.
A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda
Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.
„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája
Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy
Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább
Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.
3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat
A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek
Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc
Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


